Miskolcon születtem és a ’80-as, ’90-es évek nagy részét ott is töltöttem. Már ez az egy mondat is elég sokatmondó a maga nemében, nem igaz?
Városi lány vagyok, aki iskola után sietett haza házit írni, hogy utána sötétedésig játszhasson a bérházak közötti játszótereken, míg egy szülő ki nem kiabált az ablakon, hogy irány hazafelé. Városi lány vagyok, aki már egész korán egyedül járt iskolába, s hamar megtanították a szülei, hogy az úton idegennel szóba állni tilos. (Az iskolába vezető utat egyébként mindig nagyon élveztem, mai napig bennem él a hangulata és előttem van minden egyes métere. :) Városi lány vagyok, akit mindig vonzott a falu világa, talán mert sosem volt benne része. Sosem voltam disznóölésen vagy igazi falusi locsolkodáson. Nem etettem állatokat és felnőtt koromig nem tudtam, mi az a pacal (mai napig nem volt benne részem). Viszont az élettől cserébe minden nyarat anyai nagyszüleimnél töltöttem Hejőcsabán – Miskolc egy külvárosi (falusi jellegű) részén –, ahol csapatostól kóboroltunk gyerekek egész nap a szabadban és csak enni szaladtunk haza... vagy tepertőt lopni a kamrából a szomszéd kutyának. „Csabai” Nagymama minden látogatás alkalmával gumicumit nyomott az öcsém és az én kezembe és hatalmas, cuppanós, nedves puszikat az arcunkra. Kicsiként még közös ágyban, hatalmas dunna alatt aludtunk a Nagyiékkal, hiszen lefekvés előtt csak abba a szobába fűtöttünk be. Lavórból mosakodtunk, zsíroskenyeret ettünk, kinti vécére jártunk és elmondhatatlanul boldogok voltunk. :)
Miskolci lévén sokat kirándultam a Bükkben is, vagy barlangásztam, sátoroztam a barátokkal, akik mind idősebbek lévén kishugukként vigyáztam rám. Megtanítottak motorozni, őszintén, nyíltan beszélgetni, odafigyelni egymásra, igazi barátnak lenni.
Tizennyolc éves koromra teljesen világos volt számomra, hogy szociálpolitikát akarok tanulni, habár nem tudtam volna pontosan megmondani, mit is jelent a szó. Egyszerűen csak „tudtam”. Így végül szociálpolitikus és szociológus hallgatóként élveztem hat évig a debreceni egyetemisták életét. Nagyon hamar elkezdtem „problémás” fiatalokkal foglalkozni és „tudtam”, hogy ez az én hivatásom. Időközben dolgoztam állami gondozott fiatalokkal, munkanélküli fiatalokkal, cigánytelepeken élőkkel. Ügyeltem éjszakánként az országos lelkisegélyszolgálat krízisvonalán, tartottam előadásokat szexuális nevelésről vagy drog- és alkoholprevencióról középiskolákban, tanítottam szociálpolitikát felnőttképzésben, vagy tanultam családterápiát a Családsegítő Szolgálatnál...
Az élet két nagy és abszolút váratlan fordulatot hozott eddig az életembe. Az egyik kegyetlenül fájdalmas volt, a másik annál pozitívabb.
11 éves voltam, amikor debreceni nagyszüleinktől hazafelé tartva autóbalesetet szenvedett a családom. Apát ekkor vesztettük el, Anya és a kisöcsém pedig nagyon súlyos sérülésekkel került hosszú időre kórházba. Valami csoda folytán én testileg nem sérültem, de a lelkemre, személyiségemre örökre rányomta bélyegét az a nap, s az azt követő nagyon nehéz évek...
Az élet két nagy és abszolút váratlan fordulatot hozott eddig az életembe. Az egyik kegyetlenül fájdalmas volt, a másik annál pozitívabb.
11 éves voltam, amikor debreceni nagyszüleinktől hazafelé tartva autóbalesetet szenvedett a családom. Apát ekkor vesztettük el, Anya és a kisöcsém pedig nagyon súlyos sérülésekkel került hosszú időre kórházba. Valami csoda folytán én testileg nem sérültem, de a lelkemre, személyiségemre örökre rányomta bélyegét az a nap, s az azt követő nagyon nehéz évek...
14 évvel később a sors (vagy Isten, esetleg a véletlen) meghozta újabb váratlan fordulatát és az interneten keresztül megismerkedtem életem szerelmével. Pár nehézkes, döcögős év után úgy döntöttünk, hogy Kanadában kezdjük felépíteni a közös életünket, ahol Torontó a párom számára az otthont jelentette, hiszen itt nőtt fel. Azóta is itt élünk és legnagyobb meglepetésemre, ebben a hatalmas városban, második otthonra leltem én is. Az első pár évben szinte kitanultam egy másik szakmát, a Graphic Design-t, azonban a szociális munka egyre jobban hiányzott.
2009 végétől kezdtem el újra a szakmámban dolgozni, eleinte mint családgondozó, ahol elsősorban a torontói magyar romák segítése volt a feladatom. 2010 második felétől a bántalmazott nők támogatását, segítését tanulom/gyakorlom, ami őszintén szólva nem egyszerű, de igazi szakmai kihívás számomra.
Ez a blog 2006 őszén indult, hogy a családom és barátaim többen tudjanak az itteni mindennapjainkról. Az évek során sok változáson ment keresztül, s ma elsősorban Torontóról, Kanadáról, s mindarról szól, amik megérintenek engem.
2009 végétől kezdtem el újra a szakmámban dolgozni, eleinte mint családgondozó, ahol elsősorban a torontói magyar romák segítése volt a feladatom. 2010 második felétől a bántalmazott nők támogatását, segítését tanulom/gyakorlom, ami őszintén szólva nem egyszerű, de igazi szakmai kihívás számomra.
Ez a blog 2006 őszén indult, hogy a családom és barátaim többen tudjanak az itteni mindennapjainkról. Az évek során sok változáson ment keresztül, s ma elsősorban Torontóról, Kanadáról, s mindarról szól, amik megérintenek engem.
Üdvözöllek a blogon és köszönöm, hogy benéztél! :) Olvasgass kedvedre vagy lapozz bele a fotóalbumunkba (amit a bal oldali infósávban találsz)! Ha bármilyen gondolatod, észrevételed, javaslatod van, kérlek oszd meg velem, őszintén örülnék neki!
