Hayley Sales

2009 első zenei bejegyzésében úgy gondoltam, egy fiatal, kedves lányt mutatnék be, akinek zenéjét hallgatva mindig mosolyognom kell, aki zenéje lecsendesít és azt suggalja: minden rendben van. :)

A leány neve Hayley Sales, akinek története annyira sokszínű és lenyűgöző, hogy szinte már nem is hangzik valósnak. Hayley jelenleg Vancouver Islanden él, British Columbiában, de Washington D.C.-ben született, készített már interjút a Dalai Lámával, körbeutazta a világot, zenélt az egykori Nirvana basszusgitárosával, Krist Novodelic-kel és saját maga írta illetve producelte első albumát, a Sunweed-et, amit a család stúdiójában vettek fel. Mindezekhez képest Hayley még csak 22 éves. :))

Gyerekként imádta hallgatni Judy Garland '40 évekbeli jazz zenéjét, vagy a reggaet, majd iskolásként felfedezte magának a modern zenét is. Első albuma összeállításában nagy hatással volt rá a Pink Floyd, Jack Johnson, Ben Harper vagy a Dave Matthews Band is. A család akárhol is lakott, mindig felépítettek egy teljes zenei stúdiót, Washingtontól kezdve, Portlanden át egészen mostani otthonukig, az organikus fekete áfonya farmig Vancouver Islanden.
Kanadába költözésük sok szempontból volt Hayleyre nagy hatással. Mar csak ha azt nézzük, hogy egy 16 éves lány a nyüzsgő portlandi belvárosból egy csendes, távoli farmra került, önmagában sem nyomok nélküli változás. Ahogy Hayley mondta: "I was 16 and went from going to school in downtown Portland to being on an island, where it was basically me alone with myself." Így kezdetben a világtól elbújva csak a zenére koncentrált. Barátai sem voltak egy ideig, csak otthon zongorázott, gitározott egész nap. "Music was my only confidante for awhile."
A családja igyekezett minden szükséges eszközt biztosítani Hayley számára a zenetanuláshoz. Azonban sosem tanították semmire, habár a szülők is sokat tudtak a zenéről. Az apja csak annyit mondott a lányának, hogy menj a stúdióba és vedd fel saját magad. Hayley örült volna több segítségnek, de az apja szerint mindent önmagadnak kell megtalálnod. "I was so annoyed by that initally, but he told me 'I will not teach you, you need to find out for yourself." Ma az akkori sok-sok próbálgatásnak rettentő sok hasznát veszi. :)
Vancouver Island minden szempontból nagy hatással volt zenéjére, hiszen ahogy mondja: a parton ülve és a hullámokat figyelve teljesen más dalt ír az ember, mint akárhol máshol. "Since I have become more relaxed, I realize that there's a different way to live life, to take t easy and live in the moment,to try and look past the superficial things and figure out what makes you as an individual tick."

Hallgassatok bele egy-két Hayley Sales dalba, remélem nektek is olyan örömet okoz majd, mint nekem. :)

Az első videót a kanadai blueberry farmon vették fel, és a második is szintén Vancouver Islandon készült.


(Sajnos az elso videot mar csak engedellyel lehet feltenni, de itt meghallgathatjatok.)





A legutolsón édesapjával énekelnek/szórakoznak a nagy hóban. :)

A tél Kanadában

Mivel az utóbbi időben eléggé bekeményített az időjárás errefelé (egész héten -30 körül mozgott), így szinte automatikusan adta magát a téma, mikor leültem a géphez: TÉL.

