Torontói metró

Aki ismer, tudja mennyire szeretek fényképeket nézegetni, kiváltképp ha régi képekről van szó. A régi időket idéző képeknek van egy sajátos hangulatuk, ami mindig magával ragad. :) Igy rögtön megörültem, mikor rátaláltam az alábbi képekre a város egykori metrókocsiairól.

Mellesleg apropója is van a bejegyzésnek, hiszen pár héten belül munkába állítják a legújabb modelleket, melyek tavaly érkeztek a városba. (Bill nem egyszer látta már őket a Davisville megálló mellett, én azonban még soha. Ez azért is érdekes, mert ő hetente egyszer jár arra, én viszont minden nap. Mellettem szóljon, hogy én reggel, munkába menet megyek arra, amikor vagy bambulok, vagy olvasok.) :)))

Az új metrókocsik neve Toronto Rocket és a behozataluk oka leginkább a befogadóképesség és a biztonság növelése volt. A mostani, T1 kocsikhoz képest (amiket 1995-ben kezdtek használni) az új Rocket 8-10%-kal több utas szállítására lesz majd képes. A mostaniak maximum kapacitása kb. 1100 fő, ha jól tudom. Érdekes módon az új model kicsit szélesebbnek tűnik, mint a mostani (nézzétek meg a képeken), ami persze csak optikai csalódás. Mivel a Yonge-University-Spadina vonal a legjobban használt vonal, így itt indulnak majd az új kocsik hamarosan. A reggeli őrületben például kb. 30.000 ember megy keresztül csak a Bloor megállón egy óra alatt. A TTC (a torontói közlekedési vállalat) valamilyen új jelzőrendszer bevezetésére is készül, aminek eredményeképpen közelebb tudnak majd futni a kocsik egymáshoz (kb. 90 másodpercet nyerve ezzel), azaz remélhetőleg kevesebb lesz a tömeg is. Ámen!!

Pár hét múlva még csak néhány kocsi indul útjára, de 2013-ig 70 Toronto Rocketnek kéne majd száguldoznia a földalatti vonalakon. Addig is íme pár kép a torontói metrók múltjáról, jelenéről és jövőjéről:

Car 5000 még kerekek nélkül - 1952

Irányítóközpont 1953-ból

 1953

    

  

Gloucester kocsik belseje 1- 2.

 Átszállójegy 1954

 

 M1-es kocsik 1962-ből

 

 Egy-két kocsiban szőnyeg volt! :)

    Képeslap 1960-ból

Hawker-Siddeley kocsik 1965.

Színes Gloucester kocsi 1971

M1-es kocsi a Davisville-en 1973

T1-es kocsi, ezeket használjuk most is, a régebbi M1-esek mellett :)

A T1-esek belülről

És íme az új Bombardier a Davisville-en :)

A Bombardier belülről 1-2-3 és a sárga jelzésű útvonal, amin közlekedni fog

Mi a lila útvonal keleti végén lakunk, ami már épp nem látszik, és a zöld vonal nyugati oldalán található Landsdowne megálló felé dolgozom (onnan még lebuszozom dél felé, majdnem az Ontarió-tóig)

Az Bombardier újdonságai közül néhány:

• 24 zárt kamera, kocsinként 4, ami a belső történéseket rögzíti
• Vészhelyzet esetén a 36 vészjelző egyikét aktiválva az utasok azonnal kommunikálhatnak egy személyzettel
• A kocsik belseje valami hiper-szuper technológiával lesz kezelve, ami egészségesebb az utasok számára, mivel pl. megelőzi az influenza és más vírusok terjedését
• Érdekes újdonság lesz, hogy a kocsik nincsenek elválasztva, hanem egyetlen hosszú utastér az egész - ami szintén a biztonság szempontjából lehet hasznos.
• Minden kocsiban 12, kerekesszékesek által használható utastér van. Az egyik utolsó képen látszik is, ahogy fel van hajtva az ülés. Persze babakocsisok, biciklisek stb. is használhatják. (Mondjuk ez nem újdonság, hiszen ez eddig is létezett... talán a száma lehet most több.)
• A gyengénlátók részére színes csíkok jelzik majd a kijáratokat, kapaszkodókat.
• A kerekesszékkel közlekedők számára a kocsik külsején kis kék lámpák jelzik majd a legkevésbé tömött kocsirészeket, azaz hogy melyik ajtón érdemes felszállniuk a metróra.

