azok a hirdetések. A metrók, buszok hirdetéseiből szinte több programról s szervezetről(!) értesültem, mint máshonnan. A szociális jellegűek – természetesen - kedvenceim közé tartoznak. Nagyon sok közérdekű információt kaphatunk ily módon. Vannak olyan hirdetések is, ahol a poszterről kis cetliket téphetünk le és plusz információkat 
kaphatunk a szóban forgó témáról. Nagyon hasznosnak találom a dolgot. Az ilyesmit érdemes lenne otthon is kipróbálni! Szinte észrevétlenül szivárognak be így a köztudatba fontos információk, észrevétlenül tanulnak az emberek. A képen szereplő példa arról szól, hogy igaz, nem könnyű szülőnek lenni, de azért a verés sosem megoldás. Egy másik “kedvencem” arról írt, hogy ha egy szülő erőteljesen fogyókúrázik, mennyire befolyásolja gyermeke énképét is tudattalanul.Ezek mellett több hirdetés szól olyan általános témákról, mint a rendszeres kézmosás (talán ez egy kicsit furcsán hangzik, pedig tényleg milyen fontos), az utazási védőoltások fontossága, vagy hogy ne szemeteljünk.
Tavaly kezdték el kicserélni, felfrissíteni a városi buszállományt. Ha Bill-t kérdeznénk az új buszokról, biztosan azt mondaná, nem kedveli őket, ahogyan egyébként sokan mások sem. Igazuk is lehet, mert valóban, ezek a buszok nem a több kényelemről szólnak, kevesebb hely is van bennük. Az új buszok többek között a mozgáskorlátozottak életének könnyebbé tételét segítik elő. 
A buszokon ugyanis nincs lépcső, az elejük lejjebb mozgatható, hogy azt a kis szintkülönbséget is lecsökkentsék a busz és a járda között, ami van. Sőt, a padlóból szükség esetén kiemelhető egy kis rámpa, amin a kerekesszékesek felgurulhatnak a buszra. Az első pár ülés számukra úgy van kialakítva, hogy az ülés rész felhajtható, ahová beállhatnak és be is csatolhatják széküket az arra rászorulók. Itt meg kell említenem, hogy a sofőrök annyira kedvesek a sérültekkel, hogy odafigyelésük, gondoskodásuk többször könnyekre fakasztott már...
A nők számára szól az a program, aminek keretében este 9 után kérésünkre a megállók között is megáll a busz, hogy ne kelljen sokat gyalogolnunk a sötétben. Ritkán jövök haza 9 után, de vettem már igénybe ezt a szolgáltatást és hát valóban kellemesebb így hazajönni s nem árkon-bokron át, ahogyan az egyik buszról egyébként kéne. Nagyszerű, hogy egyáltalán gondolnak ilyesmire.
Nem is olyan régen láttuk, hogy új metrók is érkeznek majd pár éven belül, ahol nem lesznek külön kocsik, hanem egyetlen, végtelen hosszúnak tűnő szerelvényből áll majd a metró. Érdekes lesz, de erre még várnunk kell egy kicsit.
A buszokon ugyanis nincs lépcső, az elejük lejjebb mozgatható, hogy azt a kis szintkülönbséget is lecsökkentsék a busz és a járda között, ami van. Sőt, a padlóból szükség esetén kiemelhető egy kis rámpa, amin a kerekesszékesek felgurulhatnak a buszra. Az első pár ülés számukra úgy van kialakítva, hogy az ülés rész felhajtható, ahová beállhatnak és be is csatolhatják széküket az arra rászorulók. Itt meg kell említenem, hogy a sofőrök annyira kedvesek a sérültekkel, hogy odafigyelésük, gondoskodásuk többször könnyekre fakasztott már...A nők számára szól az a program, aminek keretében este 9 után kérésünkre a megállók között is megáll a busz, hogy ne kelljen sokat gyalogolnunk a sötétben. Ritkán jövök haza 9 után, de vettem már igénybe ezt a szolgáltatást és hát valóban kellemesebb így hazajönni s nem árkon-bokron át, ahogyan az egyik buszról egyébként kéne. Nagyszerű, hogy egyáltalán gondolnak ilyesmire.
