A hurrikánokról

Az Atlanti-óceán trópusi ciklonjainak helyzete (aug.30.2008.)

Biztosan legtöbben hallottátok, hogy újra két hurrikán éledt fel (az egyik még kevésbé) az Atlanti-óceánon, Gusztáv és Hanna (illetve további kettő van kialakulóban). Mindketten a Karib-szigeteket és a Mexikói-öböl környékét veszélyeztetik, Gusztáv sajnos nagy valószínűséggel talán újra New Orleans környékét. Gusztáv már négyes erősségű (az ötfokozatú skálán), ami nagyon komoly készültséget jelent jelen esetben Kubában, akiket már el is ért és az USA déli részén (New Orleansban már elkezdték a kitelepítést).

Mivel eddig nem sokat tudtam a témáról, olvasgattam kicsit mostanság a hurrikánokról, azok keletkezéséről és úgy gondoltam, talán mást is érdekelhet, így picinyke, frissen megszerzett tudásomat megosztom itt veletek. A BBC oldalán mutatott Bill nekem egy képes leírást, ezeket fogom én is itt használni. A bejegyzés végén pedig az Atlanti-óceán jelenlegi helyzetéről teszek be képeket.
Szóval a hurrikán tulajdonképpen egy hatalmas forgó vihar, ami csak igen alacsony légnyomású terület körül jön létre. Hurrikánnal nevezik a Karib-tenger térségében, de a Csendes-óceán nyugati részén tájfunnak, az Indiai-óceán és a Bengáli-öbölben pedig ciklonnak. Kifejezetten az 5. és 30. szélességi fok között keletkeznek, ahogy ez a képen is látható.

Több tényezőnek kell egyszerre jelen lennie kialakulásukhoz:

1. Először is erős vihar indul meg a szárazföldről a nyílt vizek felé.

2. Ez a vihar összetalálkozik egy hatalmas mennyiségű meleg és nedves levegővel, ami a legalább 26 fokos óceán vizéből párolog felfelé.

3. A vihar és az óceán meleg levegője egyesül és emelkedni kezd. Ez okozza az alacsony légnyomást a vízfelszinen.

4. A vihar körüli erős szelek az alacsony légnyomás irányába mozognak, azaz vele éppen ellentétesen, ez okozza, hogy a vihar forogni kezd. Ha a szelek sebessége eléri a 74 mérföld/órát (kb. 120 km/óra), onnantól kezdve regisztrálják hivatalosan a hurrikánt.

5. Az alacsony légnyomás tehát egyre feljebb és feljebb száll, amivel fentről hideg és száraz levegőt szív magába a légnyomás kiegyenlítése véget.


6. Ahogy a vihar egyre beljebb halad az óceán felé, további meleg levegőt szív magába. A szél ezzel csak egyre erősebb lesz, ahogy még több meleg levegő érkezik az alacsony légnyomású középpont felé. Hosszú órákba, sőt napokba telhet, míg az alacsony légnyomás hurrikánná növi ki magát.

7. A hurrikán középpontja, ún. szeme tehát egy alacsony légnyomású hely, csendes széllel, melyet körülvesz az erős szelek által forgatott kemény vihar.

Kezdetben az észlelési napra eső katolikus szentek neveit adták a hurrikánoknak. Később ismert emberek, politikusok neveit használták. Manapság a Meteorológiai Világszervezet (WMO) hurrikántanácsa dönt a nevekről. Az elnevezés abc-sorrendben történik, azaz az év első hurrikánjának neve A-val kezdődik, majd a női és férfi nevek folyamatosan váltakoznak. Hat lista forog így oly módon, hogy hatévente ugyanazok a nevek jönnek sorra.

A hurrikánok erősségét a Saffir-Simpson ötös skálájával mérik Amerika szerte, amit a tájfunokra és ciklonokra is alkalmaznak máshol, bár vannak térségek, ahol ettől eltérő mérési rendszert használnak. Jelenleg a Gusztáv négyes fokozatú, ami 131–155 mph (óránkénti mérföld) erősségű szelet jelent. Itt már az épületek jelentősen megrongálódhatnak és nagy területek kerülhetnek víz alá. Gusztáv Kuba nyugati részén ért földet, jelenlegi és előrelátható erősségét - nyomában Hannával - az alábbi képsorokon látjátok.

Frida világa új felvonásban

Az angolul olvasók figyelmét szeretném felhívni egy frissen induló blogra.