Cherry blossoms in High Park

Ha valaki tavasszal jár Torontóban, akkor az egyik dolog, amit mindenképp érdemes megnéznie, az a cseresznyefák virágzása a High Parkban. Ez legtöbbször késő áprilist, kora májust jelent, természetesen időjárástól függően. Mivel pl. ebben az évben még csak pár napra mutatta meg magát a tavasz, így elképzelhető, hogy még most is láthatunk valamit a látványosságból. Ki fog derülni, ugyanis a hétvégén szeretnénk arrafelé is sétálni, ha végre egyszer eláll az eső. Habár ha jobban belegondolok, akkor talán éppen az eső miatt a virágzás nem tarthatott még a szokásos egy-másfél hétig sem... :( Na majd meglátjuk...

Aki errefelé lakik, azoknak mondom, hogy a cseresznyefák legtöbbje a Hillside Garden környékén található, de van néhány a Duck Pond mellett is.

Ilyentájban rengeteg fotóssal fogtok találkozni a parkban, így volt ez a elmúlt hétvégén is. Ime néhány kép bizonyítékul:

5 perc angol - Updated **

Ha már van Egypercesek rovatunk, miért ne legyen egy 5 perces is? :)

Mivel lassan úgy tűnik, hogy hozzánk is beköszönt a tavasz (jaj, csak el ne szóljam!:), ennek örömére gondoltam megosztok pár angol kifejezést, ami a tavasszal kapcsolatos, illetve amiben a "spring" szó szerepel.
Ha bárkinek eszébe jut más, örömmel olvassuk a megjegyzésel között!

"No spring chicken" 
Feeling a little "long in the tooth"? Then you're "no spring chicken" - that is, you're not young.
Mi is mondunk hasonlót magyarul, ha valaki már nem fiatal, azaz nem tavaszi csirke.

"Spring in your step"*
If your walk has some energy or happy bounce, you're said to have a "spring in your step".
Ha valaki nagyon energikusan, boldogan lépked, azt mondják, hogy tavasz/rugó van a lépteiben.

"Spring to mind"*
If an idea has occurred to you, it has sprung to mind.
Ezt arra mondják, ha valakinek épp csak eszébe ötlött/ugrott valami.
(Azt azért gyakrabban használjuk, hogy "come to mind".)

(* Igaz, ezekben a kifejezésekben a "spring" elsősorban nem tavaszt jelent, hanem rugót.)

 ** Anyák Napja alkalmából, ami otthon múlt hét vasárnap volt, itt pedig holnap lesz, íme három szólás a "mother" szóval. (A magyarázatokat ezentúl elsősorban angolul fogom írni, időnként megtoldva egy kis magyarral. :)

"Mother hen"
It's not difficult to guess what this saying is all about. :) A "mother hen" is someone, who fusses over others in an overly overprotective way.

"Necessity is the mother of invention"
 This means that if you want to do something very much you will think of a way to do it.

 "Hit the mother lode"
This saying means that you can find abundance in most anything. For example, you may have "hit the mother lode", while garage sale/market/fair shopping and finding everything you need. :)

Bolond április

Két kép erről a hétről (mobiltelefonnal). Az első csütörtök délután készült a Yonge-Dundas-nél, a második ma egy órája a hálószobánk ablakából. Igen, jól látjátok, ez sajnos hóesés... :(

Kanada természeti csodái 11.

Újra itt a Kanada természeti csodái sorozat, amiről kérdeztetek páran az utóbbi időben. 

Folytassuk hát a keleti partról induló kirándulásunkat a nyugati part felé, továbbra is sok helybéli érdekességgel! A 41 részes sorozatnak most a 11.-ik része következik, amivel elérkeztünk Ontarió tartományba, ahol én is élek. :)

Kanada egyik leglátványosabb földtani érdekessége 65 km-re fekszik Thunder Bay-től északkeletre. A Ouimet Kanyon meredek, 120 méteres kősziklái annak a földtani/geológiai folyamatnak az eredményei, mely több millió évvel ezelőtt kezdődött, s mely napjainkban is tart. Szikladarabok továbbra is törnek le a kanyonfalról és esnek le a talajfelszínre. A kanyon egy hasadásként kezdődött a kanadai lemezen, mely miközben megolvadt, a hasadék keresztülnyomta magát az őt körülvevő lágy agyagpalán. A kérdés azóta is az: hogyan lett a hasadék 150 méter széles és 2 km hosszú szakadék?

