Torontó 175 éves

Toronto ezév márciusában lett 175 éves. Ebből az alkalomból sok minden történik a városban egész évben. De mielőtt kiemelnék néhányat közülük, hadd álljon itt a város polgármesterének, David Millernek üzenete.

"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy bejelenthetem Torontó 175. születésnapját 2009-ben.
Torontó városát 1834. március 6-án egyesítették/hozták létre, azt az egyre növekvő igényt igyekezve kielégíteni, hogy a korábbi elnevezésű York-nak minél széleskörűbb polgári szolgáltatásai lehessenek. Az elismert újságíró és politikus William Lyon Mackenzie-t választották a város első polgármesterévé, aki egy gyorsan növekvő, s több, mint 9000 lakosú város képviselője lett. Torontó 33 évvel később már Ontarió tartomány fővárosa lett.
Torontó ma Kanada legnagyobb városa és otthona 2.6 millió külünböző nemzetiségű embernek. Kanada gazdasági motorja, és az egyik legzöldebb, legkreatívabb város egész Észak-Amerikában. Csak az utóbbi három évben több, mint 70 díjat nyert a lakossági szolgáltatások minőségének, a beruházások és azok hatékonysága terén.
Szeretnék minden torontóit arra invitálni, hogy velem együtt ünnepelje ezt a jelentős évfordulót. Nagyszerű lehetőség ez minden itt élőnek, a fiataloktól az idősebbekig, hogy többet tudjon meg Torontó örökségéről, kultúrájáról. Múzeumok és különféle történelmi központok vesznek részt az ünnepsorozatban városszerte, ahol erre sokszínű alkalom kínálkozik majd.
Az évforduló nagyszerű alkalmat nyújt az egyéni elmélkedésre is és hogy közösen ünnepeljük a város eddig elért eredményeit."
A hivatalos ünnepség március 6-án zajlott. Képek az ünneplésről itt.

A Colborne Lodge-ban például John Howard képei adnak betekintés a város korai mindennapjaiba. A kiállítás május 24-ig látható.
A Mackenzie Házban W. L. Mackenzie, polgármester életével ismerkedhetünk meg, ami egészen 2010 januárjáig látható.
A St. Lawrence Piac kiállítótermében pedig torontói művészek alkotásait nézhetjük meg június 13-ig. Ez a program a fentiekkel ellentétben ingyenes.
Persze ez csak három program a sok közül. A város 10 történelmi múzeumainak listáját itt találjátok, ahol sok program várja az érdeklődőket egész évben.
Szintén érdekes programokat kínál a ROM (Royal Ontario Museum), többek között ingyenes sétákat a város különböző pontjain, ahol idegenvezető kíséretében hallhatunk és láthatunk többet Torontó múltjáról és jelenéről. A séták listája itt látható, csak néhányat kedvcsinálóként:
- Sacred Stones & Steeples: a katolikus és más vallások szent épületeinek megismerése. Május 03, délután 2pm. Találkozó a Church/King utcák észak-keleti sarkán.

- Historic Toronto: A séta során látott néhány nevezetesség: Toronto's First Post Office, Bank of Upper Canada, St. Lawrence Market, St. James' Cathedral, St. Lawrence Hall, Courthouse Square stb.
Május 13, este 6óra. Találkozó: 260 Adelaide Street East

- Hidden Treasure - Sculpture in the City: Modern és tradicionális szobrok a város belvárosában a Sculpture Gardentől a Nathan Phillips Square-ig.
Június 3, este 6 óra. Találkozó: King Street és a Church sarkán.

