Drága családomnak, barátaimnak, blogtársaimnak és minden olvasómnak kívánok nagyon boldog új évet, sok-sok szépet és jót, s kívánom, hogy úgy alakuljon a 2008-as évetek, ahogyan az számotokra a legjobb!

(Katt a képre! ;)

Make a free ecard - it's easy!

"Egypercesek" 12.

Most látom csak, hogy a mai a 12.-ik Egyperces. Ami az év utolsó kis videója, és úgy tűnik, egyben ennek a sorozatnak is utolsó része. Most kis pihenőt tartok, és jövőre valamikor folytatom, ha jobbra fordul az idő, s amikor mi is többfelé megfordulunk a városban, nem csak hazafelé sietünk a nagy hideg elől. Januárban ugyanis megérkezik majd az igazi kanadai tél, a maga minusz 20-30-40 celsiuszával (amit majd jobb oldalt, az időjárásnál mindig láthattok is), és nem hiszem, hogy akkor nagyon sétálgatni lesz kedvem, kezemben a fényképezőgéppel. ;-) Olyankor mindenki jól bebugyolálva siet valami melegebb helyre, nem sok álldogáló embert látni kint. Persze ha mégis készítenék itt-ott egyet-egyet, akkor azokat ti is látni fogjátok majd.

Ez az utolsó Egyperces egy erkélyjelenet, egy nemrégi hóesésről:

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

1902

Meghitt ünnep

Nagyszerű érzés a feldíszített lakásba hazajönni.

Mindig is imádtam a karácsonyt és ez itt, Kanadában sem változott. Dehát hogy is lehetne ez másképp? Meleg hangulatú dalok a rádióban, a készülődés izgalma, az ünnepre hangolódás testben és lélekben, a nyugalom, a csendesség érzése, az ajándékozás öröme... mind-mind apró részei a csodának. :-)

A lakás ünnepi díszbe öltöztetését nemrég fejeztük be. Imádom látni Bill arcán az örömöt, amikor nekiáll felépíteni kis karácsonyi falunknak, ami immár hagyománnyá vált nálunk. A háttérben ezúttal klasszikus zene szól. Míg Édesem a faluval foglalatoskodik, én a fát kezdem díszíteni... Minden olyan meghitt, nyugodt volt azon az estén. Sehol semmi rohanás, idegeskedés, kényszeresség. Csak voltunk, csendben tettük a dolgunk, nem történt semmi különös, mégis annyira boldog voltam!

Otthon voltam, igazán otthon. Egy nemrégi beszélgetésünkben keresztmamám mondta, milyen jó látni/tudni, hogy nekem Bill az otthonom. Boldoggá tesz, hogy ezt érezni, az pedig még jobban, hogy teljesen igaza van. :-) Bill az én otthonom, aki mellett boldog vagyok, s magam lehetek. Akivel csodás ünnepeket élünk meg együtt, de akivel a hétköznapok sem szürkék, hanem sok-sok apró örömet adók. Akárhol is élünk, meleg hangulatú otthont teremtünk magunknak, ahol jó lenni, ahová jó hazajönni. Ahol az otthon igazán otthon, még ilyen messze Magyarországtól is.

Mindenkinek kívánok nagyon boldog karácsonyt! Kívánom, hogy minél kevésbé érintsen meg titeket az ünnep körüli őrület, ami oly messze visz minket az igazi lényegtől és kívánom, hogy legyen az ünnepetek meghitt és békés, örömmel, jó beszélgetésekkel, igazi együttlétekkel teli!

"Egypercesek" 11.

A Yonge és Eglinton kereszteződése a következő "Egyperces" helyszíne. Egy késő esti mozi után vettem fel, amikor a Coen fivérek legújabb filmjét, a No Country For Old Men-t néztük meg. A film egyébként nem volt rossz, bár számomra kimagaslóan jó sem. Azonban az egyik főszereplő - Javier Bardem - alakításáért érdemes megnézni.

Pár kép a mai napról, a hétvégi nagy hóesés után

(Katt a képekre a nagyobb méretért.)

Mikor reggel megérkeztem a buszmegállóba, éppen azt igyekeztek kiásni a hó alól.

A Magyar Ház lépcsői

Már kicsit több hó van a múlt heti Egyperceshez képest



Kicsit látni a kiásott járda sávját. Abból kilépve, a házhoz vezető dombon, térdig érő hóban másztam felfelé. (Persze lenne egyszerűbb út is...) Félig hangosan nevetgéltem is... ;)

"Egypercesek" 10.

