péntek, március 16, 2007

Gondolatok hasonlóságokról, különbségekről

Azt hiszem kevés dolog van, amiben Bill-lel hasonlítunk egymásra. Mégis, vagy talán éppen ezért nagyszerűen kiegészítjük egymást. A különbözőség egyrészt onnan is ered, hogy noha mindketten eredendően magyarok vagyunk, mégis merőben más kultúrában/környezetben nőttünk fel. Én egész eddigi életemet Magyarországon, annak is keleti, északkeleti részén töltöttem. Míg az Édesem egész kisgyerekként élt már Olaszországban, majd az USA-ban egy keveset. Serdülőéveit Németországban élte meg, majd 17 éves korától él itt, Torontóban. Mindez természetesen nagyban befolyásolta személyiségét, világnézetét, a dolgokhoz való hozzáállását (amit mellesleg imádok) :-). Mindezek után, 24 év elteltével költözött „vissza” hozzám Magyarországra, pontosabban Miskolcra. Mindig is szeretett volna egyszer újra otthon élni, (egyértelműen ott is képzelte el magát idősként), mégis a világ nem olyan volt már otthon, mint amilyen az ő fejében.

Gyakran megjegyezte például, milyen csúnyán viselkedik némely ember az utcán, pl. hangosan kiabálnak, veszekednek vagy akár „csak” átbeszélnek a villamoson jó pár másik ember feje felett. Láttam, mennyire furcsálta mindezt. Egyszer egy könyvesboltban a vezető, nem messze tőlünk, mindenki szeme láttára szidta le egyik alkalmazottját igen keményen. Alig bírta visszafogni magát, hogy ne menjen oda és jelezze a vezetőnek, mennyire zavarja őt ez a helyzet, s ezekután nem kíván ennek az üzletnek vásárlója lenni. Tudtam, hogy sok mindenben igaza van, mégis bántottak az észrevételei. Bántott mindaz, amit hallottam, láttam, most már az ő szemén keresztül is. Állandóan védeni akartam mindent és mindenkit. Azon gondolkodtam, mennyire hozzászokunk dolgokhoz magunk körül. Egy idő után kevésbé vagy már egyáltalán fel sem tűnnek nekünk, hacsak valaki fel nem hívja rá a figyelmünket.

Mióta Kanadában élek, jobban megértem, mit „furcsált” Bill annyira az otthoni hétköznapokban. Ezért is érzem egyre inkább hasznosnak, s fontosnak, hogy az ember kipróbálja magát egy másik országban, egy másik kultúrában. Olyasmiket bírál felül, ismer meg önmagában és saját kultúrájában, amik csak otthon élve, változatlan környezetben talán soha nem fogalmazódnának meg. Ezek persze pozitív és negatív dolgok is egyaránt. De az ember mindenképpen másképp értékeli őket, ha kívülről is képes megfigyelni őket. (Ez a kicsit kívülállóként való vizsgálódás, szemlélődés az élet oly sok területén hasznos.)

Természetesen eleinte én is furcsáltam az itteni szokásokat. Mégha jobban s könnyebben elfogadhatóak is. Mégha néha emberibbek, szimpatikusabbak is. Igen, még a jóhoz is hozzá kell szokni. :-)
Itt van például a sorbanállás. Én, aki hét évig ingáztam Miskolc és Debrecen között szinte hetenként, igen gyakran álltam „sorban” a távolsági buszra várva. Na jó, talán inkább tömegben. :-) Az hiszem, a sorbanállást óvoda után valahogy elfelejtjük. (Kivétel a boltban, na de ott nincs is más választásunk.)
Itt az emberek azonban valóban sorban állnak, ahogyan mi gyerekként annak idején. Már csak a kézfogás hiányzik. (Szerencsémre az én kezem gyakran fogja valaki.) Itt egyesével, egymás mögött, néha hosszú, kígyózó sorokban állnak az emberek várakozás közben. Eleinte, mikor megérkezett a busz, azon vettem észre magam, hogy kicsit jobban igyekszem az ajtó felé, mint sokan mások. Közelebb léphettem az előttem állókhoz néha, mint talán kellett volna, ők ugyanis fura tekintettel visszanéztek rám. Igen, többször hozzájuk is értem. A testi kontaktus itt azonban nem olyan természetes, mint otthon. Azaz úgy fogalmaznék inkább, hogy igyekeznek nem belépni a másik ember személyes terébe, ha nem muszáj. Nagyon meg is voltam lepve, mikor a metrón véletlenül hozzám ért valaki és bocsánatot kért. Egy ideig nem is esett le, miért kér elnézést. Szóval én megszoktam otthonról, hogy ha megérkezik a busz, ahányan vagyunk, egy emberként szeretnénk beözönleni. Be kell vallanom, eltartott egy ideig, míg ezt a tanult „ösztönömet” legyűrtem magamban. Hét év nem kevés idő. Órákig pedig senki nem szeretne álldogálni a busz közepén. (Habár meg kell jegyeznem, hogy Bill szinte mindig utolsóként szállt fel, sosem volt hajlandó tolongani.)
Ma már nem rohanok annyira előre, a hosszú sor végére állok, s nem igyekszem a buszmegálló elejébe. Na jó, néha azért még figyelem, hogyan érhetnék fel hamarabb, melyik ajtóhoz álljak sorba, de már mindenképpen javuló tendenciát mutatok. :-)

S ha már a sorbanállásról beszélünk, ne felejtsem el megemlíteni a mozgólépcsők ki nem mondott, de mindenki által ismert szabályait sem. Tudniillik a mozgólépcső jobb oldalán állnak azok, akik valóban állnak, s nem haladnak a lépcsőn. A bal oldalára lépnek fel azok, akiknek sürgősebb dolguk akadt, s itt lehet sietni felfelé, anélkül, hogy bárkit is zavarnánk ezzel, vagy éreznénk akadályozva, lelassítva magunkat. Hát igen. Eleinte el sem akartam hinni, amit látok. De tény, hogy megkönnyítik az ember életét ezek az apró kis szabályok.

Maradjunk a tömegközlekedésnél még egy kicsit. Fontos dolog, hogy az itteni rendszerben nincsenek ellenőrök. A buszokon, villamosokon csak az első ajtón lehet felszállni, ahol felmutatod a vezetőnek a bérleted, jegyed. Kivételek ezalól a végállomások, ahol bármelyik ajtót igénybe lehet venni, azaz nem kell mutogatni. Azért van ez így, mert elvileg egy végállomásra nem juthatsz be másképp, csakis úgy, ha a „bejáratnál” már mutogattál. Ez eddig nem is lenne furcsa. Azonban ittlétem során nem egy olyan buszvégállomáson voltam, ami az útról nyílik, s bármikor bárki besétálhatna. Ha pedig már bent vagy, senki nem kérdez a bérleted, vagy jegyed felől.
Hát be kell vallanom, nekem ez furcsa volt. Rosszul is éreztem magam, mikor arra gondoltam, hogy talán én vagyok itt az egyetlen, aki a kis kibúvókat keresi. Merthogy gondoltam rá, mikor még nem volt rendszeres bérletem, hogy néha bliccelhetnék egyet. "Furcsa" módon, soha nem láttam még senkit bliccelni vagy az ilyen helyeken beosonni. Itt mindenki csúnyán nézne az emberre, látva kis akcióját, s valószínűleg meg is szólnák emiatt. Otthon utaztam már pár villamosmegállót jegy nélkül, nem is egyszer, s "valahogy" ez akkor kevésbé zavart, mint itt, most. Szégyenlek arra gondolni, hogy talán azért, mert ott többen csinálják, ez jobban elfogadott, megértett, esetleg megmosolygott cselekedet. Én pedig néha csak mentem a tömeg után ebben a tekintetben. (No azért nem kell azt gondolni, hogy rendszeres bliccelő voltam, ennél jobban szorongok én szabálytalanságot elkövetni, de előfordult párszor. Itt azonban már a gondolattól is elszégyenlem magam.)
Tény, hogy itt a kisebbséghez tartoznék az ilyenfajta viselkedéssel. S az is tény, hogy ilyesmit leginkább egy bevándorlótól képzelnének el a kanadaiak.

