Kanada őslakosai 6. Keleti erdők vadászai

Közép-Ontarió, Dél-Quebec és az atlanti óceáni tartományok őslakosai sokban hasonlítottak a szubarktikus területek őslakóira, akik tkp. a keleti szomszédaik voltak. Elsősorban vadászó- és gyűjtögető életmódot folytattak. Az év legnagyobb részében kis csapatokban éltek, kevés terményt termesztettek és az év csak egy kis részében éltek falvakban.

A nagyobb csoportok ezen a területen: Ojibwa, Ottawa, Algonquin, Nippising, Abenaki, Maliseet és a Micmac. Ezen csoportok tagjai mind az algonkin (Algonquian) különböző nyelvjárását beszélték. A legnagyobb különbség az algonkini emberek között a természeti környezethez való alkalmazkodásukban rejlik. Például a „micmac”-ek számára nagyobb lehetőség nyílt a tengerből való halászatra, azonban túlságosan északra éltek ahhoz, hogy növényeket termesszenek.

Az algonkiniek területét leginkább erdők borították. Az itteni erdők egy fontos dologban különböznek a délebbiektől, mégpedig hogy errefelé hatalmas nyírfák is találhatók. Ez azért érdekes, mert nyírfákból minden más fánál szívesebben készítettek az őslakosok kenukat, amiből itt nem volt hiány. Emellett előszeretettel készítettek belőle tárolóedényeket is. Az északi erdőségek számos nagy tavat és gyorsfolyású folyókat is magukban rejtenek, melyek nagyszerű lehetőséget nyújtottak az egyszerű és gyors szállításra a nyári hónapokban. Gyakran igen nehéz meghatározni, hol is éltek bizonyos csoportok pontosan, mert sokan közülük óriási távolságokat tettek meg. (Ezév tavaszán volt lehetőségünk eltöltetni pár napot az Algonquin Nemzeti Parkban, ahol mai napig hatalmas területen őrzik a vidék egykori mivoltát. Élményeinkről négy részben a májusi bejegyzések között olvashattok.)

Több algonkini csoport folytatott egyszerű földművelést. Megtisztítottak egy kis területet és kukoricát, babot, tököt termesztettek rajta. Igaz, a földművelés messze nem volt olyan kiterjedt, mint a huronok és az irokézek között. A micmac csoport pl. kizárólag dohányt termesztett. A nők növényeket gyűjtögettek, köztük bogyókat és vad rizst, ahol ezek elérhetőek voltak. Összegyűjtötték a juharfa nedvét is, és cukrot készítettek belőle.

A halászat kimondottan fontos volt az itt élő emberek életében. A „nipissingek” például elsősorban a halászóhelyek mentén hozták létre falvaikat. A halakat megszárították és elcserélték őket a huronokkal kukoricára. Több csoport halászott hálókkal, amit szintén a huronoktól szereztek. Tavasszal a micmac indiánok óriási csoportokban gyűltek össze, akár több, mint 200 csoport is egyszerre, hogy az atlanti óceán partjainál kagylókat fogjanak és halásszanak. Vizi emlősökre is vadásztak, fókákra vagy delfinekre. Minden csoport vadászott szarvasra és jávorszarvasra. A micmac indiánok rénszarvasra is. Mások medvére, hódra és más állatra is, gyakran kutyáik segítségével. (Az algonkin indiánok egyébként a kutyáikat is megették, amit legtöbb szomszédjuk förtelmesnek talált.)

Némelyek a keleti erdőségek őslakói közül szintén ún. „hosszú házakban” éltek, amik azonban ritkán voltak olyan nagyok, mint a huronoké. A halászó-, és vadászó utakon az emberek kúp alakú sátrakat állítottak fel („wigwam”, ami a képen is látható), amit nyírfakéreggel, bőrrel vagy gyékénnyel fedtek be. Minden egyes sátor egy-egy családé volt, habár néhány csoport nagyobb sátrakat is felállított. Belül a földet gallyakkal takarták, ahová szőrméket terítettek ágy gyanánt. Amikor a család továbbállt, a tartórudat maguk mögött hagyták, hiszen amerre csak mentek, erdőségek voltak.

Az algonkin kenu egy csodálatos mestermű: könnyű, erős, gyors és könnyen javítható. A kenukon utaztak az emberek, ezek segítségével vadásztak, halásztak, háborúztak vagy kereskedtek. A kenuk formája igen sokféle lehetett. A micmac kenuknak pl. igen szokatlan végük volt mindkét oldalon, ezt mutatja a mellékelt kép is. Többen magukkal a kenukkal is kereskedtek.

