Nagyszerű cikket olvastam tegnap Pappito oldalán, aki Új-Zélandon él családjával. Ahogy sokan mások, én is szeretném figyelmetekbe ajánlani a cikket, főleg azoknak, akik külföld felé igyekeznek. Nagyon sok meggondolandó/elgondolkodtató témát vet fel Pappito és sokunk szívéből szól, az biztos. Nem is tennék sok mindent hozzá, egyszerűen csak olvassátok el a cikket, ami szinte majd' egészében Kanadára is állhat.
Kellemes hétvégét mindenkinek!
10 megjegyzés:
Elolvastam. Nekem nem tetszett olyan nagyon. Feltételezi, hogy az, aki gyorsan, és minden lényegtelen dologban nem alkalmazkodik a befogadó országhoz (TV műsorok, helyi sztárok ismerete), az életképtelen. Aki nem akar mindenben olyan lenni, mint az őt körülvevő világ, az költözzön el??? Kérdem én, hogy miként gazdagodhat egy kultúra, társadalom, ha mindenki csak alkalmazkodik hozzá....
Egy bevandorlo akarva-akaratlanul atadja onmagat es eredeti kulturajat az uj orszaganak es kornyezetenek. A Torontoba erkezo olasz es ir bevandorloknak, annak idejen csak egy valasztasuk volt, megpedig a 100%-os alkalmazkodas. Toronto megis hiven orzi a toluk kapott kulturalis ajandekokat.
Az viszont nemcsak helytelen, hanem sutan ongatlo, ha valaki nem akar az uj otthonabol mindent magaba szivni.
Mindez ujat persze nem kell feltetlenul szeretni, de az ismerete elengethetetlen egy kiegyensulyozott elethez.
Azok peldaul, akik a legtobbet panaszkodnak az uj otthonuk szokasairol, azok igazan nem is tudnak roluk tul sokat es az ezaltal kibontakozo negativitas gatolja az oromot, szeretetet es a remelheto sikerelmenyeket.
Nem mas ez a koncepcio, mint egy egeszseges kapcsolat kulcsa. Ha nem alakalmazkodunk egymashoz, akkor a kapcsolat megakad, majd elobb-utobb megszakad. Ezt pedig nem szabad megengedni magunknak, foleg akkor, ha oly sok aldozatot hoztunk a kapcsolat letrehozasara.
Vegul pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy minket, a bevandorlokat, igazabol nem hivott senki. Mi jottunk, mert akartunk jonni. Ebben az esetben pedig az legyen a legkevesebb, hogy megismerjuk uj otthonunkat, mely befogadott minket. Ezzel a megtiszteltetessel tartozunk neki.
Szia. Én nem költöztem új országba, de ott ahol élek, nem ismerem a sztárok, tévéműsorok tömegét. Ezek nélkül remekül megvagyok. Lehet, hogy Új-Zélandon e nélkül elképzelhetetlen az élet??? Vagy Kanadában? Ott vannak a kínaiak. Alkalmazkodnak ők, de csak mértékkel, mégis remekül megvannak. Az USA-ban a latin-amerikaiak, alkalmazkodnak, de nem mindent feladva. A bevándorlók egy része pedig nem is mindig önön szándékától vezérelve megy valahová, gondoljunk a nyomor, munkanélküliség, háború elől menekülőkre. Természetes, hogy alkalmazkodni kell, de nem úgy, mint egy ismerősöm, aki még a vezetéknevét is modosította, mert nem tudták hogyan kiejteni a befogadó ország lakói.
Trombita, en ugy erzem, kicsit maskepp ertelmezted a cikk altalad is emlegetett reszet... Talan ez abbol is adodhat, hogy nem ismered az emmigracios elet milyenseget.