Aki korábban az információs sávban található blogok között rákattintott már Frida jegyzeteire, talán tudja, kiről beszélek. Arról a 36 éves új-zélandi lányról, aki egy legtöbbünk számára ismeretlen világ kapuit nyitotta meg pár évvel ezelőtt, mikor az afganisztáni békefenntartó munkájáról, az ottani életéről kezdett írni. Objektív, megkapó stílusú, érzékeny hangvételű történeteit már egy ideje nyomon követem és rengeteget tanulok belőlük. A Gáza övezet után Marienne (Frida) két évig dolgozott Afganisztánban, ahonnan tavaly év végén tért haza. Az afgán portréiból otthon kiállítást szerveztek, amelyek egy részét ezen az oldalon nézhetitek meg. Érdemes! Én sokszor alig tudtam levenni a szemem róluk, annyira húsbavágóak, érzékenyek, sokatmondóak. (A bejegyzés végére betettem néhányat.)

Történeteit, tapasztalatait most könyv formájában szeretné megosztani. Újonnan induló blogjában a könyvírás folyamatába és a könyv egy-egy részeibe olvashatunk majd bele, ami biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekes és izgalmas lesz. Aki teheti, nézzen be hozzá időnként, biztosan nem távozik üres kézzel. :)

"Egypercesek" 17.

Ezen a kis videón egy hajókázás első pillanatait látjátok, ahol éppen a túravezetők bemutatkozása zajlik. :) A távolban a Torontó Szigetek látható, ami a városiak egyik igen kedvelt kiránduló- és pihenőhelye s mely szigeteknek kis számú állandó lakossága is van. Az ott élők hajóval járnak be dolgozni a városba a mai napig, mert egyenlőre sikerült megakadályozniuk, hogy hidat építsenek a belváros és a szigetek közé. Ez azt is jelenti, hogy a szigeteken semmiféle autóközlekedés nincsen, amit az ott lakók nagyon szeretnének megőrizni, reméljük meg jó sokáig sikerül nekik. (De minderről hamarosan majd bővebben.)

Az élet ünneplése

Múlt hónap végén lett volna Apa 56 éves. Valahogy akkortájt nem éreztem úgy, hogy írni szeretnék a születésnapjáról, most mégis szükségét érzem. Talán az is közrejátszik, hogy eszembe jutott egy írás, amit még valamikor tavaly olvastam Denise oldalán. (Aki nem olvas angolul, a képekért azoknak is ajánlom, hogy lapozzák végig a bejegyzést.)

Denise kanadai férjének apukája halt meg akkor, aki egyáltalán nem szeretett volna "hagyományos" temetést. Semmi szomorú, lehangoló dolgot. Sokszínű és hihetetlen kalandos életet élt, s talán úgy érezte, mindehhez nem illene egy nagy és szomorú búcsú. Ehelyett inkább ünneplést, az élete ünneplését szerette volna. Igy ez is történt. A búcsúztatást a család teljesen intim körben tartotta: a feleség, a két fiú és Denise, az egyik fiú, Carsten felesége. Négyen indultak a természetbe, oda, hol Leonard, az apuka mindig otthon érezte magát. Mielőtt a fiúk vízre szálltak volna egy kenuval, a hamvakat egy kerámia edénykébe tették. Egy köteg zsályát gyújtottak a ceremónia kezdéseképpen, majd a felesége a hamvak egy részét a vízbe szórta a partról. Ezután Denise és az anyuka a parton maradtak, s csendben figyelték a két fiút, ahogy beeveznek a tó közepére, hogy apjuk megmaradt hamvait onnan szórhassák a vízbe. Minden hihetetlen békés volt, csendes és nyugodt. Végül a parton mindannyian koccintottak Leonard emlékére, mint apára, férjre, s barátra, majd történeteket meséltek róla és szívből jövően nevettek rajtuk.

Az élet, valaki életének efajta ünneplése mindig is közel állt a szívemhez, s úgy gondolom, Apa is örült volna valami hasonlónak. Mindenképpen valami örömtelinek, egyfajta ünneplésnek, ahol a jelenlévők őrá emlékezve esznek-isznak, sztorizgatnak, nevetgélnek...

