Babavárás

Tudom, hogy nagyon csendes vagyok a blogon az utóbbi időben. Igazság szerint nem csak a blogon, de a mindennapokban is. Érdekes módon a terhesség és a babavárás számomra együtt jár egyfajta befelé fordulással és elcsendesedéssel. Tulajdonképpen a terhességről magáról sem írtam eddig itt igazán, egyedül a tavaly év végi videóból derülthetett ki néhányotok számára a hír, akik megnézték a képeket. :)

Amikor tavaly szeptember környékén megtudtam, hogy állapotos vagyok, hetekig repkedtem az örömtől és előre nagyszabású terveket szőttem arról, hogyan fogom dokumentálni az előttem álló kilenc hónapot (külön blog, videók stb.). Természetesen az öröm és izgatottság érzése azóta sem múlt el, de az egészen biztos, hogy sok mindent másképp élek meg és dolgozok fel, mint ahogyan azt előre elképzeltem.

Rengeteg érzés kavarog bennem, amiket időnként szívesen osztok meg másokkal, de talán többször tartok meg magamnak. Azért érdekes ez számomra, mert én tipikusan az az ember vagyok, akinek szüksége van megbeszélni, kibeszélni, kimondani dolgokat. Nagyon sokszor beszéd közben állnak össze bennem a dolgok és értek meg összefüggéseket. Mindezek ellenére az utóbbi 7-8 hónapban épp ennek ellenkezőjét élem meg. Olyannyira, hogy még zenét is jóval kevesebbet hallgatok, sokkal inkább csendes szemlélője vagyok a körülöttem és bennem zajló eseményeknek - persze mosollyal az arcomon.  :)

Igy talán jobban érthető, miért írok jóval kevesebbet a blogra is. Megmondom őszintén hiányzik az írás és a legtöbb hétvégén le is ülök a géphez azzal a szándékkal, hogy írok valamiről, de a végén legtöbbször csak olvasás lesz belőle és a blogbejegyzés maga elmarad. 

Mivel a befelé fordulás abszolút semmi rosszat nem jelent, csak egyszerűen más érzés, más állapot, azért fontos leírnom, hogy köszönöm kérdéseiteket, jól vagyok. :) Lassan a 31. hét felé közeledve persze a pocakom csak nőttön nő és kezdem néha úgy érezni magam, mint egy pingvin. ;)) A pici nemét még mindig nem tudjuk pontosan, de az orvosunk egyre jobban a fiú felé hajlik az utóbbi időben. Hát ha nem előbb, de utóbb biztosan megtudjuk ezt is. 

Természetesen még mindig dolgozom, éppen ezen a héten egyeztünk meg a főnökeimmel (már amennyire ebben meg lehet egyezni), hogy április 20-a lesz az utolsó munkanapom. Azaz 6 hét van még hátra... Fogalmam sincs, menni fog-e a munka addig, de mindenesetre megpróbálom. Igazság szerint nem is maga a munka esik nehezemre, hanem a napi több mint 3 óra utazás. Természetesen reggel és este is a torontói legnagyobb tömegben, zötykölődve, néha állva stb... A szülész/nőgyógyászom egy angol származású idősebb orvos és elmondása szerint Angliában majd' magától értetődően a nők a 32. hét után abbahagyják a munkát. Fontos ugyanis, mi történik a szülés előtt utolsó hetekben a kismamával és a babával egyaránt. Tudni kell mindehhez, hogy itt egy év a szülési szabadság, amit ha az ember a szülés előtt kezd el, akkor annyival kevesebb ideje marad a szülés utánra a babával. A legtöbb dolgozó anyuka ezért igyekszik minél későbbre tolni a szabadság megkezdését, már amennyire ez módjában áll.

 

Bennem kicsit vegyes érzések kavarognak ezzel kapcsolatban is. Egyrészt szeretem, hogy el vagyok foglalva és van mit csinálnom egész nap. Biztosan lenne elfoglaltság itthon is, de mégsem bánom egyáltalán, hogy dolgozom. (Arról nem is beszélve, hogy szeretem, amit csinálok. :) Másrészt viszont abszolút megértem, amit az orvosom mond a szülés előtti pár hét minőségéről, annak fontosságáról. Mivel az utóbbi 2 hónapban szinte szünet nélkül fáradt, sőt teljesen kimerült vagyok, így magamon is érzem ennek igényét. Az biztos, hogy igyekszem figyelni a testem és a pici jelzéseire, így ha hamarabb be kell fejeznem a munkát, akkor azon sem fogok problémázni - úgy lesz, ahogy lennie kell. :)

 Hewton munkatársammal egy tréningen kb. három hónapja

A munka szempontjából annyi változás történt még az utóbbi időben, hogy tavaly novemberben programot váltottam, és a munkahelyemen (St. Christopher House) jelenleg én viszem a "Roma Letelepedési programot" a Bevándorlási és Letelepedési Részlegen belül. Ezelőtt a bántalmazott nőkkel foglalkozó programnak voltam a része, de a terhesség híre után úgy gondoltam, ha lesz lehetőségem váltani, azonnal kihasználom az alkalmat, mert az a munka számomra nagyon megterhelő volt lelkileg. Szerencsére akkoriban kaptunk állami támogatást a roma programhoz, így rögtön jelentkeztem. Ez a munka sem sétagalopp az biztos, de sokkal közelebb áll hozzám és megmondom őszintén sokkal jobban is szeretem. Menekültügy, ügyvédkérdés, segélyezés, lakhatás, iskola, munkahely, önkéntesség, egészségügy, nyelvtanulás stb... mind-mind egy-egy szelete a munkának. Együttműködés más szervezetekkel, közös programok szervezése, információnyújtás a Roma közösségről és még sorolhatnám.

Nem tudom, élni fog-e még a progam egy év múlva, mire visszajövök, azaz lesz-e rá további támogatás vagy újabb programot, esetleg munkahelyet kell majd keresnem, de ez még a jövő zenéje. Most egyenlőre a babavárásra és magunkra koncentrálok, de azért igyekszem itt is jelentkezni időnként. A végére csak úgy érdekességképpen íme egy videó, hol áll a pocaklakó jelenleg. :)