Aki nem ismeri a helyi tevemusorokat vagy sztarokat stb. nem eletkeptelen, de kimaradhat sok mindenbol, pl. beszelgetesekbol vagy nem erti majd a vicceket... Hidd el, a helyzet egy "idegen" orszagban teljesen mas, mint otthon. Ahogy Pappito is irta, kozos multunkbol adodoan a fogalomrendszerunk is kozos, igy sokkal konnyebben megertjuk egymast es megertetjuk magunkat. El sem hinned, mennyi felreertesre adhat okot, hogy talan nem ugyanazt ertjuk ugyanazon a dolgon, mert esetleg mi a fejunkben ezt atforditjuk magyarra es az teljesen mast jelent, mint amit mondani akartak nekunk... Ha az ember nem vesz erot magan es nem probalja megismerni az elet alapveto dolgait onmaga korul, akkor gyakran erezheti majd kivulallonak magat, ami gyakran vezet az uj orszagot szido erzesekhez, frusztraciohoz, a regi (ami valojaban csak ismert, megszokott) utani vagyakozashoz. Ergo, nem tud beilleszkedni es igy a boldogsagot is igen nehez megtalalni.
Teljesen ertheto, hogy Te, otthon elve "remekul megvagy" bizonyos dolgok nelkul. Viszont talan nem veszed szamitasba, mennyi minden egyebed van, ami biztonsagot, megertest, az otthon erzeset adja szamodra. Az emmigracios elet "gyokertelenseget" muszaj valamivel ellensulyozni es megtalalni magunkat az uj vilagban, mert egyebkent a frusztracio allandosul es marad a jol megszokott panaszkodas (es a boldogtalansag).
Talan szamodra a cikk itt-ott kicsit kemeny lehetett. Viszont ennek neha helye van, mert az emberek oly sokszor suppednek bele az onsajnalatba, hogy eszre sem veszik magukat. Hidd el, latjuk ezt eleget magunk korul ahhoz, hogy kijelenthessuk...
Azert is ajanlottam meleg szivvel ezt a cikket, mert ha valaki nem erez magaban eleg erot egy uj orszag megismeresere es sok regi, jol beidegzodott hozzaallas elhagyasara, akkor nehez idok ele nezhet, ha emmigralni akar. Az allando hasonlitgatasrol pedig ne is beszeljunk...
Kanada egyebkent tipikusan az az orszag, ahol nagyon fontosnak tartjak, hogy megtarsd a sajat kulturad. Ezert is lathatsz errefele pl. turbanos rendoroket, akiknek nem kotelezo az egyebkent "kotelezo" rendorsapka... A kultura megorzese viszont semmikeppen nem jelenti azt, hogy az ujat nem kell (nem ajanlatos) megismerni. Ahogy Bill is mondta a parkapcsolatos peldaval: ha csak hozod a magad dolgait a kapcsolatba, de nem adsz helyet onmagadban az ujnak, ami a masik sajatja(!), akkor elore predesztinalod a nehez helyzeteket es magadtol veszed el a lehetoseget az oromre, a boldogsagra...
Remelem tisztabban latod igy a cikk mondanivalojat, es nem elsosorban a negativ dolgokat veszed ki belole, hanem a jot, a joindulatot, a segiteni akarast is. :)
Udv,
Livia
Persze, tudom, hogy egy új ország, forrása a gyökértelenségnek. Főleg, ha valaki valóban csak egymaga megy ki, helyi rokonok, barátok, stb. nélkül. Elismerem, hogy az új kapcsolatok megteremtése szempontjából fontos a helyi szokások megismerése. Sőt alkalmazása. A beszélgetés szempontjából nem tudom, hogy a sztárműsorok-e a legjobbak, mint témaforrások - de persze nem ismerem a kanadai, új-zélandi viszonyokat. Sok függ a beszélgetőpartnerektől. Sajnos kénytelenségből néhány ismerősöm emigrált, átélték a gyökértelenséget, illetve a háttérteremtést - sokat változtak, stb.. De azért a régi hazai szokásokat, ételeket nem felejtették el, és főleg nem kezdték el lenézni... Elvégre szerintem nincs abban semmi szégyelnivaló - az újvilágban pláne nincs -, hogy valaki más országból érkezett, más szokásoknak a "rabja", más oldalról tekint a világra. Az állandóvá váló beilleszkedési kényszert pedig nem tartom egészséges dolognak, elvégre individumok vagyunk.
