
Hát igen úgy tűnik, hogy az utóbbi hetek a zene jegyében teltek, így a mostani post is zenéről szól. Mégpedig a szerda esti Rush koncertről. (Igérem, legközelebb filmekről írok majd.)
Újra Bill munkahelyén keresztül mentünk a koncertre, ami az Air Canada Centre-ben volt, s ahol a cégüknek saját boxa van, hogy időnként egy kis szórakozás közben beszélhessenek üzletről a nagy fejesek. Jó dolog ez, hiszen így sosem a nagy tömegben lökdösődünk (bár biztosan van, aki bizonyos alkalmakkor azt preferálná), hanem a kényelmes fotelekben ülünk, ahol - ha valami nagyfőnök is jelen van, mert nem mindig - finom vacsorával is várnak minket. Igy volt ez most is, így volt alkalmam megismerkedni többek között Bill egyik nagyfőnökével, John O'Neil-lal. :-) Szimpatikus férfi volt nagyon, a párjával (házastársával) együtt, aki jelen esetben szintén férfi.
Szóval Rush.
Meg kell mondanom, sosem láttam még ekkora őrjöngést, mint most, ezen a koncerten. Az emberek eszméletlen módon odavoltak ezért a három férfiért (Geddy Lee, Alex Lifeson, Neil Peart), akik a Rush tagjai már jó pár évtizede. 1974-ben jelent meg az első lemezük, "Rush" (én akkor még sehol sem voltam, ők meg már együtt zenéltek), a legutolsó pedig most májusban "Snakes & Arrows" címmel.
Igy kezdték:
Újra Bill munkahelyén keresztül mentünk a koncertre, ami az Air Canada Centre-ben volt, s ahol a cégüknek saját boxa van, hogy időnként egy kis szórakozás közben beszélhessenek üzletről a nagy fejesek. Jó dolog ez, hiszen így sosem a nagy tömegben lökdösődünk (bár biztosan van, aki bizonyos alkalmakkor azt preferálná), hanem a kényelmes fotelekben ülünk, ahol - ha valami nagyfőnök is jelen van, mert nem mindig - finom vacsorával is várnak minket. Igy volt ez most is, így volt alkalmam megismerkedni többek között Bill egyik nagyfőnökével, John O'Neil-lal. :-) Szimpatikus férfi volt nagyon, a párjával (házastársával) együtt, aki jelen esetben szintén férfi.
Szóval Rush.
Meg kell mondanom, sosem láttam még ekkora őrjöngést, mint most, ezen a koncerten. Az emberek eszméletlen módon odavoltak ezért a három férfiért (Geddy Lee, Alex Lifeson, Neil Peart), akik a Rush tagjai már jó pár évtizede. 1974-ben jelent meg az első lemezük, "Rush" (én akkor még sehol sem voltam, ők meg már együtt zenéltek), a legutolsó pedig most májusban "Snakes & Arrows" címmel.
Igy kezdték:


Nem egy szépség egyik sem (bár idősebbként már jobban néznek ki), nem a külsejükkel lettek népszerűek az biztos, ahogyan az manapság megesik olykor-olykor... A tudásuk ezzel szemben senkiben nem ébreszt kételyeket. A zenejük igaz, nem az én stílusom volt, de nem kellett sok idő hozzá, hogy ezt én is megérezzem, megértsem. A dobosukat, Neil Peart-t a világ egyik legjobb dobosaként tartják számon, és tény, hogy amit dobszólóként a koncerten művelt, az valami eszméletlen volt. (A cikk végére tettem egy kis részletet belőle!) Az énekes Geddy Lee-nek, összetéveszthetetlen, magas hangja van, ami kicsit szokatlan volt számomra néha, de egészen biztos vagyok benne, hogy én voltam az egyetlen.
Na de hallgassatok is bele, ne csak írjak róla. Ennek a dalnak Tom Sawyer a cime:
4 megjegyzés:
Biztos jó volt. Progresszív rock zene. :-)
Egyébként én is egy csomó kanadai zenekarral "találkozom", főleg Quebec-ből. Csak azok elvetemültebbek. (technical death metal)
Haaaat nekem neha ez is eppen eleg "elvetemult" volt. :-) Dehat az en fulem nagyon mas stilus(ok)hoz van szokva.
Egyebkent hogyan ismersz meg quebec-i zenekarokat otthon?
az internetről ismerek meg minden zenekart.
:-)
Megjegyzés küldése