Az ezévi hazalátogatásom alkalmával hosszú évek után végre felkerestem Apa egyik legjobb barátját. Egyrészt, hogy láthassam őt ennyi év után (kisgyerekként mindig Livingstonnak hívott :), de leginkább, hogy történeteket hallgathassak Apáról, olyanokat, amiket csak egy jóbarát tud nekem elmesélni. Ott ültünk Dénes kis lakásában a férjemmel, a fiúk borozgattak és éjszakába nyúlóan hallgattuk a történeteket, hangosan nevetgéltünk vagy el-elérzékenyültünk (legalábbis én). Ez a találkozás nagyon sokat jelentett nekem, és sokkal közelebb éreztem magamhoz Apát, mint évekig előtte.

A szavak, az emlékek csodákra képesek, ha van, aki megeleveníti őket. Nem érdemes kihagyni az ilyen lehetőségeket az életben, ma már én is tudom, hiszen minden egyes percük nagyobb gyógyír lehet, mint a fájdalom hordozgatása hosszú-hosszú évekig. Apa sírján az a felirat áll, hogy "Az hal meg, akit elfelejtenek". Az emlékek azonban nem kell, hogy mindig szomorúak vagy fájdalmasak legyenek. Persze a szomorúságnak is megvan a maga helye, de én minden pillanatban érzem, hogy Apa igazibb arcát látom, ha teljes szívvel és boldogan emlékszem rá.
Apa, én boldogan ünnepellek mosollyal az arcomon és mosollyal a lelkemben!

(A képek egyikén Apa és Anya állnak együtt.)

"Egypercesek" 16.

A múlt hét végén munkahelyem, a Corvina Printing & Design új helyre költözött. Ettől a héttől egy nagy Business Park részesei lettünk, aminek nemcsak a helyszíne, de a hangulata is teljesen más, mint ahol eddig dolgoztunk. A St. Clair Avenue West egy nyüzsgő, forgalmas belvárosi utca, minden évben a Salsa Festival színhelye; a Finch Avenue West hozzánk közel eső része kimondottan üzleti területe a városnak. Három év alatt hozzászoktam már a St. Clair latinos forgatagához, idő kell majd az átálláshoz.
Így az eheti "Egypercesben" hadd mutassam be egyik kedves kubai - egészen pontosan havannai - barátomat, Michel-t, akit a Corvinában ismertem meg, amikor az újonnan alakuló cégének készíttetett ezt-azt.
Itt éppen egy születendő dalát mutatja be, amit egyik itteni barátjával írnak.
Ő is, mint sok más kedves ismerős a St. Clair-ről hiányozni fog. Szerencsés vagyok, mert nagyszerű, melegszívű emberekkel hozott össze a sors a munkám során, köztük nem egy zenésszel, énekessel, akik mind-mind sok mosolyt hoztak az életembe.

Torontó kastélyának története. A Casa Loma - 2. rész

1920-ra az árak addig elképzelhetetlen magasságokba szöktek. Csak a kastély éves adója volt 12.000, a fűtésszámla pedig 25.000 dollár, a 40 alkalmazottal járó költségek 22.000 dollár felett. Természetesen Sir Henry üzleti vállalkozásai is megérezték a nehéz időket, s óriási összeggel tartoztak a Home Bank of Canada-nak.
Sir Henrynek végül meg kellett hoznia a döntést, hogy elhagyják a kastélyt, amit kevesebb, mint 10 évig élvezhettek, s ahová soha többé nem költöztek vissza.

A család a Kingben lévő birtokukra költözött, miután sok ingóságukat eladták. Egy öt napos aukció keretében a 1.500.000 dollárt érő bútorok 250.000-ért keltek el. Lady Pellatt egészsége nagyon meggyengült a költözés és az anyagi nehézségek miatt, s még ugyanebben az évben, 67 éves korában szívinfarktusban elhunyt.

Sir Henry, a nagyszerű érzékű és előrelátó üzletember, aki 17.000.000 dollárt tudhatott magáénak egykoron, 1939-ben, 80 évesen halt meg 35.000 dollárral a bankszámláján. Habár óriási összegeket vesztett, pozitív életszemlélete és filantróp lelkülete mit sem változott az évek folyamán. Szolgálatának 50. évfordulóját a királynő lövészezredében 1926-ban ünnepelte. Temetése a legnagyobb volt Torontó történetében.

