péntek, június 26, 2009

Black Creek Pioneer Village (Frissítve*)


Ahogy minden június harmadik vasárnapján (nagyjából a 20. század elejétől), így múlt hét végén is az Apák Napját ünnepeltük. Hiszen miért is ne ünnepelhetnénk az apaságot és az apák/nagyapák szerepét is a családban? Ők is nagyon fontosak, sok olyan értéket, viselkedésmintát hozva magukkal, amit mástól nem láthatunk/tanulhatunk. Így hát jó dolog, hogy a család férfi tagjai is kapnak egy "ünnepnapot" az évben a nők mellett. :)
Mi ezen a napon a Black Creek Pioneer Village-et választottuk úticélunknak, ahol sok érdekes és jópofa programot ígértek.

A Pioneer Village tulajdonképpen egy élő falumúzeum, ahol az 1800-as évek elevenednek meg. A hely nem csak épületekről és műemlékekről szól, hanem életstílusról, kosztümökről és az akkori élet hangulatáról. A korabeli épületekben eredeti bútorokat láthatunk, a házak körül pedig kis veteményeskerteket a ház "tulajdonosának" foglalkozásához igazodva. Az ott dolgozók ill. gyakran önkénteskedők korabeli ruhákban teszik a dolgukat, beszélgetnek egymással, főznek, dolgoznak vagy éppen harcba indulnak. A Black Creek Pioneer Village egy igazán élvezetes kalandozás a múltba, az elektromosság, az autók és a városi kultúra dominanciája előtti időkbe. Nekem az első látogatásom volt ez, Bill pedig 25 évvel ezelőtt járt arra utoljára, szóval mindketten jó ötletnek tartottuk a kirándulást. Sőt, Apák Napja alkalmából mindenféle "férfiembernek" való dolgokat mutattak be, úgy mint katonák sorozását, háborút és mindenféle férfimunkákat a ház körül. Nagy örömömre Ildi barátném is velünk tartott, ő is most járt a Village-ben először. :)

Igazán élveztük mindannyian az ott töltött időnket. Az ember sétálgat a faluban és amerre csak néz, mindenhol történik valami. Nagyszerű, hogy beszélgetni lehet a korabeli személyekkel, akik sok érdekességet mondanak el "karakterükről". Például kérdezgethetjük a kovácsot, a takácsot vagy a nyomdászt, korabeli orvosi eljárásokat ismerhetünk meg az orvos házában, láthatjuk a kertészeket, ahogy a kertben dolgoznak, ahogy az asszonyok főznek vagy éppen beszélgetnek a fa alatt.
Mik is azok a fontos elemek a falumúzeumban, amik segítenek a múltat életre kelteni?
- A történészek, akik elmagyarázzák, bemutatják az 1800-as évek mindennapjait.
- A korabeli szakmák képviselői, akiket munka közben láthatunk és kérdezgethetük őket, úgy mint a kovács, a molnár vagy a bádogos.
- Maguk a korabeli ruhák, amit a történészek, a mesteremberek és az összes falulakó is egyaránt visel, legyen az kissé ágrólszakadt vagy kimondottan elegáns.
- A gyerekeknek szánt Történelmi Közponban a kölykök kipróbálhatják a különféle mesterségeket és olyan életmentő készségeket, mint fakunyhó építése, vizesvödör vagy kerítés készítése vagy egy ruha szövése. :)
- Minden nap más és más egyedi előadásokat, demonstrációkat láthatunk a történészek és a mesteremberek előadásában.
- Minden hónapot más-más témának szentelnek a Black Creek-ben, amikor is arra vonatkozó programokat, előadásokat tartanak, szintén a vidéki viktoriánus életet szemléltetve, életre keltve.

A teljesség igénye nélkül íme pár épület, amit a falumúzeumban láthatunk. Mindegyik ház, műhely vagy farmépület eredetileg is létezett valahol Ontarióban.


