
(Csillagászati érték: 365,242198 nap
Maja naptár szerint: 365,242129 nap
Az általunk használt Gergely-naptár: 365,242500 nap)
A majáknak többféle rendszerük létezett a napok számlálására. A szent naptár, az ún. Tzolkin 260 napból állt, 13-szor 20 napos hónapból, melyet szent kör néven is említettek. Ezt használták pl. a vallásos ünnepek időpontjainak kiírására. Az első napja ennek a rituális naptárnak: i.e. 3114. augusztus 13. (4 AHAU). Ime a Tzolkin 20 napjának táblázata a napok neveivel.


Létezett egy harmadik, hosszabb időszakokat magában foglaló rendszerük is, melyet Nagy Körnek hívtak. Az időszámlálást e rendszer szerint kb. 5130 évente újból kezdik és korszakonként számolják. Ebben a számítási rendszerben tizes számrendszerben számoltak és öt periódust különítettek el. Mind az ötnek speciális jelentése/értéke és maja neve volt, amiket emberi fejekkel ábrázoltak. Az öt periódus neve és jelei:

Itt jönne most az a rész, amikor megmutatom, milyen is az a személyre szóló Maja Asztronómiai Kalkuláció, amit készíttettem a Chichen Itza látogatásakor. Hát én nagy örömmel adom ezt közre, azonban teljesen megérteni sajnos egyenlőre nem sikerült. De nem rágódom rajta tovább, mert jelenleg úgysem jutnék többre, és sosem lehet tudni, talán valaki más igen. Ime az a rész, amit maja szakemberek papiruszra festettek nekem kézzel, s aminek igazi jelentése egyenlőre titok.

Az "értelmezéshez" annyit elöljáróban, hogy a jeleket kettesével kell nézni, balról jobbra haladva. Az első mindig egy szám, amit meg tudtok nézni a legelső képen, a második pedig annak a jele, amire vonatkozik.
Azt már említettem, hogy a legfelső nagy jel az ALAUTUN. Ez jelöli a maja korszak kezdetét. A Hold a maják életében különösen fontos szerepet játszott. Az én táblámon a legalsó sor utolsó két kis képe mutatja a születésem idejére vonatkozó Hold információit. Az első ábra szerint a Hold akkor volt 20,5 napos, a legutolsó ábra pedig arról ad információt, hogy a Hold fogyó Hold volt. A második sor utolsó két képe a Tzolkin-naptár ábrái. Az első tehát egy szám, ami itt nálam egy 2-es, a másik pedig a naptár szerinti KAN jel. Hogy ez a 2 KAN mit jelent - s ugye ez lenne a lényeg, - na azt még nem tudom. Ugyanezen logika szerint az utolsó sor első két jele a Haab naptár jelei, megfejtve a jeleket: 2 KAYAB (újra nagy csend...). A maradék öt kettes csoport a Nagy Kör szerinti öt periódus leírása. Tehát az első két kép a BAKTUN képei, a második kettő a KATUN-é és így tovább. Itt csak a számokat kell figyelni, mert a második kép mindig maga a periódus jele. Ha valakit érdekel, kikeresheti a számokat, szintén a legelső táblázat alapján. Az eredmények a bejegyzés végén lesznek. Hát nem tudom, hogy ilyesmire számítottak-e azok, aki kíváncsiak volt a maja "horoszkópomra"... ;)) ... pedig ez az.
És ha hiszitek, ha nem, még mindig lehet ezt fokozni. :)) Ugyanis a fent említett kétféle alapnaptár igaz külön-külön működött, azonban ha egy konrét időpontról még többet akartak megtudni, akkor a kettőt összetették, mint egy-egy fogaskereket, valahogy így:

4 megjegyzés:
Nos, ez nagyon erdekes bar rendkivul komplikalt bejegyzes lett. Nekem a Te odaadasod tetszett a legjobban es orulok, hogy en vagyok az igazi KAN az eletedben. Buszken mondhatom, hogy a Te munkaddal en nem tudnek vetelkedni.
Persze az is lehet, hogy csak en vagyok ilyen tokkelutott es masok jobban megertik ezt az amugy ertekes naptar-rendszert.
Te jóságos ég!.... Szóhoz sem jutok. Tényleg csak gratula, hogy ennyit ki tudtál hámozni belőle, én feladtam volna félúton. Azt hiszem, még átolvasom párszor a magyarázatot :)
:) Hat kemeny dio volt az biztos, de nem hagyhattam annyiban. Foleg, hogy jo elore be is harangoztam. ;)
Talan idovel megprobalom majd kihamozni a szamunkra is felfoghato ertelmet, de egyenlore pihentetem a dolgot...
Off leszek :) Meghívtalak egy játékba (remélem, nem bánod), 7 dolgot kellene írnod magadról, amit még nem tudhatnak az olvasók :)
Megjegyzés küldése