péntek, december 23, 2011

Nagyapa


Az év leghosszabb éjszakáján, a téli napforduló idején drága Nagyapám eltávozott ebből a világból...
83 éves volt...
Elmondhatatlan nehéz ilyenkor távol lenni a családtól, de arra gondolok, hogy talán a fizikai távolságnál többet jelent a lelki közelség... Nagyapámat és a családot pedig itt érzem magamhoz egészen közel most is. Szép és teljes életet élt a Nagyapám, mindig közel a családjához, azokhoz, akiket szeretett. Szerette a munkáját, szerette a családját. Nekem ő egy fontos és biztos pont volt az életemben, aki apám helyett is apám volt. Úgy érzem, nemcsak kívülről hasonlítok rá, de sok mindenben belülről is. Büszke vagyok arra, hogy ő volt a Nagyapám, nem véletlenül viselem mai napig a lánykori nevemet, amit nincs is szándékomban megváltoztatni.

Az utóbbi években, amikor otthonlétünk során kikísért a buszállomásra minket és búcsúzkodnunk kellett, mindig elsírta magát. Akkor, ott, Nagyapa előtt én sosem sírtam, de utána a buszon mindig, hiszen tudtam, hogy azért érzékenyült el, mert nem tudta, ez lesz-e az utolsó találkozásunk az életben. Az ezév októberi úgy tűnik valóban az utolsó volt... :(((
Igyekszem arra gondolni, hogy a mostani hazalátogatásunk különösen szép volt. Egyrészt, mert a nagyszüleim 60. házassági évfordulóját ünnepeltük, másrészt pedig mert megoszthattam velük a hírt, hogy az első dédunokájukat várjuk. Amennyire szörnyen fáj a tudat, hogy már nem ismerheti meg őt, annyira megnyugtat az a gondolat, hogy legalább tudott a létezéséről...

Drága Nagyapám! Mindent őszintén köszönök, amit Nagyapától kaptam, tanultam, amit csak Nagyapa tudtott nekem átadni. Hiszek abban, hogy senki sincs véletlenül az életünkben, mindannyiunknak szerepe van egymás sorsában. Számomra a mi kapcsolatunk kivételesen fontos és meghatározó volt. Mégha nem is mutattam vagy mondtam ezt ki gyakran, remélem, hogy tetszett érezni! Igérem, hogy sokat mesélek majd Nagyapáról a dédunokának, és azokról a történetekről, amiket Nagyapa mesélt nekünk sokszor.

Paulo Coelho azt mondja: "Soha nem veszítjük el szeretteinket. Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük." Én így gondolok mostantól Nagyapára! Szeretlek nagyon, nagyon, nagyon!!!!




szerda, december 21, 2011

Nagyon boldog Karácsonyt!!!

Nagyon boldog és meghitt Karácsonyi Ünnepeket kívánunk mindenkinek!! Lívia és Bill



csütörtök, december 15, 2011

All I want for Christmas is.... you...

Üdítő változatosság számomra az eredeti, Mariah Carey dal után ez a Michael Bublé feldolgozás. :)



Mindenkinek kellemes karácsonyi készülődést kívánok!!! :)

vasárnap, november 06, 2011

Whitehouse, Jamaika - egy hét a paradicsomban

A jamaikai beszámolóval meg mindig adós vagyok, így most igyekszem ezt bepótolni.

Az út egyébként teljesen váratlanul jött, habár soha jobban nem volt szükségünk egy kis pihenésre, mint most. Azonban tudtuk, hogy októberben hazarepülünk két hétre, így nem is álmodtunk arról, hogy előtte még beleférhet egy másik út is... 
Ha másért nem, de a travel businessben való munka ott lehet kifizetődő, ha utazásról beszélünk. A bent dolgozók számára ugyanis vannak néha nagyszerű utazási ajánlatok, amik pár napig érhetők el és persze nincs sok belőlük. Talán van aki emlékszik, hogy két évvel ezelőtt így nyert(!) Bill egy meglepetés mediterrán hajókörutat, amire viszont másnap indulnunk is kellett... Nem egyszerű ezt mindig, minden körülmények között megoldani, de nekünk hál'istennek akkor sikerült. A mostani jamaikai utunk is valamennyire ilyen meglepetés út volt, hiszen a hivatalos árnak mi csak igen kicsi hányadát fizettük.

Amióta Kanadában élek és volt lehetőségünk valahová leutazni délre, mindig RIU hoteleket választottunk. Egyrész mert erre több és jobb lehetőségünk adódott, másrészt pedig mert ez az eredetileg spanyol hotellánc minőségben és árban is valahol a középszinten helyezkedik el. Ha belenéztek az eddigi nyaralásaink képeibe a fotóalbumban (pl. itt, itt vagy itt), akkor láthatjátok is, mennyire hasonlóak voltak a hotelek egymáshoz és hogy minőségben is nagyszerű volt mind. 


Talán éppen a fenti magyarázat miatt sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok egy ennél nemcsak hogy jobb, de jelenleg a világ vezető szállodaláncának egyikébe. A Sandalst ugyanis az utóbbi 11 évben a világ legjobbjaként tartják számon, s neve ma szinte egyet jelent a kényelemmel és luxussal.

A Sandals Resorts and Spa meglepően csak 26 éve indult, amikor egy jamaikai üzletember, Gordon "Butch" Stewart arra gondolt, hogy "All Inclusive" nyaralóhelyeket indítana Jamaikában. (Stewart eredetileg légkondícionálókkal foglalkozott.) Az alapgondolata az volt, hogy amint valaki megérkezik, minden gondját hátrahagyhatja és csak a pihenésre koncentrálhat. Ezért helyeznek a Sandalsnél hatalmas hangsúlyt a minőségre minden tekintetben. A fantasztikus helyszínek, a világszínvonalú épületek és a felszolgálás páratlan színvonalának hármasa tette a hotelláncot a világ legjobb All Inclusive paradicsomává. Nos, mindennek voltunk mi is részesei egy hétig. :))

 
Talán érdemes még tudni, mielőtt belekezdek a saját élményeink összefoglalásába, hogy a Sandals-en belül többféle szállodatípusok, "családok" léteznek:
  • A Sandals hotelei, ahol mi is voltunk, csakis párok által látogathatók, azaz sem egyedülállók, sem családosok vagy gyerekek nincsenek a hotelekben. A Sandals kifejezetten a romantikáról, a kényeztetésről és a szerelemről szól. Majd mondok ezekre később példákat... ;)

  • Hogy senki se maradjon ki azonban a jóból, az ún. Beaches abszolút a családról és az együtt töltött idő élvezetéről szól. Hihetetlen, micsoda programok várják itt a kölyköket egyébként!   

  • A Grand Pineapple Beach Resorts tkp. két hotelt jelent, egyet Jamaikában, egyet Antiguá-n, és mindkettő nagyon népszerű.

  • A Fowl Cay Resorts magánvillákat takar egy kis magán szigeten, Fowl Cay-en. Érdemes belenézni a képekbe.... 

  • A Private Villas of Sandals and Beaches alatt pedig luxus magánvillákat bérelhetünk Jamaika négy, fantasztikusan gyönyörű pontján.

Na de kanyarodjunk vissza a Sandals Whitehouse hotelhez. :)


Mivel több szempontból is kemény év áll mögöttünk, így a sors ajándékának véltem ezt az utat. Alig vártam, hogy a repülőn újra megpillanthassam Jamaika partjait és valóban másra sem vágytam, csak mindent hátrahagyva élvezni az előttünk álló egy hetet. Mivel a repülő a sziget északi oldalán lévő Montego Bay-be érkezik, a hotelünk pedig a déli oldalon volt, így megérkezésünk után még egy másfél órás autókázás várt ránk a szigeten keresztül. Meg kell mondjam, nem volt egy leányálom az út, mert az utak sok helyen rettentően rosszak, tele hatalmas lyukakkal, amilyeneket eddig még életemben nem láttam. Plusz ne felejtsük el, hogy a hegyenek keresztül vezet az út, rendkívül keskeny utakon, mindenféle védőkorlát nélkül. Hát nem aludtunk el az úton, az biztos. ;)


Egy kis minibusszal érkeztünk a hotelhoz, ami után minden párt leültettek az előtérbe (a fent látható kép), koktéllal kínáltak minket (engem hiába :) és mondták, hogy hamarosan mindenkit egyenként beregisztrálnak. Tudni kell, hogy mi egy "egyszerűbb" szobát foglaltunk le még otthonról, azonban hamar éreztük, hogy valami "nem stimmel", amikor a második ember jött oda hozzánk (és csak hozzánk) bemutatkozni, majd maga a hotel manager-e is és nyugtattak minket, hogy hamarosan érkezik a magán butler-ünk is (lakáj, komornyik)... Bill mondta, hogy valószínűleg látták, hogy a Thomas Cook-nak dolgozik, ennek köszönhető a különleges fogadtatás. Hasonlót már máshol is tapasztaltunk, hiszen nem mindegy egy hotelnek, milyen hírét viszi egy szakember, de ez a lakáj dolog akkor is furcsa volt. Végül valóban megérkezett egy szépen öltözött, fehérkesztyűs lakáj, Chris, aki úgy mutatkozott be nekünk, mint az egyik személyi inasunk az elkövetkező egy hétben. Mi Bill-lel csak néztünk egymásra, nem tudván, hogyan reagáljunk.


Chris kedvesen végigvezetett minket a szállodán egészen a szobánkig, amiről belépve hamar kiderült, hogy nem szoba, hanem lakosztály. Én eddigre már annyira le voltam döbbenve mindentől, hogy közel álltam az elérzékenyüléshez... Chris bemutatta a lakosztályunkat is, majd kezünkbe adott egy mobiltelefont, ami a köztünk lévő kapcsolattartás egyik formája lesz - mondta. Hogy a nap egyetlen órájában se maradjunk segítség nélkül (mintha anélkül létezni sem lehetne ott), Chris elmagyarázta, hogy párban dolgoznak, és holnap megismerhetjük David-et is, a másik lakájunkat. Elmondta a legfontosabb tudnivalókat a szobával és a szolgáltatásaikkal kapcsolatban, majd udvariasan magunkra hagyott.
Én tudtam, hogy a Sandals más lesz, mint a RIU-k, hiszen hetek óta bújtam az internetet információgyűjtés miatt.... de erre Bill sem számított, nemhogy én. A nappaliban kis uzsonnás tál várt minket behűtött pezsgővel (kár, hogy az kárba ment velünk...), a hálószobában pedig ez fogadott:


Itt érkezett el az a pillanat, amikor én sírva is fakadtam. :) Annyira kedves volt az egész, ugyanis a "welcome home (üdvözlünk itthon) Bill és Livia" annak szólt, hogy nem először járunk Jamaikában. Annyira figyelmesek voltak, hogy még ezt is megjegyezték íly módon. Persze mondanom sem kell, hogy az egész lakosztály nagyon ízléses és hangulatosan berendezett volt, jacuzzival a hálószobában, óceánra néző erkéllyel és minden apró részletével. A bejegyzés végén több hivatalos képet is láthattok majd és a sajátjaink is fent lesznek az albumban hamarosan. :)
Azt azért megjegyzem, hogy ebben a hotelban minden szoba/lakosztály az óceánra néz, amit az alábbi  térképen is jól látni. (A piros tetős épületek jelzik a lakóházakat.)

