vasárnap, december 21, 2008

Az első igazi hóvihar

Pénteken igazi téli hóviharunk volt. Sőt, ma vasárnap van és már újra esik.
Ha jön egy ilyen jellegű vihar, mint a pénteki, kicsit megáll az élet egy rövidke időre. Már napokkal előtte jelzik, hogy jön. Aki teheti, nem megy be dolgozni, nem ül autóba, stb. Mi is gondolkodtunk, hogy péntekre bezárunk, de végül úgy döntöttünk, hogy reggel még bemegyünk, hiszen 10-től kezdődött a hóesés, majd kora délután bezárunk, hogy nagyobb eséllyel érjünk haza időben. Mivel egész napra mondták a hóvihart - délutántól erősebbet, így azt is tudtuk, hogy napközben nem tudják majd eltakarítani az utakat, csak éjszaka. Így mindenki tudta, hogy a közlekedés szörnyű lesz pénteken.
Hát az is volt. 100 méterenként álltak az autók elakadva, kifordulva. Útközben rendszeresen meg kellett állni, mert az újra és újra keletkező jégtől nem lehetett kilátni az ablakokon. Mit ne mondjak, izgalmas utunk volt drága kolléganőmmel és barátommal, Marival. Régi, kicsi autója mégis elhúzott minket az elakadt autók mellett, egészen hazáig. Nekem még volt egy izgalmas különutam a házunkhoz vezető dombon, hiszen felfelé egyik autó sem tudott menni, a saroktól végig álltak az autók a kis mellékutcákon. Így csomagokkal és két hatalmas dobozzal a kezemben gyalog mentem felfelé, a három perces utat kb. 20 perc alatt megtéve, percenként leguggolva útközben, mert egyébként minden szétesett volna a kezemből. (Éppen aznap kaptuk meg a réteseket, amiket rendeltünk, én pedig néhány barátunknak is hoztam, így egyik kezemben 9 rétesrúd nagy dobozokban, míg a másikban karácsonyi ajándékok voltak.) Kegyetlenül fújt a szél és úgy éreztem, minden irányból esik (még hogy esik, fúj) a hó. Ja, és mindeközben -20 alatt... Útközben gondoltam is magamban, ha most nem leszek beteg, hát nem tudom, mikor. De szerencsére semmi bajom, megúsztam a dolgot, nem akármilyen fából faragtak. :)
Érdekes módon, mikor itthon végignéztem az út közben készített képeket, a fent elmondott kalandból szinte semmi nem látszik. Valahogy a hóvihar "szebb" oldalát kaptam lencsevégre, és nem az elakadt autókat, az autókat toló embereket... Mindenesetre íme pár kép az útról.


5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát nem látszik nagyon vészesnek a vihar. De van tapasztalatom hóvihar-fényképezésben, már nagyon veszedelmesnek kell lennie, hogy látszódjék.
Réteslapot lehet venni Kanadában?

Meg itt egy kis zene: :)

http://www.youtube.com/watch?v=1apK942NqZM

Névtelen írta...

Lehet, hogy furán hangzik, és többen hülyének fognak nézni, de nagyon irigyellek!
Imádom a hideget és főleg a havat, hónapokig bírnék ilyen állapotok között élni! Nekünk csak egy fél centi hó jutott tegnapelőtt reggel :(

Livia írta...

@Martaloc: Valoban nem latszik veszesnek, habar az volt... es en csak a kocsibol fenykepeztem, az is szamithat talan. No es persze az sem latszik, hogy kozben -28 van... :)

Reteslapot most rendeltem eloszor. Van egy magyar ceg, akik elsosorban nagy hoteleknek szallitanak, de lehet rendelni is toluk. Most kiprobaltuk es igazan nagyon finomak. :) Egyebkent szinte minden van itt is, ami otthon, foleg a magyar es mas europai boltokban.

@Babarum: Kezet foghatnatok Anyukammal, aki szinten mindig irigyel minket a ho es a hideg miatt. O is imadja mindezt, szoval tudom, hogy letezik ilyen. ;) Habar itt azert valahogy mas erzete van a telnek, a hidegnek. Az allando szel nagyon sokat dob a latba.
(Ha pedig egyszer szeretned mindezt elsokezbol megtapasztalni, akkor latogassatok el hozzank telen. :)

Névtelen írta...

Ahh, köszi az ajánlatot, de Manócska nem nagyon szereti a hideget, így egy téli látogatás nem nagyon valószínű! :)
A szél pedig nem ér! Azt nem szeretem. :(

Névtelen írta...

Ja. a szél az igen jó dolog, mert kisodorja a városból a füstködöt.

Láttam minap juharfaszirupot, mondom veszek aztán megkostolom, de valami elképesztően drága. Majd talán ha Kanada is belép az EU-ba többet hoznak be és lemegy az ára. :)