Mit ne mondjak, ma is volt pár pillanat, amikor kegyetlenül fáztam. Valahogy a nagy hidegben úgy érzi az ember, semmi nem elég meleg ahhoz, hogy kellemes legyen. Kint legalábbis. Ha nem fúj a szél, akkor lassan már a -20 is okénak tűnik, de ha fúj, akkor a csontomon hatol át a hideg és azt nem annyira élvezem... Érdekes, mert itt a hideg szerintem teljesen más, mint otthon. Úgy értem, pl. a 0 fok érzete is más itt és más otthon. Ennek gondolom oka az a sarkvidéki légáramlat is, ami télen lehúzódik ide felénk és per pillanat is boldogít minket. A relatív páratartalom is magasabb itt, jelenleg kb. 80%, gondolom ez is sokat vet a latba.
Itthon azért a nagy, jó meleg köntösömben ülni igazán kellemes, szóval gondoltam írok pár dolgot a télről. :)

Az mindenhol egyértelműen kiindulási pont, hogy a tél Kanadában igen kemény az erős szelekkel, hatalmas hóviharokkal, jégesővel és a kegyetlen hideg hőmérsékletekkel egyetemben. Azért vannak részei az országnak, akik nem kapnak túl sokat a fent említett jóból, így pl. Vancouver, ahol elsősorban eső van sok és a hőmérséklet sem esik ijesztően 0 fok alá. De nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a tél a legtöbb helyen majdnem fél évig uralja az időjárásunkat. November környékén áll be a hidegebb időszak és nem is nagy el bennünket kb. áprilisig. Amikor otthon már javában tavasz van (a kedvenc évszakom otthon), itt még nem ritka, hogy nagy hóesések legyenek és hogy a télikabátunkban rohangáljunk. A sok ijesztő tény mellett azért az is az igazsághoz tartozik, hogy a nagy-nagy hidegek sosem tartanak pár napnál tovább, utána mindig enyhül az idő és a nap is elég sokat süt télen, ami szintén sokat segít, legalábbis nekem. Mindezek után a tavaszt szinte észre sem vesszük és már itt a meleg, azaz a nyár. Nem mondom, hogy egy közép-európai ember számára mindez csábítóan hangzik, de ez van, ezek a tények.
Nekem alapvetően semmi bajom a téllel (csak a szél ne fújna...), és szerintem akit egyszer idevet az élet, mindenképpen szerencsésebb, ha megtanulja értékelni vagy legalábbis elfogadni a kanadai tél szépségeit - igazi kanadai módjára, és nem a megszokott időjárás után áhítozni, mert az úgyis hiábavaló. Ugyanis túl sokan képesek végigpanaszkodni a telet (majdnem fél év!), ami valójában senkinek nem segít, sem nekik, sem a körülöttük levőknek.

Apró kis segítségek a tél átvészeléséhez:

- Mindig nézd meg a időjárást, mielőtt kilépsz otthonról, különös tekintettel a "windchill-re", azaz a szél erősségére, nem is beszélve az útinformról. Nálunk pl. minden reggel a CP24 adása megy a háttérben, míg készülődünk. Így halljuk a híreket, reggeli fontosabb információkat és nem utolsósorban az időjárást. Itt egy kép arról, hogyan is néz ki a CP24 adása (nagyításért katt a képre): jobb felül látható a dátum, pontos idő és a jelenlegi hőmérséklet. Ezek alatt két rész van még a jobb oldalon, ami folyamatosan változik. A felül rublikában mindig az időjárással kapcsolatban van valami (most éppen látjátok, hogy reggel -17 fok van, de alatta egy sávban az is ott van, hogy a széllel ez -23!), alul pedig közlekedési infók vannak, azaz felváltva mutatják az utakat, azok állapotát stb. Bal oldalt pedig mennek a hírek, most pl. éppen Toronto polgármestere beszél a jelenlegi áramkimaradásról a város bizonyos részein - éppen a nagy hidegben...) Lent mindenféle egyéb infók futnak.
Szóval ezt kapcsoljuk be indulás előtt, így halljuk, ha valahol a közlekedésben elakadás van, megy-e a metró minden vonalon stb. stb.

- A réteges öltözködésnek itt talán még nagyobb szerepe van, mint otthon, szóval ne feledkezz el erről. Hordj sapkát, hiszen a testhőmérsékleted nagy részét a fejbőrödön keresztül veszíted el. A nagy-nagy hidegben sokan az egész arcukat eltakarják a kegyetlen szél ellen és persze hogy a torkukat védjék.

- Ha nem lenne igazi, téliesített csizmád, mindképpen vegyél itt egyet. Ugyanez vonatkozik a télikabátra is. Otthon szerintem elsősorban sportboltokban kapni olyan jellegű kabátot, amit itt is nyugodtan használhatsz anélkül, hogy kint állandóan fáznál.

- Tudom, hogy otthon azt szoktuk mondani, hogy a nagy hidegben a vírusok/bacik sem terjednek, itt azonban ez feltétlen nem igaz. Terjednek ám, nem is akárhogy. (Erről most szegény Ildi barátném tudna mesélni...) Szerintem alapvetően mások lehetnek itt a vírusok, ráadásul sok-sok kultúra él itt egymás mellett, és hát időnként a vírusokat/bacillusokat is magukkal hozzák onnan, ahonnan érkeztek. Ha az ember tömegközlekedéssel utazik, az elővigyázatosság fokozotabban érvényes. Én pl. mindig hordok magammal egy pici tubus kézfertőtlenítőt, amit víz nélkül lehet használni. Csak bekenem vele a kezem, mintha krémet használnék és tapasztalom, hogy segít. A neve Purell, és különféle méretben is lehet kapni. Én ezt mindenkinek ajánlom.

- A vezetéssel kapcsolatban: biztos vagyok benne, hogy minden vezetőnek hozzá kell szoknia a kanadai téli körülményekhez. Más, mint otthon, más, mint Európában. Abszolút ajánlatos itt a téli gumi, habár tudom, hogy nem olcsó mulattság. Ezen az oldalon találtok egy kis segítséget a téligumi típusának eldöntéséhez autómárka, típus, évszám szerint.

- Végül, de nem utolsó sorban persze nem szabad elfelejteni azt a sok-sok jót is, amit a kanadai tél tartogat. :)) Például mindenfelé az országban vannak téli fesztiválok, hogy ezt az évszakot is ünnepeljék, úgy mint:

- Carnaval de Quebec, Quebec City-ben
- Winterlude, Ottawában
- Calgary Winterfest
- Festival du Voyageur, St. Boniface, Manitoba

Ha pedig nincs lehetőségünk ezek valamelyikét meglátogatni, akkor a szánkózás, síelés, sífutás, korcsolyázás, hockey..., szóval a mindenki által ismert téli sportok még mindig adottak mindenfelé az országban. Have fun and stay warm! :)

"Egypercesek" 31.

Régen tettem már fel Egypercest, így íme egy nem is olyan régi videó, amit közvetlen Karácsony előtt készítettem. A nagy bevásárlások közepedte a Yonge és a Queen utcák kereszteződésénél éppen villamosra várunk...


Yonge-Queen just before Christmas from Livia on Vimeo.

Öt könyv 2008-ból

Először is köszönöm Mankának, hogy meghívott erre a játékra, amiben 5 könyvet kell megemlítenem a tavaly olvasottakból. Igaza van, imádok olvasni és játszani is, szóval alig vártam a hétvégét, hogy időt találjak leülni és végiggondolni újra, miket is olvastam 2008-ban.

Tavaly ilyenkor is megírtam ezt a listát és a végén arra a megállapításra jutottam, hogy a 2007-es kedvenceim mind igaz történetek voltak. Kíváncsi vagyok, mire jutok most a bejegyzés végén. :)

1. Khaled Hosseini: A Thousand Splendid Suns (Ezeregy Tündöklő Nap)

Hosseinitől először a The Kite Runnert (Papírsárkányok) olvastam, amiről írtam is annak idején, így egyenes út vezetett ehhez a könyvéhez is.
Ahogy az előző könyv férfiakról, apákról és fiúkról szólt, úgy most ez a regény az afgán nők életéről, anyák és lányaik kapcsolatáról. Két nő áll a regény középpontjában. A tinédzser Mariam-et, akinek anyja öngyilkosságot követ el - s aki egy gazdag férfi törvénytelen lánya - szinte azonnal férjhez adják egy jóval idősebb cipészhez. A férj, Rasheed keményen, sokszor kegyetlenül bánik a lánnyal, aki ráadásul még egy gyermekkel sem tudja megajándékozni őt.
A másik főszereplő, Laila, gyermekként a szomdszéd házban él szüleivel, akinek édesanyja nem képes odafigyelni lányára, nevelni/szeretni őt, mert két idősebb fiát siratja, akik a családot elhagyva harcolni mentek a háborúba. (A könyv a szovjet - majd a Talibán - megszállás idején játszódik.)
Hosseini stílusa most is abszolút magával ragadó, én szinte a történettel élek egész nap, amíg olvasom a könyveit.

2. Greg Mortenson és David Oliver Relin: Three Cups of Tea - One Man’s Mission to Promote Peace . . . One School at a Time

Ez egy fantasztikusan inspiráló történet, ráadásul igazi. Nem úgy, ahogyan a legtöbb film, hanem abszolút és teljesen. Ilyen értelemben a könyv Greg Mortenson 1990-2000-es évének dokumentációja. A könyv és a történet tettre inspiráló bizonyíték számomra, hogy egyetlen ember mekkora változást képes elindítani a világban!
Mortenson, miután 1993-ban nem sikerült megmásznia a pakisztáni K2-t (a világ második legmagasabb csúcsát), véletlenül elvetődik egy eldugott faluba, ahol segítik a felépülésben. Az ott eltöltött idő alatt Mortenson azt látta, hogy a falu gyerekeinek nincs hol tanulniuk, így a 84 gyerek kint a porban, botokkal írja leckéit. A falu annyira szegény volt, hogy a napi egy dollárt sem tudták kifizetni egy tanár alkalmazására. Akkor megfogadta magának és a falu vezetőjének (akik ilyen ígéretet persze nem először hallottak), hogy egyszer visszajön és megépíti az iskolát.
Ez az egyszerű ígéret napjaink egyik legnagyszerűbb humanitárius kezdeményezésévé nőtte ki magát.

Hazaérkezvén az USA-ba, Mortenson 580 levelet írt mindenféle ismert embernek, tévés személyiségnek, üzletembernek stb, de csak egyetlen 100 dolláros csekket kapott. Eladta mindenét, amije volt, de még ekkor sem volt elegendő pénze az iskolához. Majd egy wisconsini általános iskola tanulói pennykből 623.40 dollárt gyűjtöttek össze, ami nem sok, de a felnőtteket is arra inspirálta, hogy tovább segítsenek.
Így nagy nehezen, de 1996-ra felépült az első iskola. Azóta a kis falu iskoláját 77 másik is követte.
Ne felejtsük el, hogy Pakisztán és Afganisztán legkeményebb részeiről beszélünk, ráadásul az iskolák nem csak fiúknak, hanem elsősorban lányoknak épülnek. Mortenson túlélt egy fegyveres emberrablást, folyamatos fenyegetéseket kap, azonban sikere mégis önmagáért beszél.

A kezdeményezés tehát mai napig él és működik. A Greg Mortenson által alapított Central Asia Institute és a Pennies For Peace oldalait itt találjátok.
2008. augusztus 14-én, Pakisztán Függetlenségének Napján az ország kormánya bejelentette, hogy Greg Mortensonnak Pakisztán legmagasabb civil kitüntetését adományozzák (Sitara-e-Pakistan) bátorságáért és azon törekvéséért, hogy az oktatást támogassa a legelhagyatottabb területeken is. A kitüntetést az ország elnöke adja át 2009. március 23-án Islamabadban.

