csütörtök, május 10, 2007

Huntsville, Algonquin Park - 2.

Mivel úgy tudtuk, hogy az Algonquin Provincial Park csak 9 órakor nyit, így nem is indultunk el korábban, pedig szerettünk volna. Később kiderült, hogy áthajtani át lehet a parkon bármikor, csak a túraútvonalakat nem lehet igénybe venni jegy nélkül.
Ahogy a képen is látszik a park déli részét szeli át a 60-as út, csak ez az egyetlen hely, ahol be lehet autózni hosszabban. Máshol csak rövid utak vezetnek befelé, amik hamar véget is érnek, így a park nagy részébe csak a vizen keresztül, kenuval lehet bejutni, vagy kisrepülővel berepülni.

A park 7.725 km2-nyi területén több, mint 2.000 tó található (ezen a térképen a tavak sokasága nagyszerűen látható, főleg ráközelítve - a térkép alapvetően kenu útvonalakat jelöl), valamint több, mint 1000 növény- és 200 állatfaj él ezen a hatalmas területen. Mivel a park az északi örökzöldek és a déli lombhullató erdő átmenete, így ökológiailag igen sokszínű. Az Algonquin Park területén több, mint 2.100 kilométernyi utat tehetünk meg kenuval, az itteni tavak, folyók, patakok, mocsarak hatalmas rendszerén keresztül. Akik inkább a szárazföldön maradnának, azok élvezhetik pl. a több, mint 140 kilóméternyi kerékpárutat, mely lélegzetelállító tájakon visz keresztül. Ahogy már említettem, autóút nincs a park belseje felé haladva, így valóban az érintetlen vadon szépségeit csodálhatjuk.
Nyáron sokféle programot kínál látogatóinak a park. Hogy csak párat említsek: természettudósok által vezetett szervetett séták, speciális program gyerekeknek, filmvetítés esténként a „Pog Outdoor Theatre”-ben, júliusi séta a Logging múzeumban vagy a mindenki által kedvelt farkasüvöltés augusztusban. Szerencsére minden évszakban mutat nekünk valamit a természet az itteni állatvilágból. Tavasszal pl. nagyon jó eséllyel találkozhatunk jávorszarvasokkal, amit én is tanusíthatok. :-) Nyáron szinte mindenki feltűnik valahol, jávorszarvasok, medvék, őzek, mókusok, búvármadarak és még sorolhatnám. Ősszel pl. gyakrabban láthatunk hódokat, akik éppen télire gyűjtögetnek. Télen pedig, amikor minden csendes az erdőkben, a farkasok üvöltését hallgathatjuk.

A 60-as út tehát az egyetlen lehetőség, ahol autóval közelíthetjük meg a parkot és az út mentén rengeteg, érdekesnél érdekesebb turistút található. (A térképen csak a 60-as út és a pirossal jelölt turistaútvonalak láthatók.) Mi is végigmentünk páron, amennyire időnk engedte, hiszen nem szerettük volna, ha az erdőben ér minket az este.

Az első utunk a „Mizzy Lake Trail” túraút volt. A "turistaút" egyébként annyit jelent itt, a vadonban, hogy az út kezdetén kis füzetet vehetünk magunkhoz, amiben részleteket olvashatunk a túráról, pl. hogy hol mire érdemes figyelni; illetve hogy a fákon kék körök jelzik a helyes irányt. Ezenkívül minden érintetlen és természetadta, sehol egy lélek.
A Mizzy Lake Trail egy 11 kilóméteres – s talán a leghosszabb - túraútvonal, így sajnos ezen nem is tudtunk végigmenni, hiszen, ahogyan írják is, erre érdemes legalább 5-6 órát rászánni. Ebben az esetben viszont máshová nem tudtunk volna elmenni, így csak elkezdtük az utat, majd kb. egy óra múlva visszafordultunk. Minden útvonal szakaszokra van felosztva (ahogyan a képen is látható), és a kis füzetekben ezekről a szakaszokról olvashatunk bővebben.
A Mizzy első szakaszán pl. csodálatos hódvárak mellett haladtunk el. Ma már kevesebb hód található a park területén, mint korábban, bár a számuk így is eléri a 10.000 főt. A hódok élesen kitűnnek a park többi állatai közül. A legtöbb állatnak alkalmazkodnia kell a környezetéhez, a hód azonban a környezetét alakítja át saját igényeinek megfelelően. Csak hogy mást ne említsek: egy kis mesterséges tó kialakításával rengeteg más állat javát is szolgálja, akik egyébként nem is lennének ott, ha a tó nem lenne. Békák, kócsagok, kacsák és teknősök, jávorszarvasok és pézsmapatkányok – mind élelmet és védelmet találnak az ezernyi hódok által felduzzasztott tavakban és annak környékén.