Napjainkban a Casa Loma Sir Henry Pellatt kívánsága szerint Torontó városé. A kastély folyamatos karbantartásáról a Kiwanis Club gondoskodik 1937 óta. A kastély egész évben nyitva áll a látogatók előtt, anyagilag önfenntartó, s a működtetésből származó összeg a Kiwanis Klub jótékonysági munkáit támogatja. A Klub szakértőinek és nagyszerű munkájának köszönhetően a Casa Loma Torontó 10 leglátogatottabb és legnépszerűbb turisztikai látványosságai közé tartozik. Adottságai lévén minden évben számos nagy eseménynek ad otthont, akár több mint 30.000 fős vendégsereggel. (A lenti képeken látni fogjátok, hogy látogatásunkkor éppen egy esküvői vacsorára érkeztek a vendégek. Azért a Casa Lomát magáncélra kibérelni sem lehet semmi.) Építészetileg egyedi stílusa miatt filmforgatások, fotózások kiemelten kedvelt színhelye.

Aki teheti, tegyen itt egy látogatást!

Az alábbi képek a pár héttel ezelőtti látogatásunk alkalmával készültek.

"Egypercesek" 15.

Ha már úgyis a Casa Loma a téma, hát legyen az eheti Egypercesé is az. A kis videó a kastély hátsó kertjében készült egy pár héttel ezelőtti látogatásunk során.

Torontó kastélyának története. A Casa Loma - 1. rész

Torontó egyik sokakat vonzó nevezetessége a Casa Loma (spanyol szó, jelentése: ház a dombon), egy torontói bankár lakóháza volt az 1900-as évek elején. A kastély mai napig a legnagyobb magánhasználatra épített ház egész Észak-Amerikában. Megálmodója egy katona - bankár, s menthetetlen romantikus úriember, Sir Henry Mill Pellatt.

Henry 1859-ben született britt szülők gyermekeként. Hat tesvér közül Henry, aki a legidősebb volt, az Upper Canada Collage-ban diplomázott, majd elindult, hogy felfedezze magának a világot. A művészetek, antik tárgyak mindenfelé elkápráztatták, de legfőképpen a kastélyok vonzották, amiket imádott rajzolgatni, méricskélni és amelyekre nagyszerűen emlékezett később. 18 évesen lépett be a királynő saját lövészerzedébe, mely Kanada második legrégebbi ezrede, s melynek később parancsnoka is lett.

Már fiatalon megismerte, s feleségül is vette Mary Dodgson-t, egy jó kapcsolatokkal rendelkező úrilányt, majd nekilátott jövőjük kiépítésének. Még csak 20 éves volt, amikor megalapította a Torontói Elektromos Vállalatot, ugyanabban az évben, amikor Thomas Edison feltalálta a gőzhajtású villanyáramot. Előrelátta s remélte is, hogy rengeteg bevándorló érkezik majd Kanadába, s míg szinte senki nem hitt a "Nyugatban", Henry óriási pénzeket fektetett a kanadai vasúttársaságba. 1902-ben, ő és társa nyerték el a jogot, hogy megépítsék Kanada első hydroelektrikus meghajtású üzemét a Niagara-vízesésnél.

Pontos előrejelzései, spekulációi körülbelül 4 millió dollárt hoztak neki abban az időben, amit azonnal visszaforgatott kanadai multinacionális energia vállalatokba. Évekkel később VII. Edward király lovaggá ütötte, s Sir Henry készen állt arra, hogy megépítse álomkastélyát. Edward Lennox, Torontó régi városházának híres építésze ötvözte számára Sir Henry kedvenc kastélyainak vonásait, mely egy hatalmas középkori építménnyé nőtte ki magát. Az építkezés 1911-ben indult. Sir Henry több száz munkást interjúztatott saját maga, akik a házon dolgoztak. A kőműveseket Skóciából hozatta, a szürke homokköveket pedig a Credit River-ből. Sir Henry már az építkezés idején meghagyta, hogy idővel a város tulajdonába kerüljön az épület, mint történelmi és katonai múzeum. Ennek érdekében a földszint talapzatát olyan erős alapanyagokból készítették, hogy az akkor ismert igen nehéz katonai felszereléseket is elbírja. Az alagsort olyan nagyra tervezték, hogy akár egy egész ezred is gyakorlatozhasson ott.

Sir Henry eredetileg 250.000 dollárból tervezte megépíttetni a kastélyt, azonban csak a falak magukban kerültek kb. ennyibe. A család végül 1914-ben költözött be a hatalmas épületbe, mely még nem volt teljesen készen. Nagyszabású estélyeket adtak a házban, hiszen több filantróp mozgalom részesei voltak. Így pl. Sir Henry igazgatósági tagja volt a Trinity Főiskolának vagy bőkezű adományozója a Grace kórháznak.

Pár évvel a beköltözés után azonban kitört az első világháború.

"Egypercesek" 14.