Télen az emberek itt is hótalpakat használtak a közlekedésre. A hótalpak is különbözőek lehettek, a különböző hóviszonyokhoz alkalmazkodva. Tulajdonaikat tobogánon vagy szánkón szállították. Az anyák gyermekeiket a hátukon vitték, egy erre a célra készített pólyában (jobb oldali kép). Az algonkini emberek az év egy részében falvakban éltek, leginkább nyáron. A falvak mérete igen változó lehetett, a micmac falvak pl. ritkán voltak nagyobbak 200 embernél. Minden falu választhatott magának főnököt, habár a legtöbb döntést a férfiak tanácsa hozta meg. A legtöbb falu külön főnököt választott magának háború idejére, aki a harcban vezette őket. Télen az emberek kisebb csoportokra oszlottak, hogy így halásszanak és vadásszanak. A társadalom felépítése tehát igen rugalmas volt, mely változhatott is, amikor a csapatok újra összejöttek.

A férfiaknak és nőknek teljesen elkülönült szerepük volt a társadalmon belül. A férfiak vadásztak, halásztak, s nyúzták meg az állatokat. Ők készítették el a kenuikat, szerszámaikat és ők mentek háborúba. (A képen egy micmac harcos látható.) A nők ültették el és felügyelték a terményeket, gondozták a gyerekeket. Ruhákat, kosarakat készítettek, ők dolgozták fel az állatok bőrét és ők gyűjtögettek.

Minden algonkin indián hitt a természet feletti erők létezésében. Mivel szerintük az állatoknak is van lelkük, ezért ennek megfelelő tisztelettel kell bánni velük. Ha ez nem így történne, nem engednék magukat levadászni sem. Az északi csoportok nagy jelentőséget tulajdonítottak a látomásoknak. Egy Ojibwa apa pl. megtanította a fiát arra, hogyan böjtöljön és meditáljon, ami elősegíti a védőszellemek álombéli megjelenését. A szellem megjelenhetett medve, hód vagy madár képében is, aki erőt és védelmet hozott álmodójának. Azok válhattak később sámánokká, akik minél több ilyes különleges erőt gyűjtöttek össze. A sámánok később gyógyítottak, megjövendölték a jövőt és szerencsétlenségek hozhattak az ellenségre.

Az északi csoportok egyik szertartásának neve „Rázkódó Sátor” volt. A sámán (aki egyébként nő is lehetett) ekkor felállított egy speciális sátrat (wigwam-ot), ahová sötétedés után lépett be. Egész éjszaka énekelt és dobon játszott, hogy magához vonzza a segítő szellemet. Mindenki tudta, hogy a szellem megérkezett, ha a sátor rázkódni kezdett és hangos állati hangok halladszódtak a sátorból. Az állati szellemek a sámánon keresztül kommunikáltak és mondták el a jövőt vagy adtak gyógymódot betegségekre. Az algonkini emberek többek között hitték, hogy a halottak szelleme a Halottak Földjére kerül, miután keresztüljutottak egy veszélyes, nagy folyón. Néhány csoport ünnepelte a Halottak Ünnepét is, ahol az elhalálozottak neveit adták az élőknek, hogy tovább emlékezzenek rájuk.

Mivel az északi erdőségek vadászai folyamatos mozgásban voltak, így kevés tulajdonuk volt. A ruházatuk egy részét azért dekorálták pl. tarajos sül tüskéivel, vagy szinezték különböző festékekkel, amiket zöldségekből vagy bogyókból nyertek. Néhány csoport a testüket is festette, feketére temetéskor, vörösre háborúban vagy sok más egyéb színnel és mintával az életük különböző eseményein. Az emberek igen sokféle táncot táncoltak, amit énekkel, dobokkal és különféle csörgéssel kísértek. Szerették a dobókockákkal és szalmaszálakkal való játékokat. Ma is ismert játékuknak, a Lacrosse-nak vallási jelentősége is volt számukra.

Az algonkini emberek manapság sokféle életmódot folytatnak. A Maritimes rezervátumaiban a halászat és vadászat ma is fontos tevékenység, ahol az emberek az élelemszerzés eme ősi formáit mai napig őrzik és folytatják. Nagyon sokan persze beköltöztek a városokba, ahol legtöbben építkezéseken, az élelmiszeriparban és fizikai munkásként dolgoznak. Ahogyan az őslakosok máshol is Kanadában, az itt élő indiánok közül is sokan küzdenek a szegénység és a munkanélküliség problémáival.