Az olimpiai láng Torontóban

A XXI. Téli Olimpiai Játékok lángja október 30-án indult útnak Victoriából (British Columbia), hogy a verseny előtt körbejárja az egész országot, ami azért valljuk be, nem kis utazás (főleg, ha közben Európára is rá-ránézünk a sarokban a fenti képen). Azóta is nagy izgalomban tartja az egész országot, és igazán össze is kovácsolja az embereket. Valóban szép gondolat, hogy az olimpiai láng által milliónyi embernek lesz egy közös élménye országszerte, éljen akár Halifax-ben (Nova Scotia), Torontóban (Ontario), Yellowknife-ban (Northwest Territories) vagy Edmontonban (Alberta).

Torontóban három napig időzött a láng, december 17 - 19 között és persze én is igyekeztem úgy alakítani, hogy valahol összefussunk/együtt fussunk. :) Amikor utánanéztem a torontói útvonalnak, nagyon megörültem, mert az első nap kora délutánján majdnem a házunk előtt futottak el vele. Először arra gondoltam, valahol a belvárosban fotózom/videózóm le az eseményt, de ezek után már nem volt kérdéses a dolog. A lenti videón rá is közelítek kicsit a házunkra - azaz az előttünk lévőre. Ha jól tudom, a városon belül a három nap alatt több, mint 200 ember vihette a lángot, akik között korábbi olimpiai sportolók is fel-fel tűntek:

• James Worrall, atlétika (1936)
• Owen Von Richter, úszás (2000)
• Paul Craig, atlétika (1980)
• Paul Henderson, vitorlázás (1968, 1964)
• Robert Finlay, atlétika (1968)
• Vicky Sunohara, jégkorong (2006, 2004, 1998)
• Marnie McBean, evezés (1996, 1992)
• Erin McLean, softball (2008)
• Mike West, úszás (1984)  

A sportolók mellett olyan ismert személyiségek is futottak a lánggal, mint az apa-fia filmkészítő páros Ivan és Jason Reitman, Karen Kain balett táncos, Kanada első női asztronautája, Roberta Bondar vagy a szintén torontói filmes Deepa Mehta.

Mielőtt csütörtök este a menet leért volna a Városháza előtti Nathan Philip térre, ahol hatalmas tömeg és nagy ünneplés várta az olimpiai lángot, még belefutott egy kis tüntetésbe is. Így az aznapi végállomás előtt kicsit módosítani kellett az utitervet, ami miatt jópár fáklyavivő lemaradt a várva várt és egyszeri alkalomról. Az egyik tervezett állomás azonban a SickKids Hospital (Beteg Gyermekek Kórháza) volt, ahol a lemaradtak kézről kézre adhatták a lángot, miközben sok kis beteget tettek nagyon boldoggá, amikor beléptek a kórház épületébe. Egészen pontosan Stephanie Belanger, egy szociális munkás futott a fáklyával az kórház aulájába, aki egyike annak a több, mint 12.000 kanadainak, akik a 106 napos, 45 ezer km-es út során kísérői a lángnak. Az egyik lenti képen majd látható lesz, amint egy beteg kisfiú is tartja a fáklyát, mielőtt az folytatná útját a belváros felé. Meg kell mondjam, nagyon megható és megrázó élmény volt, amikor a kis betegek, szüleikkel és gondozóikkal közösen énekelték el a kanadai himnuszt... A városháza előtt az utolsó futó Vicky Sunohara volt, aki több ezer ember előtt gyújtotta meg az olimpiai lánggal azt a hatalmas üstöt, ami az olimpia kezdetéig égni fog.

Ma a körút 51.-ik napján már Bramptonban és Hamiltonban jár a láng, még mindig szinte Torontó határában, de hamarosan útnak indul nyugat felé, hogy február 12-én megnyissa Vancouverben a XXI. Téli Olimpiát. Az alábbi videón az én találkozásomat látjátok az olimpiai lánggal, majd néhány képet a torontói első napról. (A fáklyavivők "egyenruhája" természetesen az egész országban, mind a 12 ezer embernek ugyanaz.)

Olympic Torch Run in Toronto from Livia on Vimeo.

(Zene: Ray LaMontagne - Let It Be Me)

Babies ;)

Valamikor 2010 áprilisában jön ki ez a film, de muszáj volt betennem ide, amikor megláttam. :))))
A film négy babát követ végig életük első évén át - a születéstől az első lépésekig. A négy helyszín: Namíbia, Mongólia, Japán és az Egyesült Államok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekes, élvezetes és egyben elgondolkodtató film lesz. :)
Addig is élvezzétek ezeket a képeket!

(3.) Torontó.... Shane Belcourt szerint

A sorozat harmadik részében egy fiatal torontói zenészt és filmest, Shane Belcourtot mutatnám be nektek, aki úgy tűnik, sikeresen lépett ki apja árnyékából és járja a maga útját. (Édesapja Tony Belcourt - mesztic politikus és aktivista). A 2008-as Tkaronto (a név a Toronto szó megfelelője Mohawk nyelven) című filmével Shane gyorsan seperte be a díjakat, amiben két személyt követhetünk nyomon, hogyan vívódnak saját identitásukkal e hatalmas városban. Shane 20 éves volt, amikor Ottawából Torontóba költözött, hogy filmezést tanuljon a York Egyetemen. Amikor éppen nem valamilyen filmes vagy tévés projectjén dolgozik (legújabb egy animációs dokumentum film "Red Car, Blue Hood" címmel, ami azt dolgozza fel, milyen felnőni egy mesztic jogokért küzdő apa fiaként), akkor Shane az átlagos családapák életét éli a Pape és Danforth közelében.

Mi az a három szó,ami Torontóról eszedbe jut?
Város. Prosperitás. Diverzitás.

Melyik a kedvenc éttermed?
A Hanoi Three Seasons. Nagyon jó, friss vietnámi ételek kaphatók ott és abszolút nem drága - ha ez a két dolog megvan, akkor engem megfogtál.

Hogyan közlekedsz a városban?
Biciklivel, TTC-vel (tömegközlekedés) vagy autóval, valószínűleg ebben a sorrendben.

Ha mondhatnál a város vezetésének egy dolgot, amit most azonnal jó lenne megcsinálni, mi lenne az?
Folytassák tovább a környezetvédelmi szabályok rendezését... nyomjanak minket tovább és tovább. A mostani újrahasznosító program pl. kiválló. Vannak, akik állandóan panaszkodnak a szemetesük miatt...szerintem ez hülyeség.

Hogyan festenél le egy idillikus vasárnap délutánt Torontóban?
Én, a feleségem és a lányunk lent a parton... sétálgatunk... eszünk valamit egy utcai árusnál és csak úgy vagyunk.

Mi az, amiről szerinted mindenkinek tudnia kéne?
A Native Canadian Centre, lent a Spadina és Bloor-nál. Ez egy közösségi ház az őslakosok számára a városban, de csomó dolog van, ami nyitott minden érdeklődő számára - dobolni tanulás, nyelv, filmek, előadások.

Hová mész a városban, ha egy kis természetre vágysz?
A feleségem és én szeretünk kertészkedni, szóval nekünk a természet rögtön ott van a kertben. A természetben az a nagyszerű, hogy nem valami tőlünk különálló dolog, bent van az otthonodban, ahogy kint is - a levegő, amit beszívsz, a víz, amit iszol...

Ha le kéne Torontót írnod valakinek, aki még sosem járt itt, mit mondanál neki?
Azt, hogy ez egy olyan város, ahol egyszerű meglenni, lakást, munkát találni és letelepedni. Azt gondolom, hogy Torontó egy nagyon alkalmazkodó, készésges város... és egy nagyon nyitott város.

Hogy állsz a Greater Toronto Area-val, mi a kedvenc helyed a belvároson túl?
Yeah, a belvároson túl... nos, én leginkább csak hajtok tovább. Ha kimegyek a belvárosból, mert éppen több tájat akarok látni, akkor én egyenesen áthajtok a város különböző negyedein egészen fel északra a vidékies részekig, a kisvárosokig, mondjuk Orangeville és Brampton között - ha viszont kelet felé megyünk, akkor általában meg sem állunk Sandbanks-ig vagy Prince Edward Country-ig.

Melyik a kedvenc üzleted a városban?
Mondjuk műszaki cikkekért a Carbon Computing, ott vásárolok mindenféle kütyüket... Élelmiszerért pedig a Carrot Common-t szeretem.

Hová mész inspirációért?
Nem megyek igazán semerre. Ez belül van: egy könyv, amit olvasok, egy film, amit megnézek, egy beszélgetés valakivel vagy csak a lányommal lenni valahol.

Nézzétek még meg a fentebb említett Tkaronto előzetesét és Shane-t, amint arról beszél, miért éppen ezt a filmet készített el!

