Whitehouse, Jamaika - egy hét a paradicsomban

A jamaikai beszámolóval meg mindig adós vagyok, így most igyekszem ezt bepótolni.

Az út egyébként teljesen váratlanul jött, habár soha jobban nem volt szükségünk egy kis pihenésre, mint most. Azonban tudtuk, hogy októberben hazarepülünk két hétre, így nem is álmodtunk arról, hogy előtte még beleférhet egy másik út is... 

Ha másért nem, de a travel businessben való munka ott lehet kifizetődő, ha utazásról beszélünk. A bent dolgozók számára ugyanis vannak néha nagyszerű utazási ajánlatok, amik pár napig érhetők el és persze nincs sok belőlük. Talán van aki emlékszik, hogy két évvel ezelőtt így nyert(!) Bill egy meglepetés mediterrán hajókörutat, amire viszont másnap indulnunk is kellett... Nem egyszerű ezt mindig, minden körülmények között megoldani, de nekünk hál'istennek akkor sikerült. A mostani jamaikai utunk is valamennyire ilyen meglepetés út volt, hiszen a hivatalos árnak mi csak igen kicsi hányadát fizettük.

Amióta Kanadában élek és volt lehetőségünk valahová leutazni délre, mindig RIU hoteleket választottunk. Egyrész mert erre több és jobb lehetőségünk adódott, másrészt pedig mert ez az eredetileg spanyol hotellánc minőségben és árban is valahol a középszinten helyezkedik el. Ha belenéztek az eddigi nyaralásaink képeibe a fotóalbumban (pl. itt, itt vagy itt), akkor láthatjátok is, mennyire hasonlóak voltak a hotelek egymáshoz és hogy minőségben is nagyszerű volt mind. 

Talán éppen a fenti magyarázat miatt sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok egy ennél nemcsak hogy jobb, de jelenleg a világ vezető szállodaláncának egyikébe. A Sandalst ugyanis az utóbbi 11 évben a világ legjobbjaként tartják számon, s neve ma szinte egyet jelent a kényelemmel és luxussal.

A Sandals Resorts and Spa meglepően csak 26 éve indult, amikor egy jamaikai üzletember, Gordon "Butch" Stewart arra gondolt, hogy "All Inclusive" nyaralóhelyeket indítana Jamaikában. (Stewart eredetileg légkondícionálókkal foglalkozott.) Az alapgondolata az volt, hogy amint valaki megérkezik, minden gondját hátrahagyhatja és csak a pihenésre koncentrálhat. Ezért helyeznek a Sandalsnél hatalmas hangsúlyt a minőségre minden tekintetben. A fantasztikus helyszínek, a világszínvonalú épületek és a felszolgálás páratlan színvonalának hármasa tette a hotelláncot a világ legjobb All Inclusive paradicsomává. Nos, mindennek voltunk mi is részesei egy hétig. :))

 

Talán érdemes még tudni, mielőtt belekezdek a saját élményeink összefoglalásába, hogy a Sandals-en belül többféle szállodatípusok, "családok" léteznek:

• A Sandals hotelei, ahol mi is voltunk, csakis párok által látogathatók, azaz sem egyedülállók, sem családosok vagy gyerekek nincsenek a hotelekben. A Sandals kifejezetten a romantikáról, a kényeztetésről és a szerelemről szól. Majd mondok ezekre később példákat... ;)

• Hogy senki se maradjon ki azonban a jóból, az ún. Beaches abszolút a családról és az együtt töltött idő élvezetéről szól. Hihetetlen, micsoda programok várják itt a kölyköket egyébként!   

• A Grand Pineapple Beach Resorts tkp. két hotelt jelent, egyet Jamaikában, egyet Antiguá-n, és mindkettő nagyon népszerű.

• A Fowl Cay Resorts magánvillákat takar egy kis magán szigeten, Fowl Cay-en. Érdemes belenézni a képekbe.... 

• A Private Villas of Sandals and Beaches alatt pedig luxus magánvillákat bérelhetünk Jamaika négy, fantasztikusan gyönyörű pontján.

Na de kanyarodjunk vissza a Sandals Whitehouse hotelhez. :)

Mivel több szempontból is kemény év áll mögöttünk, így a sors ajándékának véltem ezt az utat. Alig vártam, hogy a repülőn újra megpillanthassam Jamaika partjait és valóban másra sem vágytam, csak mindent hátrahagyva élvezni az előttünk álló egy hetet. Mivel a repülő a sziget északi oldalán lévő Montego Bay-be érkezik, a hotelünk pedig a déli oldalon volt, így megérkezésünk után még egy másfél órás autókázás várt ránk a szigeten keresztül. Meg kell mondjam, nem volt egy leányálom az út, mert az utak sok helyen rettentően rosszak, tele hatalmas lyukakkal, amilyeneket eddig még életemben nem láttam. Plusz ne felejtsük el, hogy a hegyenek keresztül vezet az út, rendkívül keskeny utakon, mindenféle védőkorlát nélkül. Hát nem aludtunk el az úton, az biztos. ;)

Egy kis minibusszal érkeztünk a hotelhoz, ami után minden párt leültettek az előtérbe (a fent látható kép), koktéllal kínáltak minket (engem hiába :) és mondták, hogy hamarosan mindenkit egyenként beregisztrálnak. Tudni kell, hogy mi egy "egyszerűbb" szobát foglaltunk le még otthonról, azonban hamar éreztük, hogy valami "nem stimmel", amikor a második ember jött oda hozzánk (és csak hozzánk) bemutatkozni, majd maga a hotel manager-e is és nyugtattak minket, hogy hamarosan érkezik a magán butler-ünk is (lakáj, komornyik)... Bill mondta, hogy valószínűleg látták, hogy a Thomas Cook-nak dolgozik, ennek köszönhető a különleges fogadtatás. Hasonlót már máshol is tapasztaltunk, hiszen nem mindegy egy hotelnek, milyen hírét viszi egy szakember, de ez a lakáj dolog akkor is furcsa volt. Végül valóban megérkezett egy szépen öltözött, fehérkesztyűs lakáj, Chris, aki úgy mutatkozott be nekünk, mint az egyik személyi inasunk az elkövetkező egy hétben. Mi Bill-lel csak néztünk egymásra, nem tudván, hogyan reagáljunk.