Ma, a Ouimet Canyon egy nemzeti park részét képezi, ahol két kilátó is épült a hatalmas szakadék szélén. A természettudósoknak mai napig engedély szükséges ahhoz, hogy a kanyon földfelszínét meglátogathassák. Ennek oka a kanyon talajának törékeny, érzékeny növényvilága. Növények, melyek normális esetben az északi sarkkör tundráján találhatók meg, itt, a földön szétszóródott szikladarabok hasadékaiból nőnek.

A kanyon a nevét egyébként egy korábbi vasútállomásról kapta (Ouimet Station), amely annak idején a Kanadai Pacific Vasútvonal (Canadian Pacific Railway) részét képezte. Az állomást magát pedig egy kanadai miniszterről nevezték el, Joseph-Aldric Ouimet-ről, aki 1892 és 1896 között volt miniszter.

A kanyonhoz egy legenda is kapcsolódik, mely így szól:

Réges-régen, volt egyszer egy óriás, a neve Omett. Omett egy másik óriásnak, Nanabijou-nak (más néven az alvó óriás, "Sleeping Giant" - ami egyébként egy másik földtani nevezetesség is) segített hegyeket és tavakat alkotni. Omett időközben beleszeretett Nanabijou lányába, Naiomi-ba. Egy nap, Omett éppen egy hegyet cipelt, amikor annak egy darabja leesett és megölte Naiomit. Nanabijou kétségbeesetten kereste lányát mindenfelé. Amikor valamit érzékelni vélt a föld alatt, hatalmas villámot küldött le az égből, mely kettéválasztotta a földet, így jött létre a mai kanyon. A kanyon mélyén megtalálta halott lányát, ahol el is temette őt, és hogy Omettet megbüntesse, kővé változtatta és odaállította a kanyonfal mellé, hogy örökké őrizze Naiomi sírját.  

Akinek van lehetősége megtekinteni a kanyont, semmiképp ne hagyja ki a nem messze fekvő Eagle Canyon-t sem, ami egy magántulajdonban lévő másik kanyon. A  területén kempingezés is engedélyezett, van két, a kanyont átölelő híd és zipline-olni is lehet. A zipline 200 méter hosszú, amely azt mondják, a világ egyik leghosszabbika, a hidak pedig 182 méter hosszúak, melyek valószínűleg Kanada leghosszabb ilyet típusú hídjai.

A Long Way Gone

 Jó ideje nem írtam már a blogra. Sőt, nemrég eszméltem rá, hogy március volt az első hónap a blog 4 és fél éves létezése óta, amikor egyetlen bejegyzés sem született. Talán egyfajta "írói válságban" szenvedek, nem tudom, de tény, hogy az utóbbi időben nehezebben ülök le írni. Erőltetni viszont semmiképp nem akartam. Ennek eredményeképp jónéhány befejezetlen bejegyzés született, amiket az elmúlt hónapban elkezdtem írni, de végül nem jutottam a végükre. Nem tudom, mi lesz a sorsuk, majd időközben eldől.

Itt szeretném megköszönni azoknak, akik érdeklődő, bíztató, hiányoló levelet küldtek, elmondhatatlanul jól esett! Ahogy a válaszokban írtam is, nem szeretnék hosszú időre vagy végleg eltűnni. Léteznek különféle időszakok az ember életében, amiket menet közben nem egyszerű megfogalmazni, vagy nekik nevet adni. Az ember csak érzi, hogy valami (változás) történik, hogy a belső fókusz áthelyeződik. Nem eseménytelen időszakok ezek, de előfordulhat, hogy az ember csendesebb, félrehúzódóbb, de persze történhet épp ennek ellenkezője is.

