szerda, szeptember 02, 2009

Amiért szeretjük Torontót... 2.

A Toronto Life magazin nyomán íme további néhány indok, amiért szeretjük Torontót ebben több szempontból is nehézkes évben is.
A téma első felvonása itt olvasható.

- Igaz, udvariasak vagyunk, de semmiképp sem prűdek. Az utóbbi pár évben versenyre kelt a város Montreállal szemben a legtüzesebb városa névért. Masszázs és swinger klubok működnek szerte a külvárosi részeken, melyeknek egyike a Queen Westen található Wicked. A tulajdonosok elmondása szerint a gazdasági válságot őt egyáltalán nem érzik, hiszen sokan, akik nem költenek most pénzt egy egész nyaralásra, inkább hozzájuk mennek egy rövidebb kikapcsolódásra. Sokan jönnek át az USA-ból, tagjaik leginkább 25 és 45 év közöttiek.


- A woodbridge-i szeméttelepen (mely Észak-Amerikában első a maga nemében) a szemétből energiát nyernek.
Az ötlet fantasztikus: vegyünk valamit, amiből túl sok van és alakítsuk át valamivé, amiből kevés. A Dongara Pellet Telep máris 100 ezer tonna szemetet rág át évente (legalább dupla ennyi kapacitása is van) és klassz kis energiagalacsinokat köpköd ki, amik jobban égnek, mint a szén. Hogyan működik?
1. A lakossági szemét bekerül a szétválogató gépezethez.
2. Többek között mágnesek, infrafények és négy munkás válogatja ki a nem kívánatos szemetet, mint pl. a fém, PVC vagy üveg.
3. A szemetet szétszaggatják ezután apró darabokra, ami ezután a "szálkásítóba" kerül, ahol néhány, 600 km/óra sebességgel pörgő gépgek "vattacukrot" csinálnak a szemétből, vagy legalábbis olyan pehelyfélét.
4. A pelyheket összepréselik és hüvelykujj nagyságú galacsinokat formáznak belőlük.
5. A golyócskákat üvegházakba, cementgyárakba szállítják Ontarió-, Quebec- és USA szerte, ahol energiát égetnek belőlük.


- Törődünk egymással.

A kutatók nemrég kimutatták, amit a filantrópok már hosszú ideje tudnak: az adakozás nagyszerű érzéssel tölti el az embert és segít a depresszió elleni küzdelemben is. Ha ez így van, akkor Frances Lankin, a United Way Toronto vezetője, jóval többet tett már, mint a boldogság széthintését a városban sok-sok Zoloft recept helyett. Csak az elmúlt évben - a gazdasági válság ellenére - $107.5 millió dollárt gyűjtöttek különféle jótékonységi célra, ami a várost még együttműködőbbé, még egységesebbé és boldogabbá teszi. :)


- Méhészet van a híres Royal York szálloda tetején.

Tavaly nyáron a Fairmont Royal York hotel azzal ámította el a nagyérdeműt, hogy három méhkaptárt helyezett el a hotel tetején. A méhek boldogok voltak a hotel növekvő gyógynövény- és zöldségkertjével, így a management úgy döntött, megduplázzák a királyi család létszámát még három királynővel. A 120.000 alatvalónak több, mint 600 pound mézet kéne készítenie szeptemberig, ami aztán feltűnik majd a városban sok helyen - az édességektől kezdve a leveseken át a spa szalonokig.


- Organikus farm pedig az egyik városi autópálya árnyékában.

A Stop Community Food Centre - mely támogatja/elősegíti az egészséges élelmiszerekhez való minél széleskörűbb hozzáférést - hamarosan felszántják az első városi farmuknak szánt területet a Weston Rd. és a 401 sarkán. Egyenlőre bérelni fogják a helyet évenkénti 10 dollárért.

an organization that promotes universal access to healthy food, will soon plow its first urban farm at Weston Road and the 401 on six acres of land owned by the Sorbara Development Group. The company is leasing the land, currently zoned for a 550-unit high-rise, to The Stop for approximately $10 a year. And there are future plans to similarly develop other Sorbara-owned acreage in the Greenbelt. The Stop, it seems, is just getting started.


- A rendőreink akár rappelni is megtanítják a kölyköket.

