csütörtök, november 26, 2009

Oh dear, poor doe! :)


Ritkán írok napi eseményekről a blogon, hiszen annyi minden történik, nehéz szemezgetni, s akár az egész blog erről szólhatna. Most azonban kivételt teszek, mert ez aranyos. :)
Ahogy arról már korábban írtam, a városban nagyon sok zöld terület van. A várostervező szakemberek a "City within a Park", azaz "város a parkban" elmélet szerint igyekeznek alakítani Torontó arculatát. A város kb. 13 százaléka parkosított, viszont legalább 42 százaléka még ki nem alakított erdőség (ez több, mint 35 km2-t jelent). Így természetes, hogy a városnak saját kis állatvilága van. Gyakran látok pl. sasokat körözni a házunk körül, de őzet is láttam már a metróból egyszer-kétszer az erdőszéleken.
A belváros abszolút közepén azonban mégis csak furcsa egy őz kora reggel. Pedig ez történt kedden, igen közel a tóhoz, a Union metróállomás közelében. Valamikor a kora hajnali órákban sétálhatott be a városba, és már a reggeli nagy forgalom idején szemelték ki, a sok száz munkába igyekvő ember között sétálgatva. Idővel talált magának egy nyugodt helyet és békésen üldögélt egy hatalmas irodaépület előtti kis zöld területen. Persze nem kellett sok idő, hogy kisebb tömeg gyűltjön össze az őz körül, hogy fényképezhessék, videózhassák a szokatlan látványt. Az őzet látszólag ez sem nagyon zavarta. :)  Ahogy a videón is látszik, előbb-utóbb megérkeztek az állatmentők és a rendőrség segítségével elkábították, majd elfogták az állatot, aki egy óra múlva már a szabadban ugrándozhatott újra - a belvárostól távol.

Mindenesetre az a szakemberek előtt is érdekes kérdés, hogyan jutott le az őz teljesen sértetlenül egészen a város aljába, a belváros legforgalmasabb központjába.....

3 megjegyzés:

Martalóc írta...

Néhány hónapja olvastam a hírekben, hogy itt Budapesten meg egy vaddisznó rohant le a Gellért-hegy oldalán a Dunáig. Ott megijedt a kocsiktól és beleesett a folyóba, a vizirendőrök valahol azt hiszem a Petőfi-híd táján fogták ki. Elvitték a Vadasparkba. Nem tudom, hogy a szerencsétlen miként jutott el a város közepéig, hiszen forgalmas utakon, lakóházak sokaságán kellett észrevétlenül keresztülvágnia.

Livia írta...

:) Jaj szegeny, hat az is valami hasonloan rejtelyes dolog lehetett... erdekes, hogy mereszkednek be a varosba... es hogy jutottak el oda, ahova...
Talan bele akartak szagolni a varosi eletbe. :) Nem hinnem, hogy odavoltak... :)

Névtelen írta...

Tényleg érdekes hogyan jutnak be ezek az állatok a város központjába. Nálunk róka komákkal lehet néha összefutni, és már nem egy majom nézett körül a városban az állatkerti életet megunva. :)