Mexikó és a maják világa 1.

Mexikóban jártunk. Egy hét erejéig. Tulajdonképpen utónászúton. A Yucatán-félszigeten. Cancun környékén, a maják földjén. Egy RIU hotelben, egészen az óceán partján...

De mielőtt túlságosan beleélném magam ezekbe a tőmondatokba, inkább nekikezdek rendesen a mesélésnek. :)
Először is azzal kezdeném szégyenszemre, hogy eddig úgy tudtam, Mexikó Közép-Amerika része. Most már tudom, hogy nem. Észak-Amerikához tartozik és tisztességes neve: Egyesült Mexikói Államok (United Mexican States). Az ötödik legnagyobb állam Amerikában és a 14. legnagyobb független nemzet a világon. A kb. 109 millió lakosával a 11. legsűrűbben lakott és egyértelműen a legnépesebb spanyolnyelvű ország. Mexikónak 32 állama van, melyek közül mi Quintana Roo-ban töltöttünk egy hetet. Mint a képen is látható, ez a legkeletibb fekvésű állam, elsősorban üdülőhelyeiről ismert és a fekvése miatt sajnos elég gyakran sújtják hurrikánok. Földrajzilag a Yucatán-félszigeten fekszik, ami a Karib-tengert választja el a Mexikói-öböltől. A félsziget a maják földjének egy részét képezte, ahol a mai napig rengeteg maja régészeti terület van, úgy mint a Chichen Itza, Tulum vagy Uxmal. Sokan hiszik, hogy a maják teljesen kihaltak, pedig a környéken elég népes számban élnek és nyelveiket is széles körben beszélik mai napig.

A '70-es évektől kezdtek a környéken egyre erőteljesebben a turizmusra koncentrálni, különösen Quintana Roo államban. Az egykori picike halászfalu, Cancun ma a helyi turizmus központja, egy gyorsan fejlődő, virágzó nagyváros. A "Maja Riviéra" (Riviera Maya), mely a félsziget keleti partján húzódik Cancun és Tulum között, több tízezer turistát vonz minden évben, a kanadaiak számára pedig az egyik első számú nyaralóhely. Eredetileg Cancun-Tulum folyosónak hívták, csak 1999-ben kapta a Maja Riviéra nevet.
A Maja Riviéra híres az egymást érő, sokszínű, "all-inclusive" hoteleiről. Érdekes, hogy itt az autópálya tábláin nem városok, vagy mint Torontóban, a legközelebbi utcák nevei vannak feltüntetve, hanem a soron következő hoteleké. :) A mexikói kormány egyébként közepes méretű (kb. Miskolc nagyságrendű) városok létrehozását tervezi a környéken a következő húsz évben, ami olyan kis városok/falvak folyamatos fejlesztését jelenti, mint Akumal, Chemuyil vagy Tulum.
A Maja Riviéra egyik fő vonzereje a tengerparti és vizi sportok széles választéka. Az itteni korall rendszer, ami Cancuntól húzódik lefelé egészen Guatemaláig, a második legnagyobb a világon. Olyan lehetőségek ebben a csodálatos környezetben, mint a jet-skizés, búvárkodás, szabadtüdős merülés, barlangi kenuzás, delfinekkel úszás, tengerparti lovaglás vagy a dzsungertúrák sokakat vonzanak Mexikó ezen keleti részébe.
A Maja Riviéra teljesen sík terület, melyet trópusi dzsungelek borítanak. Sehol egy hegy vagy domb, csak a sűrű erdőségek mindenfelé. Évente kb. 1.5 méternyi eső esik, melynek azonban legnagyobb része a földbe szivárog, így föld feletti folyók abszolút nincsenek. A Yukatán-félszigetnek tehát nagyon sok vize van, csak mélyen, a földfelszín alatt. Kartsztok és földalatti folyók hatalmas rendszere alakult ki a hosszú évszázadok során, s mindezek következményei azok a cenote-ok (víznyelőhelyek egy fajtája), melyek csak itt, a Yukatán-félszigeten léteznek, és szintén nagy vonzerővel bírnak a turisták, és persze a barlangi búvárok körében. (Én is úszkáltam egyben, de erről majd később. :) Jelenlegi ismereteink szerint csak a Maja Riviéra alatt több, mint 700 km hosszú, vízzel teli barlangok vannak, köztük a világ két leghosszabb víz alatti rendszere, a Sac Actun és az Ox Bel Ha.

