csütörtök, november 29, 2007

"Egypercesek" 8.

Gábor ötlete alapján (aki Tajvanban tanul politológiát immár második éve) a mai Egypercest egy könyvesboltban vettem fel. Mégpedig az egyik kedvencemben. :-)
Az Indigo Books & Music Inc. egy kanadai cég, számomra meglepően fiatalok. 1996-ban nyílt meg az első Indigo könyvesbolt, 2000-re pedig már 14 helyszínen volt fellelhető országszerte. Megalakulásuk óta több cég is csatlakozott hozzájuk, úgy mint a Chapters, Coles vagy a Smithbooks könyvesboltok.
Természetesen nagyon kellemes hangulatú könyvesboltokról van szó, akik a könyvvásárlást először kötötték össze Kanadában a zenevásárlással, s a nézelődés közbeni kellemes kávézással (természetesen Starbucks) is. A boltban ajándéktárgyakat is vásárolhatunk, vagy olvasgathatunk kedvünkre. A gyerekek a részükre kialakított kis játszórészben - láthatóan - nagyszerűen érzik magukat, ahol a játékok mellett a szülők meséket olvasgatnak nekik. A gondolatot is szeretem, hogy vannak szülők, akik munka után néha a könyvesboltba hozzák be gyerekeiket, ott játszanak együtt, közben olvasgatnak, forró csokit/kávét iszogatnak és sétálgatnak a jóillatú könyvek között.
Nem véletlen, hogy napjaink Kanadájában az Indigo lett nemcsak az egyik legnagyobb, a legközkedveltebb könyvesboltok egyike is.





P.S.: Azoknak, akik RSS-ben olvassák a blogot: már téli hangulat uralkodik. ;-)

2 megjegyzés:

zhaoman írta...

Nagyon jónak tűnik ez a könyvesbolt. Különösen azok alapján, amit írtál.

Sajnos csak ritkán járok könyvesboltba, de ígérem, én is készítek egy hasonló videót. (Ahol eddig voltam, ott kávézó, játszósarok nem volt, ellenben nyugodtan lehet olvasni a könyveket.)


Gratula az új dizájnhoz! (Köszönöm a figyelmeztetést! :)

Livia írta...

Koszi Gabor! A konyvesbolt valoban nagyon jo, mindig szeretek setalgatni ott.
Ja, es varom am a te videoidat is! ;)
Udv:
L.