Body Worlds - The Story of the Heart

 "Egy társadalom nem élhet tabuk nélkül, de anélkül fejlődni sem tud , hogy ne feszegetné azokat."

Gunter von Hagens

Egészen biztosan szinte mindenki hallott már Gunther von Hagens Body Worlds nevezetű kiállításairól, amelyekkel 1996 óta járja a világot, s melyek közül egy már Budapesten is megtekinthető volt. Nos, a harmadik kiállítása, középpontjában az emberi szívvel múlt héten zárult itt Torontóban, amire Andi barátnőmmel nekem is sikerült eljutnom a múlt hónapban. Már az elsőt is nagyon szerettem volna megnézni, 2005-ben, aminek fél millió látogatója volt a városban, de arra valahogy nem került sor. Most azonban végre személyes tapasztalatom is van a nagyon sokat vitatott, de annál izgalmasabb Body Worlds-ről. Mindkét torontói exhibition az Ontario Science Centre-ben volt látható, amit én alapvetően is nagyon szeretek és amiről mindenképpen írok majd hamarosan - nem is értem, hogy hagyhattam ki eddig.  :)
(Aki éppen Torontóban tartózkodik vagy utat tervez errefelé és érdeklődik a tudományok ill. a különféle technológiák iránt, szerintem ne hagyja ki. A gyerekeknek különösen nagyszerű program lehet, hiszen sok mindent ki lehet próbálni, meg lehet fogni! Érdemes akár egy egész vagy fél napot is eltölteni ott.)  

Na de vissza a Body Worlds-höz. A kiállítások mindegyikén konzervált, igazi emberi testeket nézhetünk meg teljes valójukban, köntörfalazás nélkül. A látvány számomra abszolút lenyűgöző és elgondolkodtató volt! Mindannyian tanultunk biológia órákon az emberi testről, de így, nyers valóságban, ennyire "lecsupaszítva" látni önmagunkat valóban egyedi élmény. Tudom, hogy néhányakat taszít már a gondolat is, hiszen több barátom határozott nemet mondott a kérdésemre, hogy eljönnek-e velünk. Szerintem azonban a tudás ebben az esetben is hatalom.  Ráádásul rá kellett jöjjek, hogy szépségről nem csak akkor beszélhetünk önmagukkal kapcsolatban, ha minden a helyén van, beleértve a bőrünket is. A belső szépségről elsősorban a lelki tartalmakra gondolunk, de higgyétek el, mi belülről a szó legszorosabb értelmében is különlegesek és szépek vagyunk. Én legalábbis így éreztem a látottak után.

Pár szóban a konzerválásról, azaz egészen pontosan a plasztinálásról. A plasztináció tkp. a szövetek folyadék- és zsírtartalmának eltávolítását, majd ezután műanyaggal helyettesített tartósítását jelenti.  A test folyadéktartalmának eltávolítása után első körben acetont juttatnak a folyadékok helyére. Ezután egy vákuumkamrában a félkész preparátumot szilikonba teszik, így az aceton elpárolgásakor a helyére műanyag kerül. Ezzel a módszerrel a testek abszolút időtállóak lesznek, sőt alakíthatók, így könnyen bemutathatók.

A módszer segítségével kivételes látvány tárul elénk az testünkről, annak működéséről, szerkezetéről. Nagyon érdekes látni egy-egy szerv elváltozásait is, vagy pl. hogyan néz ki egyik-másik ismert betegség valójában. Az emberben szerintem mindezeket látva egyszerűen automatikusan kialakul egy másfajta, talán mélyebb tudatosság a testét illetően. Így a szervezők egyik alapvető céljukat véleményem szerint egyértelműen elérték a kiállítással.

Ahogy már említettem, ennek a kiállításnak a szív, "A szív története" volt a középpontjában. Több helyen olvastam korábban: milyen jó, hogy a testekkel kapcsolatos kezdeti sokk időszakának vége, mert így sokkal specifikusabb és fókuszáltabb kiállításokat tudnak összeállítani. Nos, nincs összehasonlítási alapom, de az tény, hogy A szív története egy nagyon logikusan felépített, lépéséről-lépésre egyre mélyebb és összetettebb információkat tartalmazó kiállítás volt. Igyekeztek odafigyelni többek között arra is, hányan vannak bent egyszerre a teremben, hogy ne legyen túl zsúfolt, másrészt csak  egy "út" vezetett előre, azaz mindenki ugyanabban sorrendben látott mindent, így valóban lehetett egymásra építeni a látottakat. A kiállítás azt igyekezett bemutatni, hogy a szivünk hogyan viszonyul hozzánk és mi hogyan viszonyulunk hozzá. Hogyan kapcsolódik a testünk különböző részeihez, vagy hogyan vélekedünk róla, mint "tárgyról" vagy mint egy "ideáról."

Az alaphangulatot megadva, belépéskor az ember a szív dobogását hallhatta, mint  egyfajta üdvözletet. A kiállítás végefelé sok-sok hatalmas hordó állt nem messze a kijárattól, amely azt a kb. 6800 liter vért szimbolizálta, melyet a szivünk egy nap alatt pumpál a testünkbe. Valóban fantasztikus, nem? A sok csoda ellenére érdekes módon a szívünkre csak akkor gondolunk leginkább, ha valamilyen problémánk van vele. Pedig mi van más, mi fontosabb lenne számunkra a mindennapi jólétünket, életünket illetően? Az este alatt valóban egyre erősebben éreztem, hogy a testem nem csak úgy itt van körülöttem... hanem az enyém, az énem része... sőt, az életminőségem, -stílusom abszolút leolvasható róla, nem is akárhogyan. (A második képen  pl. egy dohányos szürke tüdejét látjátok a bal oldalon, de volt ott szinte koromfekete is.) Nagyon fontos, hogyan bánunk a testünkkel, és sokszor - higgyétek el - a legkisebb változtatásnak is jelentős eredményei lehetnek. Nagyon érdekes volt hallani Gunthertől (a második videón), hogy soha nem látott még két egyforma szivet, ami szépen mutatja, hogy mennyire egyediek vagyunk mindannyian, egészen a molekuláris szintekig. 

 

  

 

Számomra meghatározó élmény volt a Body Worlds kiállítás, de nagyon kíváncsi lennék mások véleményére is, akár látták valamelyik kiállítást, akár nem.

P.S.: Az olimpiai játék vasárnap este zárul, ha valaki be akar szállni, még van egy kis ideje. ;))