Chris kedvesen végigvezetett minket a szállodán egészen a szobánkig, amiről belépve hamar kiderült, hogy nem szoba, hanem lakosztály. Én eddigre már annyira le voltam döbbenve mindentől, hogy közel álltam az elérzékenyüléshez... Chris bemutatta a lakosztályunkat is, majd kezünkbe adott egy mobiltelefont, ami a köztünk lévő kapcsolattartás egyik formája lesz - mondta. Hogy a nap egyetlen órájában se maradjunk segítség nélkül (mintha anélkül létezni sem lehetne ott), Chris elmagyarázta, hogy párban dolgoznak, és holnap megismerhetjük David-et is, a másik lakájunkat. Elmondta a legfontosabb tudnivalókat a szobával és a szolgáltatásaikkal kapcsolatban, majd udvariasan magunkra hagyott.

Én tudtam, hogy a Sandals más lesz, mint a RIU-k, hiszen hetek óta bújtam az internetet információgyűjtés miatt.... de erre Bill sem számított, nemhogy én. A nappaliban kis uzsonnás tál várt minket behűtött pezsgővel (kár, hogy az kárba ment velünk...), a hálószobában pedig ez fogadott:

Itt érkezett el az a pillanat, amikor én sírva is fakadtam. :) Annyira kedves volt az egész, ugyanis a "welcome home (üdvözlünk itthon) Bill és Livia" annak szólt, hogy nem először járunk Jamaikában. Annyira figyelmesek voltak, hogy még ezt is megjegyezték íly módon. Persze mondanom sem kell, hogy az egész lakosztály nagyon ízléses és hangulatosan berendezett volt, jacuzzival a hálószobában, óceánra néző erkéllyel és minden apró részletével. A bejegyzés végén több hivatalos képet is láthattok majd és a sajátjaink is fent lesznek az albumban hamarosan. :)

Azt azért megjegyzem, hogy ebben a hotelban minden szoba/lakosztály az óceánra néz, amit az alábbi  térképen is jól látni. (A piros tetős épületek jelzik a lakóházakat.)

A hotel a szigetország déli részén helyezkedik el, ahol a természet még érintetlenebb, mint a sziget más részein. Igy a több, mint 200 hektáros, a Kék-hegység lábánál fekvő hotel területe burjánzott a csodás növényzettől. A hotel teljes, tisztességes neve egyébként Sandals Whitehouse European Village & Spa. Azaz a Sandals ebben a hoteljában az európai piazzák hangulatát igyekszik visszaadni, vegyítve a karib-szigetek exotikáját az európai eleganciával. 

Ennek megfelelően például a lakóházak három "falura" voltak felosztva: olasz, holland és francia. A házak stílusa, építészete is szépen tükrözi ezt. Hét étterem közül választhatnak a vendégek, amik gourme ételeket szolgálnak fel a világ minden tájáról (olasz, ázsiai, francia, karib, nemzetközi, jamaikai és mediterrán). Számomra az egyik érdekes különbség az "átlagos" hotelek és a Sandals között, hogy az előbbiek nagyobb hangsúlyt fektetnek a büfészerű étkezésre, míg a Sandals-nél a gourmé éttermekre kerül a hangsúly. Egyetlen büfé jellegű éttermük messze nem kívált akkora választékot, mint amit a RIU-nál megismertem. Viszont az éttermek ételei leírhatatlanok voltak! Számomra ebben csak az volt a "hátrány" - ha ezt lehet annak nevezni - hogy többször kellett rendesen felöltözni és asztalt foglaltatni, minthogy csak az ember felkap egy pólót a fürdőruha felé és elszalad bekapni egy-két falatot a büfében. Persze ez nem panaszkodás, de tény, hogy ez egy teljesen másfajta élmény. :)

Kicsit visszatérve még a lakájokra. Mind Chris és David eleinte nagyon komoly és hivatalos volt. Nem is tehetnek persze másképp, hiszen a feladatkörük ezt írja elő. El tudom képzelni, hányan jöhetnek ide és használhatják ki őket az általuk kínált szolgáltatást. A bemutatkozásnál az is elhangzott pl., hogy ha lent fekszünk a parton és valamit a szobában felejtettem, akkor nyugodtan felhívhatom őket és ők rögtön hozzák nekem a fenthagyott újságot, naptejet stb. Ezekre a példákra mi Bill-lel csak összenéztünk, tudván, hogy sosem csinálnánk még csak hasonlót sem. Elég hamar elmondtuk mindkét lakájnak, hogy higgyék el, velünk nem lesz túl sok gondjuk (egy lakáj párra nyolc vendég pár jut), nyugodtan foglalkozhatnak a többiekkel. Mi leginkább csak csendre és magányra vágytunk. 

Nagy szerencsénk volt az épületünkkel is, ugyanis a lakosztályok - gondolom nem véletlenül - a legcsendesebb és legkisebb partszakaszhoz tartoztak, így néha valóban volt olyan érzésem, hogy szinte csak mi vagyunk itt. Ez a fajta pihenés egyébként hatalmas különbség volt az eddig ismertekhez képest, ahol mindig nagyon sokan vannak, s aminek van egy alap háttérzaja is persze. Eddig sosem gondoltam erre és persze az is fantasztikusan pihentető tud lenni, de nehéz azt leírni, mekkora különbség volt ez mégis. Amennyire előnyben részesítem a büféétkezések egyszerűségét és nagyszerűségét, legalább annyira élveztem a Sandals nyújtotta csendet és magányt. (Talán az sem volt mellékes, hogy szeptember nem főszezonnak számít, azaz nem volt teljesen tele a hotel. Délen a téli hónapok a legforgalmasabbak.)