Úgy tűnik, sajnos igazuk is van. Hiszen én is egy bevándorló vagyok.

9 megjegyzés:

Globetrotter írta...

Amiket leirtal az szerintem minden angolszasz orszagra elmondhato. Legalabbis en mindegyikben ezt tapasztaltam. Kiveve a kiwiknel, ahol meg nem jartam, de gondolom ok sem kivetelek.Es ami naluk van valoban az a normalis.

Ami szamomra meglepo volt, hogy mindez egy olyan tarsadalomban is meghonosithato, ahol 46 millioan laknak egy Magyarorszagnyi teruleten. Itt is sorbanall mindenki a metronal, busznal, taxinal, mozgolepcson (jobb oldalon all, bal oldal a halado sor) es ahol lehet betartjak ezt a szabalyt. Annyi kulonbseggel, hogy a peakhours-ben, este fel6-tol kezdodoen akkora tomeg van, hogy a metrokon tomegnyomor van, ezert elkerulhetetlen a testi kontaktus, igy 6 es 7 kozott ha lehet en elkerulom a metrot, es megyek inkabb busszal, amin vmivel konszolidaltabb a helyzet.
Viszont itt sincs ellenor, s szerintem meg is remulnenek ha Magyarorszagon jarva, raorditana egyik masik kellemetlen jegyellenorzo.

Itt is alapveto tulajdonsag a becsuletesseg es a szabalyok betartasa. Nem jutna eszukbe ezeket athagni. Persze kivetelek mindenhol leteznek, de nem ugy mint otthon.

Sajnos akarmerre jarunk is, mindenhol hallani, hogy a Kelet Europaiak egyetlen dolgot tanultak a ruszkiktol az a lopas es a kiskapuk keresese...
Hat mi midnenkeppen probaljuk ezt az image-t lerombolni azzal, hogy peldat statualunk. Ugy erzem,hogy sokat szamit minden cselekedetunk, amit egy idegen orszagban teszunk, mert ezzel az ember nem csak onmagarol, de egy egesz neprol ad kepet. Foleg olyan orszagban, ahol keves magyar reprezentalja az orszagot. Szerencsere itt kint minden magyar, akit ismerunk, nagyon tisztesseges es ertelmes, ezert egesz biztos pozitiv kepet adunk az orszagrol a koreaiaknak :)

Lívia írta...

Nos, en mas orszagokrol nem tudok szolni, mert sosem eltem meg mashol hosszabb tavon. Igazabol pedig csak ugy lehet megismerni egy nepet, kulturat. De Te ezt sokkal jobban tudod... :-) Nekem mindez uj volt itt, ezert is irtam rola.

Azokat a dolgokat, amiket "hoztam magammal" - magamban, nem akartam s akarom semmikeppen letagadni. En egy nyitott es becsuletes embernek tartom magam, azonban vannak olyan dolgok bennem, amiknek orulnek, ha nem lennenek. Foleg most, hogy latom, mennyire maskepp is lehet elni. Persze nem elsosorban a magyarsagomra gondolok, hiszen arra en nagyon buszke vagyok. :-) De ketsegtelen, hogy otthon sem ott tartanank, ahol, ha kepesek lennenk maskepp szemlelni, ertekelni dolgokat. A fejekben rendet tenni pedig nem megy egyik naprol a masikra.
Talan nekem az is sokat szamit, hogy eszak-kelet mo-i vagyok. Hiszen nagyon mas az elet a kis orszagunkon belul is... sajnos.

