vasárnap, szeptember 30, 2007

Toronto International Film Festival 2007


A 32. Torontó Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF) rendezték meg idén szeptember 6. és 15. között. 1976 óta nagy változásokon ment keresztül a fesztivál, s mára a filmvilág egyik legjelentősebb megmérettetésévé nőtte ki magát. (Az alábbi linken az egyes évek poszterein keresztül figyelhetitek meg az átalakulást.) A város annak rendje s módja szerint erre a hétre teljesen megbolydult, erősebben lüktetett a szokásosnál. Nem is csoda, hiszen óriási tömegben érkeznek turisták a világ minden tájáról (szállodai szobát kapni teljességgel lehetetlen volt pár hétig az egész városban), s a filmvilág csillagai közül is igen sokan megfordultak Torontóban ezenben a napokban. (A bejegyzés végén láthattok róluk egy kis összeállítást.) Őszintén szólva én magam nem nagyon voltam részese a fesztiválnak több okból sem. Egyrészt kicsit furán éreztem volna magam a tömegben lökdösődve arra várni, hogy elkapjak egy-egy tekintetet, vagy készíthessek egy-két fotót a "sztárokról"; másrészt pedig őrületes pénzeket kérnek el a mozijegyekért ilyenkor, ami csakis úgy érné meg, ha egy csomagban vásárolunk meg több jegyet, az viszont bőven 100 dollár körül mozog fejenként. Igy a számunkra érdekes filmeket most, a fesztivál után vesszük sorra.
A fesztiválon 55 ország 349 filmje mutatkozott be, melyeket 4156 film közül választottak ki, s melyeket csoportokra osztanak a fesztivál idején a könnyebb eligazodás érdekében. Igy pl. a "Canada First" program keretein belül kanadai rendezők filmeit nézhették meg az érdeklődők, úgy mint az "Amal", "Walk All Over Me" vagy a "Young People Fucking".
A "Canadian Retrospective" filmjei a kanadai mozi történelmét igyekeztek bemutatni, pl. a "Chronicle of a Summer", a " The Paper Wedding" vagy a '68-as "The Snowshoers" című filmeken keresztül.
A "Contemporary World Cinema" a világ minden tájáról mutatott be filmeket, amik között más fesztiválok díjnyertes filmjeit is megtalálhattuk. A 62 film között szerepelt a "Run, Fat boy, Run", az " American Venus", a "Barcelona" vagy a "The Edge of Haven", eredeti címe: Auf der anderen Seite.
14 film szerepelt a "Discovery" programon belül, ahol az új filmrendezők munkáit mutatták be, mint pl. a "The Babbysitters".

Sorolhatnám még rendületlenül a különböző programokat (Doc Talks, Future Projections, Masters, Mavericks, Midnight Madness, Sprockets Family Zone, Visions stb.) és azok filmjeit, hiszen több száz filmről beszélünk most, s 55 ország filmszakembereiről, legyenek akármelyik végén is a kamerának. Akiket mindez bővebben érdekel, kattintsanak ide.

A "Gala Presentations", és a "Special Presentation" filmjei azok, amikről mi, átlagos mozinézők a legtöbbet hallunk, így ezeket azért nem hagyhatom ki. Több szakember szerint a mostani filmfesztivál filmei döntő többségben az erőszak különböző aspektusairól szóltak, úgy mint pl. az "Eastern Promises", David Cronenberg filmje, Naomi Watts és Viggo Mortensen főszereplésével, ami egy igen véres thriller az orosz maffiáról. A film egyébként elnyerte a fesztivál fődíját(!), így valószínűleg Oscar-esélyes film is. A "No Country For Old Men", egy másik thriller a Coen fivérektől, a "Rendition" című filmben pedig Reese Witherspoon igyekszik megtalálni eltűnt férjét. A "The Brave One" című filmben Jodie Foster egy kegyetlen támadás túlélője, aminek következtében a párja életét veszti. Foster az élmények miatti traumát nehezen feldolgozandó illegális fegyvert szerez, majd ő maga is erőszaktevővé válik. (Ezt már mi is láttuk, szerintem érdekes és elgondolkodtató volt, ajánlom nektek is.) A "Shake Hands with the Devil" a '94-es rwanda-i fajirtásról szól, mely egy katona, Roméo Dallaire feljegyzésein alapul, s többek között azt kutatja, milyen szerepe kell, hogy legyen az ENSZ-nek ilyen körülmények között.

