Nagyapa már az „agrárnál” várt minket, nagyon jó volt megölelgetni őt. Hazamentünk és végre találkoztunk Nagyival is. Lepakoltunk s egy rövid beszélgetés után már indultunk is az egyetemre, egy kanadai ismerősnek beszerezni egy-két hivatalos papírt.
Közben persze fotóztunk, és beszaladtam a szocpol tanszékre is, de sajnos nem találkoztam ismerőssel. Azért jó volt újra ott lenni, mai napig néha hiányzik az egyetem s az egyetemi élet. Szerettem oda járni, már maga csak az épület láttán is - még akár ötödévben is – jó érzés töltött el. Sok kellemes emlék fűz oda, és valahogy érdekes egyvelegét érzem mindennek, mikor újra a falak között vagyok. Erikával is összefutottunk a papírmunka elintézése után, jó volt látni és újra együtt lenni vele egy picit. Igyekeztünk azonban vissza Nagyiékhoz, akik már finom ebéddel vártak minket.Érdekes, hogy rögtön otthon éreztem magam az új házban és egyáltalán nem tűnt újnak. Nagyiék
is beleillettek és szerintem kényelmesen is mozogtak a házban. 
Ja, és el ne felejtsem Bogit, a 8 hónapos pumi kutyát (köszönöm Nagyapa a javítást). Amint meglátott minket, azonnal barátként üdvözölt és elénk is hozta „játékait” azon nyomban, hátha mindent félredobva játszani kezdünk vele. Egyenlőre csalódnia kellett, de később azért jó párszor „meggyöntölgettem”. Nagyiéknál is éreztem, amit Miskolcon, Anyáékkal is, hogy mintha tegnap lett volna, amikor utoljára együtt ültünk és beszélgettünk. Mindig szerettem Nagyival beszélgetni, s persze vele tényleg lehet is, hiszen a mai napig nagyon reálisan tud látni dolgokat és megfogalmazni a véleményét róluk. Értékelem az őszinteségét, a nyitottságát a világ dolgai iránt.
Estefelé megérkezett Erzsi, Zoli majd Köpci is. Gáborral sajnos nem tudtunk találkozni, mert ő éppen Belgiumba ment a hosszú hétvégére néhány barátjával. Az Erzsivel való találkozást is nagyom vártam, hiszen ő mindig különleges helyet foglalt el a szívemben. A vele való beszélgetések gyerekkorom óta fontosak nekem, s ez azóta sincs másképp. Zoli „stílusát” én és Bill is nagyon kedveljük, mindig jókedvre derít, ha az unokaöcsém köztünk van. Persze a szokásos kérdéseket én sem kerülhettem el vele kapcsolatosan – amit tudom, mennyire „szeret” -, dehát mostanában teszi le utolsó vizsgáit az egyetemen, miután doktor úrnak szólíthatom majd. Nagyon jó volt látni, hogy a nehézségek mellett mennyire szereti azt, amit csinál. Gondolok itt a mentőzésre, ami pedig időnként biztosan nem „egy sétagalopp”.
Köpci is megérkezett este, aminek mindig örülök, ha köztünk van, pedig a családban vele vagyok legkevésbé kapcsolatban. Nem is tudom, miért alakult ez így. Pedig mindig azt képzeltem, hogy mi jól el tudnánk beszélgetni egymással és hogy nagyon jól megértenénk egymást. S nemcsak azért, mert mindketten Halak jegyűek vagyunk. :-) Elég későn mentünk aznap ágyba, pedig mindenkire ráfért a pihenés, már néha beszélgetés közben is majd leragadt a szemünk. De annyira jó volt újra együtt lenni, hogy nehezen bontottuk meg a társaságot.Másnap reggel megint jókat beszélgettünk Nagyival és Nagyapával reggeli közben, s egyszerűen csak élveztük, hogy ott vagyunk. A délutánra már konkrét programunk volt Erzsivel, hiszen Buciékat vártuk, akik beugrottak hozzánk pár órára Hajdúszoboszlóra menet. Ebéd után mindannyian (Hediék, Erzsi, Bill és én) elmentünk a teljesen átépített Kölcsey Műv.Központba, ahol a Modern Művészetek Múzeumában (a Modem-ben) az utolsó 99 év festményeiből volt egy kiállítás. Az Antal-Lusztig-gyűjteményt nézhettük meg, amiben a XX. századi képzőművészet szinte minden jelentős alakja képviselteti magát. Magángyűjtemény lévén a művek összeállítása természetesen igen szubjektív, igen sajátságos volt. Érdekes volt a kiállítás, bár be kell vallanom, én sok alkotást nem értettem. Hát nem vagyok nagyon hozzáértő, az biztos. Mégis érdekes volt látni, milyen hatásokat váltanak ki belőlünk festmények vagy szobrok, s hogy azok néha mennyire különbözőek. Bill számára volt ott egy érdekes szoborcsoport (Kis Varsó: Tornasor), ami általános iskolás gyerekeket jelenített meg, akik éppen tornasorban álltak. Számára mindez, a zenével együtt olyan futurisztikusnak tűnt, hogy egyenesen ijesztő volt. Igy rendszeresen vissza is járt újra meg újra megnézni a fiúkat. :-)
A kiállítás után Hedié
k elbúcsúztak tőlünk, mi pedig a főutca felé vettük az irányt, hogy ott is készíthessünk fényképeket. Szerencsénkre egész nap nagyszerű idő volt, sütött a nap, s még estefelé sem volt hideg. A séta végén beültünk a Morikba egy kávéra, s a kávé mellett megvitattuk a világ nagy dolgait. :-) Kilenc után értünk csak haza kellemesen elfáradva, miután hamar ágyba is bújtunk.A vasárnap délelőtt az ebéd előkészületeivel és a pakolással telt, hiszen ebéd után indulnunk kellett vissza Miskolcra. Zolival egész szombaton nem találkoztunk, mert 24 órázott a kórházban, Köpci pedig Sóstón szőlőt préselt egész nap, de vasárnap mindketten újra csatlakoztak hozzánk. Igy vasárnap közösen ebédeltünk, s beszélgettünk
, míg el nem jött az idő az indulásra. Nagyapa vitt ki minket végül az állomásra, s a búcsúzkodás után pár perccel már a buszon ültünk. Az Agrárhoz érkezve, miközben újabb utasok szálltak fel, Bill egyszer csak meglepetten mondja, hogy Nagyapát látta a busz mellett. Mindketten forgolódtunk jobbra-balra, s egy kicsit meg is ijedtem, hogy valami baj lehet. De mire észbe kaptunk a busz már el is indult. Pár perc múlva tudtuk meg telefonon, hogy Nagyapa csak még egyszer integetni akart nekünk, mert látta az autó mögött a buszunkat. Ez nagyon meghatott, s így még nehezebb szívvel mentünk el Debrecenből.Miskolcon már Buci várt minket a megbeszéltek szerint, hogy láthassuk az új házukat Tapolcán, aminek legutóbb még csak a nyitott tetején mászkoltunk. Mivel később értünk oda a tervezettnél – már sötétben, így sajnos a házat kívülről már nem láthattuk, illetve nem fényképezhettük. Ezt aznap este hallottuk még párszor Buciól. A ház nagyon tetszett nekünk belülről és nagy fantáziát láttunk benne, igaz, még nincs minden teljesen kész. A finom vacsora után jókat beszélgettünk Bucival, Hedivel és Dáviddal, később pedig Lackó is csatlakozott hozzánk, akivel Bill most találkozott először. Úgy láttam szimpatikusak voltak egymásnak, meg is beszéltek egy szerdai találkozót valamilyen CD-vel kapcsolatban. Nagy nehezen indultunk haza tőlük is, de nagyon késő volt már és Anya várt is minket nagyon.
Én is vártam, hogy - ahogyan régen is - odaüljen Anya ágyához a nap végén és elmeséljem neki, mik történtek velünk. Igy volt ez aznap este is. Csendben, szinte suttogva meséltem az előző pár napról, nehogy Öcsit felébresszük. Kicsit nosztalgikus hangulatban, mosollyal a lelkemben mentem el aludni. Egyszerűen boldog voltam otthon! :-))
Hétfőn újra útnak indultunk, ezúttal Pestre, hogy találkozhassunk Bill legjobb barátjával, Kardos Gáborral és Gábor családjával....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése