vasárnap, január 15, 2012

Green Smootie, avagy a zöld turmix


Elég ritkán írok főzésről, ételekről, italokról a blogon, de azt gondolom, a Green Smoothie "megér egy misét". :)

Mielőtt azonban felsorolnám a szinte végeláthatatlan előnyeit a zöld turmixok fogyasztásának vagy hihetetlen egyszerűségét elkészítésüknek, megemlíteném Victoria Boutenko nevét, aki tulajdonképpen világszerte népszerűvé tette a green smoothie-kat.  


Victoria és családja a '90-es évek elején költöztek Oroszországból az USA-ba, ahol természetesen a nyugati étrend szerint étkeztek. Mivel mindenki a családban küzdött valamilyen betegséggel (Victoria túlsúlyos volt, férje szívproblémákkal küzdött, lánya Valya asztmás volt, fia, Sergei pedig egész kiskorától cukorbeteg) és az orvosok nem sok jóval tudták kecsegtetni őket, Victoria kétségbeesetten, de elszántan alternatív gyógymódok után nézett. Idővel áttértek a 100% nyers étrendre, ami hatalmas javulást hozott mindannyiuk életébe. 
Azonban Victoria még mindig úgy érezte, hogy valami nem teljes. Hosszú kutatások után a csimpánzok étrendjét kezdte vizsgálni, hiszen mint tudjuk, DNS állományunk 99.4%-ban megegyezik. Arra jött rá, hogy közeli rokonainkhoz képest elképesztően kevés zöld levelet eszünk, amit azonban ő valamiféleképpen be akart hozni a saját étrendükbe. Mivel rágásunk már megközelítőleg sem hasonlít az őskori elődeinkéhez, arra gondolt, hogy összeturmixolva egyszerűbb lesz a fogyasztásuk. Igy született meg a green smoothie (zöld turmix), ami azóta világszerte elterjedt és óriási sikernek örvend. :) "Victoria újra felfedezte a klorofill gyógyító hatását, és a zöld levelőeket szinte külön táplálékcsoportként emlegeti."


A zöld levelek bátran vegyíthetőek mindenféle gyümölccsel, igazából nem is sorolandók a zöldségek közé. Nem kell tartani az emésztesi gondoktól sem, vagy attól, hogy erjedést okozna együtt fogyasztásuk. :)
  1. Elkészítésükhöz szükségünk lesz egy turmixgépre és némi fantáziára. Akármilyen turmixgép megteszi, a legjobb persze egy Vitamix, de csak akkor ruházzon be valaki egy új gépre, ha előtte már jónéhányszor kiróbálta a zöld csodát. :) Az elkészítéshez elegendő lehet egy-két fajta gyümölcs és bármilyen zöld növény. Gyümölcs lehet: alma, banán, mangó, őszibarack, sárgabarack, bogyós gyümölcsök, mint eper, málna, áfonya, szeder stb... Zöldek pedig pl. spenót, sóska, petrezselyem zöldje, sárgarépa zöldje, saláta, csalán, zellerszár leveles kel stb. Mint látjátok, tényleg csak az ember fantáziája szab határt a végeredménynek. :)
  2. A zöld turmixok elkészítése nagyon egyszerű és gyors. Még ha valaki nagy rohanásban is van és nem volt ideje megfelelően enni valamit, egy green smoothie 10 perc alatt kész és útközben is elfogyasztható. Persze előre is elkészíthető és hűtőben tárolható. Nagy divat pl. befőttes üvegekből, vastag szívószállal inni.
  3.  A green smoothie szinte egész napra feltölt energiával. Ha zöld turmixot iszol, energiaszinted nem fog úgy hullámozni, mint egy sima gyümölcs turmix vagy kávé elfogyasztása után. Ez annak köszönhető, hogy a rostokban gazdag zöld levél lelassítja a gyümölcscukor felszívódását, biztosítva ezzel, hogy pont annyi energiát használ fel egyszerre a szervezeted és olyan ütemben, amire éppen szüksége van. 
  4. A zöld turmixok egész évben fogyaszthatók. A variációk sokszínűek és olyan zöldet vagy gyümölcsöt használsz fel a turmixodhoz, ami éppen kéznél van. Télen jól jönnek a fagyasztott gyümölcsök, sőt a zöld leveleket is lefagyaszthatod előre nyáron.
  5. A zöld levelek az egyik leginkább alulértékelt táplálékunk. Rengeteg hasznos tápanyag található bennük, a sárgarépa levelében pl. sokkal több, mint magában a gyökérben, mégis legtöbbször a szemétbe kerül. A zöld levelek nagyszerűen lúgosítják a szervezetet, fehérjetartalmuk pedig kiemelkedő!! Tele vannak immunerősítővel, ásványi anyagokkal is, bizonyítottan csökkentik pl. a szívbetegségek kialakulását.
  6. A green smoothie nagyszerű része lehet a fogyókúránknak is. Ha ránk tör az éhség, érdemes meginni egy pohár zöld turmixot, ami csökkenti az éhséget, hiszen laktató és tele van rengeteg tápértékkel.
  7. Biztosítja a szükséges gyümölcs- és zöldségbevitelt egy napra. Egy-két pohár zöld turmix nagy valószínűséggel több zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz, mint amit átlagosan megennénk egy nap. Plusz sokkal egyszerűbb is ezt hordozni a táskánkban, mint pl. egy banánt, ami törhet és megbarnulhat. 
  8. A zöld levelek tele vannak aminosavakkal. Ha valaki tart attól, hogy nem eszik elég proteint, igyon több zöld turmixot. Minél több zöldet eszel, annál több aminosavat juttatsz a szervezetedbe, amit a szervezet arra használ majd fel, hogy proteint termeljen. 
  9. A green smoothie egyfajta kéményseprőként is funkcionál. Azok az ételek, amelyeket szervezetünk nem emésztett meg megfelelően, bennragadnak a szervezetünkben és idővel gondot okozhatnak bizonyos szerveinknek. A zöld turmix azonban egyfajta kéményseprőként kipucolja a beleket, kiürítve ezzel a sok fennmaradt mérgező hulladékot. Minél több zöld turmoxit iszol, annál tisztább lesz a bélműködésed és eredményesebb a szervezeted tisztítása. (Ja, és mindez persze súlyt is csökkent. :)

 
Tudom, tudom, első ránézésre nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek, de higgyétek el, nagyon finom. Ráadásul mivel az összetevők rajtad állnak, így kísérletezhetsz vele, neked mi jön be a legjobban. Eleinte, ha több gyümölcsöt teszel bele és kevesebb zöldet, akkor nem zöld lesz a végeredmény, hanem kicsit lilásabb, világosabb - persze gyümölcstől függ (ahogy pl. a fenti képen). Én pl. imádom a spenótot (salátának is a baby spenótot használom a leggyakrabban), a gyümölcsök közül pedig az utóbbi időben az áfonyát (blueberry) kívánom a legjobban, így ezeket használtam pl. ma reggel is a turmixomba.
Ha valakinek bejönnek a zöld turmixok, akkor akár napi egy-másfél litert is fogyaszthat belőlük. Tízóraira, reggelire, de akár a vacsorádat is helyettesítheted ezzel. :)


Ha hiszitek, ha nem, a gyerekekkel is könnyen megszerettethetők ezek az egészéges és finom turmixok. Itt pl. egy anyuka mesél pár trükköt, mint pl. bevonni őket az elkészítésbe vagy már a boltban véleményüket kérni a zöldség és gyümölcs kiválasztásánál stb. Ezen a videón pedig a Green Smoothie Girl, egy négy gyermekes anyuka beszélget 10 éves fiával a zöld turmixok előnyeiről. :)



Akit bővebben érdekel a téma, rengeteg weboldalt fog találni az interneten, íme csak három kiindulópontként:
Victoria családjának Green Smoothie blogja
A Green Smoothie Girl, Robyn Openshaw oldala
A Blender Girl oldala

Végül pedig pár egyszerű recept az elinduláshoz. (Mindegyiknél spenót szerepel, mert én azt imádom, de természetesen helyettesíthető bármivel.)

  • 2 banán
  • 1 őszibarack/vagy 1 csésze áfonya
  • 5 eper
  • 1 nagy maroknyi spenót (idővel növelhető a mennyiség)
  • 1 csésze víz

  • 1 banán
  • 3/4 csésze ananász
  • 1 csésze mango
  • 1-2-3 maroknyi spenót
  • 1 csésze víz

  • 1 banán
  • 2-3 maroknyi spenót
  • 2 datolya
  • 1 csésze áfonya
  • 1 evőkanál kakaó
  • 1-2 csésze víz, állagtól, ízléstől függően (ez a turmix inkább lila, mint zöld és a kakaó miatt csokisabb ízű)

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez nagyon erdekes es hasznos volt, en szemely szerint meg nem hallottam rola! Koszonom!

Névtelen írta...

Nekem is tetszett! Köszönöm!

Livia írta...

Köszönöm, örülök, ha érdekesnek találtátok! Nekem is nagyon az volt, amikor először olvastam a témáról.
Ha esetleg ki is próbáljátok, örömmel olvasnék a tapasztalataitokról is. ;)

Judit írta...