A most látható videót a St. Clair Avenue West-en vettem fel. Mégpedig a munkahelyem ajtajából.

A környék Torontó olasz negyedének központja, melynek neve: Corso Italia. A kis egypercesen ebből nem sok látszik, de higgyétek el nekem, errefelé valóban sok olasz él és dolgozik. Nagyszerű olasz (spanyol, portugál, vagy dél-amerikai) éttermek, bárok vannak a környéken. Aki meg akarja kóstolni a déli ízeket, a St. Clair West környékére mindenképpen érdemes eljönnie. Az emberek is nagyon barátságosak, persze nekünk is sok kedves vevőnk déli, igazán kedvelem őket én is. (Egyébként nem egyszer engem is pl. olasznak néznek. ;) Több nyári latin fesztivált rendeznek a környéken, pl. a Salsa on St. Clairt (amiről írtam is röviden nyáron). Focivilágbajnokságok idején pedig el sem tudjátok képzelni, mi van itt. :))

Mindent összevetve szeretem ezt a városrészt, az emberek miatt mindenképp, habár meg kell hagyni, nem a legszebb részei közé tartozik a városnak. De az élet, a jó hangulat, ami itt igen gyakori, kárpótol mindezért.

Aki szeretne képeket nézegetni a környékről, hogy részese legyen egy kicsit a latinos hangulatnak, menjen a flickr-re (http://www.flickr.com/) és írja be a keresőbe, hogy "Corso Italia Toronto". A képeket nézve rögtön látni fogjátok, miért szeretik az emberek a St. Clair Avenue W. környékét, ahol én nap mint nap dolgozom. :))

Kanada őslakosai 6. Keleti erdők vadászai

Közép-Ontarió, Dél-Quebec és az atlanti óceáni tartományok őslakosai sokban hasonlítottak a szubarktikus területek őslakóira, akik tkp. a keleti szomszédaik voltak. Elsősorban vadászó- és gyűjtögető életmódot folytattak. Az év legnagyobb részében kis csapatokban éltek, kevés terményt termesztettek és az év csak egy kis részében éltek falvakban.

A nagyobb csoportok ezen a területen: Ojibwa, Ottawa, Algonquin, Nippising, Abenaki, Maliseet és a Micmac. Ezen csoportok tagjai mind az algonkin (Algonquian) különböző nyelvjárását beszélték. A legnagyobb különbség az algonkini emberek között a természeti környezethez való alkalmazkodásukban rejlik. Például a „micmac”-ek számára nagyobb lehetőség nyílt a tengerből való halászatra, azonban túlságosan északra éltek ahhoz, hogy növényeket termesszenek.

Az algonkiniek területét leginkább erdők borították. Az itteni erdők egy fontos dologban különböznek a délebbiektől, mégpedig hogy errefelé hatalmas nyírfák is találhatók. Ez azért érdekes, mert nyírfákból minden más fánál szívesebben készítettek az őslakosok kenukat, amiből itt nem volt hiány. Emellett előszeretettel készítettek belőle tárolóedényeket is. Az északi erdőségek számos nagy tavat és gyorsfolyású folyókat is magukban rejtenek, melyek nagyszerű lehetőséget nyújtottak az egyszerű és gyors szállításra a nyári hónapokban. Gyakran igen nehéz meghatározni, hol is éltek bizonyos csoportok pontosan, mert sokan közülük óriási távolságokat tettek meg. (Ezév tavaszán volt lehetőségünk eltöltetni pár napot az Algonquin Nemzeti Parkban, ahol mai napig hatalmas területen őrzik a vidék egykori mivoltát. Élményeinkről négy részben a májusi bejegyzések között olvashattok.)

Több algonkini csoport folytatott egyszerű földművelést. Megtisztítottak egy kis területet és kukoricát, babot, tököt termesztettek rajta. Igaz, a földművelés messze nem volt olyan kiterjedt, mint a huronok és az irokézek között. A micmac csoport pl. kizárólag dohányt termesztett. A nők növényeket gyűjtögettek, köztük bogyókat és vad rizst, ahol ezek elérhetőek voltak. Összegyűjtötték a juharfa nedvét is, és cukrot készítettek belőle.

