Mexikói élmények 4.

Először is elnézést azoktól, akik valamilyen érthetetlen oknál fogva Torontóról szeretnének olvasni egy Torontóról szóló blogon. :) Ígérem, ez az utolsó mexikói bejegyzés. Azonban a maják világa akkora hatást gyakorolt rám, hogy önző módon a sok-sok érdekességet szeretném magamnak is megőrizni egyben, egy helyen, remélve közben, hogy mások is érdeklődve olvassák. Ezen utolsó alkalommal csakis magáról a Chichen Itzáról írok.

Ahogy azt már korábban említettem, Chitzen Itza a Maya-Toltec kultúra fellegvára, központja volt. Több mint 900 éven át, a Chichen Itza politikai és vallási szempontból is a legfontosabb város volt Észak-Yukatánban. A város kb. 25 km2-nyi területet foglalt el és 30.000 körüli lakosa volt, ami akkoriban rendkivül nagy városnak számított. A hely természetes környezete igen fontos szerepet játszott, hiszen a környék gazdag volt mezőgazdaságra alkalmas termékeny területben, és a sok cenote friss vízzel szolgált a környékbeliek számára. Valójában az itt élő csoportok legtöbbje egy-egy cenote körül telepedett meg, hogy a víz elérhető távolságban legyen. A sok környező barlang, "sascaberas" és "rejolladas", is jelentős szerepet játszott a városlakók életében, hiszen az építkezések alapanyagait ezekből nyerték. A város tengelye egy nagy kiterjedésű politikai, vallási központ volt. Ekörül helyezkedett el legalább 20 nagyobb ünnepi- és lakónegyed, s ezek körül sok-sok kisebb központ, melyeket egy úthálózat mind egymáshoz kötött. A város épületeire a Puuc építészeti stílus jellemző, hatalmas épületekkel, bennük sok-sok szobával, amiket mozaikok díszítettek.
A város neve eredetileg Uuc-yab-nal lehetett, ami annyit jelent: "a kukorica hét gazdag füle". A második korszakban keresztelték el újra, s lett Chichen Itza, azaz "az itzai kút kávájánál". (A chi jelenti a szájat, a chen a kutat.) Lehetséges, hogy az Itza jelentése "vízvarázsló" is egyben, így a teljes fordítás ez lehetne: "a vízvarázsló kútjának kávájánál". Mindez arra a hatalmas vízgyűjtőterületre utal, amin a város fekszik. "Az istenek a toltékok képzeletében vérszomjas zsarnokok voltak – hitük szerint a Napot állandóan emberi vérrel kellett táplálni, hogy a halál föld alatti házából hajnalonként fölemelkedjen. Az áldozatszerzés kényszere állandó háborút eredményezett, amelyben megfelelő számú foglyot kellett ejteni. A tolték művészet megdöbbentő, sokak számára rettenetes, hiszen állandó vérontásról tanúskodik."

Íme a máig fennmaradt város romjainak térképe.
Középen látható az egyik legfontosabb építmény, Kukulkán temploma, s körülötte helyezkednek el a többiek, mind-mind összeköttetésben egymással. Az alábbiakban csak pár épületről írnék, ami számomra a legérdekesebb volt. (Ha valakit érdekelne más, itt nem említett épület, ami a térképen látható, jelezze... :)

1. A Harcosok Temploma (Temple of the Warriors)
A Harcosok Temploma az Ezer Oszloppal egyetemben a központi, nagy teret zárja le a keleti oldalon. A négyzet alakú épületnek négy lépcsőzetesen kialakított része van, jaguárokkal, sasokkal és más mitikus állatokkal díszítve. Az épület legfelső része szintén négyzet alakú, oszlopokkal három részre osztva, ami egy egyszemű kígyót formál, egyértelműen Kukulkánt, a maja mitológia egyik istenét, a tollas kígyót idézve ezzel. A csarnok előterében áll egy fenséges Chac Mool szobor, jellegzetes fekvő/támaszkodó pozícióban, fejét egy irányba fordítva, s egy edényt tartva a kezében. A maják/toltékok hitték, hogy ő istenek és emberek közötti küldött volt, és fekvése szögéből következtetve pedig, az alak a napfordulót jelezhette. A falak csodálatosan díszítettek, tele egyrészt mindennapi események, harcok, emberáldozatok jeleneteivel, másrészt az esőisten maszkjaival vagy a tollas kígyó ábráival. Nagy valószínűséggel a szobron emberáldozatokat hajtottak végre, azaz ott fejezték le őket.

2. A Szent Cenote (The Sacred Cenote)
Északra a központi templomtól, kb. 270 méterre helyezkedik el a Szent Cenote, melynek nyers szépsége évszázadokon át vonzotta ide a felfedezőket, utazókat. Elsőként egy 16. századi leírásban olvashatunk róla. A cenote ovális alakú, 50x60 m nagyságú, magassága a víztől 22 m, mélysége 20 méter. Az alja iszapos, a víz pedig elég zavaros, algák és más mikroorgazmusok jelenléte miatt, ez adja a víz jellegzetes zöld szinét. A cenote a környékbeliek szent áldozati helye volt, ahol a különböző értéktárgyak mellett embereket is ajánlottak fel a vizek istenének, Chaak-nak. (A látogatásunkkor még mindig láthattunk keselyűket a kút falain - a fotóalbumban ti is. :) Az 1900-as évek elején egy Edward H. Thompson nevű úriember szisztematikusan átkutatta a cenote fenekét, és sok értéktárgyat vitt ki az országból illegálisan, úgy mint vázákat, emberi csontokat, fából, jade-ból, kagylóból, obsidianból készült tárgyakat stb. és híres maja arany korongokat. Sokáig hitték, hogy a maják elsősorban szűz lányokat dobtak a vízbe, azonban a kutatások azt mutatják, hogy az emberi csontok 64%-a gyerekeké, 36%-a pedig felnőtt férfiaké volt. (Egyébként a maják nem hitték, hogy a vízbe dobott emberek meghaltak, habár soha többé nem látták őket.)