Nem is olyan régen láttuk, hogy új metrók is érkeznek majd pár éven belül, ahol nem lesznek külön kocsik, hanem egyetlen, végtelen hosszúnak tűnő szerelvényből áll majd a metró. Érdekes lesz, de erre még várnunk kell egy kicsit.
Az igazság az, hogy eleinte nagyon utáltam ilyen sokat utazni nap mint nap. Elveszett időnek éreztem minden egyes percet, s egy ideig nem is tudtam örömet látni benne. Dehát az ember szépen lassan mindenhez hozzászokhat, ahogyan én is a hosszú utazásokhoz. Ma már nem arra gondolok, 
hogy ennyi idő alatt lassan Debrecenben lehetnék. Figyelem az embereket, amit mindig is szerettem csinálni, mégha itt ez még kevésbé illendő, mint otthon. (Igyekszem azért az illendőség keretein belül szemlélődni. :-) Vagy olvasgatom a körülöttem lévő hirdetéseket, ahogy sokan mások is. De leginkább olvasok, amit talán a legtöbben tesznek utazásaik során. Annyira rákaptam az utazások közbeni olvasásra, hogy lassan azon kezdek szomorkodni, milyen gyorsan beérek a munkahelyre. Most éppen Vámos Miklós egyik új könyvét olvasom (Hogy volt) és elmondhatatlanul élvezem. Oly jóízűek a történetei, a szavai, hogy gyakran újra és újra ízlelgetem őket. Időnként el is mosolyodom, talán furcsán is festhetek, de nálam ez nem ritka eset. Na jó, nem csak magamban szoktam mosolyogni, hanem a már a buszról ismerős arcokra is. Ma pl. végre újra láttam egy anyukát a kisfiával, akikkel régóta együtt utazom munkába menet és akiket karácsony óta nem láttam. Kicsit féltem is, hogy nem jönnek többé és én lassan elfelejtem az arcukat. Pedig annyira édes a kisfiú, olyan kis szép! Az pedig kimondottan tetszik, ahogyan egymáshoz viszonyulnak. Szóval ma végre ott álltak a szokásos megállóban és én legszivesebben odamentem volna beszélgetni velük egy kicsit, s elmondani, hogy hiányoztak nekem. Ki tudja, hogy néztek volna rám?
Igy újra csak magamban mosolyogtam, milyen jók ezek az utazás adta apró kis örömök!
hogy ennyi idő alatt lassan Debrecenben lehetnék. Figyelem az embereket, amit mindig is szerettem csinálni, mégha itt ez még kevésbé illendő, mint otthon. (Igyekszem azért az illendőség keretein belül szemlélődni. :-) Vagy olvasgatom a körülöttem lévő hirdetéseket, ahogy sokan mások is. De leginkább olvasok, amit talán a legtöbben tesznek utazásaik során. Annyira rákaptam az utazások közbeni olvasásra, hogy lassan azon kezdek szomorkodni, milyen gyorsan beérek a munkahelyre. Most éppen Vámos Miklós egyik új könyvét olvasom (Hogy volt) és elmondhatatlanul élvezem. Oly jóízűek a történetei, a szavai, hogy gyakran újra és újra ízlelgetem őket. Időnként el is mosolyodom, talán furcsán is festhetek, de nálam ez nem ritka eset. Na jó, nem csak magamban szoktam mosolyogni, hanem a már a buszról ismerős arcokra is. Ma pl. végre újra láttam egy anyukát a kisfiával, akikkel régóta együtt utazom munkába menet és akiket karácsony óta nem láttam. Kicsit féltem is, hogy nem jönnek többé és én lassan elfelejtem az arcukat. Pedig annyira édes a kisfiú, olyan kis szép! Az pedig kimondottan tetszik, ahogyan egymáshoz viszonyulnak. Szóval ma végre ott álltak a szokásos megállóban és én legszivesebben odamentem volna beszélgetni velük egy kicsit, s elmondani, hogy hiányoztak nekem. Ki tudja, hogy néztek volna rám?Igy újra csak magamban mosolyogtam, milyen jók ezek az utazás adta apró kis örömök!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése