péntek, november 20, 2009

Kérdezz-felelek

Úgy tűnik, végre kilábaltunk az influenzából mi is, és már csak az állandó köhögés maradt hátra. Azaz tkp. csak Bill volt beteg, én az ápoló szerepét játszottam. Ma volt végre az első éjszaka két hét után, amikor végre aludtam is rendesen és nem úgy keltem fel, mint akit megvertek éjszaka. Ha azt kérdezné valaki, hogy melyik influenza volt nálunk, fogalmam sincs, de nem is lényeges igazán. Az orvost sem izgatta különösebben, a tünetek ugyanazok, a kezelés szintén. Minden influeza tünet jelentkezett, amit csak ismerünk, szépen sorjában, de ahogy a szakemberek is mondják, a betegek  75-80%-a otthon meggyógyul - akár különösebb gyógyszer nélkül is, persze sok pihenéssel, sok folyadékkal, egészséges étrenddel stb. Így volt ez nálunk is. Bill az itteni DayQuil-NyQuil kombót szedte (Mankának is az vált be), ami sok más országban is elérhető. Igaz, felírták neki a Tamiflu nevezetű gyógyszert is egy hét után, amit az H1N1-re adnak, de csak arra az esetre, ha újra visszaesne. Eddig még minden rendben, remélem így is marad! Keddtől már dolgozik az Édes, szóval lassan visszakerült minden a régi kerékvágásba. :)

Az utóbbi pár napon több blogon akadtam össze az alábbi kérdéssorral, aminek mindig az a vége, hogy "most rajtad a sor". Hát, gondoltam, miért ne. Nem válaszolgatok ilyenekre túl gyakran, pedig olvasni mindig szeretem őket, ha rájuk akadok valahol. :)
Szóval íme a kérdések és az én válaszaim:

1. where is your cell phone? hol a mobiltelefonod?
Mellettem az asztalon. :)

2. your hair? a hajad?
Vállig érő, barna, hullámos... nemrég voltam fodrásznál vágattatni egy kicsit.

3. your mother? anyukád?
Gyönyörű, erős, aki minden helyzetben feltalálja magát.


4. your father? apukád?
Az élet értelmét és önmagát kereső ember volt.


5. your favorite food? kedvenc ételed?
Nem is tudom, azt hiszem nincs kedvenc. Sok mindent szeretek, pl. a cukkinis dolgokat...

6. your dream last night? a múlt éjszakai álmod?
Nagyon furcsa volt, mint általában. Volt benne egy olyan rész, amikor MSN-en valami kaját küldtem át anyáéknak, hogy megkóstolják, majd nekik fel kellett tölteniük - mint egy mobilt - mielőtt visszaküldhették volna....

7. your favorite drink? kedvenc italod?
Legtöbbet vizet iszom, minden mennyiségben, no és ott a tej, az örök kedvenc. Az utóbbi időben kezdem megkedvelni a zöld teát is. Most is éppen azt készítek magamnak.


8. your dream | goal? álmod - célod?
A nagy álmom (ahogy erről pont nemrég írtam), hogy eljussak Afrikába és természetes környezetükben láthassam a (hegyi) gorillákat. :) A céljaim teljesen 'normálisak': hivatás, amit szeretek, egészséges család, gyerek, kényelmes otthon. Bill-lel megőrizni, amink van, élvezni az élet apró örömeit. Kicsit komolyabban foglalkozni a fotózással.

9. the room you are in? a szoba, ahol most vagy?
az étkező.

10. hobbies? hobbi?
fotózás, olvasás, főzés, blogírás


11. what is your fear? mitől félsz?
félek a fájdalmaktól, az erőszaktól

12. where were you last night? hol voltál tegnap este?
itthon voltam, pihentem, olvasgattam

13. something you are not? valami, ami nem vagy?
pesszimista

14. muffins: muffinok:
szeretem őket, egyik kedvencem a 'Morning Glory' a Second Cup kávézóban. Répás.. hmmm.... :)


25. wish list items: kívánságlista elemei:
Egy érdekesség: pár hónapja készítettem el a saját "Bucket List"-emet, Stacy kívánságlistáját olvasva. Az elnevezés persze a The Bucket List című filmhez kapcsolódik. Izgalmas ötletnek tartottam, hogy komolyan végiggondoljam, miket szeretnék elérni, amíg ezen a Földön élek. Nem féltem akár nagyokat sem álmodni, hiszen miért is ne? Minden először egy gondolattal születik... Ja, és miközben írogattam, rájöttem, hogy pár kívánság már teljesült az eddigi életemben, ami nagggyon jóóóó érzés volt - mint pl. egy ideig az USA-ban élni és dolgozni vagy egy esküvő a saját vágyaim szerint. :)
Pár dolog a listámról, ami még várat magára: körbeutazni Kanadát, egy ebéd Bill-lel Párizsban, megtanulni síelni, búvárkodni, egy hétvégi ház Muskokán... :)

26. where did you grow up? hol nőttél fel?
Miskolcon nőttem fel, amíg 19 évesen Debrecenbe nem kerültem az egyetemre.


17. last thing you did? a legutóbbi dolog, amit csináltál?
Felhívtam Billt telefonon, hogy van.

18. what are you wearing? mit viselsz most?
Halásznadrágot, kockás férfi inget, vastag zoknit. :)

19. your TV: a tévéd:
szinte alig megy, nagyon keveset nézzük. A hokimeccseket természetesen és indulás előtt az időjárást.

20. your pets? háziállatod?
Sajnos nincs, de mindig nagyon szerettem volna egy kutyát, az álmom egy Újfullandi vagy Bernáthegyi. Bár azt hiszem a halaknak nagyobb esélyük van... :)


21. your friends: a barátaid:
nagyon sokat jelentenek számomra. hihetetlen sokszínűek, izgalmasak, értékes emberek mind. :)))

22. your life: az életed:
kiegyensúlyozott, boldog - imádom! Nagyon szerencsés vagyok!


23. your mood? a hangulatod?
nyugodt, belül talán kicsit izgatott.

24. missing someone? hiányolsz valakit?
mindig, mindig, mindig.

25. vehicle: autó:
Abszolút nem ismerem az autókat, az autó márkákat, nem is ismerem fel őket. :) Így kedvencem sincs, ja és autóm sincs. :)

26. something you’re not wearing: valami, amit ne hordasz:
magas sarkú cipőket

27. your favorite store? kedvenc boltod?
Indigo könyvesbolt

28. your favorite color? kedvenc színed?
Azt hiszem, az sincs. De mindenhol szeretem a "föld" színeket.


29. the time you last laughed? mikor nevettél utoljára?
tegnap este

30. the time you last cried? mikor sírtál utoljára?
múlt hónapban

31. your best friend: a legjobb barátod:
a társam is egyben

32. one place you go over and over? egy hely, ahol újra és újra megfordulsz?
a hétvégi bevásárlások helyszíne :)) ma délután is megyek

33. guilty pleasure? bűnös kedvtelés?
Indigo



34. favorite place to eat? kedvenc étterem?
nincs kedvenc éttermem

35. where do you want to be six years? hol szeretnél lenni hat év múlva?
A szakmámban dolgozva, gyerkőccel a kezemben, Bill-lel mellettem boldogan élni, élvezni és értékelni az életet. :))))

Ok, akkor most én is azzal zárok, hogy "now it's your turn", azaz te jössz. :) Nagyon jó lenne a ti válaszaitokat is olvasni, szóval akinek kedve van a játékhoz és válaszol a kérdésekre, hagyjon a megjegyzéseknél egy linket, hogy elolvashassuk!

Szép hétvégét mindenkinek! (Chris 18 éves lesz szombaton! Yeeahhhhh!)

8 megjegyzés:

Martalóc írta...

Hát jobbulást. Hiába, ez az átkozott mexikói láz nagyon nem hiányzott...
A képen a maté tea látható, a szövegben a zöld tea kerül említésre. A kettő ugyanaz? A maté nem egy argentínai cserje, a zöld tea pedig rendes teacserje, csupán nem rothasztják a leveleket, mint a fekete teánál?