- 175th Anniversary Toronto Walk: Fénypontjai a sétának: St. Lawrence Hall, Second City Hall, St. James Cathedral, Bank of Montreal, Dominion Bank, Gooderham Building, The National Club, Old City Hall, Osgoode Hall
Június 13, délután 2 óra. Találkozó: St. James Park (King és Chruch Streets, a St. James Cathedral mellett)

- Mount Pleasant Cemetry: Séta a híres Mount Pleasant temetőben - St. Andrew's Society Monument, Massey Mausoleum, Mount Pleasant Mausoleum, Millionaires' Row, Empress of Ireland Monument.
Június 21, délután 2 óra. Találkozó: a temető bejáratánál
Minden találkozónal a kék esernyőt kell keresni. :))

Akiket bővebben érdekel Torontó történelme, sok-sok érdekességet olvashat az évfordulóra összeállított oldalakon. Én itt belinkelek három leírást. Az első a legrészletesebb, ahol hét fejezetben, sok képpel fűszerezve ismerkedhetünk meg a város múltjával.
A második ennél rövidebb, igaz képek nélküli, de talán jobban átláthatóbb azoknak is, akik most ismerkednek a nyelvvel.
A harmadiknál pedig rövidebb már nem is lehetne egy város történelmi összefoglalója. Gondolom azoknak szól, akik túlságosan belemélyedni nem kívánnak, de mégis szeretnék tudni a fontosabb mérföldköveket. :)

A bejegyzés végén pedig pár kép a múltból, néhány a maival összehasonlítva:

Torontó 1834-ben


A város térképe 1834-ből

Két utcakép a King Street környékéről


'Akkor és most' - Ellesmere és Brimley környéke


'Akkor és most' - J.P. Wheler Farmhouse


'Akkor és most' - Észak felé nézve a Brimley-ről


'Akkor és most' - Scarborough (az egyik városrész) központi kórháza


'Akkor és most' - a Scott House


'Akkor és most' - St. Andrew templom


'Akkor és most' - St. Andrew út

Stage West - Married Alive

Hadd pótoljam be elmaradásom és írjak arról a színházról, ahol pár hete voltunk két kedves barátom jóvoltából. Meg kell mondjam őszintén, mióta Kanadában élek, nem nagyon járok színházba. :( Míg otthon egészen iskolás koromtól a színházbérlet egy magától értetődő kelléke volt mindennapjaimnak, addig itt szinte teljesen kimarad az életemből. Hogy miért? Elsősorban az ára miatt. Sajnos színházba járni errefelé nem olcsó mulattság, sőt gyakran felér egy-egy élő koncert árával. Mindemellett Torontóban igen sokszínű és nyüzsgő színházi élet zajlik, New York után az egyik legrangosabb-, ismertebb Észak-Amerikában. A Stage Westben töltött este újra felélesztette bennem a színház iránti vágyam, habár sajnos továbbra sem lesz $50-100-150 dollárom fejenként egy színhézi estére. Legalábbis egyenlőre... ;)

Ezért is jelentett számomra sokat a barátaim ajándéka.
A torontói Stage Westről azt kell tudni, hogy egy szálloda, színház-étterem és egy belső kis vizipark egybegyúrt ötvözete. Mississaugán található, azaz a város nyugati felén (mi a keletin lakunk :), kb. 10 percre a repülőtértől és olyan 20 percre a belvárostól. Az alapkoncepció Edmontonból származik, ahol 1975-ben nyitotta meg a Pechet család az első Stage West Színház Éttermet. Jónéhány amerikai felfedezőút után így Kanadában is megszületett a Stage West koncepció, amihez a hozzávalók: egy ízletes, igényes büfé és egy ismert/kedvelt színészeket felsorakoztató szórakoztató színházi darab. Edmontonban az első naptól kezdve hatalmas sikert arat a Stage West, s azóta Calgaryban és Mississaugán (Torontóban) élvezhető hasonló show az országban.
A nagy sikereken felbuzdúlva a koncepció tovább bővült és a Stage West-et manapság egy-egy kedvelt szálloda berkein belül találjuk. A torontói Stage West 1990-ben nyitotta meg kapuit és azóta is nagy sikernek örvend.