Az eheti Egyperces a Yonge/Dundas kereszteződésénél található Hard Rock Cafe előtt készült egy késő estén. Akit érdekel, ezen az oldalon öt különböző helyszínén nézhet körbe, szó szerint. :) (A nagyobb képért majd katt a kép alatti hosszú ikonra)

Elkezdődött! Beijing 2008 Olympic Games

A pekingi olimpiát Kanadában is nagy várakozás előzte meg és végre el is érkezett. A sport támogatása itt Kanadában is fontos dolog, azonban szerintem kevesebb sportágat érint összességében, mint pl. Európában. Azokat a sportokat, melyeket kevesen néznek, s így pénzt is kevesebbet hoz, kevésbé szponzorálják. Volt olyan olimpia, pl. a 2000-es, amikor a "trampoline" csapat teljesen saját pénzén ment ki, mert sehonnan nem kaptak pénzt. Ha jól tudom, a végén ezüst éremmel jöttek haza. Jó lenne tudni, vajon utólag hogyan változott meg a helyzetük, vagy más, hasonló helyzetben lévő sportolóké.

Na de beszéljünk most a pekingi olimpiáról!
Kanada csapatát összesen 629-en alkotják, akikből 331 a sportolók száma. A sportágak, amikben igyekeznek majd jeleskeni a kanadaiak: a birkózás, lövészet, kerékpár, torna, softball, modern öttusa, műugrás, szinkronúszás, jégkorong, evezés, női labdarúgás, asztalitenisz, atlétika és úszás.
A csapat legidősebb tagja egy Ian Millar nevezetű úriember, aki '47-es születésű és műlovaglásban láthatjuk majd versenyezni. Millarnak ez lesz a 9. olimpiája és drukkoljunk neki, hogy ezúttal éremmel térjen vissza. Az ontariói lovasnak ugyanis több Pan American érme van, mint bárki másnak a történelemben, olimpiai érem azonban egyenlőre hiányzik a gyűjteményből. A sporttal való találkozása 10 éves korától datálódik s szenvedélye azóta mit sem változott. Lánya, Emy szerint még az sem lehetetlen, hogy a következő, 2012-es olimpián is szerepeljen. Szerinte édesapja rajongása a lovak és a sport iránt hihetetlen erővel bír.

S hadd mutassak be még egy sportolót a kanadai csapatból, a szintén ontariói Adam van Koeverden kajakozót, akinek édesanyja magyar s aki ezévben a csapat zászlóvivője is egyben. (Blogjában írt egy bejegyzést Kolonics haláláról, miszerint nem ismerte őt nagyon jól, de elég jól ahhoz, hogy tudja, Kolo igazi inspiráció volt sokaknak és marad a továbbiakban is.) Adam őszinte bevallása szerint ő maga nem egy született sportember. “Vannak képességeim, mint egy sportoló, ez nem vitás." - mondja magáról - "Nagyon jó a fájdalomtűrő képességem és az állóképességem is nagyszerű. Jó futó vagyok. De nem tudok cselezni a kosárlabdában vagy megrúgni rendesen egy focilabdát. És a medencében is elsüllyedek. Mindig furcsán éreztem magam tornaórán mert nem voltam jó semmilyen sportban és kevesebbnek éreztem magam azoknál, akik igen." 13 évesen talált rá a kajakra, s azóta meg is maradt ennél a sportnál. Mindezek után jól hangozna, ha azt írnám, hogy karrierje gyorsan ívelt felfelé, de valójában nem. Szépen lépegetett Adam előre, de nagyon sokáig szinte senki sem ismerte a nevét. Egy alkalommal felajánlotta régi iskolájának, hogy a srácoknak beszél a kajakról, az iskola azonban nem élt a lehetőséggel. Hát elég hamar megváltoztatták a döntésük, a következő évben ugyanis az athéni olimpiáról egy arannyal és egy ezüst éremmel tért vissza. Kanadai újságírók a 2004-es év legjobb sportolójának jelölték. (Ezután maga az iskola igazgatója hívta őt vissza személyesen. :) Azóta begyűjtött már világbajnoki aranyérmet is, s a pekingi olimpián is jó esélyekkel indul.
Nem semmi teljesítmény valakitől, aki annak idején rettegett a tornaóráktól.
Drukkoljunk Adamnek is, hogy elérje mindazt, amit szeretne ezen a 2008-as olimpián!

Egypercesek 13.

