szombat, november 18, 2006

Pár szóban Kanadáról

Mindannak ellenére, hogy a blogom címe: Életünk Torontóban, eddig nem írtam túl sokat sem magáról Kanadáról, sem Torontóról. Mivel itt élek már kb. másfél éve, így az eddig velünk történteket nehéz lenne bepótolni. Azonban mégsem szeretnék rögtön a közepébe vágni, és "csak" a mindennapjainkról írni, mert úgy érzem, hiányozna valami. Igy most igyekszem először pár alapinformációt összegyűjteni az országról, majd Torontóról, ahol élünk és azokról a dolgokról, amik engem leginkább megfogtak itt.
Ezzel igyekszem keretet adni ennek az internetes naplónak.

Szóval pár szó Kanadáról:
Maga a szó, canada, a huron-irokéz "kanata" szóból ered, melynek jelentése „falu”, „település”. Az ország az észak-amerikai kontinens északi felén található, államformája alkotmányos monarchia. Fővárosa Ottawa (az első képen a parlament látható), legnépesebb városa pedig Torontó. Gazdaságának alapja kezdetektől fogva a rendelkezésre álló természeti erőforrások bősége volt. Bár lakossága mindössze egytizede az USA-énak, gazdasági súlya igen jelentős.

Mint tudjuk, az ország területileg igen nagy, partvonala - főleg az északon található számtalan sziget miatt - a leghosszabb a világon: 243 792 km. Területét tekintve a második legnagyobb ország, természetesen Oroszország után. Népsűrűsége viszont igen alacsony, mindössze 3 fő/km²; bár a népesség megoszlása igen szélsőséges. A legsűrűbben lakott régió a Nagy-tavak vidéke (a Föld tavainak 60%-a Kanadában található) és a St. Lawrence folyó; itt telepedtek le ugyanis az első európaiak. A Nagy-tavaktól a Sziklás-hegységig húzódik a kanadai préri, Ontario, Manitoba és Saskatchewan tartományokon keresztül. A Sziklás-hegységen Alberta és British Columbia (BC) osztozik. BC déli részén egyébként jóval enyhébben a telek, mint bárhol máshol az országban.
A kanadai alkotmányos monarchia feje, a Kanada Királynője cím birtokosa II. Erzsébet (Anglia uralkodója). Őt a kormányzó képviseli, mely pozíciót általában egy visszavonult politikus vagy más jelentős személyiség tölti be, akit az uralkodó nevez ki a miniszterelnök javaslatára. A kormányzó által hagyja jóvá a királynő a képviselőház és a szenátus elfogadta törvényeket, ő nevezi ki a miniszterelnököt, ő olvassa fel a trónbeszédeket, írja alá az államközi szerződéseket, nyitja meg és zárja be a parlament ülésszakait, illetve oszlatja fel a parlamentet az új választások előtt. A királynő és a kormányzó hatalma azonban teljes mértékben névleges, a legtöbb kérdésben a miniszterelnök javaslatára döntenek. A parlament két házból áll: a képviselőházból, melynek tagjait a szavazópolgárok választják; és a szenátusból, mely 105 szenátori tagból áll. Őket a miniszterelnök nevezi ki.
A jelenlegi miniszterelnök, Stephen Harper 2006 eleje óta van hatalmon, miután pártja, a Kanadai Konzervatív Párt többséget kapott a januárban megtartott választásokon. Két elődje, Paul Martin és a két egymást követő ciklusban is hatalmon lévő Jean Chrétien, a liberális párthoz tartozott, így ha jól tudom, 14 éve nem volt jobboldali párt hatalmon.
Kanada lakossága a legutóbbi (2001-es) népszámláláskor 30 007 094 fő volt, s ennek alapján a 2005-ös évre már több, mint 32 millió főt becsülnek.
Kanada két hivatalos nyelve az angol és a francia. A franciát legfőképpen Québecben beszélik (ahol a lakosság 80% francia nyelvű), és jóval kisebb mértékben New Brunswickban (32.8%), Nova Scotiaban (5%), és Ontarioban (4.5%). (Köszönöm Vera néninek a statisztikát!) A legnagyobb nem hivatalos nyelvek: a kínai, az olasz és a német. Az őslakos nyelveket beszélők száma folyamatosan csökken, sajnos csak néhány kivétel akad.
Márcsak Bill miatt is meg kell említenem, hogy Kanada legnépszerűbb sportága a jégkorong. A kanadai jégkorong-válogatott 23-szoros világbajnok, legutóbb 2004-ben nyertek aranyérmet. (Bill elsősorban a torontói csapat, a Maple Leafs hű drukkere.)
www.mapleleafs.com

3 megjegyzés:

nyugicanada írta...

Szia!

Nagyon megtetszett a blogod.Érdekesek az irások,rendszeresen fogom olvasni,mert az olimpia óta megkedveltem Kanadát.Örülök,hogy ilyen érdekes oldalt találtam,mert ez emberközelibb,mint a hivatalos oldalak.Köszi!

Livia írta...

Köszönöm a megjegyzésed, örülök, ha érdekesnek találod a blogot!
További kellemes olvasást és szép napot!

Névtelen írta...

Szia. Örülök,hogy rátaláltam az oldalasra.Lehetne-e mód rá ,hogy elbeszélgessek veled egy kicsit Kanadáról? Nagy érdekelne,ugyanis a párommal szeretnénk mi is kimenni majd valamikor a közeljövőben. Nagyon megköszönném, ha tudnánk pár szót váltani.

Kriszta