A hotel a szigetország déli részén helyezkedik el, ahol a természet még érintetlenebb, mint a sziget más részein. Igy a több, mint 200 hektáros, a Kék-hegység lábánál fekvő hotel területe burjánzott a csodás növényzettől. A hotel teljes, tisztességes neve egyébként Sandals Whitehouse European Village & Spa. Azaz a Sandals ebben a hoteljában az európai piazzák hangulatát igyekszik visszaadni, vegyítve a karib-szigetek exotikáját az európai eleganciával. 
Ennek megfelelően például a lakóházak három "falura" voltak felosztva: olasz, holland és francia. A házak stílusa, építészete is szépen tükrözi ezt. Hét étterem közül választhatnak a vendégek, amik gourme ételeket szolgálnak fel a világ minden tájáról (olasz, ázsiai, francia, karib, nemzetközi, jamaikai és mediterrán). Számomra az egyik érdekes különbség az "átlagos" hotelek és a Sandals között, hogy az előbbiek nagyobb hangsúlyt fektetnek a büfészerű étkezésre, míg a Sandals-nél a gourmé éttermekre kerül a hangsúly. Egyetlen büfé jellegű éttermük messze nem kívált akkora választékot, mint amit a RIU-nál megismertem. Viszont az éttermek ételei leírhatatlanok voltak! Számomra ebben csak az volt a "hátrány" - ha ezt lehet annak nevezni - hogy többször kellett rendesen felöltözni és asztalt foglaltatni, minthogy csak az ember felkap egy pólót a fürdőruha felé és elszalad bekapni egy-két falatot a büfében. Persze ez nem panaszkodás, de tény, hogy ez egy teljesen másfajta élmény. :)


Kicsit visszatérve még a lakájokra. Mind Chris és David eleinte nagyon komoly és hivatalos volt. Nem is tehetnek persze másképp, hiszen a feladatkörük ezt írja elő. El tudom képzelni, hányan jöhetnek ide és használhatják ki őket az általuk kínált szolgáltatást. A bemutatkozásnál az is elhangzott pl., hogy ha lent fekszünk a parton és valamit a szobában felejtettem, akkor nyugodtan felhívhatom őket és ők rögtön hozzák nekem a fenthagyott újságot, naptejet stb. Ezekre a példákra mi Bill-lel csak összenéztünk, tudván, hogy sosem csinálnánk még csak hasonlót sem. Elég hamar elmondtuk mindkét lakájnak, hogy higgyék el, velünk nem lesz túl sok gondjuk (egy lakáj párra nyolc vendég pár jut), nyugodtan foglalkozhatnak a többiekkel. Mi leginkább csak csendre és magányra vágytunk. 


Nagy szerencsénk volt az épületünkkel is, ugyanis a lakosztályok - gondolom nem véletlenül - a legcsendesebb és legkisebb partszakaszhoz tartoztak, így néha valóban volt olyan érzésem, hogy szinte csak mi vagyunk itt. Ez a fajta pihenés egyébként hatalmas különbség volt az eddig ismertekhez képest, ahol mindig nagyon sokan vannak, s aminek van egy alap háttérzaja is persze. Eddig sosem gondoltam erre és persze az is fantasztikusan pihentető tud lenni, de nehéz azt leírni, mekkora különbség volt ez mégis. Amennyire előnyben részesítem a büféétkezések egyszerűségét és nagyszerűségét, legalább annyira élveztem a Sandals nyújtotta csendet és magányt. (Talán az sem volt mellékes, hogy szeptember nem főszezonnak számít, azaz nem volt teljesen tele a hotel. Délen a téli hónapok a legforgalmasabbak.)



Mindettől függetlenül a lakájoknak így is volt pár "kötelező" feladatuk, ami minden napra kijárt. Ilyen volt a délutáni uzsonnástál a nappaliban vagy valami kis romantikus meglepetés a lakosztályon belül. Volt, hogy beléptünkkor rózsaszirmok vezettek a bejárattól az ágyig vagy éppen a feldíszített, vízzel tele jacuzziig. Ime pár (saját) kép ezekből:





Ebéd és vacsora idején melegen ajánlották, hogy foglaltassunk velük asztalt, ami biztos helyet jelent és nem kell majd várakoznunk egy-egy étterem előtt. Amikor azonban láttuk, hogy ez feldíszített asztalt jelent és őket az asztal mellett (ami a legtöbb vendégnek nem járt), szívesen lemondtunk erről a szolgáltatásról. Ők azonban ezután is minden este udvariasan felhívtak minket azután érdeklődve, hogy ma melyik étteremben óhajtunk elfogyasztani a vacsoránkat.... :)
Ahogy már korábban említettem, a Sandals abszolút a romantikáról és luxusról szól. Ennek megfelelően pl. a vacsorát el lehetett fogyasztani az óceánparton is, kettesben, fáklyafényben, az óceán morajlása mellett (persze bizonyos összegű fizettség ellenében). Nem véletlen, hogy a vendégek legtöbbje nászutas vagy éppen a helyszínen esküdni készülő pár/csoport.