A tavalyi év után - amikor az egyik középiskolában lelőtték a 9. osztályos Jordan Manners-t - a város iskolái összefogtak a torontói rendőrséggel és 29 iskolába egyenruhás rendőröket helyeztek. A rendőrök nem azért vannak a sulikban, hogy a folyosókat felügyeljék, hanem hogy a kölykökkel való kapcsolatukat javítsák. A kihelyezett rendőrtisztek szerveztek már szavalóversenyt, főzősulit, tánciskolát vagy dráma csoportokat. A képen látható Randeep Chhinzer pl. reggelenként 7 körül érkezik a sulihoz, hogy kosárlabdázhasson a srácokkal. Időnként elhozza a DJ felszerelését iskolai rendezvényekre, de részt vett a suli focicsapatának megszervezésében is. A 27 éves "Officer Ron" munkáját egyre inkább egyfajta PR munkának érzi: irányítja, mentorálja a kölyköket, s időnként barát is, ha éppen arra van szükség.


- Az Aga Khan otthon ad egy futurisztikus lelki központnak és egy múzeumnak a város iszlám vallású lakosai számára.


- Imádjuk a könyvtárainkat.
A város könyvtárai a világ legforgalmasabbjai: múlt évben pl. 30 millió könyv került kikölcsönzésre a város 99 könyvtárából. A nyomtatott sajtó/könyv halálhírének jóslata ellenére a könyvek iránti vonzalom itt csak nő és nő. A központi könyvtár pl. nemrég kezdett bele egy hatalmas ($30 millió) felújításba, aminek része lesz egy 600 férőhelyes rendezvényterem, ajándékbolt... mely mind-mind annak a tervnek a része, hogy a könyvtárat egyfajta gyülekezőhellyé varázsolják, legyen szó akár író-olvasó találkozókról, nyelvórákról, filmestekről stb.


- A város egy gyümölcsöskert.

Tavaly, egy egyetemi végzős környezetvédőnek, Laura Reinsboroughnak az a fantasztikus ötlete támadt, miközben a Spadina House almafáiról szedegették az almát, hogy miért is ne szüretelhetnénk le a kihasználatlan, lakossági területen lévő fákat is? Harminc barátjával együtt megalakították a Not Far From the Tree nonprofit szervezetet, ahol önkéntesek segítenek a területek/házak tulajdonosainak leszüretelni a fákat. Az almák 1/3-a a tulajoknak megy, 1/3-a az önkénteseknek, 1/3-a pedig helyi közösségi szolgálatoknak, ahonnan a város hajléktalanjai vagy a segítségre szorulók kaphatnak a finom almákból. Tavaly csak a St. Clair és Bathurst környékéről 3.000 pound almát szedtek. A csoport ebben az évben is folyamatosan nőtt és a város három másik területén is elkezdték az akciót. Reinsborough szerint: "ha egyszer megkóstoltad az almát közvetlen a fáról, tudattalanul is elkezdesz almafákat után kutatni a városban, amik gyakran a legváratlanabb helyeken érnek. :)


- Mindenki biciklizik. (Én pl. nem, de nagyon szeretnék... :)

3 megjegyzés:

Martalóc írta...

Ez a gyümölcsszedős buli tényleg jó ötlet, itt is tömegével rothad el az értékes termés a kertekben. A települési hulladékból való energianyerést már a 19. században művelték Angliában, tehát ez nem egy invenció. Hát a zsaruk, meg a kisiskolások, nem tudom. Volt valami hasonló film, azt hiszem az öreg Svájcinégerrel. :) Ez a városban való kertművelés is jó dolog, bár nem tudom milyen ott a levegő. A tévében láttam egy filmet, Havannában csodálatos téeszek működnek az egykori belvárosi parkokban.

Globetrotter írta...

Nekem az osszes 'megoldas' nagyon tetszett, kulonosen a rendorok iskolai tevekenysege. Mondjuk egy olyan orszagban, ahol a rendorok meg mindig lefizethoek, es olyan rossz renomeval rendelkeznek, mint az otthoni, sajnos elkepzelhetetlen lenne ez a fajta kezdemenyezes. Gondolom Kanadaban kolcsonos a 'respect' es a fiatalok is sokat tanulhatnak toluk! Tovabbra is jo olvasni, hogy vannak mukodo joleti allamok :-)

Robert írta...

Nos ezért is kedvelem az amerikaiakat, meg a kanadaiakat...nagyon kreatívak. Ez az almaszedés kiváló ötlet sztem:)