vasárnap, október 11, 2009

Thanksgiving



Október második hétfője Kanadában minden évben a Hálaadás ünnepével egyenlő. Többen kérdezték mostanában tőlem, hogy mennyire érzem magaménak ezt az ünnepet és azt kell mondjam, hogy minden évben egyre jobban. :) Persze újra könnyű helyzetben vagyok, hiszen egy ilyen ünnepet hamar megszeret az ember, aminek mai formája/jelentése szép és meghitt. (A Thanksgiving ünnepe eredetileg az őszi betakarításhoz kapcsolódik, ami mai napig megmutatkozik az ünnep díszein, no és persze az ünnepi menün is. A történeti oldaláról most nem írnék hosszan, hiszen egy korábbi évben már megtettem.)


Azt gondolom, nagyszerű dolog egy olyan ünnep, amikor az ember azt veszi számba, mi mindenért lehet hálás az életében. Annyi sok időt és energiát használunk fel az életünk szomorú, fájdalmas, kevésbé örömteli dolgaira, hogy gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni, mennyi minden van, aminek szinte minden nap örülhetünk és amiért valóban hálát adhatunk. Nagyszerű érzés volt pl. elmondani a barátaimnak, mi mindent köszönhetek nekik, és hogy mennyire hálás vagyok, hogy az életemben vannak. Vagy elmondani a keresztfiamnak, hogy a sajátos és egyedi világlátásával mennyire színesíti  és szélesíti az enyémet. Kicsit igaz furcsálta a dolgot, hiszen nem itt él, hanem otthon, ráadásul fiú, de tudom, hogy eljutott hozzá az, amit mondani szerettem volna. :))
Számomra ez az ünnep pl. rávilágított arra, hogy a kapcsolatainkban sokkal hamarabb adunk kritikai megjegyzéseket egymásnak, mint valami pozitívat. Sokkal hamarabb és nagyobb valószínűséggel hangzik el, miért vagyunk csalódottak a másik miatt, mintsem, hogy miért vagyunk hálásak. Pedig ha belegondolunk, mennyivel fontosabb, inspirálóbb, boldogítóbb, motiválóbb, szárnyakat adóbb lenne a második, nem igaz? Olyan, mintha köszönetet mondanunk nehezebb lenne, mint kritikát... érdekes ez... de szerintem mégis igaz.


Így belecsöppeni egy másfajta kultúrába és ebből is kapni egy kis ízelítőt bódító hatással lehet. Rám mindenesetre azzal volt. :) Megszerettem ezt az ünnepet és tanulom folyamatosan a hálaadás kultúráját. De  úgy igazán, őszintén, kimondva, tiszta szívvel. Őszintén szólva néha nem könnyű szavakban kifejezni az érzéseim, valóban belegondolni, kinek miért mondhatok köszönetet. De ez is csak azt mutatja, hogy nem vagyunk ehhez hozzászokva. Általánosságban beszélni mindig egyszerűbb - mint mindig. De igyekszem tanulni, és egyre több embernek köszönetet mondani. Mindemellett pedig magamnak is adni pár csendes percet, amikor csakis önmagamnak fogalmazom meg az életadta ajándékokat. :) Amiből pedog olyan sok van!

Tudom, hogy otthon és sok más helyen a világban ez az ünnep nem létezik. Mégis, ha valakit megkapott volna a Hálaadás szellemisége, bátran mondja el a számára fontos embereknek, miket köszönhet nekik, amikért őszintén hálás! Boldog pillanatokat szereztek így egymásnak. De már az is nagyszerű, ha csak magatokban gondoljátok mindezeket végig. Akárhol is élünk, sok mindenért lehetünk mindannyian hálásak. :)


Boldog Hálaadást mindenkinek!

3 megjegyzés:

mimmo írta...

Sajna itt nem ünneplik a Hálaadást, de azért köszönöm, és viszont kívánom én is Neked!
Nagyon tetszett a bejegyzésed:)

Sticci írta...

Nektek is Boldog Hálaadást!

Nikolett írta...

Szia Livia!
Ha jol lattam jartal nalam! Van kedved linkcserehez? Ha nem banod en biztos hogy kiteszlek teged! Es jovok is majd olvasgatni, nem messze eltunk egymastol, en Eger varosabol jottem Phoenixbe! Puszi! Nikolett
http://eletunkphoenixben.eliveport.com/