Mivel mi elég közvetlenül, easygoing-ként álltunk a lakájokhoz, előbb-utóbb ők is közvetlenebbek lettek velünk. :) David sokat mesélt a gyerekkoráról, Chris pedig állandóan viccelődött. Persze hallottuk, hogy sokan másképp álltak hozzájuk, sőt időnként keményen le is tolták őket (mintha valami őrületes nagy baj történhetett volna... kíváncsi lettem volna egy-két esetben, vajon miért kaphatnak szidásokat.) Érdekességképpen mondom el, hogy a jamaikai kiszolgálás valóban a legjobb a karib térségben. Ez annak köszönhető, hogy ez az egyetlen sziget, ahol komoly követelményeket támasztanak a businessben dolgozókkal szemben. Mindenkinek el kell végeznie valamilyen szakiskolát, a lakájok pedig a britt királyi család lakájainak megfelelő képzésben részesülnek. Igy nemcsak olvashatunk erről, de valóban igaz a jamaikai hospitality egyedisége. Büszkék is erre mind, és azt gondolom, lehetnek is! Azt a kedvességet, előzékenységet, meleg mosolyt nehéz is szavakba foglalni, amit Jamaikában tapasztal az ember. Ezt már a RIU-ban is tapasztaltuk annak idején.

(Ő Chris, aki éppen ebéd előtti kóstolót hoz nekünk a partra)

A napjaink nagyon egyszerűen, de pihentetően teltek. A reggelit általában a szobába kértük, azaz az erkélyre. Fantasztikus volt reggelente leülni az erkélyen és csendben, nyugodtan elfogyasztani egy finom, egészséges reggelit. Közben hallgatni az óceánt és a madarak énekét a környékbeli fákon. A reggeli után általában lementünk a partra, ahol már előre lefoglalt ágyak vártak minket. Erről az jut most eszembe, hogy első reggel jó korán felébredtem, hogy az eddig megszokottak szerint lemenjek a partra és lefoglaljak magunkat két műanyag ágyat. Ahogy közeledtem a parthoz, az egyik erkélyről Chris köszönt rám, jó reggeli sétát kívánva. Amikor mondtam neki, hová indulunk, aggódva felelte, hogy emiatt ne fájjon a fejem, hiszen a lakosztályok vendégeinket egész hétre lefoglalt, állandó ágyaik vannak, majd rámutatott a miénkre. Megköszöntem kedvességét és mosolyogva mentem vissza elmesélni Billnek a dolgot. Igy az első reggel reggeli után leindultunk megkeresni a helyünket. Ezek az ágyak persze nem műanyag ágyak voltak kinyitható ernyőkkel, hanem párnás ágyak (lásd alábbi kép), gondosan leterítve törülközőkkel, felettük hatalmas ernyőkkel, ami alatt a nap minden szakában árnyékban lehettünk.



Miután leültünk, észrevettük, hogy jéggel teli hűtőláda is volt odakészítve a két ágy közé, aminek nagyon megörültünk. Bill rögtön vissza is ment a szobába, hogy lehozzon egy-két sört magának és ásványvizet nekem. Ezúttal ő akadt össze a lakájunkkal, aki kedvesen tudtára adta, hogy a hűtőtáska nemcsak jéggel van tele, de alatta italokkal is. :)))) Fogalmam sincs, hogy csak mi voltunk ilyen idétlenek, vagy néha mások is azok, de ezekből a lakájok gondolom egyértelműen tudták, hogy mi nem a Sandals színvonalhoz vagyunk hozzászokva. Ezeken persze még jó ideig mosolyogtunk magunkban. :))
Szinte az egész napot kint töltöttük (ha éppen nem esett) hol a napernyő alatt, hol a vízben, hol a hosszú parton sétálgatva, fényképezgetve. Semmi és senki mással nem törődtünk, csak egymással és magunkkal. A nap nagy döntései közé tartoztak, hogy aznap hol ebédeljünk és vacsorázzunk. ;)) Persze a Sandals rengeteg programot ajánl a hotelen kívül is, amik közül nekem volt egy-két szívem csücske, de mivel ez az út nem volt betervezve anyagilag és valamit mégis csak kellett fizetnünk érte, így megbeszéltük előre, hogy most nem fizetünk be egy útra sem. Ez így is elég plusz kiadást jelentett nekünk a magyarországi út előtt. Azért megmutatom legalább az egyik programot, amire nagyon szivesen elmentem volna. A neve "Bamboo River Rafting", azaz bambuszon való vadvizi evezés. :)))))) A program a jade zöld Martha Brea folyóra vezet, ahol egy helybéli idegenvezetővel evezhetünk a trópusi folyó mentén. Hmmmmm...... :))



A víz egyébként a hotel környékén elég sekély volt végig, sőt, mivel igyekeznek errefelé megőrizni a természet eredeti mivoltát, amennyire lehetséges, a hínárok sem voltak kiírtva a vízből. Igy egy elég rövid szakasz után hatalmas hínáros rész következett, amibe szinte senki sem sétált bele. Azaz az óceánban legtöbben csak sétálgattak, ültek vagy búvárkodtak, rendesen úszni inkább a medencékben lehetett. Az ócánban rengeteg élőlényt megfigyelhetett az, aki akár csak pipával merült alá. A kis halseregeket vagy a különböző méretű vizicsillagokat a víz felett is szépen lehetett látni. :)


Ahhoz képest, hogy az esős évszakban voltunk Jamaikában, nagyon szép időnk volt. Igaz, minden nap esett valamennyit az eső, de hamar fel is száradt. Néha pedig kimondottan izgalmas volt nézni/videózni egy-egy hatalmas vihart az erkélyről, ami valahol az óceánt felett tombolt, de mi is kaptunk belőle valamit.

Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy egyszer a Sandals-t is megtapasztalhattam és hogy ennyire fantasztikus egy hetet tölthettünk ott Bill-lel. :) El tudom képzelni, milyen lehet azoknak, akik többféle extra szolgáltatást is kihasználnak. Bár igazság szerint így sem volt hiányérzetem egyáltalán, sőt! :) Gordon Stewartnak igaza volt: amint megérkezel, magad mögött hagyhatod a gondokat és semmi más nincs, csak ti ketten, a pihenés és feltöltődés. :)
Az alábbi képeken néhány hivatalos fotót láthattok a Sandals Whitehouse-ról. A saját képeink is jönnek hamarosan, aki pedig a többi Sandals hotelre is kíváncsi, kattintson ide. ;)

Click to play this Smilebox slideshow
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Free digital slideshow personalized with Smilebox

szerda, október 26, 2011

Északi fény

Az Északi fény játékát Don Martel fotós fényképezte két nappal ezelőtt délnyugat Ontarió környékén, nem olyan messze Torontótól. Csodaszép, nem igaz?






szombat, október 22, 2011

Itt van az ősz, itt van újra...

 Ősz a torontói High Parkban

Több mint másfél hónapos szünet után, az ősszel együtt én is itt vagyok újra.  :)
Nem terveztem előre, hogy ennyi ideig nem írok, sőt vannak is megkezdett, de be nem fejezett bejegyzéseim elmentve, amik az igazat megvalljva már nem nagyon aktuálisak. Egyik ilyen post pl. a TIFF-ről (Toronti International Film Festival) szólt volna, ami szeptember 8 és 18 között zajlott a városban. Megvolt a szokásos nagy felhajtás, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ünneplés és sztárok mindenfelé, no meg 336 új film 65 országból. Nem láttam sajnos még egyiket sem, de többre is kíváncsi vagyok, mint pl. a The Ides of March, We Need to Talk About Kevin (könyvben nagyszerű volt), a Moneyball, vagy a Take This Waltz.

A kicsit hosszabb szünetnek persze több oka is volt. Rengeteg munka, kevés energia, egy-két utazás és kisebb-nagyobb magánéleti történések. Ezek közül elsőként az utazásokról szeretnék majd írni az elkövetkező hetekben, no és persze sok képet is szeretnék megosztani veletek. :)
Az első utunk szeptemberben Jamaikába vitt minket egy fantasztikusan pihentető hétre, majd hat nappal később hazautaztunk a családhoz is két hétre. Mindezek után most újra itthon vagyunk és igyekszünk visszakerülni a megszokott kerékvágásba. Az idő már igencsak ősziesen szeles és esős itt Torontóban, a lakásban pedig még visszaérkezésünkkor nem fűtöttek (ez kb. 18 fokot jelentett...). Hat hét után az első hétvégénket élvezzük most Bill-lel, amikor nem rohanunk sehová és nincsenek konkrét tervek. Nagyszerű másfél hónap van mögöttünk, tele emlékekkel és élményekkel, de biztosan ismeritek azt az érzést, amikor a szép utazások után is olyan jó hazatérni és csak úgy otthon lenni. :)

Sajnos még a következő időszak is igen sűrűnek ígérkezik munkafronton (egy lehetséges váltással és sok-sok esti/hétvégi mellékmunkával), így nem tudom, milyen gyakorisággal leszek errefelé, de azért a képeket majd igyekszem minél hamarabb megosztani.

Az ezévi Hálaadásról igaz lemaradtunk (pedig ez a kedvenc ünnepem itt), de azért a szívemben október 10-én végiggondoltam, mennyi mindenkiért és mindenért lehetek hálás az életemben!
Mindenkinek kívánok egy kellemes, őszi sétákkal, baráti/családi beszélgetésekkel és melegséggel teli őszi időszakot. A blog már teljesen át is ádta magát ennek a hangulatnak! :)


vasárnap, augusztus 28, 2011

Kanada természeti csodái 13.



Mennydörgő vizek - lehetne a címe a "Kanada természeti csodái" sorozat mai részének.

Niagara vízesés panoráma (katt a képre) 

A Niagara vízesést - mely a világ legnagyobb tömegű vízesése - Földünk egyik legnagyszerűbb természeti csodájaként tartjuk számon. Átlagban 2.583 köbméter víz zúdul le a kanadai, ún. Patkó-vízesésen másodpercenként! Nehéz felfogni vagy elképzelni ezt a hatamas mennyiséget!! :) Napjainkban azonban a vízesést már csak "félgőzön" láthatjuk. A Niagara folyó víztömegének több, mint felét csatornákon keresztül vezetik el, vízenergia termelés céljából. A természetes szépség megőrzése és az igen értékes hidroelektronikus erő kihasználása jó ideje kihívást jelent a szakemberek számára.