A fenti filmek mellett több fénypontja volt még a TIFFnek, amit szintén nehéz mind felsorolni, így újra csak párat említek: "Into the Wild", "Lars and the Real Girl", "Sleuth", "Michael Clayton", "Juno", vagy a "Body of War" és a "4 Months, 3 Weeks and 2 Days".
A szakértők szerinti nagyszerű alakításoknak is hosszú sora lenne, akik között ebben az évben olyan színészeket találunk, mint pl. Ryan Gosling, Tommy Lee Jones, Jennifer Connelly, Viggo Mortensen, George Clooney, Cate Blanchett, Casey Affleck vagy Meryll Streep.

Nem lehetett, s nem is volt célom, hogy belemélyedjek a fesztiválon feltűnt és nagy érdeklődést kiváltott filmek világába. Ehelyett inkább csak felvillantani kívántam pár filmet, melyekre kattintva bővebb információkat olvashattok, s az arra érdemeseket idővel megnézzétek. Remélhetőleg a komolyabban érdeklődők magáról a TIFF-ről is sok érdekességet találhatnak a különböző linkeken. Jó nézelődést és filmválogatást!

Az alábbi fesztiválképek a Torontóban megforduló, s filmjeiket promótáló színészeket mutatja be a teljesség igényel nélkül:


hétfő, szeptember 24, 2007

Kapcsolat

Véleményedet, ötletedet a bloggal vagy a témákkal kapcsolatosan előre is köszönöm!

Neved
E-mail címed
Téma
Üzenet
Image Verification
Please enter the text from the image:
[ Refresh Image ] [ What's This? ]

szombat, szeptember 22, 2007

Rush


Hát igen úgy tűnik, hogy az utóbbi hetek a zene jegyében teltek, így a mostani post is zenéről szól. Mégpedig a szerda esti Rush koncertről. (Igérem, legközelebb filmekről írok majd.)
Újra Bill munkahelyén keresztül mentünk a koncertre, ami az Air Canada Centre-ben volt, s ahol a cégüknek saját boxa van, hogy időnként egy kis szórakozás közben beszélhessenek üzletről a nagy fejesek. Jó dolog ez, hiszen így sosem a nagy tömegben lökdösődünk (bár biztosan van, aki bizonyos alkalmakkor azt preferálná), hanem a kényelmes fotelekben ülünk, ahol - ha valami nagyfőnök is jelen van, mert nem mindig - finom vacsorával is várnak minket. Igy volt ez most is, így volt alkalmam megismerkedni többek között Bill egyik nagyfőnökével, John O'Neil-lal. :-) Szimpatikus férfi volt nagyon, a párjával (házastársával) együtt, aki jelen esetben szintén férfi.

Szóval Rush.
Meg kell mondanom, sosem láttam még ekkora őrjöngést, mint most, ezen a koncerten. Az emberek eszméletlen módon odavoltak ezért a három férfiért (Geddy Lee, Alex Lifeson, Neil Peart), akik a Rush tagjai már jó pár évtizede. 1974-ben jelent meg az első lemezük, "Rush" (én akkor még sehol sem voltam, ők meg már együtt zenéltek), a legutolsó pedig most májusban "Snakes & Arrows" címmel.
Igy kezdték:
És ilyenek most:

Nem egy szépség egyik sem (bár idősebbként már jobban néznek ki), nem a külsejükkel lettek népszerűek az biztos, ahogyan az manapság megesik olykor-olykor... A tudásuk ezzel szemben senkiben nem ébreszt kételyeket. A zenejük igaz, nem az én stílusom volt, de nem kellett sok idő hozzá, hogy ezt én is megérezzem, megértsem. A dobosukat, Neil Peart-t a világ egyik legjobb dobosaként tartják számon, és tény, hogy amit dobszólóként a koncerten művelt, az valami eszméletlen volt. (A cikk végére tettem egy kis részletet belőle!) Az énekes Geddy Lee-nek, összetéveszthetetlen, magas hangja van, ami kicsit szokatlan volt számomra néha, de egészen biztos vagyok benne, hogy én voltam az egyetlen.
Na de hallgassatok is bele, ne csak írjak róla. Ennek a dalnak Tom Sawyer a cime:



A Rush egy igazi torontói együttes, akikre talán azt mondhatnám, hogy olyanok itt Kanadában, mint az LGT Magyarországon. Mindenki ismeri és szereti őket, éneklik a dalaikat kicsik és nagyok. Jó régóta a zenei palettán vannak, bár ők még mai napig is együtt "nyomják".

Hát mindenesetre most már tudom, milyen az igazi kanadai rock, akikért nem csak itt, de szerte a világon is sokan rajonganak (még a south parkos fiúk is). Kicsit pironkodtam ugyan, mikor azt kellett mondanom a nagyfőnöknek - aki mellesleg nagy Rush fan -, hogy nem nagyon ismerem a Rush zenéjét, de arra fogtam, hogy Magyarországon biztosan nem jöttek be annyira. (Ugye nem? Vagy csak én vagyok ennyire tájékozatlan? Pedig Bill is még Németországban ismerte meg a zenéjüket. Na mindegy.) Egy-két dal kicsit ismerősen csengett, akkor próbáltam szélesebben mosolyogni, és én is mozgatni a fejem a zenére, de egyébként nagyrészt egy srácot néztem a tömegben majdnem végig a koncert alatt, illetve egy zöld neoncsíkot a kezében, amivel az első perctől az utolsóig végig hadonászott. Komolyan mondom, meg nem állt a 3 óra alatt, és amikor kicsit világosabb volt a nézőtéren (néha még sötétben is) jól kitünt, hogy mindenkinél nagyobbakat ugrál. Nem lehetett szem elől téveszteni, főleg mivel csak neki volt zöld csíkja, így rajta keresztül néha én is jobban tudtam az ütemet.
Persze azért nem bántam meg, hogy elmentünk, mert mint zenészek, engem is a hatásuk alá kerítettek, no és torontóiként amúgy sem árt tudnom, ki is az a Rush. :-)

szombat, szeptember 15, 2007

Remember That Night

Egy érdekes, nagyszerű, különleges dolognak voltunk részesei szombat délután.
Egy szimpla moziban.
Egy nem mindennapi show keretein belül.

David Gilmournak, a Pink Floyd egykori gitárosának ugyanis jövő héten jelenik meg a legújabb DVD-je, Remember That Night címmel. A megjelenést megelőzve azonban jó páran Európa, és most Észak-Amerika szerte részleteket láthattunk belőle. No de ettől még nem lenne a dolog annyira különleges, mint amennyire volt. Ahogyan múlt héten egész Európában, szombaton Amerikában és Kanadában egyszerre, egy időben jöttünk össze, összesen 166 moziban, hogy megnézzük az új DVD premierjét. (Én már magát a gondolatot és az érzést is szeretem, amikor egyszerre sokan lehetünk valami kivételes dolognak a részesei.) A DVD után David Gilmour és csapata Londonból, élőben játszott egy dalt, majd egy (hangulatában igen vicces) interjú következett a Royal Albert Hallból. A kérdező, a csapat egyik gitárosa Phil Manzanera volt, aki nem szakmabeli lévén, kicsit csendeskén, zavartan kérdezgetett, néhol kimondottan viccessé téve a helyzetet. Az emberek a dalok után ugyanúgy tapsoltak és kiabáltak, mintha egy valódi koncerten lettünk volna, furcsán keveredett a mozi és egy élő koncert élménye mindenkiben. A kérdéseket egyébként a rajongók tehették fel korábban, amit Gilmour honlapjára tölthettek fel, majd az est folyamán bejátszották őket, s David válaszolni igyekezett rájuk.

