Hiába, egy ekkora városban óriási fejetlenség tud kialakulni, ha a metróvonalon valami fennakadás történik.
Ez történt sajnos tegnap is, méghozzá egy igen szomorú apropóból. Egy hajnali baleset következtében egy metrómunkás meghalt és ketten megsebesültek, amikor kis szerelvényük nekiütközött a falnak és maguk alá temette őket.
Már reggel halottam a hírekben, hogy az egyik vonal egy szakaszán nem mennek a vonatok, de gondoltam, mire én odaérek úgyis megoldódik. Ittlétem alatt nem egyszer fordult elő ilyesmi, a hibát általában hamarosan helyrehozzák. Ezért eleinte nem is aggódtam a hír miatt. A buszvezető sem tudott további felvilágosítást adni, így kellemesen elbambulva néztem ki az ablakon út közben. Amint beértünk a metróállomásra, rögtön kizökkentem szendergésemből. Százával tolongtak az emberek az állomáson, amiből rögtön gondoltam, hogy nem kis elakadásról lehet szó. Mindenki a metrópótló autóbuszokra várt, hogy valahogyan eljussanak a belvárosba.
Minden ehhez hasonló alkalommal megdöbbenve érzékeltem, mekkora embertömeg közlekedik a föld alatt. Ha pedig több metró utasai tömörülnek össze egy állomáson, ráadásául a reggeli órákban, akkor ez az érzés többszörösére fokozódik.
Az igazán megdöbbentő látvány azonban az utcán fogadott. Emberek ezrei álltak mindenfelé a járdán, az utcán, akik szintén valamilyen közlekedési eszközre vártak.
Egy idő után persze már mindenfelé módon próbálnak előrejutni az emberek, akár stoppal is - ami itt, meg kell jegyezni, nem általános dolog. Velem is előfordult már, hogy egy hasonló esetben lestoppoltam egy autót és megkértem, vigyen be a belvárosba, mert éppen egy megbeszélt találkozóra mentem.
Tegnap igen nagy szerencsém volt, mert a harmadik buszra fel is fértem és kb. két és fél óra utazás-várakozás után meg is érkeztem a munkahelyemre. Komolyan, lehetett volna sokkal rosszabb is. Ha az utcán szállok ki, semmiképpen nem jutottam volna be pár óra alatt.
Napközben mindenfelé azt lehetett hallani, hogy egész napra lezárták a szóban forgó szakaszt, így eléggé kétséges volt az esti hazajövetelem is. Azonban újra szerencsém volt, mert Kasza Marton Lajos, akinek egy újabb verseskötetén dolgoztunk aznap, hazahozott. Habár mindenképpen idekívánkozik, hogy csak este kilenc óra után, mert addig rendezgettük a verseit.
Igy 11 órai munka után tegnap holtfáradtan estem az ágyba, amint megérkeztem, hogy kialudjam a nap fáradalmait.
Akkor még nem tudtam, hogy a mai nap sem lesz kutya, na de erről majd egy következő posztban...
1 megjegyzés:
Majd meséld el a köv. napodat is, hogy miért nem volt 'kutya' :)
Megjegyzés küldése