Livia írta...

Szia Martaloc,
Mind igaz, amit leirtal es a yerba mate tea szerintem nem zold tea, habar az ize kicsit emlekeztet ra es a levelei is zoldek. :) En mostanaban kimondottan ezt a tipusu teat iszom, ami a kepen van, es igy, hogy rakerdeztel, nem is tudom pontosan, melyik teacsoportba sorolhato... vagy ez kulon csoportot kepezne? hmm...
Mindenesetre igen megkedveltem es jo hatassal is van ram.

Te teazol?
Valaki mas tud bovebbet a yerba mate tearol?

Martalóc írta...

:) Ha már így érdeklődsz felőlem, hát megírom, hogy én hazai alapanyagokból készítek teát. Pl. csipkebogyóból, eperlevélből, bodzavirágból, stb. Tehát e téren nem szorulok rá a gyarmati árúcikkekre.
A matéról nekem azt magyarázta valaha valaki, hogy egy ártalmatlan levélke, nincs semmi hatása a szervezetre, de jó inni.

Globetrotter írta...

Jo volt olvasni a valaszaidat/gondolataidat/ almaidat :)
En viszonylag sok Mate teat ittam mig terhes voltam (kave helyett) - magnezium tartalma es frissito hatasa miatt. A lenyeg elvileg, hogy ne frissen forralt (boiled), csak forro (hot) vizzel ontse le az ember es akkor nem valik kesernyesse :) Itt Spo-ban tudtommal nem elterjedt, bar Del-Amerika az oshazaja (Argentin, Paraguay, Brazilia), itt inkabb mas, fokent gyogyteakat isznak, mint kamilla, harsfa es menta. Talan meg a Rooibosbol van nagyobb valasztek. Feketet pedig alig kapni, gyakorlatilag csak importbol es nagyobb lancolatokban.

Boldog Szuletesnapot Chrisnek!
Tovabbi szep hetveget!

Manka írta...

Martalóc: a csipkebogyó teánál jobb nincs is! De jó, hogy most eszembe juttattad :) Amikor gimis voltam, téli reggeleken mindig megálltam a nagypapáméknál, félúton a sulihoz, és ittam egy jó teát... Hmmm.

Lívia: hogy telt a szülinap? :) Elkezdtem válaszokat írni erre a kérdőívre, de nagyon hosszú - még beletelik egy kis időbe :)

Livia írta...

Koszi a szulinapi koszonteseket, atadom majd oket szombaton, mert Chris most lesz nalunk. :) Mar alig varom... :)
Manka, a valaszaidra pedig igen kivancsi vagyok, tudom hogy hosszu, nekem is kellett egy kis ido. :)
Puszi nektek: L.

Barth Anna írta...

Szia Livia!
Új olvasódként először szeretnék gratulálni a blogodhoz, aztán szeretnék Boldog szülinapot kívánni - én ugyan nem ismerem Őt, de mindig jó dolog Boldog szülinaposnak lenni és fogadni a kívánságokat :-)

Igzából a maté teához akartam írni a sok pontos infóhoz még egyet. Nagyon erős étvágycsökkentő hatása van és sűrűre hagyva, 2-3 csészénnyi már bizonyos tudatmódosító hatást is elér. Ezért szokták óvatosan alkalmazni, pl. megfontolt fogyókúrákban.
Nagyon élvezem az írásaidat, sok jót mindenkinek!! Anna

Livia írta...

Szia Anna,

Eloszor is udv a blogon es koszonom a kedves szavaid. :) Plusz a mate teahoz kapcsolodo infokat is. Megkedveltem ezt a teat, elsosorban kave helyett kezdtem el inni reggelente. Tobb cseszevel meg nem ittam, de mar en is olvastam a tudatmodosito hatasarol. Mindenesetre nekem reggeli frissitonek kivalo. :)

Tovabbi szep hetveget neked es minden jot!

Livia