A zene csodálatos, gyakran könnyekig megható volt, az Echoes című számot pl. teljes egészében végigjátszották, ami igen ritka, s aminek Bill el sem tudom mondani, mennyire örült. Tkp. neki volt meglepetés ez az egész délután. Ő az, aki nagyon szerette a Pink Floydot, és manapság David Gilmour zenéjét. Be kell valljam azonban, Apa is többször eszembe jutott a moziban ülve, ahogyan szinte mindig, amikor igazi, értékes zenét hallok. Ő tanított meg a zene szeretetére, már amennyire időnk engedte, s biztos vagyok benne, hogy ő is ott ült volna az európai mozik egyikében vagy a koncertturné valamelyik állomásán. Billnek hihetetlen tudása, kollekciója és alázata van a zenét illetően, nagyszerűen el tudtak volna beszélgetni éjszakákon át, finom sörök mellett. :-) Ennél a dalnál (Blue) nagy szerencsém volt, hogy sötétben ültünk... Hmmm... Vagy hallgassatok bele ebbe (Shine On You Crazy Diamond)!
Ha a videókkal gond lenne, ezen az oldalon a fenti kettő mellett további dalokat találtok a DVD-ről, ahol ki tudjátok választani a lejátszásra használt programot is. S akinek tetszik, ne fogja vissza magát, jövő héttől irány a zenebolt!

vasárnap, szeptember 09, 2007

Masi koncert Yorkville-ben

Meg kell mondanom őszintén, hogy nagyon ritkán járok magyar programokra, noha a Magyar Ház mellett dolgozom és így szinte minden eseményről hallok. Múlt szombaton azonban egy magyar énekesnő, Masi koncertjén voltam Ildivel. Sajnos ezév egyik utolsó közös progamja volt ez nekünk, mert szerdán Ildi visszautazik Magyarországra. Nagyon fog hiányozni. Bár kedden még összehozunk majd egy lányos wellness estét: átmegyünk a házunk fitness központjába és úszunk, szaunázunk, beszélgetünk egyet. (Ildi, gyere majd vissza minél hamarabb!! )
Szóval szombat este Masi (Annamária Eisler) adott egy koncertet a belvárosi, yorkville-i Heliconian Hallban. Az 1875-ben épült templom különleges alaphangulatot adott az estnek, no és maga a környék sem utolsó. Yorkville Torontó egyik legelegánsabb bevásárló- és szórakozó negyede, ahol csodás éttermek, és csakis elsőosztályú üzletek, művészeti gallériák találhatók. A '60-as években a környék még a hippie kultúra központja volt, s mindenfelől jöttek is zenészek, hogy a környékbeli kávéházakban felléphessenek. Olyan kanadaiak karrierje indult itt el, mint Neil Young, Joni Michell vagy Gordon Lightfoot. Ahogyan a koncert helyszínéül szolgáló templom, maga egész Yorkville is viktoriánus stílusú (a második képen egy tűzoltóság látható), az utcai kávéházaktól kezdve, az antik boltokon át egészen a híres tervezők munkáit bemutató üzletekig. A közelben olyan designerek kollekcióit láthatjuk, mint Chanel, Tiffany, Giorgio, vagy Hermes. Ahogyan azt mi is éreztük szombat este, a környék éjszaka sem csendesül el, hiszen megannyi martini bár, romantikus étterem csábítja ide az embereket. Szó mi szó, a környék valóban nagyon hangulatos, minden évszakban, napszakban kellemes errefelé sétálni.
Na de térjünk vissza Masihoz. Masi mai napig rendszeresen jár haza Magyarországra is, ahol szintén vannak fellépései minden évben. Otthon, kislányként a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdett énekelni, majd később a Bartók Béla Konzervatóriumban tanult tovább. Majláth Júlia tanítványaként egyre több felkérést kapott, énekelt olyan művészekkel, mint Kabos László vagy Horváth Tivadar. Később a torontói Royal Conservatory of Music-ban képezte tovább zongoratudását és énekelt a világhírű Mandellson kórusban. Masi egy időben New Yorkban is dolgozott egy projecten Bobby Scott-tal, azzal a legendás hírű jazz zenésszel, aki Michel Legrand dalait is hangszerelte. Az éneklés mellett már otthon is és később itt, Kanadában is modellkedett, ahol szintén szép sikereket ért el.
Ezen a esten Kanada egyik leghíresebb zongoristája kísérte, Norman Amadio, aki olyan énekeseket kísért már, mint Judy Garland, Paul Anka, Joe Williams vagy Peggy Lee. A párizsi hangulat felidézésében Joseph Macerollo harmoniaművész volt segítségére, aki fellépett már pl. a Három Tenorral vagy Teresa Stratas-szal.
A koncert igazán élvezetes volt, Masi mély, Karádyra emlékeztető hangja kellemesen búgott a kis viktoriánus templom falai között.
Őszintén izgultam Masi sikeréért, örülök, hogy jól sikerült minden. Mi készítettük a Corvinában Masi posztereit, szórólapjait, jegyeit, így volt alkalmam megismerkedni vele. Egy igazán kellemes, finom, melegszívű nőt ismerhettem meg benne, akit nem véletlenül szeretnek itt, Torontóban és otthon, Magyarországon is.
Egy nagyon rövid videót készítettem a koncert alatt, hallgassatok bele!