A halászat kimondottan fontos volt az itt élő emberek életében. A „nipissingek” például elsősorban a halászóhelyek mentén hozták létre falvaikat. A halakat megszárították és elcserélték őket a huronokkal kukoricára. Több csoport halászott hálókkal, amit szintén a huronoktól szereztek. Tavasszal a micmac indiánok óriási csoportokban gyűltek össze, akár több, mint 200 csoport is egyszerre, hogy az atlanti óceán partjainál kagylókat fogjanak és halásszanak. Vizi emlősökre is vadásztak, fókákra vagy delfinekre. Minden csoport vadászott szarvasra és jávorszarvasra. A micmac indiánok rénszarvasra is. Mások medvére, hódra és más állatra is, gyakran kutyáik segítségével. (Az algonkin indiánok egyébként a kutyáikat is megették, amit legtöbb szomszédjuk förtelmesnek talált.)

Némelyek a keleti erdőségek őslakói közül szintén ún. „hosszú házakban” éltek, amik azonban ritkán voltak olyan nagyok, mint a huronoké. A halászó-, és vadászó utakon az emberek kúp alakú sátrakat állítottak fel („wigwam”, ami a képen is látható), amit nyírfakéreggel, bőrrel vagy gyékénnyel fedtek be. Minden egyes sátor egy-egy családé volt, habár néhány csoport nagyobb sátrakat is felállított. Belül a földet gallyakkal takarták, ahová szőrméket terítettek ágy gyanánt. Amikor a család továbbállt, a tartórudat maguk mögött hagyták, hiszen amerre csak mentek, erdőségek voltak.

Az algonkin kenu egy csodálatos mestermű: könnyű, erős, gyors és könnyen javítható. A kenukon utaztak az emberek, ezek segítségével vadásztak, halásztak, háborúztak vagy kereskedtek. A kenuk formája igen sokféle lehetett. A micmac kenuknak pl. igen szokatlan végük volt mindkét oldalon, ezt mutatja a mellékelt kép is. Többen magukkal a kenukkal is kereskedtek.

Télen az emberek itt is hótalpakat használtak a közlekedésre. A hótalpak is különbözőek lehettek, a különböző hóviszonyokhoz alkalmazkodva. Tulajdonaikat tobogánon vagy szánkón szállították. Az anyák gyermekeiket a hátukon vitték, egy erre a célra készített pólyában (jobb oldali kép). Az algonkini emberek az év egy részében falvakban éltek, leginkább nyáron. A falvak mérete igen változó lehetett, a micmac falvak pl. ritkán voltak nagyobbak 200 embernél. Minden falu választhatott magának főnököt, habár a legtöbb döntést a férfiak tanácsa hozta meg. A legtöbb falu külön főnököt választott magának háború idejére, aki a harcban vezette őket. Télen az emberek kisebb csoportokra oszlottak, hogy így halásszanak és vadásszanak. A társadalom felépítése tehát igen rugalmas volt, mely változhatott is, amikor a csapatok újra összejöttek.

A férfiaknak és nőknek teljesen elkülönült szerepük volt a társadalmon belül. A férfiak vadásztak, halásztak, s nyúzták meg az állatokat. Ők készítették el a kenuikat, szerszámaikat és ők mentek háborúba. (A képen egy micmac harcos látható.) A nők ültették el és felügyelték a terményeket, gondozták a gyerekeket. Ruhákat, kosarakat készítettek, ők dolgozták fel az állatok bőrét és ők gyűjtögettek.

Minden algonkin indián hitt a természet feletti erők létezésében. Mivel szerintük az állatoknak is van lelkük, ezért ennek megfelelő tisztelettel kell bánni velük. Ha ez nem így történne, nem engednék magukat levadászni sem. Az északi csoportok nagy jelentőséget tulajdonítottak a látomásoknak. Egy Ojibwa apa pl. megtanította a fiát arra, hogyan böjtöljön és meditáljon, ami elősegíti a védőszellemek álombéli megjelenését. A szellem megjelenhetett medve, hód vagy madár képében is, aki erőt és védelmet hozott álmodójának. Azok válhattak később sámánokká, akik minél több ilyes különleges erőt gyűjtöttek össze. A sámánok később gyógyítottak, megjövendölték a jövőt és szerencsétlenségek hozhattak az ellenségre.

