Az utóbbi másfél év

Azt hiszem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, ezidőtájt az ember hajlamosabb visszanézni az elmúlt hónapokra és gyakrabban készítünk számadást magunkban. Mi is történt az elmúlt egy évben velünk... Hmm...
Gyakran számomra nehézséget is okoz visszaemlékezni mindenre, hiszen annyi történés, annyi érzés, annyi emlék gyűlik össze egy év alatt. Igy nem teszek most kísérletet arra, hogy összegyűjtsem ezeket és persze nem is akarok senkit untatni. Csak pár fontosabb momentumot említenék meg:
Először is megvolt az első házassági évfordulónk, ami igen kalandosra sikeredett, hiszen én éppen előző este jól megbetegedtem. Azonban már volt egy szobafoglalásunk Torontó egyik legszebb szállodájába (ami számomra meglepetés volt), így idegen környezetben haldokoltam egy teljes nap és éjszakán át. :-) Három hét múlva már itt is a második évforuló, igyekszem hát épen tartani magam... :-)
Nyáron elköltöztünk első közös, torontói lakásunkból és azóta egy épületben lakunk anyósomékkal. Az itteni épületnek nagyon jól felszerelt konditerme van, uszodával, teniszpályákkal, szaunával, így nyár óta rendszeresebben sportolunk, azaz egészségesebben élünk.
Ősszel két hétre hazalátogattunk, amire nagy szükségem volt már. Végre minden szerettünket újra jól megölelgethettük, s jókat beszélgethettünk.

Azt hiszem, hiába is sorolnám itt az eseményeket, tulajdonképpen ezekkel vajmi keveset mondok el a velünk történtekről. Hiszen hol maradnak az apró kis élmények, amik mosolyra fakasztanak nap mint nap? Hogy írhatnám le a mindennapok lassan kialakukó rutinját, amikor ismerős arcok mosolyognak rám a buszon, vagy köszönnek rám az utcán? S hol maradnak az újonnan megismert emberek, a gondolataik, érzéseik, a barátságok elmesélése?
Az az igazság, hogy el kell fogadnom, élményeinket nem tudjuk átadni másoknak, akik nem voltak részesei annak. Újra meg újra rá kell ébrednem, hogy elmondani, átadni mindazt, ami velünk történik lehetetlen. Az ember mindenről írhat, még képeket is csatolhat, valahogy mégis a lényeg sikkad el. Az a lényeg, ami viszont minket folyamatosan formál, alakít, ami a lényünkké válik s bennünket meghatároz.

Nagyszerű dolog mindaz, ami velem történik, s egyben szomorú is.
Nagyszerű dolog egy más országot, más szokásokat, más embereket megismerni. Ennek továbbra is minden nap örülök, és hálás vagyok azért, hogy ezt átélhetem, megélhetem. A sok tapasztalat, az új élmények, az emberek által minden nap kicsit más, s talán több leszek. Az azonban szomorú, hogy ezt a változást az otthoni szeretteim, barátaim nem érezhetik. Tudom, érzem, hogy csak ezalatt a másfél év alatt is sokat változtam. Másképp nézem a világot, s magamat; nyitottabb, megértőbb, türelmesebb lettem. Sok mindent jobban értek, ami korábban homályos volt előttem és sok új dolog foglalkoztat. De nem csak engem nem látnam mások, úgy érzem, sok mindenről lemaradok én is. Az érzés néha magával ragad, hogy nem vagyok ott, nem közösek már az élmények, s így szépen lassan el is felejtenek majd....
Igy hát nagy áldás ez, s egyben szívszorongató.
De azt hiszem, ilyen maga az élet is.

Mindenesetre a blogot ebben az évben is folytatni szeretném, ha másért nem, hogy év végén majd segítsen emlékezni. :-))
Még egyszer mindenkinek nagyon boldog, örömteli új évet kívánok, s kívánom, hogy éljétek meg a mindennapok apró szépségeit, amire engem ez az ország másfél éve tanít.