3. Geraldine Brooks: Years of Wonders

Ez a történelmi regény egy angliai falu, Eyam, "a pestis falu" igaz történetére alapul. Arra a tényre, hogy 1666-ban ebbe a kis faluba is begyűrűzött a pestis egy adag ruhaszállítmánnyal, melynek következményeképpen a falu önkéntesen elzárta magát a külvilágtól, megelőzve a pestis további terjedését.
Az írónő 1990 táján olvasott először a falu történetéről teljesen véletlenül, miközben anyagokat gyűjtött munkájához. (A Wall Street Journalnak dolgozott annak idején, mint Közép-Kelet-i tudósító.) Akkortájt egy másik könyvön dolgozott, de a faluról olvasottak nem mentek ki a fejéből. Sokat gondolkodott azon, milyen lehetett mindezt megélni: először is meghozni a nagyon nehéz döntést a karanténról, majd végignézni, hogy a szomszédaid, barátok, családtagok 2/3-a meghal egy éven belül. Elmenekülhettek volna az emberek, menteni magukat, családjukat - persze a pestis terjesztésének lehetőségével - de nem tették. Hogyan élik túl mindezt az emberi kapcsolatok, a hit vagy a szociális rendszer?
Az egy év történetét egy szolgálólány, Anna Frith szemével nézhetjük végig: ahogy a helyi fiatal pap elrendeli a karantént, ahogy a halálesetek egyre nőnek, ahogy az emberek az imádkozástól eljutnak a gyilkos indulatokat szító boszorkányüldözésig. Annának végig kell néznie saját családtagjainak halálát, a falu közösségének felbomlását.
A falu tagjai megélik azokat a szélsőségeket, amik az emberi természet sajátjai. Az év szörnyűségei mellett a szerelem, a tanulás, vagy a fanatizmus megismerése is mind része Anna életének ebben a rendkívüli évben. A tudomány és a vallás közötti viaskodás a történelem egyfajta fordulópontja is, ami a könyvben nagyon érzékletesen megjelenik.
Ezt a könyvet is melegen ajánlom, ahogyan az előzőeket is.

4. Sara Gruen: Water For Elephants (Vizet az elefántnak)

Sara Gruen eredetileg kanadai, aki 1999-ben költözött át az USA-ba egy állás miatt. Két évvel később, munkája lejártakor úgy döntött, nem keres újat, hanem megpróbál az írásból megélni. A váltás jól sikerült és azóta Gruen a negyedik könyvén dolgozik.
A könyv főszereplője Jacob Jankowski, állatorvosi diplomájának megszerzése előtt elveszíti családját és teljesen céltalanul felugrik az előtte elhaladó vonatra. A vonat történetesen a "Benzini Brothers Most Spectacular Show on Earth" cirkuszának otthona, ami később az övé is lesz. Az alap sztori az 1930-as években játszódik, a gazdasági vilgválság idején és a jelenben 90 éves Jacob visszaemlékezéseiben a cirkusz maga volt a megmentés, de az elő pokol is egyben. Jakob a cirkusz állatorvosa lesz, ahová élete két nagy "találkozása" köti. Itt ismerkedik meg Marlenaval, a cirkusz egyik sztárjával, aki a karizmatikus, de kegyetlen állatidomár felesége és Rosieval, a betanítatlan elefánttal, aki a show utolsó nagy reménysége.
Nagyon élveztem Gruen stílusát, és magát a történetet is, amiben finoman rajzolódik ki a kor cirkuszainak kemény világa.

(Sara Gruen minden eddigi könyvében megjelennek az állatok. A most készülű negyedik főszereplője - nagy érdeklődésemre - egy bonobo majom lesz. Pár kép a főszereplőkrők (kattints a jobb felső sarokba a lapozásért.)

