szerda, április 29, 2009

"Egypercesek" 33.

Szerencsésen visszaérkeztünk a jamaikai utunkról, ahol szinte mondanom sem kell, fantasztikusan éreztük magunkat. :) Napsütés, tengerpart, nyugalom, reggae music... s még sorolhatnám, mi minden volt része a múlt hetünknek. Jó hír, hogy nem voltunk rajta azon a gépen, amit éppen a felszállásunk előtt pár órával akart eltéríteni egy jamaikai férfi. Igaz, a gépek ugyanabból az országból ugyanabba az országba tartottak, azonban a szóban forgó repülő Halifaxból szállt fel. Mire mi megérkeztünk a montego bay-i repülőtérre, éppen a CanJet gép mellé, minden olyan csendes és nyugodt volt, hogy semmit sem sejtettünk, csak később tudtunk meg, mi is történt pár órával azelőtt ugyanott.

Annyi, de annyi mesélnivalóm van Jamaikáról és Negrilről és az élményeinkről, hogy egyenlőre fogalmam sincs, mikor lesz időm mindent leírni. Mindenesetre igyekezni fogok, de semmiképpen nem akarom összecsapni a jamaikai útleírásokat, szóval majd jönnek szépen sorjában, ahogy időm engedi. :)
Addig is íme egy kis ízelítő az ottani napjaink hangulatából. Miközben a parton pihentünk, olvasgattunk, gyakran sétáltak el mellettünk helybéli zenészek, akik meg- megálltak egy-egy reggae dallam erejéig. Ez a férfi volt a kedvencünk, aki saját dalait játszotta.
Mi nagyon élveztük, remélem ti is! :))



Oh island in the sun from Livia on Vimeo.

8 megjegyzés:

Globetrotter írta...

pont, mint a meseben :))

Manka írta...

Készen állok a nyugdíjra :) Csodás a tenger színe!

Télikabát írta...

Ja, jó.
A kubai gyerekről nem hallottunk.
Örülök, hogy jó volt, várom a beszámolókat.
Érdekes, hogy a jamaikai feketéknek hosszú a haja. Afrikában inkább rövid hajúakat szoktak filmezni.

Livia írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Livia írta...

Szia Telikabat,

Elnezest, a kubai "gyereket" elirtam, nem kubai, hanem jamaikai volt.
Tul sok biztosat nem tudni (az elozo megjegyzesben irtam ezt-azt, amit hallottam, de a vegen kitoroltem, mert igazabol nem biztos), csak a tenyeket. Azok pedig azt mondjak, hogy ez a ferfi el akarta teriteni a gepet, de meg mielott ujra felszallt volna. A dolog nem jott ossze, azonban egy ideig fogva tartotta a turistakat es a legenyseget, ami az elmondasok szerint nagyon felelmetes volt.
Mikor mi par oraval kesobb megerkeztunk ugyanoda, ebbol az ijedsegbol mar nem volt semmi. Mindenesetre az itteni munkatarsaim hetfon reggel lazasan kutatgattak, hogy vajon a mi gepunkrol volt-e szo, mert nem volt egyertelmu.

A beszamolokat igyekszem mihamarabb megirni. :) Addig is szep hetveget es koszonom a kommentet!

mimmo írta...

A yahoo hírekben olvastam a gépeltérítésről, és reménykedtem benne, hogy Ti nem voltatok a gépen. Szörnyű lett volna úgy kezdeni a nyaralást.
Szerencsére nem!

A videótok nagyon tetszett, kedvem támadt elutazni íziben az 'island in the sun'-ra és mint már korábban is említettem imádom a reggaet.:)

JuditAu írta...

Király hangulata lehetett a parton ülve ilyen jó kis nyugis zenét hallgatni! :)

Livia írta...

Haaaat bizony jo volt! :)
Milyen jooo lenne most is valami hasonlo! Itt meg mindig nincs igazan meleg sajnos...