Mindettől függetlenül a lakájoknak így is volt pár "kötelező" feladatuk, ami minden napra kijárt. Ilyen volt a délutáni uzsonnástál a nappaliban vagy valami kis romantikus meglepetés a lakosztályon belül. Volt, hogy beléptünkkor rózsaszirmok vezettek a bejárattól az ágyig vagy éppen a feldíszített, vízzel tele jacuzziig. Ime pár (saját) kép ezekből:

Ebéd és vacsora idején melegen ajánlották, hogy foglaltassunk velük asztalt, ami biztos helyet jelent és nem kell majd várakoznunk egy-egy étterem előtt. Amikor azonban láttuk, hogy ez feldíszített asztalt jelent és őket az asztal mellett (ami a legtöbb vendégnek nem járt), szívesen lemondtunk erről a szolgáltatásról. Ők azonban ezután is minden este udvariasan felhívtak minket azután érdeklődve, hogy ma melyik étteremben óhajtunk elfogyasztani a vacsoránkat.... :)
Ahogy már korábban említettem, a Sandals abszolút a romantikáról és luxusról szól. Ennek megfelelően pl. a vacsorát el lehetett fogyasztani az óceánparton is, kettesben, fáklyafényben, az óceán morajlása mellett (persze bizonyos összegű fizettség ellenében). Nem véletlen, hogy a vendégek legtöbbje nászutas vagy éppen a helyszínen esküdni készülő pár/csoport.

Mivel mi elég közvetlenül, easygoing-ként álltunk a lakájokhoz, előbb-utóbb ők is közvetlenebbek lettek velünk. :) David sokat mesélt a gyerekkoráról, Chris pedig állandóan viccelődött. Persze hallottuk, hogy sokan másképp álltak hozzájuk, sőt időnként keményen le is tolták őket (mintha valami őrületes nagy baj történhetett volna... kíváncsi lettem volna egy-két esetben, vajon miért kaphatnak szidásokat.) Érdekességképpen mondom el, hogy a jamaikai kiszolgálás valóban a legjobb a karib térségben. Ez annak köszönhető, hogy ez az egyetlen sziget, ahol komoly követelményeket támasztanak a businessben dolgozókkal szemben. Mindenkinek el kell végeznie valamilyen szakiskolát, a lakájok pedig a britt királyi család lakájainak megfelelő képzésben részesülnek. Igy nemcsak olvashatunk erről, de valóban igaz a jamaikai hospitality egyedisége. Büszkék is erre mind, és azt gondolom, lehetnek is! Azt a kedvességet, előzékenységet, meleg mosolyt nehéz is szavakba foglalni, amit Jamaikában tapasztal az ember. Ezt már a RIU-ban is tapasztaltuk annak idején.

(Ő Chris, aki éppen ebéd előtti kóstolót hoz nekünk a partra)

A napjaink nagyon egyszerűen, de pihentetően teltek. A reggelit általában a szobába kértük, azaz az erkélyre. Fantasztikus volt reggelente leülni az erkélyen és csendben, nyugodtan elfogyasztani egy finom, egészséges reggelit. Közben hallgatni az óceánt és a madarak énekét a környékbeli fákon. A reggeli után általában lementünk a partra, ahol már előre lefoglalt ágyak vártak minket. Erről az jut most eszembe, hogy első reggel jó korán felébredtem, hogy az eddig megszokottak szerint lemenjek a partra és lefoglaljak magunkat két műanyag ágyat. Ahogy közeledtem a parthoz, az egyik erkélyről Chris köszönt rám, jó reggeli sétát kívánva. Amikor mondtam neki, hová indulunk, aggódva felelte, hogy emiatt ne fájjon a fejem, hiszen a lakosztályok vendégeinket egész hétre lefoglalt, állandó ágyaik vannak, majd rámutatott a miénkre. Megköszöntem kedvességét és mosolyogva mentem vissza elmesélni Billnek a dolgot. Igy az első reggel reggeli után leindultunk megkeresni a helyünket. Ezek az ágyak persze nem műanyag ágyak voltak kinyitható ernyőkkel, hanem párnás ágyak (lásd alábbi kép), gondosan leterítve törülközőkkel, felettük hatalmas ernyőkkel, ami alatt a nap minden szakában árnyékban lehettünk.

Miután leültünk, észrevettük, hogy jéggel teli hűtőláda is volt odakészítve a két ágy közé, aminek nagyon megörültünk. Bill rögtön vissza is ment a szobába, hogy lehozzon egy-két sört magának és ásványvizet nekem. Ezúttal ő akadt össze a lakájunkkal, aki kedvesen tudtára adta, hogy a hűtőtáska nemcsak jéggel van tele, de alatta italokkal is. :)))) Fogalmam sincs, hogy csak mi voltunk ilyen idétlenek, vagy néha mások is azok, de ezekből a lakájok gondolom egyértelműen tudták, hogy mi nem a Sandals színvonalhoz vagyunk hozzászokva. Ezeken persze még jó ideig mosolyogtunk magunkban. :))

Szinte az egész napot kint töltöttük (ha éppen nem esett) hol a napernyő alatt, hol a vízben, hol a hosszú parton sétálgatva, fényképezgetve. Semmi és senki mással nem törődtünk, csak egymással és magunkkal. A nap nagy döntései közé tartoztak, hogy aznap hol ebédeljünk és vacsorázzunk. ;)) Persze a Sandals rengeteg programot ajánl a hotelen kívül is, amik közül nekem volt egy-két szívem csücske, de mivel ez az út nem volt betervezve anyagilag és valamit mégis csak kellett fizetnünk érte, így megbeszéltük előre, hogy most nem fizetünk be egy útra sem. Ez így is elég plusz kiadást jelentett nekünk a magyarországi út előtt. Azért megmutatom legalább az egyik programot, amire nagyon szivesen elmentem volna. A neve "Bamboo River Rafting", azaz bambuszon való vadvizi evezés. :)))))) A program a jade zöld Martha Brea folyóra vezet, ahol egy helybéli idegenvezetővel evezhetünk a trópusi folyó mentén. Hmmmmm...... :))

