szerda, december 31, 2008

Visszanézve...

A Karácsony, majd pár napos munka után újra egy kis pihenés következik. :)
Az utóbbi hónapok rohanása után ez most mindenképpen jól esik. Ki is használom az alkalmat és olvasok, pihenek, főzőcskézek, filmet nézek... vagy csak úgy vagyok. Érdekes módon ma reggel ébredtem rá (minden értelemben ;), hogy a mai nap az utolsó ebből az évből. Általában erre hamarabb rádöbbenek, de most valahogy annyi minden történt, amivel foglalkozni kellett, hogy igazán csak ma reggel érintett meg igazán. Így hát a reggeli bögre tej mellett (ha nem mozdulok ki, akkor kávé helyett tejet iszom és csak később kávét :) elkezdtem nézegetni a 2008-as fényképalbumokat a gépemen. A képekkel együtt sok-sok történet elevenedett meg újra, helyszínek, érzések, emberek... sok-sok fontos momentum az évből.
Végignézve a 2008-as éven, az emlékek újból azt jutatták eszembe, milyen szerencsés is vagyok. Szerencsés vagyok, mert van egy támogató, szerető férjem. Családom, akiket ebben az évben újra megölelgethettem és mindenkivel lehetett egy-egy személyes "pillanatom". Vannak barátaim itthon és otthon is, akik mind-mind nagyszerű emberek és akik tovább színesítik az életem. Van egy kényelmes otthonunk, munkánk, pénzünk, ami nemcsak arra elég, hogy kifizessük a számlákat, hanem arra is, hogy néha utazgassunk. Ebben az évben pl. hazautaztunk Magyarországra, újra élvezhettük az Algonquin Park szépségét és egy hetet is eltöltöttünk Mexikóban, a Maya Riviérán. Megvan az a luxusunk, hogy nem gond a mindennapi megélhetés, és a kiegyensúlyozottság, a boldogság/szerelem vagy a nyugalom luxusát még nem is említettem.
Akárhogy is nézem, minden nehézség és megpróbáltatás ellenére - ami persze a mi életünkben is jelen van - nagyszerű életünk van és ennek a 2008-as évnek is sokat köszönhetek.
Így hát köszönöm!!
Bizakodva és optimistán várom a jövő évet, ami szerintem sok érdekes és izgalmas dolgot tartogat. ;)
Az év képeiből íme egy kis összefoglaló.
Boldog Új Évet mindenkinek!



Pillanatok 2008-ból from Livia on Vimeo.

3 megjegyzés:

Manka írta...

BUÉK! :) Ez egy nagyon jó kis válogatás, és a zene különösen tetszett!

Bill Ferencz írta...

Fantastic job!
Nagyszeru volt ez az ev is Veled es ez a valogatas hihetetlen jol sikerult.
Thank you Honey...Te vagy az eletem!

Névtelen írta...

Drága Barátném,

ez gyönyörű! Nagyon ügyes vagy, azt hiszem így lehet legjobban megőrizni az emlékeket......nagyon jó!!!!!!!!
És köszönöm hogy része lehettem a tavalyi emlékeidnek!

Ildi