3. A játék pálya (The Ball Court)
168 méter hosszúságával és 70 méter szélességével, a Chichen Itza pályája a legnagyobb egész Mexikóban. A pok ta pok elnevezésű játék pályája teljesen zárt, a keleti és nyugati oldalon egy-egy 95 méter széles emelvénnyel, melyek 8 méter magasak. Egészen pontosan a falak közepén, ami a pálya közepe is egyben, egy-egy karika áll, tekergő kígyókkal díszítve. A pályának fontos vallási és asztronómiai jelentősége is volt: a pálya maga reprezentálta a kozmoszt, az emberek benne pedig az isteni erőt, mely a csillagokat mozgatja, ami pedig a labda jelentett. A játékban két csapat játszott, s a cél a labdát valamelyik falon függő karikába betalálni. Azonban sem a kezet, sem a lábat nem lehetett használni, csakis a csípőt, vállat vagy mellet(!). Ez persze olyan kemény feladat volt, hogy a játék néha napokig tartott. Vallási értelemben a játék lényege nem a labda karikába való bedobása, hanem a pálya egyik oldaláról a másikra való eljuttatása volt, megállás nélkül, ahogyan a csillagok sem állnak meg sohasem.
(Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a vesztes csapat időnként áldozati alannyá is vált. Ezt bizonyítják az oldalfalak domborművei, melyek lefejezett játékosokat ábrázolnak. Azt azonban még ma sem tudjuk, hogy "csak" a csapatkapitányt fejezték le vagy az egész csapatot.) A hely építészeti mestermunka is abból a szempontból, hogy a falak speciális összetételének köszönhetően egyetlen taps hétszeres visszhangot ad, azaz a tér akusztikája igen kiemelkedő. (Mi is kipróbáltuk, nagyon érdekes volt. :)


4. Kukulkán Temploma (The Castle or Temple of Kukulkán - often referred to as "El Castillo"- a spanyol hódítók Kastélyként emlegették.)
Ez a piramis számomra maga a csoda. Bizonyítja, micsoda tudással rendelkeztek a maják az asztronómiát és az építészetet illetően. Mindjárt megértitek, miért gondolom ezt.
A piramis maga 24 méter magas. Kilenc részből áll derékszögű formával és lekerekített szélekkel. Lépcső vezet a tetejére mind a négy irányból. Az északi oldal a legfontosabb, itt a lépcsők vége egy-egy kígyófejben végződik, Kukulkánt szimbolizálva. Mindegyik lépcső 91 lépcsőfokból áll, ami összesen 364, az utolsó maga a teteje, így áll össze a maják (egyik) naptára 365 napra, ahogyan a miénk is. A derékszögű oldalak 26 részből állnak, az összesen 52, ami pedig a maja évekhez kapcsolódik. (1 maja évszázad 52 évből állt.) A legfelső templom mind a négy irányból megközelíthető. Három oldalán szimpla ajtókkal, a negyedik, északi oldalon található a főbejárat, két kígyó alakú falkiugrással. A nagy piramis belül egy másik kisebb piramist rejt. Nemsokkal ezelőtt még fel lehetett menni az északi lépcsőkön egészen a felső templomig. Mára azonban sajnos teljesen lezárták a piramist, ugyanis néhányan jó ötletnek tartották, hogy graffitiket rajzoljanak a falakra vagy hogy le is pisiljét azt...
Az év két napján kivételes dolog történik a piramis - már annyit emlegetett - északi oldalán. A tavaszi és őszi napéjegyenlőségkor (március 20-22 körül és szeptember 22-23 körül), napfelkeltekor és napnyugtakor a nap sugarai árnyékot vetnek az északi lépcsőkre úgy, hogy egy, a templomból előkúszó kígyó alakja elevenedik meg. Ezen a két napon emberek százai álldogálnak a piramis előtt, hogy a saját szemükkel is megtapasztalják ezt a különleges eseményt. Hihetetlen csak belegondolni is, miféle tudás, pontos számítás van emögött a lekúszó napfény mögött... Számomra ez igazán csodálatraméltó. :)

Sokat mesélhetnék még, de mivel alapvetően a blogom nem erről szól, így most megállok. :) Remélem sikerült felkeltenem talán néhányatok érdeklődését Mexikó és a maja kultúra iránt (közülük még mai is kb. 6.000.000-an élnek Mexikóban és igyekeznek megőrizni mindazt, amit tudnak). Akit megérintett mindez, biztosan megtalálja, hol és hogyan ismerkedjen tovább ezzel a nagyszerű, de régen a homályba veszett kultúrával.