Mankának volt egy érdekes
bejegyzése a minap a kuakuvikokról (amit egyébként ajánlok a figyelmetekbe). Egy-két arra érkezett megjegyzés elgondolkodtatott és igaz, ritkán teszem, de most kicsit kihangosítom a gondolataim a témáról (nem csak a kuakuvikokról). :)
A fent említett bejegyzés a Nunavikban (Quebec északi részén) élő inuitok egy nagyon szép szokásáról szól. Az ott élő közösségek mindegyikének van ugyanis egy közös hűtőháza (ez a kuakuvik), amit sosem zárnak és ahonnan az arra rászorulók bármikor elvehetnek maguknak élelmet. Sosem vesz el senki többet annál, mint amennyire szüksége van és vannak persze olyanok is, akik elsőbbséget élveznek a többiekkel szemben, pl. az idősek vagy olyan családok, ahol nincs ki vadásszon. Ez a szokás is mutatja, az ottani kis közösségek mennyire szorosan, egymásra támaszkodva élnek, mennyire vigyáznak egymásra. Azt hiszem, olyan körülmények között, ahol ők élnek, ezt nem is lehetne másképp.
Persze mindenkit nagyon megfognak az ilyen összefogások - ahogy engem is -, de azt hiszem, sokan úgy gondolnak ezekre a szép dolgokra, mint ami a "mi" világunkban szinte már alig vagy nem is létezik. Mintha mi ezt már rég elvesztettük volna valahol útközben...
Ezek a hozzászólások gondolkodtattak el, és úgy érzem, érdemes erről beszélni (vagy legalábbis írni róla :).
Szóval én őszintén azt gondolom, hogy a "mi" világunk egyáltalán nem rosszabb, mint régen volt. Az emberégetésektől vagy akasztásoktól, mint közösségi szórakozástól elég messzire jutottunk. A nagy változások (és a negatívabb világlátás) kulcsa szerintem főképp a média területén keresendő. Ma már szinte mindent tudunk, mi történik a világban, míg nem is olyan régen az ország másik felén történtekről is csak bizonyos idő elteltével hallhattunk. Ha csak a televízióra gondolok, nincs még száz éve, hogy jelen van az életünkben. Hihetetlen, nem? Manapság pedig már el sem tudjuk képzelni az információ áramlását (az életünk) pl. a tv vagy internet nélkül. Történjen bármi, akár a világ másik felén, mi szinte perceken belül informálva vagyunk. Nagy luxus ez, ami számunkra már természetes, de ami az utóbbi pár évtizedet (na jó, majd egy századot) kivéve abszolút nem létezett. Nem is kell messzire mennünk, gondoljunk csak a nagyszüleink/szüleink generációjára, akik mondjuk a kilencszázas évek első harmadában születtek. Amiken ők keresztülmentek az életben - beleszámítva a rettentő sokváltozást, az azért nem semmi, gondoljunk csak bele...
A másik, s ha lehet, tán még fontosabb tényező a média információszolgáltatása mellett, hogy milyen információt szolgáltat. Ugyanis a média rövid történetében elég gyorsan eljutottunk oda, hogy az igazi hír az a rossz hír. Minél rosszabb, minél szomorúbb, minél szörnyűbb, annál jobb. Nem véletlen, hogy ha híreket hallgatunk, akkor elsősorban a világ nehézségei ömlenek be az otthonunkba. Pedig annyi, de annyi nagyszerű és szép és fontos dolog is történik körülöttünk, csak sajnos ezekről nem a 'mass media'-ból értesülhetünk. Valahogy azok nem olyan érdekesek... Milyen gyakran hallunk pl. valamilyen új szervezet létrejöttéről, egy segítő intézmény megalakulásáról, fontos kutatási eredményekről, hétköznapi emberek igazán nagyszerű tetteiről és még sorolhatnám? Pedig ezek gyakran sokkal szorosabban kapcsolódnak a mi mindennapi életünkhöz, mégis szerintem jóval kevesebbet tudunk róluk... és most csak gondoljunk a saját lakókörnyezetünkben történtekről, amik szépek, jók és fontosak. Őszintén, mennyire vagyunk ezekkel tisztában? Ehelyett temérdeknyi információnk van egy másik földrész országában történtekről, mint a saját településünk/városunk/megyénk mindennapjairól. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy a világ hírei nem fontosak, dehogynem, igenis fontosak. Én csak azt gondolom, hogy sokszor csak azt látjuk a világból, amit a média láttat velünk.
A szakemberek azt mondják, mi - a tömeg, az átlagember - azt "vesszük", amit adnak nekünk. És valóban, abba, hogy a média mit zúdít ránk, vajmi kevés beleszólásunk van. Viszont lassan megtanuljuk szűrni a dolgokat, és eldönteni, miről mennyit szeretnénk hallani. Sokunknak van elege abból, hogy valamit ránk akarnak sózni, el akarnak hitetni vagy akár valamit a háttérben tartani. Idővel mindannyian egyre jobban megtanuljuk használni a médiát és nem hagyni magunkat kihasználni. Nekem valahol ezzel kapcsolódik össze az, hogy sokan olyan sötétnek látják a "mi" világunk. A sok-sok mindennapi teendő mellett talán sokaknak kevés idejük marad arra, hogy saját maguk járjanak utána a világban történteknek vagy olyan témáknak, amik őket jobban érdeklik. Így legtöbbször marad a legegyszerűbb út, azaz bekapcsolni a tévét, rádiót vagy kinyitni az újságot és befogadni mindazt (csak azt), amit a média mutatni akar nekünk a világból.
Azt gondolom, alapvetően még ezzel sincs semmi baj. De ne felejtsük azért el, sok minden más is zajlik a világon, ami nem háború, természeti katasztrófa, gazdasági világválság, öldöklés, gyilkosság, csalás, ámítás...
Szóval igen, a "mi" világunk valóban más, mint az inuitok világa. Összetettebb, bonyolultabb, nehezebb eligazodni benne. De mindez messze nem jelenti azt, hogy nálunk nincsenek meg a kuakuvikokhoz hasonló emberi és egymást segítő kezdeményezések. Megvannak - sőt, nem is kevesek és nem is akármilyenek. Most persze rögtön a Haitin történtek jutnak eszembe, ahová a segélyszervezetek csoportjai már több országból régen útra keltek. Igen, sok érdektelenség is van a világban, de sok érzékenység, odafigyelés és egymást segíteni akarás is. Ahogy Mankánál is írtam, csak látnotok kellett volna azt a rengeteg karácsonyi ajándékot, (mind új dolgok) amit csak az a menhely kapott, ahol önkénteskedem. Nem kevés ember van, aki a vásárlási körútja során nemcsak a saját szeretteire gondol, hanem azokra is, akiket nem vesz körbe egy család az ünnepekkor. Megható volt látni és tudni mindezt. De nekem sem kell messzire mennem (és biztosan nektek sem), hogy a saját környezetemből is hozzak jónéhány példát arra, mennyi érzékenység, figyelmesség van körülöttünk. Ha pl. hirtelen megfordulna a média érdeklődése és elsősorban az építő, pozitív, előremutató dolgokról beszélnének, rövid idő alatt megváltozna a világ "lelkiállapota". Olyan motiváció lenne, amitől sokan más hangulatban élnék az életüket...
Én hiszem, hogy sok függ attól, mi magunk mire fókuszálunk az életben. A mindenhonnan ránk zúduló, szinte feldolgozhatatlanul sok információ valóban zavaró lehet, de ne higyjük el teljesen, hogy a világ csak olyan (és olyan arányban), amilyennek azt mutatják nekünk. Szerintem nem olyan. Szerintem sokkal jobb annál. :)