szombat, szeptember 01, 2007

ROM



Múlt hét végén végre meglátogattuk a felújított Royal Ontario Múzeumot (ROM). Terveztük már ezt a kis kirándulást egy ideje, hiszen pár hónapja megnyitotta kapuit a felújított részleg is. A végén mégsem voltunk teljesen szerencsések, mert néhány kiállítás még mindig zárva volt, de ettől függetlenül csodás volt mindaz, amit láttunk (alig bírtuk így is végigjárni, hiszen hatalmas ez a múzeum).

Nehéz nem esni abba a hibába, hogy túl sokat írjak egy témáról. Hosszan tudnék írni most is minden egyes kiállításról, amit láttam, mert a maguk nemében mindegyik egyedi és különleges.
Egyik elsőként néztük meg a „First People” kiállítást, ahol kanada őslakosaival, életükkel, hétköznapjaikkal, művészetükkel ismerkedhetünk meg. (Keresztmamámra gondolva jó sok képet is készítettem itt, amiket majd albumba rendezgetek és felteszek. :-) Több mint 1000 különböző műemléken keresztül igyekeznek bemutatni az őslakosok kultúráját, amik közül több az ország legrégibb leletei közé tartozik. Az ember ámulattal sétál a hatalmas, eredeti, kézzel festett kenuk, csodás festmények, ruhadarabok, használati eszközök között. Valahogy úgy éreztem, hogy a múzeum ezen részének a többiektől eltérő, sajátos hangulata volt, miközben egy-egy indián őslakos eredeti fényképét és a hozzájuk tartozó kis megjegyzéseket olvastam. Az egyik megkapó az itt látható, 1910-es portré volt, amelyen az alábbi szöveg olvasható: „Nem hajlandó portrét állni, csak abban az esetben, ha engedem őket táncolni.” A különös hangulat számomra talán éppen azért volt érezhető, mert a tárgyak, kiállítási eszközök mellett itt emberekkel, érzésekkel, valós életekkel találkoztam. Nem csoda, hogy jobban megérintettek - de persze ez csak én vagyok, ez a "megkülönböztetés" rólam is szól. :-)