Mivel itt joval tobb magyar el, mint nalatok, igy itt mindenfele emberrel talalkozni. Es sajnos nem mondhatnam, hogy mindenki jo hiret viszi orszagunknak. Azt latom, hogy mivel nagyon sok itt az "56-os" magyar, ok meg a regi rendszert hoztak a fejukben es ugy is viselkednek a mindennapokban. Valahogy nekik nem ment az itteni mentalitas atvetele. (Vagy nem is akartak?) A fiatalabbak, mint mi, mar nyitottabbak es jobban akarnak beilleszkedni es megtanulni, amit csak lehet. Dehat mi sem vagyunk tokeletesek. :-)

Azonban azt tudom, hogy mas mentalitasert nem kell messzire mennunk. Csak egy pelda:
Bill egyik munkatarsa egyutt vacsorazott kulonbozo nemzetek tagjaival, talan a Bahamakon. Szoba kerult persze az interneten valo rendeles (Bill egy ilyen department supervisor-a). Egyedul a nemet csodalkozott el ezen. Azt kerdezte a tobbiektol, hogy miert rendelnek az internetrol. Mi lesz akkor az utazasi irodakban dolgozokkal. Megha kicsit olcsobb is, ok akkor sem hagyjak cserben a travel agent-jeiket. Hiszen mi lenne ennyi emberrel, ha nem lenne munkajuk? Ha pedig nekik jo, akkor az egesz orszagnak jo!
Erre nem sokat tudtak mondani a tobbiek...
Jo lenne, ha egyszer mi is ereznenk otthon, hogy kozosen dolgozunk a kozos jobbert.

Globetrotter írta...

Igen egyetertek. Valoban nem egyik pillanatrol a masikra kepes levetni az ember a otthoni beidegzodeseket es szemleletmodot. Szerintem ezen segit sokat, ha az ember sokat utazik (ha megteheti) es megfigyeli hol, hogyan mukodnek a dolgok, s a jokat esetleg at is veszi.

Annak idejen, amikor 2000ben hazajottunk Londonbol egy ev utan, nagyon nem talaltam otthon a helyem. Hatalmas csalodas es fajdalom volt szamomra, mennyire sehogy nem mukodnek otthon a dolgok. Csak a decreceni egyetem tanulmanyi tanszekere kellett beternem, ahol a kedves TOs holgy total unintelligens modon leoridotta minden sorban allo fejet, s nekem ez eleg volt, hogy utana teljes depresszioba essek, mivel ugyanezt kapta az ember a bankban, a boltban, a postan es az utcan az emberektol.
Mar nem mondta senki, hogy well done/good job/have a lovely day...Ramszoltak mert szerintuk tul sok pozitiv jelzot hasznaltam, es nem ertettek mire ez a nagy boldogsag...aztan szepen 1 honap alatt sikerult elvesztenem jokedvem es nagyon magam ala kerultem. Akkor egy jo felevig oszinten gyuloltem mindent, ami magyar. Konkretan ugy ereztem, szamomra elhetetlen az orszag, es ha otthon kell maradnom, nem elem tul. Szerencsere nem sokaig kellett varni es mentunk tovabb es megtovabb.

Azota sok minden a helyere billent bennem, es jobban megtanultam a kulonbozo helyzeteket kezelni. Mostmar otthon is kepes vagyok jol erezni magam vagy barhol, amerre megfordulok. Bar embersegi szempontbol ugy erzem itt a legjobb.

Nem tudom, hogy alakul meg a jovonk, de az biztos, hogy az ember szemelyisege folyamatosan gazdagszik, minel tobb elmeny eri, annal sokoldalubba valik es kepes egyre tobb helyzeten urra lenni. A rengeteg kulonleges elmeny pedig meg tovabb erosit bennunket! Az elmenyek, amiket sosem vehetnek el tolunk.

