Kanada őslakosai 4. A fennsík

A kanadai fennsík őslakosai igen különbözőek nyelvüket és kultúrájukat tekintve is. Életük nagy része a hegyekhez és völgyekhez való egyedülálló alkalmazkodást mutatja. Legtöbben kis falvakban éltek, ahol az élet alapja a halászat, vadászat és a gyűjtögetés volt.

A kanadai fennsík a Sziklás-hegység (Rocky Mountains) és a Parti-hegység (Coast Mountains) között fekszik. A terület átmenetet képez a déli, sivatagos vidék és az erdőségekkel borított hegyvidék között. A Fraser, Thomson, Kootenay és a Columbia folyók nagy jelentőséggel bírtak az ott élő emberek életében, hiszen a legfontosabb élelmet, a lazacot biztosították számukra.

A fennsíki emberek délről érkeztek a területre a gleccserek visszavonulása mentén. Az első veremszerű házak „pit houses” (mely az itteni emberek téli szállása volt) kb. 4000 évvel ezelőtt jelentek meg. A fennsíki emberek kultúrája a halászatra, vadászatra és gyűjtögetésre épült. Változatosan díszítették eszközeiket és agancsokból, kövekből szobrokat faragtak. A folyómenti sziklafalakra pedig emberi állatokat és természetfeletti figurákat festettek. A kereskedelem igen fontos szerepet játszott ebben a régióban. Olyan értékes tárgyak kerültek cserére, mint a lazac, a zsírkő vagy a nefrit.

A fennsíki emberek három eltérő nyelven beszéltek: Athapaskan, Shalishan és Kutenai.

Az itt élő emberek számára a lazac jelentette a legkiadósabb ételt. Késő nyáron és ősszel a férfiak idejük nagy részét lazacfogással töltötték. Néhány területen egyszerűen csak merítőhálókkal halászták ki őket, ahol igen bőségesen előfordultak. Máshol a férfiak egymást segítve szuronyokkal igyekezték kifogni őket. A nők a halat filékre vágták, majd a köveken száradni hagyták őket. Néha megsütötték a halakat, néha szárították, vagy porrá zúzták őket.
A nők emellett természetesen növényeket is gyűjtögettek, gyökereket, gumókat vagy bogyókat. A férfiak szarvasra, jávorszarvasra, medvére, kecskére és juhra vadásztak, plusz más, kisebb termetű állatokra. A kutyákat széles körben alkalmazták a préda felkutatásában és leterítésében egyaránt.

Nem minden fennsíki ember számára volt azonban elérhető a lazac. A „kootenay”-ok például alapvetően a szarvasokból éltek, amit nagy csoportokban vadásztak. Az egyik csoport a másik felé terelte az állatokat, akik nyilakkal terítették le őket.

Télen földbe vájt házakban laktak, melynek fala farönkökből állt, amik közé földet és kérgeket tömködtek. A kupola alakú tetőt ágak és rudak tartották össze, amit föld és fű egészített ki. Minden egyes ház számos családnak adott otthont. A házak néha hosszabb alagutakkal voltak összekötve. A házak tetején lévő lyuk szolgált a füst távozására, de egyben kijáratként is funkcionált, amihez kötéllel másztak fel. Tavasszal ezeket a házakat lerombolták és sátrakban éltek, közel a vadászó- vagy gyűjtögető területekhez. A melegebb hónapokban a legtöbben hosszúkás kunyhókban laktak, amit kéreggel vagy gyékénnyel fedtek be.

A „kootenay”-ok a többiektől letérően „tipikben” laktak, mint –majd látni fogjuk - az alföldi népek emberei.A fensík emberei szárított állatbőrből készítették ruháikat. A nők ügyesen kinyújtották a bőröket, méretre szabták, majd összevarták őket inakból készült fonállal. A férfiak alsó ruházatot, inget és lábszárvédőt hordtak, a nők hosszú ruhákat. A szarvasbőrből készült mokasszínt vagy sarut mindkét nem viselte. Télen szőrőkből készült köpenyekkel és takarókkal védték magukat. Ruháikat gyakran díszítették kagylókkal, sündisznó tüskéivel vagy különböző festésekkel. Néhol ékszereket is hordtak a fülükben és orrukban, festették az arcukat és tetoválták a testüket is. A legtöbb fennsíki ember mestere volt a szövészetnek. Csodálatos kosarakat szőttek, különféle geometriai alakzatokkal vagy állatokkal díszítve.

A kanadai fennsíkon elterülő falvak mind függetlenek voltak egymástól. Mindegyiknek volt néhány vezetője, akiket mélyen tiszteltek vagyonukért, szónoklási képességeikért, vagy a vadászatban való ügyességükért. Mindemellett tulajonképpen minden férfinak volt beleszólása a csoport döntéseibe, a vezetők inkább levezényelték ezeket a döntési folyamatokat.

A csoportok alapvetően békések voltak egymással, bár háborúskodás is előfordult időről időre. Elsősorban kereskedtek egymással, illetve az alföldi vagy a partok mentén élő más népek csoportjaival.A „kootenay”-ok, mint sok másban is, szervezeti felépítésükben is különböztek a többi fensíki csoportoktól. Létezett egy közös és számukra igen fontos „kutenai” identitásuk, habár a csoportok itt is függetlenül éltek egymástól. Amikor a csoportok azonban együtt vándoroltak, megegyeztek egy közös vezető személyében („Tobacco Plains chief”). A vezetőket az idősek tanácsa választotta ki, s a legnagyobb megtiszteltetést azok érdemelték ki, akik a legbátrabbnak bizonyultak a csatákban.

A fennsíkon élők hittek abban, hogy a világ tele van természetfeletti lényekkel. Némelyiknek ezek közül megvan a hatalma ahhoz, hogy segítsenek és védjenek, de némelyek veszélyesek az emberekre nézve.

Amikor a fiúk és a lányok elérték a felnőttkort, virrasztáson vettek részt, ahol azért böjtöltek és imádkoztak, hogy egy vezérszellem megjelenjen nekik látomásaikban. Férfiak és nők egyaránt válhattak sámánokká, akik megjósolják a jövendőt, betegségeket gyógyítanak és átkot hoznak az ellenségekre. A sámánok minden évben ünnepség keretein belül hívták össze az embereket, hogy megünnepeljék az év első lazacait, gyökereit és bogyóit. A „Téli Védőszellem Tánc” keretein belül pl. nagy lakomákat csaptak, álarcos táncokat jártak, kölönleges dalokat énekeltek és szertartásaikban gyógyíreket kerestek a betegségekre.

A legnagyobb törést az itt élő emberek életében az 1850-es évek hozták, amikor aranyásók ezrei lepték el a területet, kiszorítva az őslakosokat falvaikból, halászhelyeikről. Az 1870-es és 1880-as években kezdtek rezervátumokat létesíteni az itt élő őslakosok számára. A fennsíki emberek mai napig harcolnak, hogy visszanyerjék őslakosi jogaikat, s különösképpen halászó területeiket.
Ma kb. 19.000 Salish, 2.800 Chilcotin és 1000 Kootenay él rezevátumokban szétszórva. Néhányan igen értékes földeket tudhatnak magukénak, mások kevésbé voltak szerencsések. Sokan igyekeznek feléleszteni régi szokásaikat és hagyományos ruhákban járni, elődeik törvényei szerint élni. British Columbiában pl. több százan gyűlnek össze mai napig minden nyáron, hogy merítőhálóval lazacot fogjanak, ahogyan azt őseik tették évezredeken keresztül.