szombat, május 09, 2009

Negril, Jamaica 3.


A Rick's Cafe kapuit 1974-ben Richard Hershman nyitotta meg. Annak idején Negril egy csendes kis halászfalu volt, mindenféle modern kényelem - elektromosság, telefon, meleg víz - nélkül. A Rick's Cafe az első bár és étterem volt a maga nemében a nyugati sziklás partszakaszon, ami a közeli "7 mérföldes tengerpart" mellett egyfajta változatosságot nyújtott. A kezdetektől fogva helybéliek és turisták is felkeresték a bárt, hogy természetes környezetben gyönyörködhessenek a negrili, híressen szép naplementékben. (Mi ebből most sajnos nem sokat láttunk, mert eléggé felhős volt az ég. Ettől függetlenül így is nagyon szép volt.) Az évek során ez egyfajta tradícióvá is vált és a Rick's Cafe ma a legkedveltebb találkozási pont Negrilben.

A csodás kilátás mellett magáról a sziklafalról is érdemes szót ejteni, ami egy másik kivételes adottsága a helynek, s egyben a bárnak is. A sziklákról, kb. 11 méter magasból ugranak alá sokan a kristálytiszta vízbe, vagy búvárkodnak egyet a közelben, amit egyszer én is nagyon kipróbálnék. :) És ha még ez mind nem volt elég, akkor ott van a fantasztikus élőzene, a finom ételek, italok és a hely varázsa, amiből biztosan mindenki talál magának valami kedvérevalót.
A Rick's nem egyszer éledt már újjá megnyitása óta, hiszen a hurrikánok időnként nem kímélték ezt a partszakaszt sem. 1988-ban Gilbert zúzta teljesen szét az éttermet 7-8 méteres hullámaival, majd 16 évvel később Iván tette ugyanezt. Ez alkalommal 18-25 méteres hullámok romboltak le sok mindent a környéken. Az Iván hurrikán után azonban a Ricks harmadízben is újjáépült és nagyobb, elegánsabb lett, mint valaha volt.

Hogy milyen volt régen, azt nem tudom, de most egészen biztosan nagyszerű helynek tűnt, ahol mi is igazán jól éreztük magunkat. Néztük a szikláról ugrókat, fényképezgettünk, gyönyörködtünk a pazar kilátásban, reagge zenét hallgattunk és jamaikai sört - Red Stripe - ittunk (igen, még én is belekóstoltam, és ahhoz képest, hogy sör, nem is volt rossz :)). Mi kell még több? Enni nem ettünk ott - pedig azt mondják, nagyon jól főznek -, mert hamarosan indultunk vissza a hotelbe, ahol szintén várt ránk a sok-sok finomság. :)
A Rick'snek egyébként 60 személyzet dolgozik, kb. 4000 négyzetméteren. A legtöbbnek ez az első és egyetlen állása, sokan évtizedek óta dolgoznak itt és nem is vágynak máshová. A főszakács, Phillip Williams például 25 éve dolgozik a bár konyhájában. Szerintem ez szépen mutatja, hogy a Rick's-ben nemcsak vendégnek, de alkalmazottnak is jó lenni. Az ember másképp érzi magát egy ilyen helyen, mint ahol azt látja, hogy kényszerből, kényszeredetten szolgálják ki. A helybéliek mindenesetre nagyon büszkék a bárra és mindenfelé olvasni is, hol tesznek róluk említést a világban.

Például a Caribbean Travel and Life Magazin osztályozása szerint:
- a Rick's a világ tíz legjobb bárjainak egyike,
- a karib szigetvilág legjobb reagge bárja,
- Patricia Schultz könyvében is kiemelt szerepet kap. A könyv címe: "1000 places to see before yo die".

Íme két kis videó a hangulat kedvéért :)

Rick's Cafe, Negril, Jamaica from Livia on Vimeo.


Rick's Cafe 2, Negril, Jamaica from Livia on Vimeo.


A Rick's Cafe után pedig íme pár program, amik közül Negrilben és környékén választani lehet, s amelyek közül nem egy a gyerek számára ingyenes. Az első ötből választunk majd legközelebb... ;))

1. Dunn's River Falls és Ocho Rios Hilite
Az egy napos úton Jamaika északi partjának mentén utazhatunk végig, érintve egy kis halászfalut, Falmounth-t. Discovery öbölbe is eljuthatunk, ahol Columbusz Kristóf először szállt partra Jamaikában 1494-ben. A nap fő attrakciója a Dunn folyó vízesése, ami a szigetország egyik legismertebb és kedveltebb látványossága. A turisták itt felmászhatnak a vízesésen és gyönyörködhetnek a környékben.

2. Black River Safari és Y.S. Falls
Ez a túra már az esőerdő méységeibe visz minket. :) Hajókázhatunk a Fekete folyón, ami az ország leghosszabbika, egzotikus növényeket, állatokat látva út közben, mint pl. az amerikai krokodilt. Eljuthatunk az ország másik híres vízeséséhez az Y.S. vízeséshez, ahol meg is fürödhetünk a kristálytiszta vízben.