Megemlékezések

North York Women's Shelter annak a női menhelynek a neve, ahol minden héten szerdán önkénteskedem. A menhely egyike a város rejtett intézményeinek, ahová nők és gyermekeik menekülhetnek az őket ért családon belüli erőszak elől. A rejtett szó azt jelenti itt, hogy ezen menhelyek pontos címe titkos, hiszen az oda menekülők valóban menekülnek és csak így biztosítható egy nyugodt pont a nők számára, ahol gyógyulhatnak és végiggondolhatják az életük következő lépéseit. A menhelyen ideiglenesen élők történetei messze nem vidámak, sem felemelőek, mégis szeretek ott dolgozni. A szakemberek személyisége, embersége, hozzáállása a problémákhoz, a nőkhöz/gyerekekhez gyakran hagy szavak nélkül és minden egyes nap sokat tanulok. A nők általában hat hónapig maradhatnak egy-egy menhelyen, miközben mindenféle segítséget megkapnak, amit igényelnek - legyen az lakáskeresés, munkahely váltás, tanulmányok folytatása, egyéni terápia, jogi tanácsadás stb. Hat hónap után legjobb esetben egy időközben megkapott állami segélylakásba költözhetnek, legrosszabb esetben egy másik menhelyre. A North York Női Menhely ezévben ünnepli fennállásának 25.-ik évfordulóját, azóta nyújt segítséget és reményt nő százainak városszerte. Őszintén örülök és büszke vagyok, hogy valamelyest én is része lehetek a munkájuknak.

Már önmagában a menhely évfordulója is megér egy bejegyzést, de múlt héten országszerte megemlékeztünk egy másikról is, aminek december 6-án volt 20 éve. "Nem vagyunk feministák" - kiáltotta ezeket a szavakat Nathalie Provost 20 évvel ezelőtt Marc Lépine-nek, aki azon nyomban sortüzet adott ki egy osztálynyi lányra egy montreali főiskolában (Montreal's École Polytechnique). Marc 1989. december 6-án berontott egy osztályba, különválasztotta a fiúkat a lányoktól, azt kiáltotta, hogy utálja a feministákat és lelőtte a lányokat. Ezután kiment a teremből, és még kb. 20 percig minden nőre rálőtt, akivel összetalálkozott a technikumban. Végül önmagával is végzett. 

Provost volt egy, a négy szerencsés lány közül, aki túlélte a történteket. "Annak idején még azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy feminista legyek, a hadsereghez kéne csatlakoznom" - mondta, aki pár nappal a történtek után a kórházi ágyából üzente a kanadai lányoknak, hogy ne engedjék megfélemlíteni magukat, és ha azt szeretnék - ahogyan ő is, akkor bátran vágjanak neki a mérnöki karriernek. "Évekkel később jöttem rá, hogy életemmel és cselekedeteimmel valóban feminista voltam. Egy nő voltam, aki mérnöknek tanult és aki büszkén tette ezt..." A lövöldözés után Provost befejezte a tanulmányait gépészmérnökként, majd a doktoriját is megszerezte. Ma a Quebec-i kormány stratégiai tervezés részlegének vezetője és négy gyermek anyja.

1989. december 6-a óta több hasonló iskolai mészárlás is történt - Columbine, Dawson Collage, Virginia Tech. - de a montreáli abban volt más, hogy a gyilkosnak határozott célpontjai voltak: nők. Lépine őket okolta saját élete kudarcaiért, s a hátrahagyott üzenetében több más nőt is megemlített, akikkel szivesen tette volna ugyanezt: politikusokat, vezetőket, Quebec első női tűzoltóját, rendőrnőket stb. Mégis egy egyszerűbb megoldást választott, amikor úgy döntött, saját iskolájába megy női célpontokért. 27 embert lőtt le a 20 perc alatt, 14 nő azonnal meghalt.

Az események megváltoztatták a nők életét országszerte. Mai napig sokan harcolnak a kanadai fegyverhasználati törvények szigorítása és a nők egyenjogúsága mellett. Tény azonban, hogy 1989 óta sok minden változott. 20 évvel ezelőtt az iskola női aránya 18 százalék volt, ma már több, mint 21. Vagy pl. azóta Kim Campbell-t megválasztották, mint az ország első női miniszterelnökét. De az is tény, hogy a legtöbb nőt, aki gyilkosság áldozata lett, a férje, szeretője vagy volt partnerei gyilkolták meg.

Mindenfelé voltak megemlékezések az országban a 20 évvel ezelőtti mészárlásról, hiszen azóta december hatodika Kanadában az Emlékezés és Cselekvés Napja a Nők Elleni Erőszakkal kapcsolatban. A North York Women's Shelter egy mozivetítés keretében emlékezett meg az elhunyt nőkről, akik erőszak áldozatai lettek. A film, amit megnéztünk a 20 évvel ezelőtti eseményekről szól, és ha jól tudom, ezév elején készült el, Polytechnique címmel. A film önmagában is elég nagy port kavart, főleg Montreálban. Sokan abszolút nem éreztek szükségesnek, hogy elkészüljön a témáról egy film, feltépve a sebeket, az emlékeket. Szerintük semmi értelme nincs a filmnek, semmit nem mondd el arról a napról, csak szépen sorbaveszi a történteket. Természetesen sokan másképp is gondolkodnak, akik szerint igenis fontos erről beszélni, mi történt december 6-án. Álljon itt most a film angol és francia előzetese illetve a film plakátja. (A film egyébként a 2009-es Cannes-i Filmfesztiválon is szerepelt.)