Az északi csoportok egyik szertartásának neve „Rázkódó Sátor” volt. A sámán (aki egyébként nő is lehetett) ekkor felállított egy speciális sátrat (wigwam-ot), ahová sötétedés után lépett be. Egész éjszaka énekelt és dobon játszott, hogy magához vonzza a segítő szellemet. Mindenki tudta, hogy a szellem megérkezett, ha a sátor rázkódni kezdett és hangos állati hangok halladszódtak a sátorból. Az állati szellemek a sámánon keresztül kommunikáltak és mondták el a jövőt vagy adtak gyógymódot betegségekre. Az algonkini emberek többek között hitték, hogy a halottak szelleme a Halottak Földjére kerül, miután keresztüljutottak egy veszélyes, nagy folyón. Néhány csoport ünnepelte a Halottak Ünnepét is, ahol az elhalálozottak neveit adták az élőknek, hogy tovább emlékezzenek rájuk.

Mivel az északi erdőségek vadászai folyamatos mozgásban voltak, így kevés tulajdonuk volt. A ruházatuk egy részét azért dekorálták pl. tarajos sül tüskéivel, vagy szinezték különböző festékekkel, amiket zöldségekből vagy bogyókból nyertek. Néhány csoport a testüket is festette, feketére temetéskor, vörösre háborúban vagy sok más egyéb színnel és mintával az életük különböző eseményein. Az emberek igen sokféle táncot táncoltak, amit énekkel, dobokkal és különféle csörgéssel kísértek. Szerették a dobókockákkal és szalmaszálakkal való játékokat. Ma is ismert játékuknak, a Lacrosse-nak vallási jelentősége is volt számukra.

Az algonkini emberek manapság sokféle életmódot folytatnak. A Maritimes rezervátumaiban a halászat és vadászat ma is fontos tevékenység, ahol az emberek az élelemszerzés eme ősi formáit mai napig őrzik és folytatják. Nagyon sokan persze beköltöztek a városokba, ahol legtöbben építkezéseken, az élelmiszeriparban és fizikai munkásként dolgoznak. Ahogyan az őslakosok máshol is Kanadában, az itt élő indiánok közül is sokan küzdenek a szegénység és a munkanélküliség problémáival.

"Egypercesek" 9.

A következő "Egyperces" újra a nyári napokat idézi majd fel, méghozzá a Yonge és a Bloor utcák találkozásánál. Ez az útkereszteződés a város egyik legforgalmasabbika és egyben talán az egyik leghíresebb is (a Yonge többek között a világ leghosszabb utcája). Itt találkozik a város két leghosszabb metróvonala és a környék otthona több, hatalmas business épületnek vagy ismert és közkedvelt üzleteknek.
Én ritkán járok erre, leginkább metróval áthaladok ezen a forgalmas csomóponton, amikor a belváros felé tartok. Nem is tudom a videón mennyire érzékelhető a nagy forgatag, bár hirtelen azt sem tudom, mikor vehettem fel. :)
Jövőre, ha újra melegebbre fordul az idő (lesz még ilyen?), akkor talán készülhet majd itt egy újabb kis egyperces.

Addig is nézzétek meg ezt:

Kellie Pickler és Magyarország

Nos, ez a bejegyzés abszolút "off topic", azaz semmi köze nem lesz Torontóhoz, mégis írnom kell róla.

A mai nap ugyanis kaptam egy e-mailt, benne egy rövid kis videóval Kellie Pickler egyik tévébeni szerepléséről. Amolyan "Legyen Ön is milliomos" féle műsorról van szó, csak gyerekek főszereplésével. A szóban forgó adásban Kelly volt a meghívott vendég.
Kellieről annyit kell tudni, hogy az American Idol 5. szériájában tűnt fel (ez a "Megasztár" amerikai megfelelője), ahol nagyon jól szerepelt. (Nemrég jött ki éppen a legújabb lemeze.) A közönség első perctől kezde imádta, közvetlensége, kedvessége, őszintesége és humora miatt. No és persze a hangja sem rossz. :-)

Szerintem legalábbis nem, hiszen én kedvelem a country zenét. Tudom, tudom mit mondanának most néhányan - köztük a férjem is -, hogy szeretem ezt a fajta zenét. Errefelé ugyanis "tudvalevő", hogy Amerikában a déliek zenéje a country, akik közül nagyon sokan, hogy is fejezzem ki magam, hát nem igen álltak sorba, amikor az észt osztogatták. Én erről évekkel ezelőtt mit sem tudtam, ettől még tetszett, ha meghallottam valahol. Na mindegy. Szóval Kelly is egy ilyen "egyszerű" lány, (a déli kiejtését jól hallani), aki mellesleg egy farmon élt a nagyszüleivel és nem sokat tanult sajnos a nagyvilágról.
Hát éppen valami ilyesmiről szól a fent említett videó.