Hűen tükrözve Kanada kulturális sokszínűségét, a múzeumban több nemzet igen érdekes kiállításai láthatók. Így pl. a Gallery of Chinese Temple Art (kínai templomok művészete), ahol többek között hatalmas, 12. és 15. század közötti festett faszobrok is láthatók.
Itt található a világ - Kínán kívüli - legnagyobb és legjelentősebb Kína kiállítása (Gallery of China), ahol közel 2.500 rendkívüli emléktárgyat csodálhatunk meg.
Kanada egyetlen Korea kiállításán (Gallery of Korea) a kerámiáktól kezdve a bútorokon, festményeken keresztül egészen a nyomtatási technikákig sok-sok minden megtalálható. (Akit Korea bővebben érdekel, látogassa meg kedves barátnőm, Vera oldalát, aki férjével már több, mint egy éve Szöulban él.)
Persze a felsorolásnak itt még messze nincs vége. Irhatnék bővebben a ciprusi, egyiptomi, görök, ázsiai, közep-keleti vagy európai galériákról is, amik szintén hihetetlen érdekesek, izgalmasak. Mivel otthon Európáról, az európai országokról igen sok mindent láthattam már, számomra a távolkeleti és a kanadai részek voltak a legérdekfeszítőbbek. (Aki mindezekről szeretne bővebben olvasni - angolul -, kattintson ide.)
És akkor még nem is említettem olyan nyalánkságokat, mint az “Ancient Peru Unearthed” (a feltárt ősi Peru), ami már sajnos csak pár napig látható (Katt ide egy-két reklámfilmért. A kis video alatt választhatunk a három "trailer"ből, azaz a három videófilmből.), vagy azokat a természeti kiállításokat, mint a Denevér Barlang, a madár- vagy a hüllőkiállítás. Természetesen itt is van külön gyerekeknek szánt részleg, ahol semmi sem tiltott, minden meg lehet, sőt kell érinteni, esetenként szagolni. Ahol a gyerekek régészt játszva dinoszaurusz csontokat áshatnak ki egy erre készült homokozóból, régi kosztümöket próbálhatnak fel, saját kezükkel vizsgálhatnak meg régi, a naprendszerünkhöz tartozó köveket vagy tanulhatják meg, hogyan különböztessék meg a meteoritokat a földünkről származó mintáktól. Én mindenhol ámulattal nézem ezeket a gyerekeknek szánt részeket, ahol a kölykök játszva, élvezettel tanulnak és szinte észrevétlenül növekszik bennük a körülöttünk lévő világ iránti érdeklődésük, tudásuk. Mi gyerekként még csak azt tapasztalhattuk meg, hogy csendben, rendezetten, semmihez nem hozzányúlva sétálgattunk nagyszerű múzeumokban, de a nagy fegyelemtől nehezen engedhettük el magunkat, így a látottak is másképp maradtak meg bennünk, mint talán ezekben a gyerekben, akik testi közelségbe kerülhetnek érdekebbnél érdekesebb dolgokkal - no persze a múzeum csak egy adott területén belül. :-) Talán éppen ezért már régóta tervezem, hogy írok majd az Ontario Science Centre-ről is (ami késik, nem múlik alapon), ami teljes egészében erről szól és ahányszor csak ott voltam, mindig nagyon élveztem én magam is. (De mielőtt írnék róla, újra el kell majd mennem oda, hogy frissebb legyen az élmény és hogy képeket készítsek.)

Általánosságban ami még nagyon tetszett, azok a termekben lévő kis fülkék voltak, ahol ismertetőket hallgathattunk az éppen aktuális kiállításról. Persze azért sokan vesznek részt az idegenvezetői túrákon is, és igen népszerűek a magnós túravezetések, amit a belépésnél igényelsz magadnak. Sokakat is látni fülhallgatóval a fülükön, elmélyülten jönni-menni vagy éppen bámulni valamit. :-)

A bejegyzést lezárva azt még mindenképpen meg kell említenem, miért volt olyan érdekes a mostani felújítás. Nemcsak azért, mert a világ egyik legnagyobb múzeumfelújításának és kibővítésének számít, de már csak külsejében is különleges és egyedi. A Micheal Lee-Chin Crystal (kristály) – mely igen feltünő, kirívó képet ad Torontó belvárosnának – a város egyik új szimbóluma lett, a 21. századé, a jövő felé tekintésé. A 30 millió dolláros ajándék egyrészt egyfajta köszönet Lee-Chin részéről Kanadának, azokért a lehetőségekért, amit a ország számára és a családjának nyújtott bevándorlásuk után. Másrészt azon reménynek kifejezése, hogy további fiatal kanadaiakat inspirál majd hasonló tettekre. A kristály észak-amerika egyik legnagyobb mérnöki kihívása volt annak minden komplexitásával és újszerű módszereivel együtt. További képeket és információkat a múzeumról itt találhattok, ide kattinva pedig egy webkamerát a kristályról.