Bennem is történnek változások, amiken próbálok "dolgozni". Az egyik ilyen dolog a munkámmal kapcsolatos. Most már öt hónapja, hogy teljes állásban bántalmazott nőkkel dolgozom, és be kell valljam, sokkal jobban igénybe vesz lelkileg, szellemileg, emberileg mint azt gondoltam. Nem jelent ez hatalmas változásokat vagy kiborulásokat, de észreveszem magamon, hogy mindenre sokkal kevesebb energiám jut és csendesebb is vagyok a megszokottnál. Kevésbé várom a hétvégéket, hogy új recepteket próbálhassak ki, szinte alig fotózom és még kevesebbet dolgozok a képeken, kevesebb könyvet olvasok, ritkábban találkozom barátokkal, vagy éppen jóval kevesebbet írok a blogra. Ezek kis dolgoknak is tűnhetnek, vagy éppen sokaknak fel sem tűnnek, de ha igazán jól a mélyükre nézek, akkor tudom, hogy valami történik, amire jobban oda kell figyelnem.

Ezért is gondolkodom sokat azon, hogy a mostani munkám nem biztos, hogy nekem való. Hiszen ha nem tudom szervesen beilleszteni az életembe, akkor talán érdemes elgondolkodni a változtatáson. Nem szeretnék hosszútávon olyasmit csinálni, ami mindentől elvon, mi számomra kedves, hiszen ez egyben azt is jelentené számomra, hogy kevésbé lehetek önmagam.

Most egyenlőre itt tartok ezzel a gondolatsorral, így fogalmam sincs, hogy mi lesz, de egyenlőre szerencsére  nem sürget semmi. (Milyen jó, hogy magyarul írok, azaz egyik munkatársam/főnököm sem tudja elolvasni, miről írok. :)

Hál'istennek a szociális munkának rengetek ága van, így ha a váltás mellett döntenék, lenne merre fordulnom. A családgondozás például sokkal közelebb állt hozzám. A segítő szakma persze alapvetően sem egyszerű, de a legtöbbet akkor tudjuk kihozni magunkból és akkor "segítünk" a leghatékonyabb módon, ha olyasmit csinálunk, amire valóban "képesek" vagyunk. Előfordul pl., hogy egy afrikai kliensemmel való beszélgetés után - aki kínzás és erőszak áldozata volt, s még mai napig várja, hogy a jelenleg is bujdosó gyermekei utána jöhessenek, akiktől el lett szakítva - kimegyek a mosdóba kisírni magam. Már csak azt is nehéz nézni, ahogy mozdulatlan arccal, mindenféle testbeszéd nélkül sír... Korábban sosem láttam még ilyesmit. Az ilyen és ehhez hasonló dolgok sokáig velem maradnak, nehéz őket "letenni" a munkaidő végeztével. Ezért is gondolom azt, hogy mindenki nagyszerű valamiben, csak meg kell azt találni. Talán én nem ezen a területen lehetek igazán "nagyszerű".

Érdekes módon egyébként (vagy nem is annyira? hmm... :) éppen most talált rám egy könyv, aminek tegnap értem a végére. Egy afrikai gyerek katona visszaemlékezéseiről szól, a címe: A Long Way Gone, magyarul Gyerekkatona voltam Afrikában. Az író Ishmael Beah.

Az egyik, ha nem a legszomorúbb könyv, amit valaha olvastam. Mégis, abszolút érdemes elolvasni és mindenkinek nagyon ajánlom. Tudom, mindenkinek megvan a maga problémája és sokan ha könyvet vesznek a kezükbe, inkább szórakozni vágynak és nem ilyen komoly témájú könyvre. Mégis, sok mindent ad ez a könyv, ami szintén velem marad, remélem nagyon sokáig.

Egy idézet az Ishmael-lel készült egyik interjúból: "Az emberek az gondolják, hogy az ilyesfajta dolgokra a gyógyír a felejtés. Sosem leszek képes elfelejteni semmit sem abból, ami velem történt. De kezdem megtanulni, hogyan éljek együtt velük, hogyan alakítsam át őket egy olyan eszközzé, amelyek segítségével jobban tudom értékelni az életet. Csak minden reggel felébredni pl. elég számomra, hogy boldog legyek és mosolyogjak. Mert tudom milyen az, amikor nincs meg ez a fajta szabadság. Mai napig vannak rémálmaim, vagy emlékek, amelyek előtörnek, de tudom őket kezelni olyan módon, hogy tudom, itt vagyok és nem ott, azaz a gyógyulás folyamata mai napig tart."

Nem tudom, milyen a könyv magyar fordításban, de angolul rendkivül erőteljes. Talán az is oka ennek, hogy egy gyermek szemszögéből éljük át a történteket, egy gyermek szemével látjuk, amit látunk.