3. Reagge & Culture
Ezen a túrán Bob Marley életével ismerkedhetünk meg közelebbről. Szintén az északi part mentén visznek el bennünket a Szent Ann hegység belsejében található kis faluba, aminek neve Nine Miles (kilenc mérföld). Itt született és nőtt fel Bob Marley, és itt is temették el halála után. Mai napig Marley több rokona él a faluban, akikkel akár találkozhatunk is. :) Megnézhetjük a zenész házát, szobáját, ágyát ("we'll be together with a roof right over our heads, we'll share the shelter of my single bed") és egyéb olyan helyszíneket a környéken, amik megjelennek a dalszövegekben is. Például állhatunk a Mount Zion Rock-on, ahol Marley gyakran meditált: "Cold ground was my bed last night, and rock was my pillow, too"

4. Mountain Valley Rafting
A fél napos programon egy tapasztalt evező visz le minket a folyón, miközben a vidék történetéről, színes múltjáról mesél nekünk.

5. Mayfield Waterfalls
A szintén félnapos túrán a Mayfield vízeséssel ismerkedhetünk, ami szinte olyan, mint 21 egymás melletti jacuzzi. :) A helybéliek egyik kedvence ez a gyógyvízforrás, aminek erejében mélyen hisznek. Napközben tanulhatunk Jamaika növényeiről, fűszereiről, miközben sétálgatunk a folyó mentén.

6. Get Wet with the Dolphins & Dunn's River Falls
Ahogy a névből is kiderül, ezen program keretében delfinekkel lehet ismerkedni. Egészen pontosan választhatunk az ismerkedés, simogatás és a delfinekkel való úszás között. Gyerekekkel ez a program biztosan szinte 'kötelező', főleg hogy a gyerkőcök számára ingyenes is. :)

7. Kingston
Kingston felé kivételesen a déli parton utazhatunk végig, megcsodálva a Kék-hegységet útközben. Kingstonban megnézzük a West Indies Egyetemet, a Bob Marley Múzeumot, a belvárost, és a Nemzeti Stadiumot is. (Ez az egyetlen program, amire semmiképpen nem mennék el, mégha nagyon érdekelne is, a hatalmas gyilkossági rátára tekintettel, ami elsősorban a fővárosra koncentrálódik. Persze lehet, hogy elkerül minket a baj, de ne húzzunk ujjat az ördöggel, nem igaz?)

Mindezek mellett lovagolhatunk a tengerparton, búvárkodhatunk, vagy akár drótkötélen suhanhatunk végig az esőerdőn. Akik a rastafarik életével, kultúrájával szeretnének ismerkedni, azok ellátogathatnak egy rastafari faluba, nem messze Montego Baytől. Mint tudjuk, Bob Marley volt egyik leghíresebb követőjük, aki sokfelé vitte hírét a rastafari hitnek/életmódnak/világlátásnak.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Reggel néztük meg a gyerekekkel(4,8 -év)a képeket.Nagyon lenyügözte őket a tengerpart,madárles,finomságok...de,legjobban derültek a helybéli árusokon,és persze tetszett nekik az élőzene.Valóban nagyon sok még a látnivaló a szigeten.Nagy a kontraszt az utca kép, és a hotelek között.Ami jellegzetessége is ennek a térségnek...Most ,ha Jamaikára gondolok először Vilson arca jut eszembe.És a mosolygós fiú a bolt előtt ... Nagyon jók a videók!Berni

Livia írta...

Koszonom Berni a kommentedet, nagyon orultem neki!
Jo erzes arra gondolni, hogy Wilson jut eszedbe Jamaikarol, no es az a fiatal srac a piacrol. :) Orulok, ha sikerult atadni valamit az orszagbol es az arcok szamomra is fontosak, sokaig velem maradnak. :)

Globetrotter írta...

Olyan szinesen es reszletesen irsz le mindent, hogy minimum egy jo kis prosit adhatnal ki belole, vagy akar rovidebb utikalauzt is :DDD
besos

Martalóc írta...

Hát igen, igen. Ez most kicsit olyan volt mint egy utazási iroda prospektusa. :)

mimmo írta...

A Marley múzeumot szívesen megnézném, jöhetne a delfines program is.

Biztos hiányzik Kanadában a Jamaikai jóidő.
(off bár Írországban ma már süt a nap, és legalább 14 fok van:))

Manka írta...

Hahó! Van kedved zenéset játszani? :) Részletek az én blogomon, új játék... :)

Rita írta...

Szia! rita vagyok, most először tévedtem ide, és mindjárt egy ilyen fantasztikus leírásra bukkantam! Nagyon tetszett, köszi!

Livia írta...

Koszonom Rita, igazan orulok, ha tetszett a leiras! :)
Tovabbi jo olvasgatast! En is megnezem majd a te blogod reszletesebben. :)
Udv, L.

Martalóc írta...

Szépen énekel ez a lány:

http://www.youtube.com/watch?v=Y7tKexc4wSM&feature=PlayList&p=754A1AD0B32D62B0&index=0