Két ünnep között

Eltelt ez a karácsony is, és lassan az újév is megérkezik. Minden készülődés ellenére nagyon pihentető és nyugodt karácsonyunk volt. Billnek meg is jegyezték a munkahelyén, hogy olyan kipihent az arca, mintha nyaralt volna valahol. Tulajdonképpen így is volt, csak a helyszín nem változott. :-) Igy a pár nap szünet után nem volt könnyű visszazökkeni a régi kerékvágásba és újra dolgozni menni. Bár őszintén szólva a belső nyugalom és öröm mégis segített és még a munka is könnyebben ment. Most újra itt van pár napunk a pihenésre, amit szintén várunk.
A szentestét anyósoméknál töltöttük, ahol ilyenkor rendszerint összejön a család apraja-nagyja. Chris már hamarabb megérkezett hozzánk és az apjával nagy csatákat vívtak az egyik kedvenc játékukon, miközben én az ünnepi ebédet készítettem. A lakás is díszbe öltözött, és a karácsonyfa is elkészült. (A megígért fénykép a fáról és még pár másik a karácsonyról itt érhető el: picasaweb.google.com/klivia1428)

Szóba került már párszor, hogy néhány embernek furcsa az itteni karácsony, hiszen például nem a Jézuska hozza az ajándékokat, hanem a Mikulás. Vagy hogy az ünnep tele van bohókás figurákkal, pingvinekkel, manókkal, beszélő hóemberekkel stb, a nálunk megszokott angyalok, szentek, királyok helyett. De gondoljatok arra, hogy itt nagyon sokféle ember él, sokfelől jöttek, s nagyon különböző kultúrát hoztak magukkal. Én sem gondoltam soha ilyesmikre, míg otthon éltem, egy olyan országban, ahol legnagyobbrészt egy nemzetiség él, kultúrájukat tekintve szinte hasonló emberek. Az a nyitottság és sokszínűség, ami jellemzi ezt az országot, itt is megmutatkozik. Nem lehet egyféle vallás vagy elképzelés szerint ünnepelni egy ilyen ünnepet, hiszen akkor sokan kiszorulnának belőle. Mi lenne a sok kis zsidó, muszlim, buddhista, iszlám stb. vallású gyerekekkel, akik nem abban hisznek, mint mi. Ha a Mikulás hozza az ajándékot, amit a manók raktak össze, s a karácsonyi díszek között pingvinek, hóemberek énekelnek, az senkit nem "bánt", sőt mindenkinek szórakoztató, vidám dolog. Merthogy itt valóban a vidámságra igyekeznek helyezni a hangsúlyt. Nálunk talán a karácsony elmélyültebb, csendesebb dolog más. Nem hiszem, hogy ez rosszabb lenne, vagy máshol jobb, egyszerűen csak más. Persze otthon itt is úgy ünnepli mindenki a karácsonyt, ahogyan akarja, de kifelé ilyen a közös kép. Sokan nem is ünneplik persze. Bill szokott mesélni néha a munkahelyi beszélgetéseikről, ahol pl. arról is szó esik, hogy egy muzulmánnak nincs karácsonyfája, és a többiek sajnálják a gyerekeket, akik persze nagyon szeretnének, és csak vágyakozva nézik a többiekét. (Hátha legalább pingvinjük van! :-) Szóval más kultúra, más szokások. Összességében azt tudom mondani, hogy engem a vidámság fog meg az itteni karácsonyokban, megszerettem ezt is, de legmélyen az otthoni karácsony él bennem.

Ebben az évben is Bill osztotta az ajándékokat a családban, ahogyan az lassan szokássá válik. Ugyanis minden évben valaki odaáll a fa elé és egyenként átadja a fa alatt lévő összes, szépen becsomagolt ajéndékot a „címzetteknek”. Az illető átveszi, kibontja, miközben mindenki más is őt figyeli. Igy minden ajándék egyforma figyelmet kap, és közösen örülünk mindannyian a megajándékozottakkal együtt. Ily módon eltelik egy-két óra az ajándékosztással és igazán kellemes időt töltünk el együtt, viccelődve, nevetgélve. A fent említett oldalon ezekről a pillanatokról is található egy-két fénykép.
Bill nagyon örült a történelmi sorozat újabb köteteinek, így ezúton is szeretném megköszönni főleg Anyának, de mindenkinek másnak is, aki segítségemre volt abban, hogy a könyvek eljussanak hozzánk. Adélnak és Szabolcsnak is, akik igyekeztek fellelni nekünk a könyveket!
Pár napja tudtam meg és szeretném megosztani az örömömet itt is veletek, hogy Bárd Viki kisbabát vár, sőt most már azt is tudja, hogy kislányt. Nagyon boldogok a férjével Brüsszelben, habár szomorúság is vegyül a boldogságba. A sors fintora, hogy édesanyja ezt az örömet már nem élhette meg, éppen halálának másnapján tudta meg Viki, hogy állapotos. :-( ..... Kemény az élet sokszor, és néha olyan nehéz elfogadni a tényeket. De ahogyan Viki is írta: „Ha a sors így akarta, nem lehet mit tenni…”

Bárcsak lehetne!! Hányszor eszembe jut nekem is, hogy mi mindent nem élhetett meg apa velünk együtt. Gondolok itt sok-sok családi élményre, ahonnan annyira hiányzott, de persze minden másra is. Azokra, amiket mi is csak a rendszerváltás után kezdtünk megismerni: a műszaki, informatikai dolgokra, amiket ő annyira élvezett volna: az internetet, a CD-ket, a DVD-t, az MP3-t, a lejátszókat stb. Milyen hihetetlen is belegondolni, hogy ő ezeket egyáltalán nem ismerhette. Apa kazettákra gyűjtötte a zenéit annak idején, amit mi már lassan el is felejtünk. Ahogy elnézem esténként Bill-t zenéket, filmeket töltögetni, tudom, hogy apát is valahogy így kéne elképzelnem. A '70-es évekről Bill pl. majdnem 30 CD-nyi zenét gyűjtött össze, s arra gondolok, milyen jól elbeszélgetne a két legfontosabb Béla az életemben ezekről a dolokról. S biztosan sok másról is... :-)
De sajnos (vagy nem sajnos) el kell tudjuk fogadni a dolgokat úgy, ahogyan kapjuk őket, főleg ha mi megmásítani nem is tudjuk. Meg kell ragadni a jó dolgokat, örülni annak, amit kapunk, s ahogy kapjuk, mégha sokszor nem is így képzeltük el őket. Attól még lehetnek jók...

Erről most egy film is eszembe jut, ami számomra ezt az üzenetet hordozta, annak ellenére, hogy egy könnyed, szórakoztató film csupán. A címe: “Under the Tuscan Sun”, Diane Lane főszereplésével, magyarul pedig a Napsütötte Toszkána. Ajánlom mindenkinek egy kellemes délutáni mozizásra.

További jó pihenést mindenkinek és nagyon boldog, örömökben gazdag új évet kívánok!