South Simcoe Railway

Október egyik hétvégéjén vonatozni mentünk családostul. Azaz az Édesemmel, apósommal és Chris-szel együtt autóztunk fel Torontótól kb. egy órányira északra, hogy aztán vonatra üljünk, és elvonatozzunk egy kicsit a múltba. Nem messze Torontótól, Tottenham városkájából indulnak ugyanis azok a régi gőzmozdonyok, amiken mi is utazni szerettünk volna.

Annak idején, a kanadai országos vasútvonal (Canadian Pacific Railway) megalakításának egykori legfőbb célja az volt, hogy fizikailag is összekösse az országot a nyugati parttól a keletiig. A kanadai konföderáció 1867-ben még csak négy (keleti) brit észak-amerikai provinciát egyesített. Nova Scotiának és New Brunswicknak ígéretet tettek, hogy összekötik őket Közép-Kanadával (Quebéc, Ontario). Manitoba 1870-ben csatlakozott a föderációhoz, a nyugati parton lévő British Columbia pedig egy évvel később. Tulajdonképpen csakis az egész kontinenst átívelő vasútvonal ígérete, annak fontossága tette lehetővé, hogy 10 év(!) leforgása alatt mindezt meg is valósítsák. British Columbia pl. azzal fenyegetőzőtt, hogy inkább az USA-hoz csatlakozik, ha nem hozzák létre az összekötő vonalat, így ma 4 ezer mérföldnyi (kb. 6.400 km) vasútvonal vezet az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. Mindez tkp. azt is jelenti, hogy maga a vasút a valaha legfontosabb szerepet játszotta Kanada megalakulásának történetében.

1885. november 7-én a híres "Last Spike" robogott végig a transzkontinentális vonalon, hivatalosan is összekapcsolva Kanadát, mint egy nemzetet. Az egyik vasút, amit a vonal megépítésekor használtak, még mindig működik minden nyáron a South Simcoe Vasútnál!

A kanadai történelem természetszerűleg nem nyúlik annyira vissza az időben, mint amihez mi, európaiak hozzászoktunk, így ez a vasút mindenképpen egy ritka és régi történelmi emléknek számít.

A South Simcoe Vasutat a South Simcoe Railway Heritage Corporation irányítja mai napig. A nonprofit szervezet '53-ban alakult, akiknek kollekciójában utasszállító gőzmozdonyok és teherárut szállító szerelvények is megtalálhatók. A gyűjtemény büszkesége természetesen a már említett gőzmozdony, ami a "136-os" számot viseli. A mozdonyt 1883-ban építették, Sir John A. Macdonald idejében, aki Kanada első miniszterelnöke volt. 2000-ben a "136-os" belépett szolgálata 3. századába.

Ahogy a képeken is látszik majd, a vasúti megálló és maga az út is nagyon barátságos és múltat idéző volt. Az itt dolgozók mindegyike önkéntes, a mozdonyvezetőtől kezdve a péntároson át az idegenvezetőig, aki egyébként az egész utat végignavigálta. :-) A jegykezelők között egy édes kisfiú is volt, aki nagy levegővételek közepedte mesélte el nekem, hogy ha Halloween hétvégéjén visszajövünk, akkor az év egyelten éjszakai útján vehetünk részt, ami számára minden alkalommal kicsit félelmetes. ;-)) Azt is megtudtam, hogy karácsony táján pl. az Északi Sarkra megy a vonat, és az úton a Mikulással is találkozhatunk. (A kisfiút a képeken majd láthatjátok.) Hááát, ez igen csábító ajánlat, mivel a Mikulás otthonát mindig szerettem volna látni, így előfordulhat, hogy akkortájt újra visszalátogatunk. Ki tudja...

Addig is itt van pár kép a környékről és az útról.