Szerencsés 31 év

Olyan sok minden miatt érezhetem szerencsésnek magam az életben.

Habár mindannyiunknak vannak nehéz, néha igazságtalanul kemény időszakok, ahogyan nekem is voltak már. Hogy kinek mikor és milyen formában, azt életünk sokszínűsége mutatja. Nekem a gyerekkorom nem volt felhőtlen. 11 éves voltam, amikor egy igen súlyos autóbalesetben apukám 37 évesen meghalt, anyukám és öcsém pedig hosszú évekig emberfeletti megpróbáltatásokon, fájdalmakon mentek keresztül. Hamar felnőtt lettem, egy kis, komoly, félénk lány. Nem mondhatnám, hogy egyszerű volt "egészségesnek" maradni és így felnőni egy óriási fájdalmakkal küszködő családban. Mégis, minden nehézség ellenére ott voltunk egymásnak, mégha nem is a legtökéletesebb módon. Tudom, hogy mindannyian másra vágytunk akkor és nem értettük egymást. Mindannyian harcoltunk a magunk kis világában és vártuk másoktól a segítséget, ami leggyakrabban nem jött. Ennek köszönhetően azonban hamar megtanultam, hogy az igazi nagy harcainkban egyedül vagyunk az életben. Akárhogy is van, elsősorban magamra kell számítanom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna támogatóim. A családom alapvetően mindig mellettem állt. Például elég hamar megéreztem, mit szeretnék kezdeni az életemmel, azaz a szociális szakma már tizenévesen hívogatott. Nem mondom, hogy a családom elsőre repdesett az örömtől ennek hallatán, de idővel - kitartásom/makacsságom láttán - mellém álltak és támogattak.

Így tkp. a kezdetektől azzal foglalkoztam, amit szerettem. Szerencsés helyzet, ugye? :) Már az egyetem első évében rátaláltam egy szervezetre, aminek hihetetlen sokat köszönhetek. A neve Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület, röviden KEFE. :)) Abban voltak különlegesek a többi szervezet között, hogy nem tanítani akartak elsősorban, hanem csak a kezünket fogni. Nem mondták meg, mit hogyan csináljunk, ehelyett arra bíztattak, találjuk azt meg magunk. Ők támogatnak, ott vannak a háttérben, ha megbotlanánk, elesnénk. Újabb szerencsés helyzet, nem igaz? :) Nos, engem régóta foglalkoztatott az állami nevelt gyerekek támogatása. Így a KEFE segítségével megalapítottam egy kis műhelyt - a Twist Olivér Műhelyt -, aminek keretein belül eleinte egyedül, majd idővel több társammal egyetemben lakóotthonokba jártunk, hogy különböző témák közös feldolgozásával, programok szervezésével segítsük, támogassuk a bentlakó fiatalok önálló életkezdését, társadalmi beilleszkedését. (Igazán büszke vagyok rá, hogy a műhely mai napig működik. :) A velük való munka végigkísérte egyetemi éveimet, akiktől elmondhatatlanul sokat tanultam.

Mindemellett a magénéletben is szerencsés voltam mindig. Szabolcs is - akivel szintén első évesként ismerkedtem meg - végigkísért az egyetemen, sőt tovább is. A szociológia volt a közös szakunk, ő amellett magyar tanárnak tanult, én pedig szociálpolitikusnak. Hajnalokig tudtunk beszélgetni az évek múltával is. Szabolcs nagyszerű táncos és zenész is egyben, aki mellett még jobban megszerettem és megismertem a magyar népzenét. Az egyetem után debreceniként Miskolcra költözött velem és míg én cigánytelepeken kezdtem el dolgozni, ő addig a Fiatalkorúak Börtönében lett tanár. Kemény tapasztalatok voltak eleinte mindkettőnknek. Voltak olyan családok, akiken én "kintről", ő pedig "bentről" ismert. Sokat tanultunk egymástól, míg 6-7 év után el nem váltak útjaink. Mai napig egyik legjobb barátom ő, mégha most az élet kicsit messze is sodort minket.
A magánéletem azóta is irigylésre méltó. :) Néha el is tűnődöm, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen nagyszerű emberekkel hozott össze a sors. Billel több, mint 5 éve ismerjük egymást és minden napom vele egy ajándék. Megismerni valakit egyre jobban, elmélyedni egy másik emberben hihetetlen izgalmas dolog. Legtöbbször nem is kell, hogy történjen valami különös, mégis mai napig úgy sietünk haza egymáshoz, mint akik most ismerték meg egymást. Csodás társam, barátom ő minden tekintetben. Említettem már, milyen szerencsés vagyok? :)
Mióta Kanadában élek, nem a szociális szakmában dolgozom, habár érzem, tudom, hogy hamarosan az is eljön. De addig is megismertem és folyamatosan tanulok egy szakmát, ami kreatív, sokszínű és izgalmas. Ez pedig a graphic design. A világ, a dolgok működésének egy teljesen másik oldalát ismertem meg, mióta ebben dolgozom. Talán nem is ártott kicsit kitekinteni a szociális munka világából, és megnézni, mire vagyok máshol képes. Ehhez persze kell egy olyan munkahely, egy olyan főnök, egy olyan csapat, amiben mai napig is dolgozom. Micsoda szerencse, nemde? :)

És igen, még sorolhatnám a sok-sok szerencsés momentumot az életemből, amik az eddigi 31 évemben megtaláltak. :) De ez a blog nem rólam szól elsősorban, így most be is fejezem. Egyébként mindez arról jutott csak eszembe, hogy a nemrégi születésnapomra micsoda fantasztikus dolgokkal leptek meg a szeretteim. Anyukám kis csomagjai, könyvekkel és egyéb örömteli apróságokkal, a férjem ajándéka, aminek köszönhetően életemben először töltöttem egy egész napot egy spa-ban, ahol úgy éreztem, mindenki engem kényeztet. Vagy drága barátaim meglepetése: két belépő egy étterem-színházba, ami itt is abszolút különleges és egyedülálló.
Sajnos egyik helyen sem lehetett fényképezni, így csak egy-két dugi kép készült, de hamarosan írok mindkettőről, ahonnan azért a képek sem fognak hiányozni teljesen. :)

Köszönöm, hogy ilyen szerencsésnek érezhetem magam és nem csak a születésnapomon!!!!!