Mi egy zenés vígjátékot néztünk meg, Married Alive címmel. Őszintén szólva eleinte kicsit izgultam, mert Bill nem igazán a musical szerelmese, de ez a darab még neki is tetszett, ami nem semmi. :)) Talán a téma is segített, a házasság maga, no és a színészek nagyon jól énekeltek/játszottak, ami szintén nem volt mellékes. Mi az első sorok boxaiban ültünk, szóval jól láthattunk mindent. :) A darabban összesen négyen játszottak: egy újdonsült házaspár, Erin és Paul, illetve egy idősebb, jóval tapasztaltabb pár, Ron és Diane, akik négyen végigvezettek minket a házasélet különböző fázisain, nehézségein, szépségein. Az összeköltözéstől a gyerekek kirepüléséig, a mindennapi stressztől a közös béke, harmónia megleléséig, a Niagarától a Viagráig... :)

Az alapötlet szerintem nagyon jó. Ahogy a legfelső képen is látszik, a színpadot felívben veszik körbe az asztalok, melyek egy része egy szintén félköríves kis boxban található. Mi egy ilyenben voltunk ketten, amit a legalsó képen is láttok. Már öt órától nyitva vannak a kapuk és természetesen a büfé étterem is, azaz kb. két óra áll rendelkezésre a darab előtt, hogy mindenki kedve szerint egyen-igyon, amennyi csak jól esik. A darab megkezdése előtt az étterem igaz bezár, de megvan a lehetőség - amivel sokan éltek is -, hogy süteménnyel, gyümölcsökkel stb. megrakott tányérokkal az asztalon nézzék végig az előadást. A szünetben kávét, üdítőt továbbra is szolgáltak fel, így a megrakott asztalok gondolom a show része. :) Az itteni díszlet, a berendezés kicsit régebbi korokat idéz, ahogyan maga a szálloda is, de biztosan ez sokaknak kimondottan tetszik. Számomra nagyszerű élmény volt az egész este, egyedi és különleges minden szempontból! :)
Újfent köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! :))

Elmwood Spa

Szóval a spa... :))

Ahogy már említettem, nekem életem első spa-s élménye volt ez. (A spa a "sanus per aquam", azaz "egészséges a víz által" kifejezés rövidített formája, mozaikszava.) Izgultam is előtte, be kell valljam, hiszen még egész testi masszázst sem kaptam ezelőtt, ráadásul tudtam, hogy férfi masszőröm lesz. Már a születésnapom előtt pár nappal megkaptam az ajándékom, hiszen általában két héttel a kívánt időpont előtt jó bejelentkezni. Így leghamarabb a következő hétvégére kaptam időpontot, ami múlt hétvégén volt. A spa neve Elmwood Spa, ami - számomra is meglepő módon - 29. helyen áll Torontó nevezetességei/látnivalói között a 307-ből. Észak-Amerikában az első osztályú spa-k közé tartozik, Kanadában pedig az első legjobb öt spa-k egyike. (A másik négy: Hed Salon - Montreal, Salon Firouzi - Vancouver, Spasation - Edmonton, Viorica - Ottawa)

Egy újszülöttnek minden új alapon én eleinte csak ámultam és bámultam. Persze nem csoda, ha az ország egyik legjobb helyén kezdem az ismerkedést, nem igaz? :) Már maga az az ellentét is érdekes volt, hogy a város egyik történelmi épületében található a hely, ami kívülről hagyománytiszteletet, belülről pedig modernitást és eleganciát sugall. Már a telefonos időpontegyeztetésnél kérték, hogy érkezzek legalább fél órával hamarabb, hogy legyen időm kitölteni egy egészségügyi kérdőívet annak érdekében, hogy a számomra legmegfelelőbb gondoskodást kapjam (bal oldali kép). Ezután felvezettek a második emeleten található női öltözőbe (második kép) és mivel én jóval hamarabb érkeztem, mint kellett volna - elvileg azzal a céllal, hogy körbefényképezem a helyet - volt elég időm nézelődni kicsit. Sajnos már az előcsarnokban figyelmeztettek, hogy fényképezni az egész épületben tilos. :( Így miután átvettem a mindenkinek kijáró fehér köntöst és papucsot, nekiindultam az öt emeletes épületnek. Nem jutottam messzire, mert a medence, szauna környékén le is pihentem és ott üldögéltem, olvasgattam, míg el nem jött a masszázs ideje. A harmadik emelet váróhelységében nem kellett sokáig ülnöm, hamar szólított egy fiatalos, szimpatikus külsejű férfi. Bevezetett egy kis szobába, ahol hangulatvilágítás és kellemes zene fogadott. (Elnézést azoktól, akik már ismerik a wellness szalonok etikettjét, nekem mindez új volt.) Jacek, a masszőröm elmondta, hogy amíg ő kimegy a szobából, én feküdjek le a szoba közepén álló, selyemtakaróval letakart masszázs ágyra (az alsó képek között). Miután elhelyezkedtem, ő visszajött, valami melegítőt tett a hátamra és a lábamnál kezdte a masszírozást. Ja, azt elfelejtettem, hogy svéd masszázst kaptam. Gondolom legtöbben szavak nélkül, a kellemes zenére és lazító mozdulatokra koncentrálva élvezik az egy órás masszázst. Mi azonban folyamatosan beszélgettünk. :) Persze én kezdeményeztem (talán neki nem is lehet), gondolom izgalmamban is. Aztán úgy elszaladt az idő, alig vettem észre. :)