A víz egyébként a hotel környékén elég sekély volt végig, sőt, mivel igyekeznek errefelé megőrizni a természet eredeti mivoltát, amennyire lehetséges, a hínárok sem voltak kiírtva a vízből. Igy egy elég rövid szakasz után hatalmas hínáros rész következett, amibe szinte senki sem sétált bele. Azaz az óceánban legtöbben csak sétálgattak, ültek vagy búvárkodtak, rendesen úszni inkább a medencékben lehetett. Az ócánban rengeteg élőlényt megfigyelhetett az, aki akár csak pipával merült alá. A kis halseregeket vagy a különböző méretű vizicsillagokat a víz felett is szépen lehetett látni. :)

Ahhoz képest, hogy az esős évszakban voltunk Jamaikában, nagyon szép időnk volt. Igaz, minden nap esett valamennyit az eső, de hamar fel is száradt. Néha pedig kimondottan izgalmas volt nézni/videózni egy-egy hatalmas vihart az erkélyről, ami valahol az óceánt felett tombolt, de mi is kaptunk belőle valamit.

Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy egyszer a Sandals-t is megtapasztalhattam és hogy ennyire fantasztikus egy hetet tölthettünk ott Bill-lel. :) El tudom képzelni, milyen lehet azoknak, akik többféle extra szolgáltatást is kihasználnak. Bár igazság szerint így sem volt hiányérzetem egyáltalán, sőt! :) Gordon Stewartnak igaza volt: amint megérkezel, magad mögött hagyhatod a gondokat és semmi más nincs, csak ti ketten, a pihenés és feltöltődés. :)

Az alábbi képeken néhány hivatalos fotót láthattok a Sandals Whitehouse-ról. A saját képeink is jönnek hamarosan, aki pedig a többi Sandals hotelre is kíváncsi, kattintson ide. ;)

Free digital slideshow personalized with Smilebox

Jamaica 4. - Érdekességek

A jamaikai leírásokat bezárandó, pár olyan érdekességről írnék most, amik felkeltették a figyelmem, amikről én nem tudtam vagy esetleg amiket másoknak is figyelmébe ajánlok.

1. Az egyik legérdekesebb dolog számomra az volt, hogy gyakran láttam egy bizonyos férfi képmását a jamaikaiakra kitűzve. Megkérdeztem hát erről a piacon az egyik srácot, akivel beszélgettünk és akinek szintén ott volt a kitűző a mellén. Megtudtam, hogy az illető Haile Selassie (1892-1975), egy egykori etiópiai császár. Dehát mi köze van Jamaikának Etiópiához és miért hordják helybéliek egy etiópiai császár képét a mellén?

Nos, kiderült, hogy Selasi kivételesen fontos ember mai napig Jamaikában, azaz elsősorban a rasztafári hitűek (kb. 2 millióan lehetnek a világban) szemében. Számukra Selassie maga az Isten reinkarnációja volt, a Messiás, aki az afrikai népeknek és azok diaszpóráinak meghozza a békét, a rendet és a gyarapodást. Selassie egy, egészen a 13. századik visszavezehető nagy dinasztia tagja volt, sőt a korábbi gyökerek szerint maga Salamon király és Sába királynő leszármazottja. Megkoronázása (1928) hatalmas érdeklődést váltott ki annak idején szerte a világon, s ekkor figyeltek fel rá sokan Jamaikában is. A rácsodálkozás csak terjedt és terjedt, hogy ő az Újtestamentum szerinti "királyok királya", "Júda oroszlánja", Dávid leszármazottja. Így alakult meg a rasztafári mozgalom, a király polgári neve után (Ras Tafari Makonnen), s lett Etiópia a hívők számára az "ígéret földje", ahová majd vissza kell térniük. (Be kell vallanom, sosem gondoltam volna, hogy vannak, akiknek Etiópia az ígéret földje. Érdekes a világ. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy maga Selassie sosem tartotta magát királynak, sőt a rasztafárikat igyekezett lebeszélni hitükről.)

2. Természetesen (vagy nem), de maga a rasztafári mozgalom nagy része is új volt nekem. Azt tudtam, hogy pl. Bob Marley is közéjük tartozott, de hogy ez tulajdonképpen mit jelent, arról nem sok fogalmam volt.
Most akkor már tudjuk, hogy a vallás alapja Selassiehoz kapcsolódik és hogy a világon a reggae zene ill. Marley közvetítésével terjedt leginkább. (Jamaikában egyébként a lakosság 5-10 százaléka mondja rasztafárniak magát.) "Többek között azt is vallották, hogy a feketék az ősi izraeliták reinkarnációi, hogy Haile Selassie az élő isten, hogy Etiópia a mennyország, hogy Jamaica maga a pokol, valamint hogy a feketék a fehéreknél magasabb rendűek, és hamarosan ők fogják a világot irányítani, továbbá hogy a császár és Isten, Haile Selassie a közeljövőben kezdeményezni fogja visszavándorlásukat Etiópiába." A rasztafári vallás rengeteg követőkre talált a helybéli gettókban, hiszen visszaadta a feketék önbecsülését, hitét önmagukban és egy szebb, jobb jövőben.
"A raszták szerint a keresztények istene nem lehet elfogadható valódi isten, hanem mindössze Jah (Isten) elváltoztatott másolata – a gyűlölet, a vér, a háború, és az elnyomás istene. Az igazi értékek azonban a szeretet, egység, béke, egyenjogúság, és igazságosság. Ezek az élet valódi törvényei, és csak ezek betartása garantálják az örök életet. Isten a raszták hite szerint nem szellem, hanem élő lény." A rasztáknak kétféle vallásos ceremóniájuk van: a "reasoning" és a "grounation". A reasoning egy nagyon egyszerű esemény, amikor is a raszták összegyűlnek, marihuánát - ahogy ők hívják, ganját - szívnak, és megvitatnak mindenféle etikai, közösségi és vallásos kérdeseket. A ganját az óra járásának megfelelően adják tovább, kivétel, ha háború van, akkor fordítva.
A grounation vagy binghi egy szent nap a rasztafárik számára, amikor táncolnak, énekelnek, esznek-isznek és persze ganját szívnak. Az ünneplés akár több napig is tarthat.