Először is, köszönöm a linket és a kommenteket is. Elég nagy vihart kavart poszt lett, amit irtam, kicsit reméltem, hogy az lesz.
Trombita, szerintem te félreértesz valamit, amit irtam.
Én egyáltalán nem beszéltem önfeladásról! Sőt, én gyökértelennek sem érzem magam attól, hogy nem ott élek ahol a gyökerek rögzültek. A gyökerek fejben-szívben vannak.
A celebritásokba se kapaszkodj, politkikusokat és közéleti személyeket soroltam fel inkább, és egészen biztos vagyok abban, hogy ezek ismerete nélkül nem tudsz teljes képet kapni a társadalomról, amelybe te jöttél. Itt sem nézek ilyen celebmarhaságokat, mert untatnak, de a hiradót bizony nézem, mert tudni akarom mi történik és ehhez nekem többet kell tenni, mint egy helyinek.
Nem az a kérdés, hogy beszélgetek-e a kollégáimmal a celebműsorokról, csak ha valaki mesél egy sztorit akkor és csak akkor vagy része a társalgásnak, ha nem kell minden egyes szereplőről kideritened, hogy ki a franc is és miért érdekes, hogy szerepel a sztoriban. Ez Mo-n nem kérdés, félszavakból is. De itt nem.
Én nem menekültem magyarországról nem üldözött senki, ott is családként éltünk, mindketten dolgoztunk, megéltünk. Más okokból váltottunk országot és nem bántuk meg, mert nyitottak vagyunk.
Nyilván mi is adunk az országnak, de sokkal többet kapunk. Ettől még individumok maradtunk, nem változott a nevünk, csak kicsit több dolgunk van, ha részesei akarunk lenni ennek az itteni életnek.
Szerintem minden külföldön élő magyar ismer olyat bevándorlót, aki bezárja magát a saját fejébe, nem érdekli mi van körülötte, nincs tisztában a jogaival, kötelességeivel, teremt maga köré egy nm magyarországot és abban él. Én ezt hülyeségnek tartom, akkor nem kell elindulni se, ott az egész ország.
Mi Mo-n se úgy éltünk, hogy meló, kaja, tévé, szunya. Jöttünk-mentünk, néztünk, láttunk, éltünk. Itt is ugyanez van, csak fel kell szedni hozzá a kulturális alapokat.
Ha hozzád érkezik egy külföldi barátod, akkor mit mutogatsz meg neki az országból? Azt amit az utikönyvekből amúgy is tud, vagy olyan, számodra természetes értékeket, amelyek nem a turistáknak vannak, hanem csak úgy értékesek, szépek, érdekesek? Mi nem turisták vagyunk itt, csak eleinte nincs olyan helyi, aki megmutatná a rejtett dolgokat. Ha akarod, akkor találsz ilyet, de akarnod kell.
Én értetlenül állok az olyan bevándorló előtt, aki elmegy egy másik országba, másik kultúrába élni, de nem kiváncsi arra, miben is él. Ehhez nem kell messzire menni, aki ausztriában él és nem érdekli az az ország az minek megy oda? Ha pénzért, azt el tudom fogadni, de akkor ne panaszkodjon.
Üdv Pappito. Én elfogadom a véleményed, sok helyütt egyet is tudok érteni veled. A nyitottságra vonatkozóan viszont kár általánosítani. Számotokra az új dolgok megélése - úgy látszik - mindig az öröm forrása. Jól jellemzi ezt a kínai ételek, tengeri herkentyúk kapcsán felvázolt gondolatok sora, illetve az ezzel szembehelyezett - a magyarok által tényleg nagyon kedvelt, és finom - bécsi szelet kérdése. Ez a ti jellemzőtök. Felesleges ezt elvárni egy olyan embertől, aki nem olyan, mint ti. Azért, mert valaki nem akar magába olvasztani mindent, még nem kell eltünnie, máshova költöznie - sőt, akár sikeres is lehet azon a területen, ahol tevékenykedik. Nem lesz pszeudo-törzsgyökeres új-zélandi, kanadai - de attól még értékes ember marad, gyökereket ereszthet az adott helyen.
Ti - szavaid alapján - úgy (és azért) mentetek oda, hogy és mert új-zélandiak akartok lenni, a szó legtágabb értelmében. Érthető, hogy ezért mindent megtesztek. Van olyan, aki - és ismerőseim között nem egy ilyen akad - a kilátástalanság, a személyes problémák, stb. elől menekül külföldre, és szíve szerint talán itthon is maradna inkább. Tehát ne várd el ezektől az emberektől, hogy kacagva vessék magukat az új kultúra kebelére, és feledjék a szülőföldhöz, családhoz kapcsolódó kötelékeket - még egy-egy nyamvadt rántotthúst se egyenek, csak tintahalakat majszoljanak.
A kivülállóság kérdésére reagálva. Bizonyos fokú kivülről szemlélődés igenis kedvező lehet - nem véletlen a távolról jött emberek gyakori sikere egyes társadalmi területeken. A kivülről szemlélődés - ami sok bevándorló sajátja - lehetővé teszi olyan dolgok, folyamatok felismerését, ami a helyiek számára gyakorlatilag láthatatlan, sőt, meg is védheti a személyt bizonyos érzelmi alapú döntésektől. A helyiek automatikus reakciói egyszerűen nem érvényesülnek nála. Például kevésbé lehet bevonni e kívülállókat a bugyuta politikai játszadozásokba...
kedves Trombita,
Nyilván én fogalmaztam rosszul, vagy félreérthetően, de nem értettél meg.
"Ti - szavaid alapján - úgy (és azért) mentetek oda, hogy és mert új-zélandiak akartok lenni, a szó legtágabb értelmében."
Nem, sőt, pont azt írtam, hogy mi sosem leszünk 100%-ban újzélanderek, nem is lehetünk. Ahhoz ide kell születni, vagy 1-2 éves korban kell ideérni.
Tintahal-rántotthús ügyben sem értesz, pont azt írtam, hogy semmi baj a rántotthússal, azt irtam, hogy _amellett_ millió féle dolog van, amit érdemes megtanulni, megélni, megtapasztalni.
Lehet, hogy az ismerőseid a kilátástalanság elől menekülnek, sajnálom, mi nem. Azért megérne egy kérdést, hogy vajon tényleg kilátástalanok-e vagy csak annyit sopánkodtak, hogy megszokták, hogy nekik rossz. Nekik rossz lesz máshol is.
A kivülről szemlélődés bizony jó dolog, de nagyon sok bevándorlónál látom, hogy ez nem más, mint a hibák felsorolása. hibák mindenütt vannak, itt is, persze, nincs tökéletes hely. A politikai játszadozásról is úgy beszélsz, hogy nem tudsz elvonatkoztatni attól az elmebeteg helyzettől, ami MO-n van. Attól, hogy nézem és így két év után már értem is azt amit a hiradóban látok, nem jelenti azt, hogy politikai játszadozásba lennék vonva. Nyilván formálok véleményt, de én speciel még nem szavazhatok itt, szóval azt magamnak formálom. Sosem leszek 100% nz-er, de nem vagyok hajlandó fogalmatlan kívülállóként leélni az életem, pedig itt még ezt is megtehetném.
Ismerős a keserűséged, visszaköszönnek azok a dolgok, amelyek miatt megírtam a posztom.