Az út során, a szerencsésebbek vidrákat is láthatnak, őzeket már nagyobb eséllyel. Érdekes volt számomra megtudni, mennyire szoros kapcsolat lehet olyan állatok között is, akikre nem is gondolnánk. A szarvasok számának csökkenése pl. a parkban a jávorszarvasok ("moose", Európában "elk") rohamos növekedését idézte elő. A szarvasok ugyanis olyan élősködőket hordoznak, amik rájuk nézve ártalmatlanok, azonban a jávorszavasok számára halálosak. Amikor a parkban bőven akadtak szarvasok/őzek, a jávorszarvasok száma igen alacsony volt, mert nem tudták megelőzni a parazitákkal való találkozást. Most azonban, hogy a szarvasok száma egyre csökken, a jávorszarvasoké óriási méreteket ölt.

Ezen a túrán egyébként jó eséllyel találkozhatunk jávorszarvasokkal is, habár mi nem itt láttuk őket. Méretük, látványuk tiszteletet parancsoló, a legmagyobb termetű állatok is itt, a parkban. A bika marmagassága több, mint 2 méter és súlya 500 kg felett van. A moose növényevő állat, leginkább vizi növényzettel, fák, bokrok leveleivel táplálkozik. Nyáron pl. képes 50 kg növényzetet is lelegelni egy nap! Egész évben igen kevés hangot hallatnak, de párzás idején - ami szeptember közepét jelenti itt, az Algonquin Parkban - hanggal is kommunikálnak. Hallgassatok bele pl. a nőstény hangjába párzás idején! Woow!!! Csodálatos, mégis kicsit ijesztő lehet ilyesmit hallani az erdőben, nem messze tőlünk...

A farkasok és a medvék jelentik a jávorszarvas két fő ellenségét, habár mérete és hatalmas ereje okán viszonylagos biztonságban él a támadásoktól. A fekete medvék pl. kora nyáron támadnak a jávorszarvasok kicsinyeire, hiszen ekkor a legvédtelenebbek.
Nagyszerű lehet ezt a hatalmas állatot pl. kenuzás közben a vízben látni nyugodtan, komótosan enni-inni. Hát nem gyönyörű? :-) Persze mi sem panaszkodhatunk, hiszen kétszer is láttunk egyet-egyet az út mentén hazafelé menet, és követtük is őket egy ideig az erdőbe, amig persze ők engedték. Hiszen nekik egy-két lépés és azonnal eltűntek a fák között, míg mi össze-vissza vesződtünk az ágakkal, szúrós bokrokkal. Vicces látvány lehettünk egyébként, ahogy próbálkoztunk a lehetetlennel. De előnyünkre legyen mondva, nagyon kitartóak voltunk. Volt, hogy már messziről láttunk autót az út mentén, s tudtuk, ez csak egyet jelenthet: „moose”. Ki is pattantunk az autóból azon nyomban, és mintha nem is méteresnél is magasabb bozótosban gázolnánk, igyekeztünk minél csendesebben (ha-ha), és gyorsabban (ha-ha-ha) megközelíteni az állatot. A helyzet bonyolultságából adódóan túl sok jó fénykép nem nagyon készült, mert igen nehéz szemünkkel az állatot s nem a földet figyelve, mozgás közben a géppel fókuszálva jó képet csinálni. Biztosan lehetséges, de mi még igen kezdők vagyunk az efajta természetfotózásban. :-) Viszont nálam videókamera volt, amivel jóval gyorsabban tudtam a jávorszarvasra közelíteni, sőt, még fókuszálnom sem kellett, így videón jobban látható lesz a drága. Azon leszek, hogy ezt valamilyen módon veletek is megoszthassam majd. (A kameránk nem digitális.)

A következő postban egy olyan túráról írok majd, ami egy csodás kilátóhoz vezetett.

1 megjegyzés:

Globetrotter írta...

Hát csodálatos élmény lehetett! Nagyon szeretem én is az ilyen jellegű kirándulásokat!
Várom a következő beszámlód is!