1992. Sierra Leone. Afrika. Ishmael 12 éves, amikor lázadók támadják meg szülőfaluját és családjától elszakadva hónapokig menekül az addig ismeretlen vidékkeen. 13 évesen akad össze a kormányhadsereg csapataival, akik hamar be is sorozzák, s ez ellen nincs ellenvetés. Ölni kell vagy téged ölnek meg - ez az egyetlen elv létezik. Az alapvetően érzékeny és gyengéd lelkületű kisfiú három évig harcol gyermekkatonaként, amíg 16 évesen az UNICEF ki nem menti a harcokból. Ekkor lép a gyógyulás útjára és kezdi megtanulni, hogyan bocsásson meg önmagának és másoknak, hogyan viselkedjen újra emberként és végül, hogyan kezdjen úk életet. Egész családját elvesztve a harcokban New Yorkba kerül, ahol befejezi középiskolai tanulmányait, majd 2004-ben az Oberlin Főiskolán politika tudományokból diplomát szerez. Tagja a Human Right Watch Gyermekjogi Részleg Tanácsadói Bizottságának és a rendszeres előadásokat tart világszerte a haború gyermekekre gyakorolt hatásairól. Jelenleg is New Yorkban él.

Nézzetek meg két videó Ishmael-lel, plusz hallgassatok meg egy rövid részletet a könyvből, amit Ishmael ad elő! Az első beszélgetés egy részlet a nagyon népszerű torontói tévéműsor, a The Hour egy régebbi műsorából. (Ma már új címe van a műsornak, a műsorvezető pedig a görög származású George Stroumboulopoulos.

A linkre kattintva pedig eléritek a részletet a könyvből (plusz még jó néhány videót a szerzővel).

Torontó: negyedik helyezett

Mint minden évben, ezévben is nyilvánosságra hozták az "Economist Intelligence Unit" éves értékelését a világ legélhetőbb városait illetően. A legújabb felmérés szerint Torontót újra megválasztottál a világ negyedik "legélhetőbb" városának, Vancouver, Melbourne és Bécs után. A maximum elérhető 100 pontból Vancouver 98, míg Torontó 97.2 pontot szerzett.

A felmérés 140 várost pontoz 30 különböző faktor alapján, úgy mint stabiltiás, egészségügy, kultúra, környezet, oktatás vagy infrastruktúra. Természesen a csoportoknál kapott eredményeket súlyozzák,  majd az így kapott számértékek összege adja ki a végleges eredményt. Torontó pl. 100 pontot kapott a stabilitásra, oktatásra, de az egészségügyre is, 97.2 pontot a kultúra és környezet faktorokra és 89.3 pontot az infrastruktúrára.

Az első tíz helyet egyértelműen dominálják a kanadai és ausztráliai városok, ahogy az alábbi lista is mutatja:

A riport szerint, a legjobb eredményt elérő városok általában a gazdagabb országok közepesen nagy városai közül kerülnek ki, relatívan alacsony népsűrűséggel. A riport azt is említi, hogy Vancouver az első helyét egyrészt a tavalyi olimpia és paralimpia sikerének is köszönheti, ami nagy lökést adott az infrastruktúra és környezet csoportokban elért pontszámuknak.

A lista másik végén Harare, Zimbabwe fővárosa áll, az igen szegényes stabilitásnak, egészségügynek és infrastr.-nak köszönhetően. Olyan városok pedig, mint London vagy New York valahol a lista közepén találhatók, amihez közrejátszik a magas bűnözési arány vagy a terrortámadástól való fenyegetettség/félelem is. A legmagasabb pontszámot elérő amerikai város Pittsburgh, aki 29-ik helyet kapta. 

A riport egyébként fontosabb szerepet játszik, mint azt talán elsőre gondolnánk, ugyanis az eredményeknek komoly hatásuk van a globális fizetések elosztására/újraosztására. Több (nemzetközi) cég ezeket az adatokat használja fel arra, hogy a lista legalján található országokban dolgozó munkatársainak kiosztandó anyagi juttattásokat meghatározza. (Ezt az ún. "hardship allowance"-t, akkor kapják (szak)emberek, ha olyan körülmények között kell dolgozniuk, ami különösképpen nagy kihívást jelent, azaz pl. mindenféle komfort nélkül, veszélyes zónákban stb.) Olyan városokról beszélünk itt, mint Colombo (130. hely), Dakar (131.), Tehran (132.), Douala (133.), Karachi (134.), Algiers (135), Lagos (136), Port Moresby (137), Dhaka (138) és Harare (140). 