A műsorban Kelly azt a kérdést kapja, hogy melyik európai ország fővárosa Budapest.... Maga a téma is igen nagy fejtörést okoz majd, no de az angolul tudóknak nem akarom lelőni a "poént", inkább hallgassátok meg magatok.
Az első videón egy dalt hallhattok Kellytől, csak hogy legyen egy képetek róla; a második pedig a vetélkedő.







U.I.: Szóval a kérdésre Kelly először meglepődve mondja, hogy ő azt hitte, maga Európa egy ország... ?!%@#$ Hmmm... Nagyon gondolkodik, Franciaország felé húz a válasszal, de nem kockáztat végül. A választ meghallva (Magyarország, azaz Hungary) teljesen meglepődik, hogy ilyen nevű ország egyáltalán létezik. A déliek ugyanis az "a" nélkül ejtik a Hungary-t, "hungry", ami angolul annyit jelent: éhes. Azt mondja, olyan országról hallott már, hogy Turkey (angolul pulyka), na de olyanról, hogy "Hung(a)ry".....

Nehéz ezekre mit mondani. Annak idején nekem is voltak hasonló élményeim Amerikában, amikor munkatársainknak azt próbáltuk Szabolccsal elmagyarázni, honnan is jöttünk. Ausztriát említettük, mint szomszédos országot, aminek nagyon örültek, mert Ausztráliáról már hallottak, de nem tudták pontosan hol is van Európán belül.... Volt, aki Oroszországon belül akart elhelyezni minket, ekkor igyekeztünk megértetni, hogy itt két különálló országról beszélünk... Nem volt egyszerű a helyzet, a végén már nem is nagyon próbálkoztunk.

Itt Kanadában szerencsére messze jobb a helyzet (legalábbis az én tapasztalataim szerint), mert a legtöbb ember, akivel beszélek, nemhogy tudja, hol van Magyarország, de sokan közülük már voltak is ott. Ezt mindig jó érzés hallatni és azt is, milyen jó emlékeik voltak ott, mennyire érdekesnek tartották.

Biztosan Kellynek is tetszene. :-)

Happy Birthday Chris!

Chris 16 éves lett!

Egészen pontosan november 21-én. Mi ezen a hétvégén ünnepeltünk, hiszen most töltött nálunk két napot . :-) Mindig nagyon örülök, ha itt van köztünk, igazi kis családot alkotunk.

Chris nagyszerű srác. Hatalmas szívvel, jó meglátásokkal, állandó játékos kedvvel, jóízű humorral és finom érzékenységgel. Imádom nézni a két fiút, ahogy együtt játszanak, s közben nagyokat nevetnek.

Mióta Kanadában élek, Chris teljesen magától kezdett el Anyunak szólítani. Mindenki számára meglepő volt, persze a szó legjobb értelmében. :-) Számomra leírhatatlan öröm. Sosem számítottam erre, esetleg arra, hogy idővel jó barátok leszünk. Chris-szel azonban mindez olyan könnyedén, olyan természetesen történt. Eleinte, viszonylag rövid idő után hozzám is odajött néha és csak úgy megölelt, mint Billt vagy a nagyszüleit. Csodás volt érezni, látni, hogy milyen hamar elfogadott, befogadott és milyen boldog volt a gondolattól, hogy neki két pár szülei is vannak. (Úgy gondolom, nagyon sokat jelentett neki, hogy az apukája is újraházasodott. Az anyukája második házasságából van már két kistestvére is, akikkel az egyik képen együtt vannak. Megjegyzem, itt is örülne már egy kishugnak vagy kisöccsnek. ;-)

Persze a serdülőkor nehézségei Christ életébe is beköszöntöttek, s a meg nem értettség érzése és egyéb más kamaszkori problémák neki is okoznak nem kevéssé nehéz napokat. Azonban a hosszú haj vagy a szétszórtság sem fedi el azt a nagyszerű embert, akit benne megismerhettem, akire irtó büszke vagyok és akinek szívből jövő örömmel vagyok a pótanyukája.

Boldog születésnapot Chris!!