Megjött a december, itt a tél

November utolsó hetei szörnyű gyorsan elrepültek, meg is lepődtem, mióta nem írtam a velünk történtekről.
21-én volt Chris születésnapja, 15 éves lett a nagyfiú! Hétvégén ünnepeltük meg ezt a nagyszerű eseményt anyósomékkal közösen. Hihetetlen, de szinte havonta látjuk a változást Chris-en, kívülről s belülről egyaránt. Nem kétség, elérte őt is a kamaszkor, annak minden „szépségével” együtt. Úgy érzi, nem érti meg őt senki, hogy neki a legnehezebb az élete, és tkp. önmaga sem tudja sokszor, mit is kezdjen magával. No azért a lányok iránti érdekődése is jelen van, szóval a „szépség” néha igazi szépséget is takar... Szeretem, amikor esténként apja és fia beszélgetnek, mégha időnként nem is kellemes témákról, legalábbis Chris számára. Chris elmondása szerint senki más nem ül le vele így beszélgetni, szóval úgy érzem, mindkettőjüknek fontosak ezek az alkalmak. Mostanában egyre több probléma is felmerül persze, így Billnek néha igen kemény feladatot adnak ezek az órák, de mindig megérint, ahogyan ezzel a nagy kamaszfiúval beszélgetni tud mégis. Tudom, hogy előbb-utóbb meglesz ennek a gyümölcse, mégha ez most kevésbé is látható.
Az utóbbi hetek a munka szempontjából is nagyon mozgalmasan teltek. Egyrészt a Corvinában, hiszen van mit csinálnunk bőven, másrészt úgy néz ki, hogy egy újabb feladat is kilátásban van. Ha minden összejön, akkor eléggé el leszek foglalva a következő hónapokban, hiszen a két munka együtt 10-12 órát is kitesz majd, de mindenképpen megéri. Egy fejvadászcégnek kellene adatokat „rendezgetnem”, ami mellesleg otthonról is végezhető munka, így az időmmel is jobban tudom majd gazdálkodni. Hát szorítsatok nekem, hogy minden összejöjjön!
Múlt hét végén újra sikerült összeszerveznünk egy találkozót Vera nénivel, akinek a keze egyébként félig benne van ebben a munka dologban. A belvárosba mentünk ebédelni, méghozzá egy magyar étterembe, aminek a neve “Coffee Mill”. Igazán jól éreztük magunkat, s a sok finomság felett jókat beszélgettünk. Továbbra is csodálatraméltó számomra Vera néni frissessége és érdeklődése a világ dolgai iránt. Sokat tanulok tőle, mióta ismerem. Az egyik dolog, amit itt, Kanadában érdemes ellesni, az az idősek magukhoz- és a világhoz való viszonya. Mindig történik valami az életükben, igyekeznek elfoglalni és valóban jól érezni magukat. A rendszeres kártyapartik a barátokkal, a színház- és mozilátogatások, a szinte mindennapi mozgás mind-mind ide tartozik. Vera néninek mindemellett van egy olyan baráti társasága is, ahol nők gyűlnek össze és a beszélgetés mellett kis előadásokat tartanak egymásnak az őket érdeklő dolgokról. Az előadásokat angolul tartják, habár szinte mindenki beszél magyarul, de fontos, hogy szinten tartsák az angol tudásukat és használják azt. Másrészt - mivel komoly előkészület előzi meg az összejöveteleket - olyan készségeiket, képességeiket használják, amiket a nyugdíjbavonulásuk után már kevésbé tennének. Ha jól emlékszem, Vera néni következő előadása a fűszerek történetéről szól majd, amiről már jó ideje olvasgat, könyveket vesz ki a könyvtárból s adatokat gyűjtöget.
Szóval kellemes volt vele együtt lenni újra, bár az idő aznap nem volt kegyes hozzánk. Nagyon fújt a szél és a minuszok is röpködtek körülöttünk.

Hát mi tagadás, megérkezett a tél. Most is éppen –7 fok van kint, amit hamarosan érezni is fogok. Bár úgy látom, éppen a nap is kisütött, ami kicsit szebbé teszi ezt az amúgy szomorkás december eleji időjárást.
A "Canadian Goose", kanadai libák még mindig itt vannak, nemrég jó pár percet álltunk a busszal, mert egy madarcsapat csak szépen, komótosan bandukolt át az úton. Azonban senki nem mérgelődött, hanem mindenki csendben, mosolyogva várta, hogy a csapat odébb álljon.

A múlt hétvégén a Magyar Házban is jártunk anyósomékkal, ahol Karácsonyi Vásárt és Mikulás ünnepséget is szerveztek. Megjegyzem, majdnem Bill lett a krampusz, de végül nem vállalta el, pedig igazán jól állt volna neki ez a szerepkör. A vásáron mindenféle árusok adták portékájukat, magyar ételeket árultak és időnként valamilyen műsor is volt. Mivel a Mikulásnak nem írtam levelet, így nem kaptam ajándékot, bár nagyon gondolkodott a dolgon. (A Mikulás ugyanis miskolci volt - Zádori István, ezért lett volna egy kis protekcióm.) Végül az ajándékozást nem vártuk meg, de utólag hallottam, hogy nagyon jól sikerült és minden gyerek boldog volt, hogy kapott valamit.

Holnap lesz december 6-a, azaz jön a Mikulás, remélem minket sem felejt majd ki. Igyekeztünk jók lenni, ha nem is mindig sikerült, de legalább óvatosak. Hát fényesítsétek a csizmáitokat és várjátok ti is a Mikulást, talán éppen most oson ott az ablakotok alatt… :-)