A raszták külső megjelenéséhez szorosan kötődik a jellegzetes raszta frizura (dreadlocks), habár nem teljesen általános a hívők között. A hajviselet egyrészt visszavezethető egy ószövetségi mondathoz, mely azt mondja, hogy hajukat, szakállukat ne vágják le. Másrészt ez a haj mindenképpen hangsúlyozza a különbséget a fehér ember egyenes hajviseletéhez képest. Arról már nem is beszélve, hogy a raszta haj Júda oroszlánjának és a Babilon elleni lázadásnak is szimbóluma volt. A raszták egyébként a hajnövesztést egyfajta spirituális utazásnak is tekintik, amihez sok-sok türelem kell.

A hívők számára nemcsak a hosszú haj növesztése, de a marihuána - ganja - szívása is spirituális cselekedet. "Szentségnek tekintik, ami elősegíti a tudatosságot, békét és közelebb viszi őket Istenhez (Jah)." Sokan afrikai eredetűnek tartják a kannabiszt és afrikai kultúrájuk részének, amihez vissza szeretnének térni. Ezzel szemben pl. az alkoholt nem tartják az afrikai kultúra részének és vallják, hogy sokkal rosszabb hatással van rájuk. (Nos, ami igaz is.... érdekes egyébként, hogy az alkohol nem tiltott dolog, míg a marihuána igen. Tény pedig, statisztikák is igazolják, és mindannyian tudjuk is, hogy alkoholfogyasztásból mennyi baleset/haláleset/erőszakos cselekedet származik szerte a világon. De az alkohol már annyira beépült az életünkbe, s annyi pénz van benne, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy betiltsák...) Bár a ganja jótékony hatású, használata nem kötelező és vannak raszták, akik nem szívnak. Az indiai rasztahajú aszkéták több száz éve szívnak kannabiszt, és a több ezer indiai hindu bevándorlása óta terjesztik ezt a kultúrát Jamaicában. Hitük szerint a fű szívása bibliai szentség és segíti a meditációt és a vallásos szemléletet. Érdekes volt számomra, hogy a ganja annyira természetes Jamaikában, hogy a hotelben vacsorakor időnként a díszítés részét képezte. A fotóalbumban láthattok erre példát.
A rasztafári életet meghatározza az összetartozás érzése. Ezt a rasztafárik "oneness"-nek nevezik. Sok rasztafári közösségben él egymással. Isten tisztelete meghatározza életüket. Tulajdon nem létezik, ideális esetben a földterületet amelyre szükségük van, elfoglalják. Hazugság, lopás, gyűlölet, féltékenység, irigység, árulás elítélendő viselkedésnek minősül. Sok szempontból az egyenjogúság uralkodik, bár ez nem vonatkozik a nők helyzetére.

3. Nem akarok már túl hosszan írni minden egyes pontról (félve, hogy ekkora terjedelemben senki nem olvassa el :), szóval ezek után igyekszem rövid lenni.
A jamaikai gyerekek iskolai egyenruháját mindenképpen meg szerettem volna említeni. Ha a negrili fotóalbumot láttátok, akkor emlékeztek hogyan/milyen körülmények között él a legtöbb jamaikai. Nem rózsás a helyzet semmiképpen. Azonban ha reggel, az iskolába igyekvő gyerekeket láttam, egy teljesen más kép tárult elém. Míg hétköznap szedett-vedett, koszos ruhákban vannak, addig az iskolai egyenruha valami szent dolog lehet, mert soha egy piszkos, gyűrött darabot nem láttam. Minden (!) egyes iskoláson olyan tisztán, rendben, élére vasaltan állt a ruha, hogy gyakran azon gondolkodtam, hogyan élik meg ezt a kettőséget, azaz érzik-e vajon egyáltalán. Akármilyen is a helyzetük, az egyértelműen látszott, hogy az iskola különösen fontos szerepet kaphat az életükben.

4. A helybéli kifejezéseket szintén nagyon élveztem: "Yeah mon", "Respect mon", "No problem mon"... Ők az embert, angolul man-t, mon-nak mondják, írják. Az ember azt érezte az ottléte alatt, hogy semmin nem kell túlságosan idegeskedni, "just keep it easy", "everything's gonna be alright". :) Gyakran jutott eszembe, hogy valóban hányszor túldimenzionálunk eseményeket az életünkben és tulajdonképpen magunk bonyolítjuk a saját magunk életét. Annyi minden felfogás, hozzáállás kérdése... és a kevesebb idegeskedés nem hanyagságot, nemtörődömséget jelent. Ezt valójában Kanada is tanítja nekem, hogy ha történik valami, érdemes először pár lépés távolságot tenni, kicsit távolabbról megszemlélni és feltenni azt a kérdést, hogy mennyire fontos ez a dolog az én életemben? Mennyire érdemes bevonódnom, mennyire érdemes hagynom, hogy hasson a mindennapi életemre, hangulatomra. Ha ezt gyakrabban tennénk, egészen biztos vagyok benne, hogy jóval kevesebbet idegeskednénk, mert hamar rájönnénk, hogy nincs értelme. Semmi pozitív vonzata nincs ugyanis, csakis negatív...
So keep it easy, no problem man! :)



5. Általánosságban elmondható a jamaikai emberekről, hogy nagyon fontos számukra a zene és gyakran énekelnek is, csak úgy magukban. Abszolút nem zavartatják magukat, csak élvezik a zenét, ami biztosan sok minden segíti is őket keresztül. Szintén általános, de nem csak itt, hanem a feketék között általában, hogy kiváltképp szeretik a nagyobb testű nőket. Itt Kanadában is gyakran látni fekete férfiakat termetesebb fehér vagy fekete nőkkel. Ahogy megtudtam, ennek szexuális vonatkozása is van... Igaz, hogy az angol hivatalos nyelv az országban, de szinte mindenki beszéli az eredeti patois (patwa) nyelvet.

6. Ha jamaikai ételekről, italokról beszélünk, akkor mindenképpen kell említeni a jerk chickent, azt a helyi, csípős csirke specialitást, amit szinte mindenki imád. Én nem vagyok egy nagy csípős rajongó, de ez valóban finom volt és nekem is nagyon ízlett. Az országban akármerre is járunk, mindenfelé látunk útmenti árusokat, akiktől valódi, autentikus jerk chickent vehetünk. Hogy hogyan készül? Íme egy újabb Chuck videó, éppen a mi hotelünkből, ahonnan kapunk egy pici betekintést.



Amit én legjobban élveztem, azok a zöldségek voltak. Finomabbnál finomabbak, s majdnem egyiket sem ismertem előtte. El is határoztam, hogy meg kell ismerkedjem közelebbről a karib ételekkel. Itt szerencsére erre megvan minden lehetőség, hiszen majd' mindenféle hozzávaló kapható a helyi jamaikai, kubai stb. boltokban. :)) Az egyik kedvencem az okra volt, akinek van rá lehetősége, melegen ajánlom, hogy próbálja ki.
Az italok esetében a kávé egyértelműen kiemelendő, amit a sziget nagy részén elterülő Kék-hegységben készítenek. Az Appleton Estate rumja világszerte ismert és kedvelt, mely a legrégebbi szeszfőzde a szigetországban. Íme egy kép pár helyi specialitásról.

Negril, Jamaica 3.

A Rick's Cafe kapuit 1974-ben Richard Hershman nyitotta meg. Annak idején Negril egy csendes kis halászfalu volt, mindenféle modern kényelem - elektromosság, telefon, meleg víz - nélkül. A Rick's Cafe az első bár és étterem volt a maga nemében a nyugati sziklás partszakaszon, ami a közeli "7 mérföldes tengerpart" mellett egyfajta változatosságot nyújtott. A kezdetektől fogva helybéliek és turisták is felkeresték a bárt, hogy természetes környezetben gyönyörködhessenek a negrili, híressen szép naplementékben. (Mi ebből most sajnos nem sokat láttunk, mert eléggé felhős volt az ég. Ettől függetlenül így is nagyon szép volt.) Az évek során ez egyfajta tradícióvá is vált és a Rick's Cafe ma a legkedveltebb találkozási pont Negrilben.

A csodás kilátás mellett magáról a sziklafalról is érdemes szót ejteni, ami egy másik kivételes adottsága a helynek, s egyben a bárnak is. A sziklákról, kb. 11 méter magasból ugranak alá sokan a kristálytiszta vízbe, vagy búvárkodnak egyet a közelben, amit egyszer én is nagyon kipróbálnék. :) És ha még ez mind nem volt elég, akkor ott van a fantasztikus élőzene, a finom ételek, italok és a hely varázsa, amiből biztosan mindenki talál magának valami kedvérevalót.
A Rick's nem egyszer éledt már újjá megnyitása óta, hiszen a hurrikánok időnként nem kímélték ezt a partszakaszt sem. 1988-ban Gilbert zúzta teljesen szét az éttermet 7-8 méteres hullámaival, majd 16 évvel később Iván tette ugyanezt. Ez alkalommal 18-25 méteres hullámok romboltak le sok mindent a környéken. Az Iván hurrikán után azonban a Ricks harmadízben is újjáépült és nagyobb, elegánsabb lett, mint valaha volt.

Hogy milyen volt régen, azt nem tudom, de most egészen biztosan nagyszerű helynek tűnt, ahol mi is igazán jól éreztük magunkat. Néztük a szikláról ugrókat, fényképezgettünk, gyönyörködtünk a pazar kilátásban, reagge zenét hallgattunk és jamaikai sört - Red Stripe - ittunk (igen, még én is belekóstoltam, és ahhoz képest, hogy sör, nem is volt rossz :)). Mi kell még több? Enni nem ettünk ott - pedig azt mondják, nagyon jól főznek -, mert hamarosan indultunk vissza a hotelbe, ahol szintén várt ránk a sok-sok finomság. :)
A Rick'snek egyébként 60 személyzet dolgozik, kb. 4000 négyzetméteren. A legtöbbnek ez az első és egyetlen állása, sokan évtizedek óta dolgoznak itt és nem is vágynak máshová. A főszakács, Phillip Williams például 25 éve dolgozik a bár konyhájában. Szerintem ez szépen mutatja, hogy a Rick's-ben nemcsak vendégnek, de alkalmazottnak is jó lenni. Az ember másképp érzi magát egy ilyen helyen, mint ahol azt látja, hogy kényszerből, kényszeredetten szolgálják ki. A helybéliek mindenesetre nagyon büszkék a bárra és mindenfelé olvasni is, hol tesznek róluk említést a világban.

Például a Caribbean Travel and Life Magazin osztályozása szerint:
- a Rick's a világ tíz legjobb bárjainak egyike,
- a karib szigetvilág legjobb reagge bárja,
- Patricia Schultz könyvében is kiemelt szerepet kap. A könyv címe: "1000 places to see before yo die".

Íme két kis videó a hangulat kedvéért :)

Rick's Cafe, Negril, Jamaica from Livia on Vimeo.

Rick's Cafe 2, Negril, Jamaica from Livia on Vimeo.

A Rick's Cafe után pedig íme pár program, amik közül Negrilben és környékén választani lehet, s amelyek közül nem egy a gyerek számára ingyenes. Az első ötből választunk majd legközelebb... ;))

1. Dunn's River Falls és Ocho Rios Hilite
Az egy napos úton Jamaika északi partjának mentén utazhatunk végig, érintve egy kis halászfalut, Falmounth-t. Discovery öbölbe is eljuthatunk, ahol Columbusz Kristóf először szállt partra Jamaikában 1494-ben. A nap fő attrakciója a Dunn folyó vízesése, ami a szigetország egyik legismertebb és kedveltebb látványossága. A turisták itt felmászhatnak a vízesésen és gyönyörködhetnek a környékben.