1848. március 29-én megtörtént az elképzelhetetlen: a Niagara vízesés kiapadt. 30 órán át egy hatalmas jégtömeg állta útját a vízfolyamnak. Tudomásunk szerint ez volt az egyetlen ilyen alkalom a vízesés történetében.

A Patkó-vízesés a kanadai oldalról

A név, Niagara, azaz "mennydörgő vizek" régóta él az irokéz (Neutral Iroquoian) indiánok nyelvében, akik a 17. század környékén népesítették be a vidéket. A név nagyon találó, habár egyes szakemberek kutatásai arra engednek következtetni, hogy az eredeti szó az "onghiara" lehetett, melynek jelentése "nyak" és mely szó a Niagara-félsziget alakjára utalhatott. Tény, hogy ez a változat kevésbé lenne költői... :)

 A Rainbow Bridge, mely összeköti Kanadát és az USA-t

Kilátás a Rainbow Bridge-ről
(bal oldalt az Amerikai-vízesés és kilátó, a távolban a kanadai Patkó-vízesés)

A Niagara vízesés egészen pontosan Kanada és az Amerikai Egyesült Államok határán terül el, elválasztva a kanadai Ontarió tartományt és az amerikai New York államot. A vízesés két fő részből áll, melyeket a Kecske-sziget (Goat Island) választ el egymástól. Az egyik, a fentebb már említett Patkó-vízesés (Horseshoe Falls), ami kanadai földön fekszik, a másik pedig az Amerikai-vízesés (American Falls), értelemszerűen az amerikai oldalon. :) Az amerikai oldalon található egy kisebb vízesés is, a Menyasszonyi fátyol-vízesés (Bridal Veil Falls)
A Niagara folyó a Nagy-tavak egyikéből, az Erie-tóból ered, s hosszú kilométereken keresztül békésen hömpölyög. Az Ontarió-tóhoz közeledvén hirtelen felgyorsul és valóban hatalmas dübörgéssel, "mennydörgő vízként" zúdul le a mélybe. A 70-90 méter mély szakadékból valóságos párafelhők szállnak fel, melyek jóval messzebb is láthatók, sőt, maga a "mennydörgés" 50 km távolságból is hallható. A hatalmas pára miatt, a víz felett kialakuló szivárvány lenyűgöző látvány. :) A Niagara folyó, a nagy zuhanás után, egy körülbelül 100 méter mély hasadékban még bő 10 km-t halad tovább, hogy végül egyesüljön az Ontarió-tó vizével.

A Patkó-vízesés felülnézetből

A vízesések az utolsó jégkorszakban keletkeztek, a gleccserek visszahúzódásakor, az ún. Wisconsin-gleccseresedés végén. A víz az újonnan létrejött Nagy-tavakból vájt utat magának, a Niagara-lejtőn át az Atlanti-óceán irányába. 
A vízesések kialaulásának leggyakoribb oka, hogy a folyóvölgyet egy különöesen kemény kőzetből álló réteg keresztezi. A víz igyekszik megkeresni a puhább közetrétegeket, s azokat koptatja. Idővel a folyó esésgörbéje látványosan megváltozik, s kialakulnak a zuhatagok, melyek nagyságából következtethetünk az erózió mértékére. Előfordulhat az is, hogy a folyót keresztező kőzet megreped vagy lesüllyed, vagy maga a patak egy sziklafal tetejéből ered, azaz útját már eleve zuhatagként kezdi. Tehát többféle oka lehet egy-egy vízesés kialakulásának, de tény, hogy a leggyakoribb a különféle közettípusok találkozása.

A kivilágított vízesés :)

Az Amerikai-vízesés télen...

... és nyáron

szombat, augusztus 20, 2011

A legújabb őrület: Edge Walk


18 év szünet után, augusztus 1-től új őrület nyílt meg a városban, Torontó legújabb turisztikai látványossága, mely az Edge Walk névre hallgat. Kétséget kizálólag egyedi és megismételhetetlen élmény ez azoknak, akik a magasság és az adrenalin túltengés szerelmesei. :)

Azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy kipróbálják a CN torony legújabb szenzációját, 116 emelet magasból sétálhatják körbe a tűtornyot mindenféle kapaszkodó nélkül, egy 1.5 méter széles szegélyen, ami abszolút átlátható. No persze a különleges szórakozást nem ingyen, de még csak nem is olcsón osztogatják: 175 kanadai dollárért (123 euro/33.000 Ft) vehetünk részt a kb. másfél órás programban, amiből 20-30 perces maga a kinti séta. Az Edge Walk részvevői elé azonban lélegzetelállító látvány tárul a 356 méter magas kilátóról, ahonnan Torontót, az Ontarió-tavat, sőt, jó időben még az amerikai Buffaló-t is láthatják. A CN Torony igazgatójának elmondása szerint: "EdgeWalk is both thrilling and unique and will push visitors to their limits - literally and figuratively. This will be among Toronto's, if not the world's, greatest attractions."


A jelentkezők 6-8 fős csoportokban, biztonsági védőruhát felvéve mehetnek csak ki a sétára, akiket képzett vezetők kísérnek. A legbátrabbak nemcsak körbesétálhatnak a vékony vasrácson, de akár előre- vagy hátra is dőlhetnek, tulajdonképpen bele a semmibe, miközben semmi más nem tartja őket, csak egy, a sziklamászókéhoz hasonló kötél. Biztonsági okokból fényképezőgépet nem lehet kivinni magunkkal, de mindenki kap fényképet, sőt még videót is a kinti élményéről. Egyébként az indulás előtt elég komolyan átvizsgálják a jelentkezőket (alkohol, drog, robbanószer tekintetében) és persze bizonyos feltételek is vannak a részvételt illetően, úgy mint: jó egészségi állapot, minimum korhatár 13 év, súlyhatár 34 és 140 kg között stb.