A fenti képeket nézegetve pl. az almabor készítő üzem (Henry Snider's Cider Mill) eredeti helye pl. a torontói Keele St. és Finch Ave. környéke volt, ahol a Sider család és barátai készítettek maguknak almabort. Habár az üzem 500 gallonra is képes lett volna naponta, nem használták kereskedelmi célokra. 1959-ben hozták át az épületet a falumúzeumba és '61-ben nyitották meg.
A Strong család házai eredeti helyükön állnak és a család első otthona a falumúzeum legrégebbi épülete 1816-ból. A második már jól mutatja a család gazdagodását az elsőhöz képest. Itt kényelmesen volt hely a 6 fiú-, és két lánygyermeknek, illetve a munkásoknak is.
Daniel Flynn háza egy sikeres kereskedő és cipész története, ami eredetileg Newbrookban állt. A ház szép példája az ontariói klasszikus stílusnak. Ezzel szemben a Burwick ház, mely Woodbridgeből származik, a vidéki "Georgian" (grúz) építészet nagyszerű példája.
Az 1856-os (Fisherville Church) templom épülete a 19. század közepén oly divatos "Greek Revival" stílust tükrözi, melyben az antik formavilág köszön vissza. Az épületet egyetlen darabban szállították a falumúzeumba 1960-ban. Megnyitása óta itt esküsznek azok, akik a Black Creekben szervezik esküvőjüket.
Az 1830-ban épült orvos házát találtuk mindhárman a legszebbnek. Talán nem véletlen, hogy akkoriban az orvos háza volt az egyik legelőkelőbb. Két főbejárattal, a ház egyik része orvosi rendelőként, a másik a család otthonaként szolgált.

A házak mellett különféle veteményes kerteket is láthatunk. A falu boltja melletti kertben pl. 50 különböző fűszert termesztenek a majorannától kezdve a tormán keresztül a kakukkfűig. Ezzel szemben a takács kertjében olyan növényeket láthatunk, amikből a takács annak idején különféle színeket nyert a készített ruhákhoz. Az orvos háza mögött gyógynövényeket nevelnek, az almabor üzem mellett természetesen almát stb., stb. A faluhoz természetesen állatok is tartoznak, úgy mint pl. 'Clydesdale' ló, 'Berkshire' disznó, 'Border Leicester' birka vagy 'Rouen' kacsa. (A kacsáról majd láttok képeket a fotóalbumban, hihetetlen nagy állatok voltak, legalábbis ahhoz képest, hogy kacsák :) Az antik tárgyak szerelmesei gondolom imádják a falumúzeum különféle műemlékeit, amik mind eredetiek, legyenek bármelyik mesterséghez tartozóak vagy egyszerű korabeli lakberendezési tárgyak. A Black Creek legújabb érdekessége pedig egy szintén az 1800-as éveket idéző sörfőzde, amit ebben a hónapban nyitottak meg a nagyközönség számára. Az érdeklődők végignézhetik a sörfőzés korabeli folyamatát, majd meg is kóstolhatják a helyben készített sört. :)

* A képek fent vannak az albumban (amit a jobb oldali infósávról is bármikor elérhettek), remélem átjön majd a hangulata valamennyire! Jó képnézegetést és további kellemes hétvégét mindenkinek!
(Amint elkészül a videó, azt is felteszem. :)

4 megjegyzés:

Manka írta...

Hű, ez tényleg szuper jó! A képeket elnézve az időjárás is nagyon szép volt aznap. Be lehetett öltözni a ruhákba? ;)

Unknown írta...

Latod, ezt nem is tudom... Pedig jogos a kerdes. :) De en most azt mondanam, hogy szerintem nem. Juj, pedig de beoltoznek ott! :)) Vagy akkor harcba kene engedni Billt?

Frányó Ildikó Éva írta...

Ja, jó lett volna ott beöltözni, és lefényképezni magunkat! Jót nevettünk volna...nagyon jók a képek...és a bejegyzés is....én nem vagyok ilyen alapos. A Te bejegyzéseid drágám tudományos munkák egyenként.

Puszillak Benenteket,
Ildi

mimmo írta...

Szuper kis hely. Mi tavaly jártunk egy "viking faluban". Az egyik ír kisváros testvérvárosa jött el egy dán városból. Beöltöztek vikingnek, viking kunyhókat építettek fel. Nagy élmény volt.
Látom nálatok Kanadában is szeretik a cidert, itt Írországban is:)