"Gyermekek jóléte a gazdag országokban"

Február 14-én látott napvilágot az az UNICEF vizsgálat, mely a gyermekek jólétét vizsgálta a világ gazdag országaiban.
40 különböző mutatón keresztül elemezték a mért adatokat, mint például a szegénység, családi kapcsolatok vagy az egészség. Ez a tanulmány, ha jól tudom, első ebben a témában a világ iparosodott országai között.

Az alábbi táblázat a kutatás eredményeit foglalja össze. (A táblázatokat külön lementve lehet csak megtekinteni.)A 6 összesített dimenziót láthatjuk itt, illetve a felmért országokat (nem teljes egészében) eredményeik alapján rangsorolva. Az első oszlopban a rangsorolt országok foglalnak helyet, a másodikban azok összesített pontszámai a 6 dimenzió alapján. Igy például Hollandia áll a legelső helyen, Anglia pedig a sor legalján. Sajnos Magyarország alulról a harmadik a rangsorban, ami sokat elmond a magyar gyermekek jólétéről.

A táblázatban látható 6 dimenzió a következő:
1. anyagi jólét,
2. egészség és biztonság,
3. iskolai “jólét” (pl. iskolai teljesítmény vagy a munka világába való átjárhatóság, átmenet),
4. családi- és kortárs kapcsolatok,
5. viselkedésmódok és kockázati tényezők (pl. egészséges életmódmód, ezen belül is pl. megfelelő reggeli, fizikai aktivitás, túlsúly; vagy kockázati tényezők, mint dohányzás, alkohol-, drogfogyasztás, 15 év alatti szexuális kapcsolatok, óvszerhasználat; agresszív viselkedések)
6. szubjektív jólét.

A táblázat színei segítségünkre vannak az elemzésben. A legjobb pontokat elérők világoskék színt kaptak, a közepesek középkéket, a legrosszabbak sötétkéket.

Ennek alapján pl. Magyarország eredményei:
Ahogy már említettem, összesítésben alulról a harmadikak vagyunk, 14.5 ponttal. Az anyagi jólétet tekintve a 21 országból 20-ak vagyunk, így az első dimenzióban a színünk sötétkék, s a pontszámunk 20. Egészség és biztonság dimenzióban a 17-ek, szintén az alsó harmadban. Egyik dimenziónk, az iskolai “jólét”, amit tekintve felkapaszkodtunk a középső harmadba, a 13. helyre, így a színünk is kicsit világosabb lett. Érdekes módon a másik ilyen mutató a szubjektív jólét, ahol szintén – ugyanezzel a pontszámmal - a középmezőnyben állunk. Itt a gyerekek maguk mondtál el véleményüket saját helyzetükről. A legjobb eredményt a családi- és kortárs kapcsolatokat vizsgálva értük el. A 21 országból ezen a téren mi a 6-ak vagyunk, a felső harmad világoskék színével. Az 5. mutató alapján alulról a 4. hely a miénk, azaz a 18-ik. A hat dimenziót összevetve tehát Magyarország 3 mutatót tekintve áll az alsó harmadban, kettő alapján a középmezőnyben és 1-et vizsgálva a felső harmadban.

A következő két táblázat az első (anyagi jólét) és a harmadik (oktatás) dimenziók összefoglaló táblázata. Mindkét esetben a 100 reprezentálja az átlagot, és az országok ettől való pozitív illetve negatív eltéréseit láthatjuk.

Voltak olyan OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) országok, ahol nem állt rendelkezésre elég adat, így az összesítésbe sem kerülhettek be. Ezek az országok Ausztriália, Izland, Japán, Luxemburg, Mexikó, Új-Zéland, Szlovákia, Dél-Korea és Törökország. A részletes elemzésben olvashatók adatok más, nem OECD országokról is, akik szintén részt vettek a vizsgálatban, de ebben az összesítésben ők sem szerepelnek. Pl.: Izrael, Málta, Latvia, Litvánia vagy Szlovénia.

A vizsgálat célja volt, hogy további elemzésre, megfigyelésre ösztönözze a résztvevő országokat gyermekeik jólétét illetően; hogy lehetőséget adjon az országok közötti összehasonlításra; s hogy az országokat ezirányú törvényeik további fejlesztésére, azokról szóló eszmecserére sarkallja.

Egy-két következtetés, megállapítás:

1. Európai országok dominálnak a felső harmad országai között, 4 észak-európai országgal az élen.

2. Minden országnak voltak gyengeségei, amiket fontos megnevezni, s az országoknak ezt továbbfejleszteni.

3. Az Egyesült Államok és Anglia a két legalsó helyen találhatja magát, mindketten csak egy-egy olyan dimenzióval, ami kiemeli őket az alsó harmadból.

4. A kutatás kimutatja, hogy nincs egyértelmű összefüggés a gyermekek jóléte és a GDP között. Jó példa erre a Cseh Köztársaság, aki jobb helyezést ért el összesítettben, mint más, nála gazdagabb országok, pl. Franciaország, Ausztria vagy az USA.

5. Kanada a középső harmad országai közt található. A legjobb helyet az iskolai jólét terén érte el (2. hely), 6. helyen áll az anyagi jólétet tekintve, a családi- és kortárskapcsolatok dimenzióban – ahol Magyarország a 6. - azonban csak a 18-ik.

(Azt gondolom, itt jól megmutatkozik az a sokféle kultúra, szokásrendszer, ami jelen van s nem kis szerepet játszik Kanada életében. Gondolok itt pl. olyan muszlim családokra, ahol a nő gyakran teljesen elfátyolozott arccal, s pár lépéssel a férje mögött lépked. Valószínűsíthető, hogy a szülő-gyermek kapcsolat sem épül nagyobb egyenlőségre. Ezzel a példával csak érzékeltetni szeretném, mennyire merőben különböző kultúrák élnek egymás mellett, amik együttesen jelentik Kanadát. Ide tulajdonképpen mindenki magával hozhatja és meg is élheti saját kultúráját. Ez nagy szabadságot és biztonságérzetet ad az egyének számára, azonban gyakran komoly konfliktusok alapja lehet.)

6. Szignifikáns kapcsolat mutatható ki a vizsgálatban szereplő dimenziók között. A szegénység pl. igen sok- jól kimutatható és dokumentálható – aspektusban van hatással a gyermekek jólétére, így pl. az egészségükre, iskolai teljesítményükre, kapcsolataikra, viselkedésükre és a jövőbeni munkahelyi kilátásaikra is egyaránt.

A kutatás “szépséghibája” mai szemmel az, hogy bár az eredményeket pár napja hozták csak nagy nyilvánosságra, maga a vizsgálat a ’90-es évek első felében készült. Ami azt is jelenti, hogy vannak adatok, amik akár 15-17 évesek is lehetnek. Maguk a brittek például ennek komoly hangot is adtak. Elmondásuk szerint a vizsgálatról, s a vizsgálatban elért eredényeikről már annak idején is értesültek, s természetesen lépéseket is tettek s tesznek a helyzet javítása érdekében. Azonban most nyilvánosság elé tárni az adatokat olyan hatást kelt, mintha az utóbbi 10-15 évben semmit sem tettek volna.
Igy hát mindenki ennek tudatában vizsgálja az adatokat, hogy azok nem feltétlenül a mai helyzetet tükrözik, hanem a 10-15 évvel ezelőttit. Persze az eredmények ettől még eredmények, és tény, hogy a kimutatott problémák legtöbbször olyan jellegűek, melyek megoldására, vagy akár csak javítására sem biztos, hogy elegendő egy-másfél évtized. Igy véleményem szerint nem egy olyan aspektusa lehet a kutatásnak, mely mai is hasonló képet mutatna. Mindemellett azonban bizonyos dolgok valóban mérhető változásokon mehettek keresztül 1990-95 óta.

Egy kis ráadás ;-)

Még egy kis tél... Itt talán már a hóesés is jobban látszik. :-)

Valentin-napi hóesés

Többen kérték már, hogy gyakrabban tegyek fel videókat Torontóról. Hát íme egy újabb. A mostani ma reggel készült a házunk előtt, -27 fokban. Brrrrrrr.....
Azóta is csak esik, igazán romantikus lett a táj Valentin napjára. (Megjegyzem, hogy ma reggel egy nagy majom nézett rám az ágy mellett. Na nem a férjem, hanem egy nagy, fekete gorilla. Máris imádom, Béci lett a neve.) :-)))))))

Tuesdays with Morrie

Ha már február az olvasás hónapja, arra gondoltam, írok az egyik legutóbbi olvasmány-élményemről.
A könyv nem mindennapi módon jutott hozzám: Bill egyik főnöke küldte el nekem. Nem tudom, miért gondolt éppen rám vagy miért gondolta, hogy nekem talán tetszene, mindenesetre nagyon örültem neki, a végére érve pedig még jobban.

A könyv írója Mitch Albom, aki egy amerikai sportújságíró, a címe pedig Tuesdays with Morrie, azaz Keddi napok Morrie-val. Az író 79-ben diplomázott a Brandeis Egyetemen, Waltham városában, az amerikai Massachusetts-ben. Kedvenc professzora a szociológia tanára, Morrie Schwartz volt, egy apró, életvidám kis ember, sajátságos óráival és életfelfogásával.
A diploma után Mitch - ígéretét nem betartva - nem tartotta a kapcsolatot egykori kedvenc tanárával, míg 16 évvel később meg nem látta a televízióban. Akkor már kerekesszékben, nehézkesen lélegezve, beszélve. Morrie Schwartz az interjú előtt egy évvel tudta meg, hogy egy, akkor még gyógyíthatatlan betegsége van. Betegsége ideje alatt három tévéinterjút készített vele az ABC, s ez volt az első, amit akkor Mitch is látott.

(Az izomsorvadással járó betegség neve ALS (Amyotropic Lateral Sclerosis), a szklerózis egyik fajtája, amikor a beteg idegsejtjei elpusztulnak, és mivel már nem ingerlik az izmokat, azok elsorvadnak. A betegség, amelynek okát mai napig sem ismerik, a légző-, illetve a nyelőizmokat is megtámadja, s végül ez okozza a beteg halálát is.)

A könyv az ő négy és fél hónapjukról szól, de leginkább Morrie-ról, erről a nagyszerű emberről, s arról, hogy élte életét egészen az utolsó percig.

Miután Mitch 16 év elteltével újra felkereste őt otthonában, megtette ezt ezután minden kedden. Detroitból repült Bostonba minden héten, hogy együtt legyenek, beszélgessenek. Minden találkozás olyan volt, mint egy-egy szeminárium. Beszélgettek a világról, az önsajnálatról, halálról s családról. Az öregedéstől való félelemről, pénzről, házasságról. Szeretetről, megbocsátásról, elbúcsúzásról.

Ezek a beszélgetések a szerzőt végleg megváltoztatták (aki azóta több könyvet írt e témában), s a visszajelzések szerint sok olvasóra is nagy hatással volt szerte a világon. Magyarországon is kapható a könyv, Keddi beszélgetések életről, halálról címmel.

Csak ajánlani tudom mindenkinek őszinte szívvel! Ha tudjátok, olvassátok el!
Ebből a könyvből fordítanék le egy-egy rövidebb részt.

1. „Kérdeztem Morrie-t, hogy érez-e önsajnálatot.
’Néha, reggelenként’ – felelte. ’Ez az az időszak, amikor gyászolok. Megmozgatom az ujjaimat és a kezemet – bármit, amit még mozgatni tudok – és gyászolom azt, amit már elvesztettem. Gyászolom azt a lassú, alattomos utat, ahogyan haldoklom. De aztán abbahagyom a gyászt.’

Csak így?

’Sírok egy jót, ha szükségem van rá. De aztán azokra a jó dolgokra koncentrálok, amik még mindig vannak az életemben. Az emberekre, akik eljönnek meglátogatni. A sztorikra, amiket hallani fogok. Mitch, nem engedek meg magamnak több önsajnálatot, mint ez. Egy kicsi minden reggel, jópár könny és ennyi.’

Azokra az emberekre gondoltam, akiket ismerek, s tudom, hány órát töltenek el önsajnálattal. Milyen hasznos lenne egy napi limitet adni az önsajnálatnak. Csak egy pár könnyes percet, aztán megy tovább a nap. És ha Morrie meg tudja tenni, ilyen szörnyű betegséggel...”

2. „Első alkalommal, amikor megláttam Morrie-t a tévében, azon gondolkodtam, vajon érez-e megbánást dolgokkal, emberekkel kapcsolatban, most, hogy a halála ilyen közel van. (...) Mikor ezt megemlítettem Morrie-nak, azt mondta:

’Ez az, ami miatt mindenki aggódik, ugye? Mi van, ha ez az utolsó napon a világban. (...) Mitch, a kultúránk nem bátorít arra, hogy ilyen dolgokon gondolkodj, míg közelebb nem érsz a halálhoz. Annyira körül vagyunk véve egoisztikus dolgokkal, a karrier, a család, a pénzkeresés, a törlesztőrészletek, egy új autó, a radiátor megjavítása, ha elromlik – tele vagyunk trillió kis dologgal, amik visznek minket előre. Így nem alakult ki bennünk az a szokás, hogy megálljunk, megnézzük az életünket és azt kérdezzük: Ennyi az egész? Ez minden, amit akarok? Hiányzik valami?’

Megállt egy pillanatra.

’Kell valaki az életedben, aki ebbe az irányba terel. Nem jön ez csak úgy, automatikusan.’
Tudtam, miről beszél. Mindannyiunknak szüksége van tanítókra az életünkben.
És az enyém itt ült előttem.”

A betegség egy későbbi szakaszában - mikor már Morrie-nak állandó fájdalmai voltak és nehezebben lélegzett, mint korábban – egy nap az érzésekről beszélgetett Morrie és Mitch.

3. „ Amit most teszek – mondta Morrie, még mindig becsukott szemekkel – az az, hogy leválok, elválasztom magam a tapasztalattól.’

Elválasztod magad?

’Igen, elválasztom magam, leválok. És ez nagyon fontos – nemcsak olyasvalakinek, mint én, aki haldoklik, de olyasvalakinek is, mint te, aki teljesen egészséges. Tanulj meg elkülöníteni!
Kinyitotta a szemét, és kifújta a levegőt. ’Tudod, mit mondanak a buddhisták? Ne csüngj a dolgokon, mert semmi sem állandó.’

De várj, mondtam. Nem mindig az élet megtapasztalásáról beszéltél? Az összes jó érzésről, az összes rossz érzésről?

’Igen.’

Hogyan tehetnéd ezt meg, ha elválasztod magad tőlük?

’Ah. Gondolkodsz, Mitch. De a leválás nem jelenti azt, hogy nem hagyod, hogy a tapasztalatok átjárjanak. Épp ellenkezőleg, hagyod, hogy átjárjanak, teljesen. Igy leszel képes elengedni őket.’

Ezt nem értem.

’Vegyél bármilyen érzelmet – szerelmet egy nő iránt vagy szomorúságot egy régi iránt, vagy amin én megyek keresztül, félelmet és fájdalmat egy halálos betegség miatt. Ha visszatartod ezeket az érzéseket – ha nem engeded meg magadnak, hogy végigmenj az úton rajtuk keresztül – akkor sosem leszel képes elválasztani magad tőlük, túl lefoglal a tőlük való félelem. Félsz a fájdalomtól, félsz a bánattól.

De ha elmerülsz ezekben az érzelmekben, hagyod magad alámerülni, még a fejed is, akkor megtapasztalod őket teljesen és tökéletesen. Tudod, milyen a fádalom. Tudod, milyen a szerelem. Tudod, milyen a bánat. Csak ezután mondhatod: Rendben. Megtapasztaltam ezt az érzést. Felismerem ezt az érzést. Most el akarom választani magam ettől az érzéstől egy pillanatra.’

Morrie megállt és végignézett rajtam, talán hogy biztos legyen, jól értem a dolgokat.

’Tudom, azt gondolod, ezt csak a haldokás mondatja velem, ez csak arról szól. De továbbra is azt mondom, ha megtanulod, hogyan halj meg, megtanulod, hogyan élj.’

Morrie elmesélte az egyik legfélelmetesebb pillanatait, amikor úgy érezte, hogy a tüdeje elzáródik és nem tudta, honnan jöhetne a következő levegővétel. Rémisztő percek voltak, mondta, és az első érzései a rettegés, a félelem, aggódás voltak. De egyszer, miután felismerte ezeket az érzéseket, szerkezetüket, érzésüket, a borzongást végigfutni a hátán, a melegséget, ami elönti az agyát – aztán képes volt azt mondani, hogy: ’Oké, ez a félelem. Lépjünk most távolabb tőle. Lépjünk ki belőle.’

Arra gondoltam, milyen gyakran szükségünk van erre a mindennapi életben. Amikor magányosak vagyunk, majdnem sírni szeretnénk, de nem engedjük ki a könnyeket, mert azt gondoljuk, nem kéne, nem szabad sírnunk.

Morrie hozzáállása éppen az ellenkezője volt. Nyitsd meg a csapot. Fürödj meg az érzésben. Nem fog bántani, csakis segíthet neked. Ha beengeded a félelmet, ha felveszed, mint egy ismerős inget, akkor azt tudod mondani magadnak, ’Rendben, ez csak a félelem, nem engedem, hogy irányítson engem.’

Ugyanez a helyzet a magányossággal: engedd el, engedd el a könnyeket, érezd át teljesen – de végül légy képes azt mondani: ’Oké, ez volt a magányosság pillanata. Nem félek magányosnak érezni magam, de most félreteszem ezt a magányosságot és tudom, vannak más érzelmek is a világon és én azokat is meg fogom tapasztalni.’

’Leválni’ – ismételte Morrie újra.

Morrie életéről egy film is készült, Jack Lemmon főszereplésével, ami 4 Emmy díjat kapott és a tévéinterjúk is kaphatók DVD-n. A könyv olvasása után nagyon szeretném megnézni ezeket is.

"Keep Toronto Reading"

Torontóban február az olvasás hónapja.

A Toronto Public Library (a torontói városi könyvtár) hírdette meg e programot, hogy együtt ünnepelhessük a könyveket és kultúrát e rendezvénysorozat keretein belül. Széleskörű programokat szerveznek nemcsak a 99 városi könyvtár egyikében, de szerte a városban mindenfelé, melyek - ahogyan ezt reklámozzák - különlegességek a testnek, léleknek egyaránt.

A "Diaszpóra Dialógusok" nevet viselő program keretében például írókkal, költőkkel, művészekkel találkozhat az érdeklődő, akik bemutatják új műveiket: drámáikat, verseiket, melyekben visszatükrözik a torontóiaknak városuk sokszínűségét, komplexitását.

A "Szerelem és bor nyelvének felfedezése" címmel beszélgetések és borkóstolók részesei lehetünk, ahol az írók saját élményeiket mesélik el pl. Olaszországról, Franciaországról vagy Dél-Amerikáról, azok borairól, s közben persze meg is kóstolhatók e nemes nedük.

Mindezek mellett írók kulináris élvezeteiről hallgathatunk előadást, vagy családi programokon vehetünk részt. Ismert krimiírók avatnak be könyvírásuk részleteibe, orvosi szakkönyvek szerzői beszélnek választott témájukról, de kanadai-afrikai írókkal is megismerkedhetünk, akik memoirjaikkal, verseikkel színesítik a torontói művészi palettát.

A hónap egyik zárásaként pedig részt vehetünk a Könyvek Szerelmeseinek Bálján (The Book Lover's Ball), ahol több, mint 60 ismert íróval vacsorázhatunk együtt és beszélgethetünk közös szenvedélyünkről, a könyvektől.

A progamok valóban sokszínűek és sokrétűek, minden korú és érdeklődésű találhat köztük kedvérevalót. A programsorozat egyébként tökéletes összhangban van mindazzal, ami az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a városban a sok bevándorló miatt. Nevezetesen erősíteni, minél jobban tudatosítani a torontóiakban városuk sokszínűségét, lüktető energiáját szociális, kulturális és gazdasági szempontból egyaránt.

Well, this is February, so let's Keep Toronto Reading!