Livia! Nagyon orulok, hogy irtal errol! Problema lenne ha a szemelyes hozzafuzeseid nelkul atmasolnam a blogomra a bejegyzest? En ma este fogom elkesziteni az elsot. Elsore nem mertem semmi extra zoldet venni, ugyhogy salatat fogok turmixolni banannal, almaval es meg valami edesebb gyumolccsel. Tapasztalataimrol majd beszamolok.

Livia írta...

Judit, persze hogy nem gond, ha atveszed a bejegyzest. :)
Sok sikert a zold turmixhoz, kivancsian varom majd a visszajelzeseidet. :)

En egyebkent elsosorban Victoria oldalarol veszem a recepteket. Fel tudsz ott regisztralni egy Web App-re, amin nagyon jo receptek vannak, kulon kategoriaval kezdoknek. Meg en is leginkabb innen keszitem az enyeimet. :)
http://www.rawfamily.com/recipes

Judit írta...

Livia, koszonom hogy atvehetem! Mar emlitettem az ismeretsegi korombe es nagy az erdeklodes. Ma elkeszitettem az elsot. Egyenlore egy light os zolddel kezdtem aminek nincs intenziv ize. 1 banan, 1 alma, 1 kiwi, 1 salata. A sali a hosszukas fajta. Es meglepoen finom. Az almat erzem leginkabb. Ma megkertem a ferjemet h vegyen spenotot, holnap azzal probalom. Es vettem ananaszt es sargabarackot. Koszonom az oldalt amit ajanlottal! Majd beszamolok a tapasztalataimrol. Szep napot!

mammaRia írta...

...kipróbálom... nagyon megfogott ... kôszi

Névtelen írta...

Igen,jómagam is kipróbáltam és tényleg feltölt energiával,egész délelött bírod egy liter zöldturmixal.Csak az a baj,hogy senki sem emlitti,hogy spenótot bármennyire finom hetente csak 2 alkalommal lehet fogyasztani....
Zsuzsa

Livia írta...

@Zsuzsa: Természetesen igazad van, mindenben fontos a mértékletesség, még a jó dolgokban is. :) A mértéktelen spenótfogyasztás pl. veseproblémákat okozhat, de befolyással van a vas- és kalcium felszívódására is a szervezetben.
Én imádom a spenótot, szóval elég sokat eszem, de azért én is vigyázok és igyekszem változatos zöldségeket használni a zöld turmixokhoz is. Most pl. kelkáposzta levelet (kale) vettem legutóbb, az is nagyon finom. :)

Névtelen írta...

Sajnos mostanában derült ki , hogy krónikus vesebetegségem van , ezért a kálium bevitelre nagyon vigyáznom kell.Talán ez az egyetlen olyan betegség,aminek a diétája tiltja a spenótot és általában a zöldségeket,gyümölcsöket,így a banánt is.Ha nem volna vesebajom , én is szívesen fogyasztanám akár naponta ,mert eleve szeretem a zöld ételeket.

Titanilla írta...

Nagyon guszta, mindenképpen ki fogom próbálni! Gondolod Lívi, hogy botmixerrel is el lehet készíteni? Talán ha nagyon kicsire kockázom a gyümölcsöket meg mindent. Mivel más turmixom nincs... :(

Livia írta...

Nem tudom, hogy mukodik-e botmixerrel, de probald ki. Ird majd meg, hogy sikerult, kivancsi vagyok! :)

A vesebetegség valóban sok mindent megváltoztat gondolom az étkezésben.
Nem vagyok szakértő, és több persze szintje is lehet a betegségnek, de azt olvastam több helyen, hogy vigyázni kell a só bevitelére és odafigyelni, hogy megfelelő mennyiségű (jó) proteint egyél, hogy ne gyengülj le. Azzal is találkoztam már több helyen, hogy mivel csökkenteni kell a foszfort is, így érdemes odafigyelni a hús és tejtermékek alacsonyabb bevitelére is...

Ha kevesebb káliumot vihetsz csak be, akkor esetleg kérdezd meg az orvosod, hogy ehetsz-e alacsony káliumtartalmú zöldségeket, mint pl. spárga, zöldbab, káposzta, fejessaláta... vagy gyümölcsöket, mint alma, körte, áfonya stb. Biztosan megvan a mód arra, hogy egyél gyümölcsöt és zöldséget, csak gondolom tudni kell, melyiket. Egy táplálkozás szakértő biztosan tud ebben segítséget nyújtani. Az általános orvosoknak nem biztos, hogy minden információjuk megvan, hiszen a táplálkozás egy külön szakterület, így nem tudhatnak mindent.
További szép napokat!