Az elvárásokkal kapcsoltban pedig azzal kezdtem a posztom,hogy ez az én véleményem. Az, hogy valaki nem akar magábaolvasztani mindent (ezt nem is igazán értem, attól, hogy megismerek egy őjabb, más kultúrát attól az enyém nem veszik el) az nem jelenti azt, hogy be kell zárkózni.
a törzsgyökér meg tősgyökér :)
A legtöbben egyetértettek velem (már a kivándorlók egy bizonyos fajtája) és sok hasonló tapasztalatról számolnak be, mint amit én említek. Ennek örülök. A te véleményednek talán még jobban, annak ellenére, hogy kicsit elbeszélünk egymás mellett.
A kérdésedre felelve: Az egyik közeli ismerősöm problémája az, hogy volt kint néhány évig. Megtapasztalta, hogy az itthoninál kevesebb munkáért ott megbecsülés és igen jó bérezés jár. Hazatérve ezeket a fontos dolgokat nem találta meg, csak az igen alacsony jövedelmet és a munkahelyi kiszolgáltatottságot. Tehát kénytelenségből visszament... Egy másik ismerősöm a egyéni problémái elől menekült a világ másik felére, s alapozta ott meg - nagy szenvedések árán - a saját boldogságát. Hogy miért oda mentek, ahova mentek? Mert oda tudtak eljutni - egyedül, pénz, ismerősök, stb. - nélkül. Lehet, hogy kezdetben utálták a helyet, de mégis érvényesültek. Talpraesettek? Igen. Lehet, hogy itthon is megtalálták volna a boldogulás útját, de a nehezebb (könnyebb?) lehetőséget választották. Ezt csak azért meséltem el, mert úgy láttam, hogy kétled a kényszeritő okok megjelenését egy magyarországi alany esetében.
Másrészt igen, ha olyan idegen ismerősöm érkezik, aki még nem járt nálunk, akkor a közismert turisztikai látnivalókat mutatom meg elsősorban. Értelmetlen lenne pl. elvinni a pomázi kastélyba, ha még nem látta a Hősök terét, vagy az Országházat...
Szia Trombita,
Erdekes, amit mondasz, hiszen az altalad leirtak azt bizonyitjak, hanyfelekeppen gondolkodhatunk egy-egy dologrol.
Szamomra mindket eset, amit leirtal az ismeroseiddel kapcsolatban sajat valasztas/dontes volt, kenyszeruseg ide vagy oda. Szamomra mindig az a fontos, hogy az ember lassa az opciokat es ha kivalasztott egy utat, akkor vallalja a felelosseget. A "kenyszeruseg" szo szamomra, ahogy hasznaltad, eppen ezt vette el. Abban szinte egeszen biztos vagyok, hogy egyikojuknek sem ez volt az egyetlen lehetseges ut.
Minden otthoni nehezseg ellenere sokan dontenek az otthon maradas mellett, hiaba pl. a tobbszoros fizetes kulfoldon. Ahogy pl. az egyik unokatestverem is, aki residens orvos, s akinek sok-sok tarsa ment kulfoldre a joooval nagyobb fizetes miatt... o megis marad.
A szemelyes problemat a masik ismerosoddel kapcsolatban persze nem ismerem, de azt gondolom, nem biztos, hogy ezek elol a kulfoldre menekules az igazi megoldas. (De ujra, nem ismerem a hatteret.)
En ugy ertelmeztem, hogy Pappito nem magaban a "kenyszerito okokban" ketelkedett, hanem - ahogy latod - ezt is lehet maskepp ertelmezni.
Felre ne ertsd, en nem akarlak semmirol sem meggyozni, sot..., de erdemes eszben tartani, hogy semmi sem feher-fekete es nincs abban semmi rossz, hogy valamirol maskepp gondolkodunk. En esetleg csak azt remelem, hogy amennyire a te velemenyed elgondolkodtatott engem, ugy te is meg-megallsz a masfele velemenyek mellett, hogy kozelebbrol megnezd oket.
Udv,
Livia
Megjegyzés küldése