vasárnap, november 18, 2007

Santa Claus Parade


Ma tartották Torontóban a 103. évét ünneplő Santa Claus Parade-t. Az első parádéra 1905. december 2-án került sor (jobb oldali fekete-fehér kép), aminek kezdeményezője a már korábban többször említett Eaton Centre alapítója, Timothy Eaton volt. Ezen első alkalommal ő és felesége a vonatállomáson várták Santát, (azaz a Mikulást), aki vonattal érkezett Torontóba, majd közösen sétáltak el Eaton-ék üzletéig.

Akkor még csak maga Santa érkezett. Azóta a több, mint 100 év alatt, a parádé igen sokat változott, és ma már 21 zenekar, 21 felvonulókocsi és több, mint 1000 ember vesz részt a parádén kosztümökbe öltözve. A fesztivál teljes egészét sokáig Eaton sponzorálta, 1982-ben azonban nagy sajnálattal jelentették be, hogy anyagi okok miatt nem tudják tovább finanszírozni a felvonulást. Ezután egy nonprofit szervezet vette át a Santa Claus Parade szervezését, ahol sokak örömére mai napig masíroznak Santa segítői, barátai és mindféle mesefigurák. Sok ismert torontói személyiség adományoz 1000 dollárt azért a lehetőségért, hogy bohócként szerepelhessen, és sétálhasson végig a város utcáin.

Az ’50-es években, amikor a televízió egyre elterjedtebb lett, mind angol, mind francia csatornákon világszerte kezdték sugározni a felvonulást. Santa első, vonattal való érkezését sok más bevonulás követte. Az évek folyamán érkezett már szekéren, repülővel, nagy ezüst halon (igen, ez elég érdekes lehetett :), vagy mint 1913-ban, négy igazi rénszarvas húzta szánon Labradorból (jobb oldali kép). Annak idején valójában két Santa érkezett, az egyik mindig a másik mögött, egy elsötétített üvegű autóban, arra az esetre, ha be kéne ugrania az első helyére. :))))))) Természetesen Santa kilétét mindig nagy titok övezte. Sokan voltak abban a hitben, hogy egyik évben maga Timothy Eaton volt a Mikulás, aki általában egy autóban követte végig a szokásos felvonulást. Annak idején nagy megtiszteltetés volt a gyerekeknek is részt venni a parádén, sokan két-három évet is vártak, hogy sorra kerülhessenek. Akiket kiválasztottak, személyre szabott, csodaszép kosztümöt kaptak, plusz forró csokoládét és süteményt a hosszú (kb. 6 kilométeres) útvonal során.

A gyerekek és sok család mai napig nagy izgalommal várják a felvonulást. Ebben az évben több, mint 500.000 embert vártak az attrakcióra, akik közül sokan órákkal Santa érkezése előtt az utcákon várakoznak, hogy jó rálátásuk legyen a felvonulókra. (Egyébként a decemberi nagy hidegre való tekintettel is tartják mai napig a parádét november közepén.)
A torontói Santa Claus Parade amellett, hogy Kanada legrégebben létező tradíciója, 1995-ben vált a világ legnagyobb karácsonyi parádéjává. A fesztiválautókon Harry Pottertől a jégkorongból ismert karakterekig sok mindenki megjelenik. A felvonulás a világ leghosszabb útvonalú gyermekparádéja is, amit nemcsak egész Észak-Amerikában, de Új-Zélandon, Norvégiában és Irországban is sugároznak a tévéadók, az ottani gyerekek nagy örömére.

Az alábbi linkre kattintva (Windows Media Playerrel) vagy itt (Quicktime Playerrel) tudtok megnézni egy rövid jelenetet a legelső, 1905-ös felvonulásból. Ide kattinva pedig egy kétperces képsorozatot találtok a tavalyi felvonulásról.