Nagyon szívesen írnék még többet az eredményekről, azonban a legtöbb híroldalon a fenti információkat találtam csak. Az eredmények jelentősége és hatása miatt a teljes riport $500 US dollár ellenében tölthető le.... Mindenesetre örülünk a jó eredménynek és ha arra gondolok, hogy Vancouver fantasztikus természeti adottságai ellenére is csak 0.8 ponttal vagyunk mögöttük, akkor szerintem az nagyon szép eredmény. :)

Február 2. - Groundhog Day

Teljesen érthető, hogy a nagy hidegben is kell a kanadaiaknak és amerikaiaknak egy kis jókedv és szórakozás. Nekem legalábbis ez jut eszembe a Groundhog Dayről (magyarul Mormota Nap - február 2.), no meg a hozzá kapcsolódó hírekről, videókról. :)

Az ünnep eredete Európába vezethető vissza, nálunk pl. a Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához kapcsolódik a legszélesebb körben elterjedt időjóslás. Eszerint ha a medve, felébredve téli álmából kijön a barlangból és meglátja árnyékát, akkor vissza is cammog és hosszú télre számíthatunk. Ha viszont nincs napos idő, akkor kinn marad és korán jön a tavasz. :)

Jókai Mór az Új Földesúr című regényében így ír erről a napról:

"Van aztán egy napja a télnek, aminek "gyertyaszentelő" a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megfogulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik, talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy már most örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van."

Ez az időjóslási hagyomány a 17., 18. században indulhatott el az amerikai földrészen, mégpedig a német telepesek által, az amerikai Pennsylvania környékén. Annyi különbséggel, hogy errefelé nem medve jósolja meg a tavasz közeledtét, hanem mormota. A legnagyobb Groundhog Day ünneplés mai napig Pennsylvania  állam egyik kisvárosához kötődik, aminek neve: Punxsutawney. (Az alábbi videón hallhatjátok, hogy kell kiejteni! :) A világ leghíresebb mormotája is itt él természetesen, az ő neve pedig: Punxsutawney Phil.

Phil az év nagy részét a városka könyvtárában található saját rezidenciájában éli, feleségével, Phillis-szel. Február 2-án, még napkelte előtt egy különleges társaság tagjai átszállítják Philt egy, a városhoz közeli parkba (Gobbler's Knob), ahol a hatalmas ünnepség zajlik. A különleges társaság - Inner Circle (Belső Kör) - tagjai felelősek egyébként az egész ünnepségért, s nem mellékesen  folyékonyan beszélik a mormota nyelvet. (Hogyan is kommunikálnának másképp Phil-lel, nem?) A tagok és a Phil rajongók magabiztosan állítják, hogy Phil az egyetlen eredeti időjós, aki ebben az évben 121.-ik alkalommal jósolt nekünk. Míg más mormoták élettartama maximum 14 év, addig Phil egy életelxírnek köszönhetően minden hét évben újabb hét évet nyer magának. ;))

Íme egy kis részlet az nagy amerikai ünnepségből, ahol az Inner Circle tagjai éppen Phil-t faggatják:



Nem hiába mondtam, hogy kell egy kis szórakozás, ugye? Miket ki nem találunk, hogy átvészeljük a hosszú telet... :) Ráadásul számomra hihetetlen tömeg gyűlik össze minden évben Phil-t "meghallgatni" és az ünneplés minden évben egyre népszerűbb. :))

Film is készült egyszer Groundhog Day (Idétlen Időkig) címmel, Bill Murray főszereplésével, de érdekes módon a filmet nem Punxsutawneyben, hanem Woodstockban forgatták.

Persze Punxsutawney Phil mellett sok más időjós is van, mint pl. Kanadában a Nova Scotia-i Shubenacadie Sam vagy nálunk itt, az Ontarió-i Wiarton Willie. Ha jól tudom, majdnem mindenki korai tavaszt ígért. :) Hát nagyon remélem, hogy igazuk van!! :)