A sétára minden évben május és október között jelentkezhetnek a kalandvágyók, de mindenki kalkulálja bele az élménybe, hogy a tó közelében egész évben nagyon fúj a szél, fent pedig egészen biztosan kevés szélcsend van....


Megmondom őszintén, ha nem lenne ilyen drága, én ki is próbálnám, mégha abszolút őrültségnek is hangzik az egész. :)) Mindig is vonzott a magasság, de annyira bátor valószínűleg sosem lennék, hogy ejtőernyővel ugorjak ki egy repülőgépből. A bungee jumping, azaz kötélugrás pedig számomra abszolút szóba se jöhet, az már túl van az extrém kategórián. Szóval marad az Edge Walk vagy esetleg a Parasailing, amit a déli, karib-szigeteki nyaralásainkon láttam sokfelé.

EdgeWalk adatok:
  • ára $175, amiért cserébe a séta mellett videót, fényképet és bizonyítványt kapunk az élményről, plusz kapunk egy újabb, teljes jogú belépőt a toronyba (aminek árába - $34.99 - a kilátó, üvegpadló, Sky Pod, mozi, plusz a Motion Theatre Ride is beletartozik)
  • a séta magassága: 356 méter vagy 116 emeletnyi
  • a CN Tower magassága: 553 méter
  • a párkány szélessége, amin sétálni lehet: 1.5 méter
  • a körséta hossza: 150 méter
  • a vasszerkezet súlya: 16.330 kg
  • napi séták száma: 2-3 óránként, max. 30 naponta
 A végén pedig akinek van kedve, nézzen bele egyik-másik videóba, hogy lássa, miről is van szó. :))

Az első még az építés közben készült:

A másodikon egy helyibéli újságíró kap egy kis ízelítőt az élményből:

A harmadik szintén reklámcélból készült, mint a második, de sokkal több háttértinfóval:

Ti mit gondoltok erről az őrületről? Kipróbálnátok? ;)

szombat, augusztus 13, 2011

Kanadai állampolgár - * Frissítve

2011. augusztus 09. 91 ember, 26 országból. Én 33 évesen, a 33-as sorszámmal. 
Igen, ezen a héten, kedd délelőtt kanadai állampolgár lettem! :)))))


Pár évvel ezelőtt még nem mondtam volna biztosra, hogy ez egyszer megtörténik... Nem azért, mert nem láttam lehetségesnek, inkább mert nem tudtam, ez az-e, amit szeretnék. Akik régebb óta követitek a blogom, tudjátok, hogy annak idején - több, mint 6 éve - nem vágytam igazán Kanadában élni. Jól megvoltam Miskolcon, a saját kis kialakított életemmel. Egyszerű volt, de nagyszerű. :) Azonban a Bill-lel való megismerkedésünk (és majd' egy év Miskolcon való együttélés) után láttam, hogy a kapcsolatunknak nincs biztos jövője ott, ahol vagyok. Miután Bill feladott mindent Kanadában azért, hogy Miskolcon együtt élhessünk, a növekvő nehézségeket látva tudtam, hogy a legkevesebb az, ha én is megpróbálom kettőnkért ugyanezt. Vegyes érzésekkel jöttem el Magyarországról, de bízva abban, hogy idővel tisztábban látom majd a jövőmet, legyen az akárhol. Ennek nyár elején volt hat éve. 


Kanadában három év "Permanent Resident" státusz után lehet jelentkezni az állampolgársági vizsgára. Amikor szóba került a mindennapokban, hogy mióta élek itt, sokan kérdezték tőlem, miért nem kérem meg az állampolgárságit. A rövid válaszom általában az volt, hogy akkor fogok jelentkezni, ha érzem majd az igényét. Ez legtöbbször értetlenséget szült, néha csak kérdőjeleket, vagy nagy ritkán megértést. :) 
Teljesen tisztában vagyok és voltam is mindig azzal, mennyire kiváltságos helyzetben vagyok. Tudom, mennyien mit meg nem tennének azért, hogy itt élhessenek és meglegyenek a hivatalos papírjaik. Mégis, számomra a kérdés nem volt egyszerű. Talán éppen azért nem, mert bennem eleinte nem élt az emmigrálási vágy. Az első években abszolút nem is voltam biztos abban, hogy itt szeretnék élni hosszútávon. 


Idővel azonban sok minden változott bennem és egyre jobban magaménak kezdtem érezni ezt az országot. Az eddigi hat év alatt nagyon sokat kaptam az országtól és az itteni emberektől. Nyitottabb lettem kifelé és befelé egyaránt. Nyugodtabb és elfogadóbb vagyok és ma már teljesen itthon érzem magam a torontói sokszínűségben. Azt érzem, hogy minden tekintetben jót tett nekem Kanada. :) Másképp érzek, ha meghallom a kanadai himnuszt (eleinte természetesen szinte semmit), ha kanadai sportolókat látok versenyezni és ma már nem kívülállóként beszélek Kanadáról. Egy szó, mint száz, egyre inkább kezdtem kanadainak is érezni magam. :)
Azt kezdetektől fogva tudtam, hogy nem leszek kanadai állampolgár csak azért, mert lehetek. Akkor akartam azzá válni, amikor belülről érzem azt, hogy az vagyok/az szeretnék lenni. :) Igy tavaly tavasszal végre beadtam a vizsgakérelmemet, ezév júniusában levizsgáztam és végül ezen a héten kedden fel is avattak. :))))
(A vizsga anyaga interneten is elérhető. Akit érdekel, elolvashatja, sőt, meg is hallgathatja ezen az oldalon.)


Ahogy fent is írtam már korábban, 90 emberrel együtt kaptam meg a kanadai állampolgárságot, 26 különböző országból. Az ünnepséget tartó bíró egy nagyon szimpatikus, jó humorú görög férfi volt, aki - be kell valljam - nem egyszer megsiratott. Talán viccesen hangzik, de nekem ez egy komoly lépés... Nekem kanadaivá válni sokkal többet jelent a papírnál vagy a kanadai útlevélnél.
Az érzelgősebb részek mellett az egyik kedvencem az volt, amikor a bíró felsorolta a 26 ország nevét és arra kért mindenkit, hogy mikor meghallja a saját országa nevét, lobogtassa a kezében lévő kis kanadai zászlót. ;)) A legtöbb ország nevénél persze csak egy-két ember lobogtatott, ahogyan én is Magyarországnál, kivétel Kína és India esetében. Fel is kacagott a bíró, milyen nagyszerű ezen országok reprezentációja.... nem mintha ez bárkit meglepett volna. :))) Én mindenesetre büszkén hadonásztam a magasban "Hungary" hallatán, Bill pedig éljenzett és mosolygott a vendégeknek fenntartott sorban.
Nagyon szép élmény volt az egész ünnepség és boldog vagyok, hogy elértem ide is - lelkileg és minden tekintetben. Mától, ha valaki megkérdez a hovatartozásomról, a válasz az lesz, hogy "Hungarian-Canadian". :))

Érdekességképpen megmutatom a kis csomagot, ami várt minket a számozott székünkön és magát az oklevelet is. A képekre kattintva nagyobb felbontásban is láthatjátok őket:


A kis dosszié eleje és hátulja - rajta a 33-as számommal :)

 

A kis brossúra első oldala mindkét nyelven (a többi csak angolul lesz)

Második és harmadik oldal - egy kis emlékeztető a vizsgára tanultakból... :)



A kanadai himnusz és
az Állampolgársági, Bevándorlási és Multikulturális Miniszter, Jason Kenney üzenete

Az állampolgársági oklevél :)))

* Frissítés:
Szóba került, hogy vannak, akik az angol nyelvű mellékleteket nem tudják elolvasni, így arra gondoltam, hogy az oklevél mellé csatolt miniszterelnöki levelet lefordítom itt magyarra, hogy azok is kapjanak egy képet a dokumentumok hangulatából, akik nem beszélnek angolul. (Ezt a levelet amúgy is véletlenül elfelejtettem kitenni korábban. :)


"Miniszterelnökként enyém a megtiszteltetés, hogy a kanadai családunkban üdvözölhetlek. Azzal a döntéssel, hogy Kanadába emmigrálsz és kanadai állampolgár leszel, a legjobb országot választottad a világon. Nincs másik ország, mely olyan ígéretes és lehetőségekkel teli lenne, mint Kanada - számodra, a gyermeked számára és a gyermeked gyermekei számára egyaránt. 

Emellett szeretnék gratulálni is. A kanadai állampolgárság megszerzése nem egyszerű feladat. Hátrahagytad a családod, barátaid és a szülőföldedet. Megfeleltél a kanadai bevándorlási követelményeknek és keményen dolgoztál, hogy megalapozd az itteni életed.

Több millió ember által kitaposott ösvényen jársz. A történelmünk folyamán, bevándorlók a világ minden tájáról érkezvén választották Kanadát, hogy új életet kezdjenek. Különféle okok vezérelték őket, úgy mint lehetőségek, védelem, egyenlőség, szabadság, szerelem, prosperitás vagy kaland. Büszkén mondhatom, hogy a nagy többség el is érte célját, sőt még annál is többet.

Mi, kanadaiak minden létező kultúrára és vallásra visszavezethetjük őseinket, és ebben a nagy sokféleségben harmonikusan élünk. Mi több, Kanada otthona a legbékésebb és leggazdagabb társadalomnak, mely valaha létezett.

Jogaink és szabadságunk az ezer éves jogi és parlamentális hagyományainkra vezethetők vissza, melyeket alapító nemzetinktől, Franciaországtól és Angliától örököltünk. Ezeket testesíti meg Kanada uralkodója, öfelsége, II. Erzsébet királynő, akinek eskütételed során hűséget fogadtál ma. Ezek a jogok tartják életben erős demokráciánkat és vezetnek minket végig nagyszerű történelmünkön.

Mi, kanadaiak arra törekszünk, hogy a lehetőségek mindenki számára, egyenlő mértékben elérhetőek legyenek. Előre tekintünk a jövőre fókuszálva és múltbéli sérelmeinket magunk mögött hagyjuk. Tudatosan felvállaljuk felelősségünket önmagunkért, családunkért és közösségünkért és együttesen azon dolgozunk, hogy Kanada még erősebb, biztonságosabb és jobb hely legyen.

Gratulálok és köszönöm újra, hogy Kanadát választottad. Új életet kezdtél magad és a családod számára. Ezentúl Te is része vagy a mi kanadai családunknak. Szeretettel üdvözlünk.