Torontó mások szemével 20. + Megérkezett a tél

Sunrise after first snow of winter by KJ Roger, Kingston ON Dec. 08.

Akárki akármit mond, igazán nem panaszkodhattunk eddig az időjárásra errefelé - pedig azt úúgy szeretjük ám. :) Torontóban pl. 1937 óta nem volt olyan november, hogy ne esett volna le az első hó. Hát most volt. Szép, napsütéses, hosszú őszünk volt, itt-ott esővel, de azt el lehetett viselni.

Most azonban a hét elején megjött a tél, és gyorsan meg is mutatta mindenféle arcát, nehogy így december derekán is azt mondjuk, nem tapasztaltuk még. Így hát jelenleg is éppen -13 fok van, kegyetlen erős szél, és persze hó.

A lakásban sincs valami meleg, így beindultak a plusz hősugárzók és legjobban téli pizsamában, rajta pedig téli, jóóó meleg köntösben érzem jól magam. (A tulaj valamiért azt gondolja, kevésbé fűteni jobban megéri neki, pedig mindenki fűt még pluszban, így a végén ő jár rosszabbul. Ahelyett, hogy akár csak fél fokkal is melegebbet adna... Hát ők tudják, nekünk így is-úgy is jó, hiszen csinálunk meleget, fizetni pedig ugyanannyit kell szerencsére.)

A fenti kép vasárnap készült a közeli Kingston városában, ami kicsit keletebbre van Torontótól, még szintén az Ontarió-tó partján. Én a télnek ezt a szebbik arcát szeretném látni minél többet. :) De mivel a sorozat  - "Torontó mások szemével" - egyértelműen torontói, így álljon itt több ezer fénykép (still photos), amit a Torontoist egyik munkatársa, Christopher Drost készített dec. 9.-én éjszaka 1/2 1 és 4 illetve délelőtt 6:45 és 11 között az első hóesés kezdetéről. 

Toronto Pre-Winter Storm Timelapse, at Annette and Runnymede Streets from Torontoist on Vimeo.

Ho-ho-ho!!!

A Télapó ezévben egy üveg Santorini bort hagyott itt nálunk és már repült is tovább. :) De hallottam olyat is, hogy valakinek videós ajándékot készített. Nem semmi, mennyire halad a korral. ;) Akkor a virgács már teljesen a múlté? Nem mintha hiányozna, kaptam eleget annak idején...

Mindenkinek, aki külföldre igyekszik

Nagyszerű cikket olvastam tegnap Pappito oldalán, aki Új-Zélandon él családjával. Ahogy sokan mások, én is szeretném figyelmetekbe ajánlani a cikket, főleg azoknak, akik külföld felé igyekeznek. Nagyon sok meggondolandó/elgondolkodtató témát vet fel Pappito és sokunk szívéből szól, az biztos. Nem is tennék sok mindent hozzá, egyszerűen csak olvassátok el a cikket, ami szinte majd' egészében Kanadára is állhat.

Kellemes hétvégét mindenkinek!

"Egypercesek" 39.

Az alábbi Egypercesen először a ROM (Royal Ontario Museum) bejárata látható, majd mellette a Royal Conservatory of Music impozáns épülete. Végül a másik oldalon a Reményi House of Music kirakatába kukkanthattok be. Többek között Bartók szobra is ott áll. Persze nem kell bemutatnom Reményi Miklóst, a híres hegedűkészítőt, aki első üzletét Budapesten nyitotta meg 1890-ben. A jól menő és egész Európában elismert szakember üzletéhez idővel fiai (László és Zoltán) is csatlakoztak, amit azonban 1951-ben a kommunista rezsim elkobzott. A fiatalabb Reményi fiú, Zoltán 1959-ben emmigrált Kanadába, ahol újraalapította a családi businesst. Az üzlet egy apró kis helységből nőtte ki magát, ma pedig a három emeletes Reményi House of Music újra virágzik és zeneszakértők/kedvelők/művészek a világ minden tájáról látogatják a boltot és vásárolják itt a nagyszerű minőségű hangszereket. Napjainkban a Reményi család harmadik generációja működteti a családi vállalkozást.

In front of ROM from Livia on Vimeo.