Augusztustól a heti képek helyett néha újra Egyperceseket láthattok majd Torontóról. Ahogy az első Egyperces előtt is írtam: "a kis videók leginkább életképek a hétköznapokból, teljesen szokványos, mindennapi színtereken. A boltban vásárolva, a buszon ülve, metróra várva, az utcán a zebra előtt, a tóparton, bevásárlóközpontokban, múzeumban stb." Ezekkel a kis videókkal is igyekszem még hitelesebb és sokoldalúbb képet mutatni a városkról. Továbbra is örömmel veszem az ötleteket, újabb helyszíneket, amikre esetleg kíváncsiak vagytok. Ha tudom, teljesítem.
A mostani Egyperces egy belvárosi kereszteződésnél készült.

Segítségkérés

Ha valakinek van tapasztalata, ötlete, hogy a sidebar miért került a cikkek aljára és hogy ilyenkor mit tudok tenni, kérem ossza meg velem, nagyon hálás lennék! Én már próbáltam mindent, ami eszembe jutott (új template, a html végigböngészése, szélesség változtatása) de semmi nem segített. Egyik óráról a másikra egyszer csak megváltozott és fogalmam sincs, miért.

Civic Holiday

Augusztus első hétvégéje, azaz a mostani, hosszú hétvége számunkra (az öcsém újra odalesz, hogy "már megint?" :), szóval hétfőn is pihenés van munka helyett.

Hogy miért is? Hát csak úgy. Leginkább, hogy pihenjünk. ;) Itt Kanadában egyébként is ügyelnek arra, hogy bizonyos időközönként legyen egy-egy ünnepnap, szépen, egyenletesen elosztva.

Az ünnep legismertebb elnevezése "Civic Holiday", azaz Polgári Ünnep. Valójában azonban szinte minden tartományban és territóriumban másként nevezik, sőt egy-egy tartományon belül is találkozhatunk több különböző elnevezéssel (ahogy Ontarión belül). Igy pl. ez a nap British Columbiában British Columbia Day, Saskatchewanban Saskatchewan Day vagy New Brunswickban New Brunswick Day. Az általános Civic Holiday néven fut Nunavutban, a Northwest Territoriesban és Manitóbában. (Most nem sorolom fel az összes nevet.) Vannak, akik kimaradnak a jóból, azaz nem ünnepelnek velünk, úgy mint Newfoundland - Labrador, Quebec és a Yukon Territory.

Nálunk Ontarióban, de elsősorban Torontóban e jeles nap neve Simcoe Day. Az ünnep maga a torontói városi tanácstól ered, akik 1869-ben úgy érezték, hogy hiányzik egy nyári pihenőnap az amúgy sem túl hosszú nyári időszakban. 1875-ben be is vezették és azóta minden augusztus első hétfője szabadnapnak számít. Kb. száz évre rá a városi tanács eldöntötte, hogy az ünnep neve Simcoe Day lesz, ily módon is tisztelettel adózva Ontarió egyik legbefolyásosabb polgárának, John Graves Simcoe-nak, Felső-Kanada első főhadnagyi kormányzójának. Simcoe egy magasrangú brit katona volt, aki 1791-ben érkezett Felső-Kanadába. Ő alapította meg Yorkot, mint a tartomány központját, ami tkp. a mai Torontó. Egyik legnagyobb érdeme, hogy fokozatos megszüntette a rabszolgaságot Felső-Kanadában, aminek hivatalosan 1810-ben lett vége - 23 évvel a brittek és 55 évvel az amerikaiak előtt.

Igen kevés időt töltött Kanadában, hiszen 1796-ban vissza is tért Angliába, mégis ezen rövid időszak alatt is óriási hagyatákot hagyott maga mögött. A fent már említettek mellett megalapozta a kormányzat alapjait, jó kapcsolatot alakított ki az őslakosokkal. Útépítéseket és kutatásokat, felméréseket kezdeményzett a tartományban, melyek kijelölték a terület fejlődési irányvonalát a következő időszakra.

Hát nem semmi, az biztos! A nevét mindenesetre nem csak a Simcoe Day tartja fent, hiszen Ontarióban van egy Simcoe-tavunk és egy Simcoe nevű városunk is.

John Simcoe felesége, Elizabeth Simcoe igen termékeny festő és naplóíró volt, aki folyamatosan dokumentálta a Kanadában töltött 6 évüket. Aki kíváncsi a munkáira, az látogasson el erre az oldalra, ahol szakaszokra bontva láthattok rajzokat és olvashattok naplórészleteket az említett időszakból.

Happy Simcoe Day!

.