Minden folyamat valojaban sajat magunkban kezdodik el, amirol Gandhi hires mondasa jut eszembe:
BE THE CHANGE YOU WANT TO SEE IN THE WORLD
(mennyire igaza van...)

Lívia írta...

Erdekes, amit irtal az otthoni erzesekrol. Errol irtam mar Neked korabban levelben, hogy neha azt erzem: eljonni otthonrol hosszabb idore zsakutca is lehet. Pont olyan ertelemben, amit irtal. Hogy az ember mar nehezen illeszkedik vissza az otthoni eletbe, hetkoznapokba. Ahogyan Billnek sem ment, s persze ehhez nem kell 20-23 ev, hogy ugyanezt erezze az ember.
Tudod, en ugy jottem el otthonrol, hogy nem maradok itt vegleg. Ezt a mai napig is igy gondolom, de megis megfordul bennem nem egyszer, hogy mi lesz, ha megsem. Hiszen mar a tavalyi hazautazaskor is ereztem, mennyire maskent (rosszabbul) erint otthon minden.
Az egyetemi eveink alatt hanyszor megeltuk a TO-sok orditozasait vagy egyaltalan a tanszekunk mukodeskeptelenseget. Nem szerettuk akkor sem, azonban mentunk vele, eltunk vele. Ma mar ez valoban nehezebb lenne. Meg nekem is, csak par ev kulfoldi let utan.

Felvetodik bennem az a kerdes is, hogy mi van azokkal, akik nem utazgatnak, nem latnak vilagot. Egy orszag, netan egy varos keretein belul elik le az eletuket. Mennyivel nehezebb, hosszabb a valtozas belulrol elinditva.
Biztosan sokat segitene a kulfoldon elt emberek vilagszemlelete, gondolkodasmodja. Talan akkor otthon is tobben mondanak majd egyszer, hogy "well done, good job, vagy have a lovely day". :-)
Szeretnem, ha ez igy lenne!
Szep lenne majd egy ilyen orszagot megmutatni a gyerekeimnek!

Globetrotter írta...

Csak azt tudom erre mondani, hogy IGY LEGYEN! En is szeretnem megelni, hogy ha vkire ramosolygunk otthon akkor az nem feltetlen gondolna azt, hogy `lunatic` az illeto ;)

Globetrotter írta...

Huu, ezek a teli kepet itt oldalt nagyon tetszenek!:) Ilyet lehet megprobalok en is feltenni.Nagyon bonyolult volt?
Te keszitetted a kepeket es valoban meg mindig tel van nalatok?Mindenesetre szep :)

Lívia írta...

Orulok, hogy tetszenek a kepek, egyaltalan nem volt bonyolult feltenni oket. Mar varom, hogy lassam a tieid is!
A kepeket en keszitettem mind, valamelyiket par napja, van, amit meg tel elejen. A tel lassan itt is eltunik, bar meg mindig barmi elofordulhat aprilisban is. Mindenesetre mostanaban +10 fokok vannak, ami nagyon jol esik. :-) Drukkoljatok, hogy mar ne essen tobbet a ho!

zhaoman írta...

Csak egyetérteni tudok azzal, hogy mindenkinek kellene külföldön élni rövidebb-hosszabb ideig. El kell tanulni a jót, észre kell venni a rosszat (külföldön), majd otthon változtatni néhány dolgon...

Tajpejben működik a sorbanállás a metróban. Más városban alig van tömegközlekedés. Kaohsiungban a buszmegállókban szintén működik a sorbanállás.

Lívia írta...

Igen Gabor, ezt en is egyre fontosabbnak erzem, miota kint elek. Erzem a bennem elo kulonbsegeket, s egyre jobban aterzem, milyen lehet ezek nelkul felnoni. Persze mi is igyekszunk mindenben elol jarni, ahogyan Vera is irta, de teny, hogy ne vagyunk egyformak, s hogy van mit tanulnunk egymastol. Termeszetesen nekik is tolunk! ;-)