Erre a csodálatos helyre érkeztünk tehát két héttel ezelőtt. Hotelünk, a Hotel Riu Palace Riviera Maya Cancuntól délre, nagyon közel Playa del Carmen kis városhoz volt. Késő este érkeztünk a szállodába, kicsit hosszabb utazás után, mint számítottuk, így elég kimerülten zuhantunk az ágyba, elaludni azonban alig tudtunk. Mivel én még sosem voltam itt délen, szokatlan volt számomra a másféle meleg érzete, a nagy páratartalom (pedig abból Torontóban is van bőven, még télen is), az illatok, minden. Igazán felfedezni a helyet és átélni, hová is érkeztünk, másnap reggel kezdtük.
A hotel abszolút kifogástalan volt, amihez hozzá kell tenni, hogy nagyon új, tavaly nyáron nyitották csak meg. Ha jól tudom, ez a Riu hotellánc legújabb gyermeke, Mexikóban mindenképpen. Az ott dolgozók mind-mind nagyon kedvesek és készségesek voltak, hihetetlen szervezetten intéztek mindent. Az embernek az volt az érzése, hogy állandóan takarítanak megállás nélkül, de talán az ekkora méretű hoteleknél, ahol folyamatosan cserélődnek az emberek, nem is lehet másképp. A mi hotelünknek 400 vendégszobája volt, egy állandóan nyitva tartó büfé-étteremmel és öt, különböző nemzetiségű, elegánsabb étteremmel, ahová csak foglalással lehetett bejutni. Meg kell vallani, a büfé étterem annyira finom volt, a sok-sok különböző választékával, hogy eleinte nem is akartunk enni máshol. De gondoltuk, mégsem kéne kihagyni a lehetőséget, így az utolsó két estén a brazíliai, majd a legelegánsabb gourmet étteremben foglaltunk asztalt. A brazíliai Botagofo étterem érdekes rend szerint működött. A vacsora elején ugyanis kihoztak egy kis tálat tele zöldségekkel és egyéb finomságokkal, amit ráhelyeztek az asztalunkon lévő nagy, kerek gyertyatartóra. Nem voltunk biztosak benne, hogy ezt most el kell-e kezdenünk enni vagy sem, így próbáltuk figyelni a többieket. :) Mivel azonban mindenki más "példát" mutatott, így jobb híján enni kezdtünk. Idővel kiderült, hogy ez volt a köret a húsok mellé, amit folyamatosan hoztak az est folyamán. Már az elején gyanús volt, hogy nem kellett rendelnünk az étlapról, de valahogy azt nem gondoltuk, hogy mindent felszolgálnak, ami csak az étlapon van. Pedig ez történt. Úgy minden negyedórában érkeztek a pincérek hosszú kardszerű késekkel, amikről mindenki tányérjára vágtak/toltak egy szelet húst. Összesen hatféle(!) húst szolgáltak fel ily módon. (Természetesen volt a vacsora elején saláta és a végén desszert is.) Már a másodiknál kifulladtunk, és csak értetlenül néztük, hogyan lehet ennyit enni, főleg vacsorára. De úgy tűnt, többeknek semmi gondjuk nem volt ezzel. Ezután másnap a Don Manolo gourmet étterem maga volt a felüdülés. Pici adagok, ízlésesen elrendezve a tányér közepén, mint a franciáknál. Mindenből kicsi adagok, ami éppen elég. Amitől az ember abszolút jóllakik, de a telítettség érzése nélkül. E két estén túl azonban valóban minden alkalommal a büfé étteremben ettünk, ahol azt és annyit ettünk, amit és amennyit csak akartunk. Majd a képeken látni fogjátok, mennyi finomság volt ott is.

Valami hihetetlen békés és pihentető érzés volt minden nap reggeli után fogni a kis strandtáskát és kisétálni az óceánpartra. Keresni egy csendes részt, leülni és csak lenni. Nézni a pár méterrel előttünk lévő óceánt, hallgatni a kis madarakat a pálmafákon, nézni a nagyobbakat, ahogy halásznak előttünk, vagy kutatni a pelikánokat, akik minden reggel és délután a mi partrészünk felett haladtak el vagy csaptak le a sekély vízben úszkáló halakra. Ez egyébként érdekes volt számomra, hogy nagyon sok halfajta úszkált szinte teljesen a part mentén. Éppen hogy bementem a vízbe és máris kis halak voltak körülöttem. Valahogy az volt az érzésem, hogy itt jóval szorosabban él együtt az ember a természettel. Halászhajók cikáztak reggelente a távolban, az állatok pedig szokatlanul közel engedtek magukhoz minket. Történt egy alkalommal, hogy egy pelikán nagy, látványos mélyrepüléssel zuhant a vízbe a fürdőzők közé. Az egész part felpattant és csendben figyelte a hatalmas, méltóságteljes madarat, aki abszolút nem zavartatta magát és komótosan megtömte a száját pár hallal. Fantasztikus élmény volt, el is feledkeztem a fényképezőgépről abban a pillanatban.
Volt bennem eleinte egy furcsa érzés. Idejövök egy fejlett országból Mexikóba, ahol "gazdagnak" számítok én is és élvezem azt a felhőtlen pihenést, aminek az itt élők abszolút nem részesei. Az egyik maja romokhoz, a Chichen Itzához való utazásunk azonban kicsit módosított ezen az érzésen. Ugyanis az itt élő és dolgozó mexikóiak ehhez teljesen másképp állnak. Minderről és magukról a majákról bővebben a következő bejegyzésben.