Őszinte sajnálattal hallottam, hogy Popper Péter, Magyarország egyik legismertebb pszichológusa tegnap, 76 évesen meghalt. Rám - ahogy sokunkra - igen nagy hatással voltak könyvei, előadásai, gondolatai. Volt, amivel egyetértettem, volt amivel nem. Volt, amin mosolyogtam és volt, amitől szomorú lettem. Akármiről beszélt, mondanivalója sosem hagyott érzések, gondolatok nélkül. Mindig elgondolkodtatott, mindig arra ösztönzött, hogy jobban mélyére nézzek a dolgoknak. Nem meggyőzni akart, hanem kételkedésre tanított. Élni, átérezni, megélni, igazán megtapasztalni önmagunkat és a világot.
Én hálás vagyok, hogy itt volt köztünk és szellemi kihívásait nagy élvezettel vettem. Sok értékes gondolatot hagyott maga mögött, amik közül hadd idézzek fel itt néhányat:
"Akiben zűrzavar van - zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van - rendet teremt maga körül."
"Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk."
"Az felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait." (...) "A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat."
"Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk."
"Tépd le magadról a sleppedet! Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt! Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van?"
"Azt gondolom, hogy mindennek az alapja – és itt nem önimádatról van szó –, hogy az embernek jóban kell lennie saját magával. Arthur Miller Bűnbeesés után című művében azt mondja a lány a szeretőjének, hogy rettenetes álmom volt az éjjel: azt álmodtam, hogy szültem egy hülye gyereket, borzasztóan nézett ki, de valami belül azt súgta, hogy ha meg tudnám csókolni, akkor minden könnyebb lenne. És akkor hatalmas erőfeszítések árán ráhajoltam, megcsókoltam, és ettől minden könnyebb lett. Aztán így folytatta a lány: tudod, rájöttem, hogy így vagyunk a saját életünkkel is. Időnként nem olyanná szüljük, mint amilyennek szeretnénk, de mégsem tudunk mást tenni, mint azt, hogy magunkhoz öleljük, és azt mondjuk: te vagy az én egyetlen életem. Ha elfogadja az ember a saját életét, akkor el tud fogadni majd másokat is. Sokan önmagukban nem boldogok, és azt gondolják, hogy majd egy másik ember boldoggá teszi őket, csakhogy ez teljesen reménytelen vállalkozás, mert a világ és a környezetünk arra felel, amit magunkból kifelé sugárzunk. Külső megváltás nem fog jönni."
5 megjegyzés:
Szomorú, hogy mindenki elmegy, de a maga mögött hagyott "csodák" megmaradnak sokáig! :(
Köszönjük ezeket a gondolatokat, szívünkböl szólnak, de mi sosem tudnánk ilyen szépen megfogalmazni öket.
Az utolsó idézet különösen megfogott. Köszönöm!
Nagyon klassz a bejegyzés! Nekem is igazi TANÁRom volt Ő! Igazi EMBER, aki nemcsak okos pszichológus volt, hanem jótét lélek. Köszönöm!
Nagyon szeretem Popper Péter írásait. Számomra talán az a legszimpatikusabb dolog tőle, hogy amire nem tudta a választ ő sem megadni, őszintén bevállalta, hogy erre nincs megfelelő megoldása még neki se. Érdekes, hogy én akárhányszor olvasom az írásait, mindig egy kicsit másfajta következtetésre jutok, újabb és újabb gondolatok születnek bennem.
Zsuzsi
Megjegyzés küldése