2. Black River Safari és Y.S. Falls
Ez a túra már az esőerdő méységeibe visz minket. :) Hajókázhatunk a Fekete folyón, ami az ország leghosszabbika, egzotikus növényeket, állatokat látva út közben, mint pl. az amerikai krokodilt. Eljuthatunk az ország másik híres vízeséséhez az Y.S. vízeséshez, ahol meg is fürödhetünk a kristálytiszta vízben.

3. Reagge & Culture
Ezen a túrán Bob Marley életével ismerkedhetünk meg közelebbről. Szintén az északi part mentén visznek el bennünket a Szent Ann hegység belsejében található kis faluba, aminek neve Nine Miles (kilenc mérföld). Itt született és nőtt fel Bob Marley, és itt is temették el halála után. Mai napig Marley több rokona él a faluban, akikkel akár találkozhatunk is. :) Megnézhetjük a zenész házát, szobáját, ágyát ("we'll be together with a roof right over our heads, we'll share the shelter of my single bed") és egyéb olyan helyszíneket a környéken, amik megjelennek a dalszövegekben is. Például állhatunk a Mount Zion Rock-on, ahol Marley gyakran meditált: "Cold ground was my bed last night, and rock was my pillow, too"

4. Mountain Valley Rafting
A fél napos programon egy tapasztalt evező visz le minket a folyón, miközben a vidék történetéről, színes múltjáról mesél nekünk.

5. Mayfield Waterfalls
A szintén félnapos túrán a Mayfield vízeséssel ismerkedhetünk, ami szinte olyan, mint 21 egymás melletti jacuzzi. :) A helybéliek egyik kedvence ez a gyógyvízforrás, aminek erejében mélyen hisznek. Napközben tanulhatunk Jamaika növényeiről, fűszereiről, miközben sétálgatunk a folyó mentén.

6. Get Wet with the Dolphins & Dunn's River Falls
Ahogy a névből is kiderül, ezen program keretében delfinekkel lehet ismerkedni. Egészen pontosan választhatunk az ismerkedés, simogatás és a delfinekkel való úszás között. Gyerekekkel ez a program biztosan szinte 'kötelező', főleg hogy a gyerkőcök számára ingyenes is. :)

7. Kingston
Kingston felé kivételesen a déli parton utazhatunk végig, megcsodálva a Kék-hegységet útközben. Kingstonban megnézzük a West Indies Egyetemet, a Bob Marley Múzeumot, a belvárost, és a Nemzeti Stadiumot is. (Ez az egyetlen program, amire semmiképpen nem mennék el, mégha nagyon érdekelne is, a hatalmas gyilkossági rátára tekintettel, ami elsősorban a fővárosra koncentrálódik. Persze lehet, hogy elkerül minket a baj, de ne húzzunk ujjat az ördöggel, nem igaz?)

Mindezek mellett lovagolhatunk a tengerparton, búvárkodhatunk, vagy akár drótkötélen suhanhatunk végig az esőerdőn. Akik a rastafarik életével, kultúrájával szeretnének ismerkedni, azok ellátogathatnak egy rastafari faluba, nem messze Montego Baytől. Mint tudjuk, Bob Marley volt egyik leghíresebb követőjük, aki sokfelé vitte hírét a rastafari hitnek/életmódnak/világlátásnak.

Negril, Jamaica 2.

Azt írtam az előzőekben, hogy Jamaicában nem ajánlatos a hotelen kívül sétálgatni. Ez igaz is, de elsősorban úgy értettem, hogy egyedül nem. A fotóalbumba feltett képeken látni fogjátok, mire gondoltam... A turistalátványosságokra ez az ajánlás természetesen nem áll, ahová amúgy is csoportosan megy mindenki. :)

Rengeteg program közül lehet választani, amiket valóban érdemes megfontolni. Ezekről a következő bejegyzésben írok majd röviden. Persze akármerre járunk a világban, mégha csak egy hétre is, minden nap találhatunk más és más szervezett utakat, programokat, csak a pénztárcánk engedje. :) Jamaika igen sokszínű szórakozási lehetőségeket kínál minden korosztály számára. Hallottam és most már tapasztaltam is, hogy a jamaikaiak nagyon szeretik a gyerekeket, a mi szállodánkban is meglepően sok gyerekes család volt. A lehetőségek végigböngészése után mi úgy döntöttünk, hogy ezen az utunkon (mert remélem, nem utoljára jöttünk Jamaikába) elsőként magát Negrilt szeretnénk felfedezni magunknak. Kicsike város (nem is város, talán inkább falu), kevés látnivalóval, de mégis... Úgy gondoltuk, hogy a legtöbb program, amik mind fantasztikusan hangzanak - és amikre mind kivétel nélkül el is mennék - kevésbé szólnak az itteni mindennapokról és mi most szerettünk volna egy képet kapni az igazi Jamaikáról, arról az életről, amit nem látunk a hotel falain belül, vagy delfinlovaglás közben. Így a hét közepén mi a városkával ismerkedtünk.

Az "ismerkedést" egy kis vásárlással kezdte a szervezett csoport, ami első hangzásra kiábrándítóan hangzott. Miután összeszedtek bennünket a környező hotelekből, először az ún. Time Square-re mentünk, ami egyfajta pláza a környéken. (Az előző bejegyzés utolsó videóján feltűnik ez is egy pillanatra, onnan loptam a képet. :) Nem is értem, miért lepődtünk meg, hogy a boltok indiai tulajdonúak és leginkább indiaiak is szolgálnak ki - ahogyan otthon a kínaiak -, egy-két kivételtől eltekinve. Nem igazán tudtuk eleinte, mit kezdjünk az egy óránkkal, főleg annak tudatában, hogy lesz még egy másik óránk egy "Craftmarkert"-en is... Az óra végül is nézelődéssel és egy-két apróság vásárlásával eltelt.

Amennyire nem volt izgalmas a Time Square, annyira volt igazi jamaikai élmény a Craftmarket. Az itteni piacnak - ahol helybéliek árulják portékáikat- már igazi jamaikai "íze" volt. Az idegenvezetőnk előre figyelmeztetett minket, hogy ez az a hely, ahol alkudni kell, ahol igazi jamaikai kereskedés folyik. Gondoltam, voltam már ilyen piacon nem egyszer életemben, valószínűleg ez sem lesz más. Mondanom sem kell, tévedtem. Amerre csak mentünk, na jó, amerre csak próbáltunk menni, minden öt-tíz méteren megállítottak, kiabáltak már előre, hogy az ő kis boltjukba mindenképpen be kell menjünk, amolyan igazi jamaikai hangulatban. :) Néha kicsit zavarban is voltunk, mert alapvetően nem vásárolni jöttünk, hanem fényképezni és nézelődni (még pénzt sem vittünk túl sokat magunkkal). Persze mondták, hogy nem kell feltétlenül vennünk valamit, de bemenni és legalább megnézni, mi van bent, szinte kötelező. Most így utólag már olvastam, hogy ez egyfajta tiszteletadás is, megállni, beszélgetni mindenkivel és megnézni, miket árulnak.
Nos, a beszélgetéssel nekünk sem volt gondunk, hiszen mindketten elég kommunikatívak vagyunk, így jókat beszélgettünk néhány árussal és "respect mon"-nal köszöntünk el egymástól, öklünket összeütve. Igen, még én is, mint nő. :) Ez egy itteni köszönési/elköszönése szokás, amit a férfiak férfiakkal és nőkkel is egyaránt alkalmaznak. Vicces volt számomra minden egyes alkalommal, hogy öklözök egy jamaikaival. :)) De itt már csak így megy ez. :) Fogtok még ezzel találkozni egy-két videón. Akárhogy is, Negrilben és környékén valóban az emberek kedvessége az, ami abszolút feledhetetlen és amiért bármikor visszamennék. Nem tudom, így van-e ez az ország más részein is, de itt igen, ami mindenki számára fantasztikus élmény.

A vásárlás után kettévált a csoport és a többség maradt a nagy buszban, akik szórakozni, bulizni mentek tovább, mi pedig, egy amerikai házaspárral négyesben megkezdtük a Negrilrel való közelebbi ismerkedést. Úgy tűnt, nem sokakat érdekelt a település 'másik' arca. (Természetesen meg is értem ezt, hiszen mindenki pihenni, nyaralni jött és nem 'problémákat' látni, de minket őszintén foglalkoztatott.) A sofőrünkről, Marcusról ódákat kéne itt zengenem, mert mind a négyen tudtuk, hihetetlen szerencsések voltunk, hogy ő volt az idegenvezetőnk. Amellett, hogy végigautókáztunk a város olyan részein, ahová egyébként sosem jutnánk el, képet kaptunk Jamaika növény- és fűszervilágáról is. Ugyanis Marcus mindent tudott róluk. Míg mi azt gondoltuk, temérdeknyi gaz mellett autózunk el, az út végére az volt az érzésem, nincs is olyan. Meg-megálltunk az utak mentén és Marcus leszakított hol valamit egy fáról, bokorról, hol pedig csak egy "fűszálat", hogy közelről megnézhessük, megszagolhassuk. Mindennek tudta a nevét, és hogy mire használható. Ahogy mesélte, fiatalkorában senki nem ment errefelé orvoshoz, nem volt rá lehetőség, azonban a természetadta gyógyírek nőttek mindenfelé. Marcus nagymamája a gyógyfüvek igazi ismerője/használója volt, aki mindenre megtanította unokáját és ha valaki problémával fordult hozzá, őt küldte le, de nem a patikába, hanem azzal az utasítással, hogy hozzon xy füvet, termést vagy virágot, amiből tea, borogatás vagy másféle gyógyszer készült. Marcus szerint Jamaika ezért hihetetlen gazdag ország (lehetne), mert ami az utak mentén terem, az nincs mindenfelé, főleg ilyen sokszínűen a környező szigeteken. Mivel a mai fiatalokat már nem igazán érdekli az efféle tudás (tart is tőle, hogy mindez elvész), így jobb híján utasainak mesél Jamaika kincseiről, amiért mi rettentő hálásak voltunk. Az ott töltött hetünk egyik "highlight"-ja mindenképpen ez a kis utazás és maga Marcus volt. (Sajnos én abszolút nem értek ahhoz, amiről ő mesélt, így ezt nem tudom nektek továbbadni... :( Elnézést érte.

A városnézés után, késő délután érkeztünk a helybéli legrégibb nevezetességhez, a világítótoronyhoz. Aki érti a hajózás csínját-bínját, annak elmondom hogy a torony a szigetország legnyugatibb csücskében található: 18°15’ North és 78°23’ Westre. 1894-ben épült és 1956-ig kerozinnal működött, amit később acetilénre cseréltek. (Lásd a képeket.) 1985-től pedig napenergiával működik, amiről sajnos elfelejtettem képet készíteni a torony tetején, annyira lenyűgözött a látvány. A világítótorony őrzője, működtetője, Wilson 25 éve dolgozik ott és viszi fel az érdeklődőket a 103 lépcsőn keresztül a torony tetejére, ahonnan pazar kilátás nyílik a tengerre és a környékre. Innen már nincs messze a Rick' Cafe sem, ami nekünk is következő uticélunk volt, s amire szép rálátásunk volt a távolból.

Innen folytatom legközelebb, amikor is megismerkedhettek a Rick's Cafe-vel és egyéb más jamaikai nevezetességekről/programokról is írok pár szó erejéig, csak hogy lássátok, milyen más lehetőségek vannak. :)