5. Nicholas Sparks: Dear John

És a bizonyíték, hogy könnyed olvasmányokat is a kezembe veszek. :)
A név talán sokak számára ismerős, hiszen Nicholas Sparks olyan könyvek írója, mint a Nights in Rodanthe (Éjjel a parton), ami nemrég jött ki a mozikban, vagy a The Notebook (Szerelmünk Lapjai), ami szerintem filmen is nagyszerű volt, de Sparks tollából született a Massage in the Bottle (Üzenet a palackban) vagy a Walk To Remember (Séta a múltba) című filmek alapkönyve is. A most említett könyvből adaptált filmet tavaly kezdték el forgatni.
A Dear John főszereplője fiatalon csatlakozik a hadsereghez, nem igazán tudva, mit kezdjen az életével, míg meg nem ismerkedik Savannah-val. A vonzalomból igen hamar szerelem lesz, és John tervezi is a leszerelést, hogy közös otthont építsen szerelmével. De 9/11 megváltoztat mindent. John úgy érzi, most nem hagyhatja cserben társait és feladattudata még jó ideig a hadsereghez köti. A hosszú különélés közben a lány azonban újra szerelmes lesz. "Kedves John..." kezdődik a Johnnak írt levél. Legközelebbi visszatérésekor Johnnak élete egyik legnehezebb döntésével kell szembesülnie...


Mindezeket leírva azt tudom elmondani, hogy a valósághoz való kötődésem továbbra is fennáll. A történelem mindenképpen nagyobb szerepet kapott a könyveimben tavaly és tény, hogy mióta Kanadában élek, többet olvasok számomra eddig ismeretlen kultúrákról, amik ma, a körülöttem élő emberek családjainak talán mindennapjai. Az emberi kapcsolatokról, legyen az akármilyen környezetbe ágyazva, nagyon szeretek olvasni - és azt hiszem ez az, ami a 2008-as kedvenc öt könyvemet összeköti: az emberi kapcsolatok világa.

(Ahol zárójelben látjátok a magyar címet is, azok tudtommal megjelentek magyarul is. Ha valamelyiket kihagytam volna, kérlek szóljatok!)

Hello Kanada

Ahogyan már egy korábbi bejegyzésben is említettem, gyakran, sőt egyre több levelet kapok otthonról azoktól, akik Kanada, az országba való bevándorlás, az itteni élet alapvető dolgai stb. iránt érdeklődnek. Miután erről írtam, egyre sűrűbben kezdtünk Mankával levelet váltani, aki Montreálból blogol és szintén hasonló cipőben jár. A tanakodások végén arra jutottunk, hogy a saját blogjaink mellett talán jó ötlet lenne egy külön blogot szánni ennek a témának.
Így hát pár napja útnak indult a Hello Kanada.

Az új blog célja tehát nem más, mint hogy minden, Kanadával kapcsolatos alapvető információt magában foglaljon, s egy helyen, magyarul(!) elérhető legyen mindenki számára.
Havonta tervezünk egy-egy témát körbejárni, úgy mint a munkavállalói- , vagy tanulóvízum alapfeltételei, a letelepedés módjai, az iskolarendszer, vagy orvosi ellátás alapjai, jogosítványszerzés és minden egyéb, tkp. titeket, olvasókat érdeklő témák.
Mivel Manka Quebecből, én pedig Ontarióból írok, biztosan lesznek egy-egy témánál fontos különbségek, hiszen itt sok minden dől el megyei/tartományi szinten. Ezekre mi magunk is kíváncsiak vagyunk.

Igazán fontos lenne számunkra minden ötlet, vélemény, javaslat, a blog tartalmát, szerkezetét stb. illetően, így kérünk titeket, akik érdeklődtök a téma iránt, segítsetek nekünk, hogy egy olyan oldalt szerkeszthessünk, ami legjobban kielégíti érdeklődésetek, igényetek!
Természetesen a közös bloggal senkit nem szeretnénk arra bíztatni, hogy hagyja el az országot, akárhol is él és jöjjön Kanadába. Annyit szeretnénk csupán, hogy aki bármilyen okból mégis erre adná a fejét, legyen egy magyarul olvasható oldal, ahonnak elindulhat.

Hello Kanada - Információk Kanadáról magyaroknak magyaroktól.