Ezután volt egy órám a vizi terápiákat (water therapies) élvezni, majd újabb egy órám megebédelni a Terrace étteremben (utolsó kép a sorozatban). A vizi terápiák magában foglalják a whirlpool-t, szaunát, uszodát, pezsgőfürdőt vagy a medence melletti kis társalgót is, ahol mindenki ül a kis fehér köntösében és pihenget, olvasgat, meditál. Minden helységben van gyümölcsökkel ízesített vizestartály (annyira jól nézett ki, ahogy a jegyes tartályban úszkálnak a gyümölcsök) és egy kosár alma, azoknak, akik megéheznének.
A kellemes ebéd után egy óra arcmasszázs- és pakolás következett. Ani, a kozmetikus szintén nagyon kedves és barátságos volt, vele is végig beszélgettünk, nevetgéltünk. Kiderült, hogy ő is lakott azon házak egyikében, ahol mi most lakunk, de egyébként sem lakik túl messze tőlünk. Mivel otthon is dolgozik, talán néha meglátogatom majd egy arctisztítás apropóján. :) Emellett egyik legközelebbi barátnője magyar, aki az egyik itteni magyar iskola tanára is egyben. Szóval gyorsan és igazán kellemes eltelt ez az óra is. A nap befejezéseképpen várt még rám egy-egy óra manikűr és pedikűr is. Bogoslava, a manikűrös a beszélgetésünk végén már egészen személyes dolgokat is megosztott a házasságának nehézségeiről és válásáról, miután meséltem neki előtte az otthoni munkámról.

A nap sokkal jobb volt, mint akár reméltem. Nem mintha lett volna hasonlítási alapom... :) Még a masszázs is nagyszerű volt, amitől tartottam, de Jacek, a meleg masszőr sokat segített, hogy ellazuljak. Elképzeltem, milyen lehet ilyen és hasonló kényeztetéseket élvezni rendszeresen. Őszintén megmondom, valóban nagy különbség lehet. Valahogy ritkán lazítunk és engedjük el magunkat teljesen, ebben a környezetben azonban, amit kimondottan erre a célra alakítottak ki, nem is lehet mást. Ha másképp nem, de egyszer Ildi barátnőmet mindenképpen szeretném elvinni oda. Minden a helyén volt, ahogy az Elmwood hirdeti is magáról: tisztelet, felelősségtudat, csapatmunka, sokszínűség mind-mind érezhető, tapintható volt az ott töltött egy napom alatt.

Aki csak teheti, próbálja ki a közelében lévő wellness szalonok egyikét, akár csak egy alkalomra is, szerintem megéri. :)

(A cikkben lévő képek sajátok, a diavetítés képei az Elmwood Spa honlapjától valók.)

Szerencsés 31 év

Olyan sok minden miatt érezhetem szerencsésnek magam az életben.

Habár mindannyiunknak vannak nehéz, néha igazságtalanul kemény időszakok, ahogyan nekem is voltak már. Hogy kinek mikor és milyen formában, azt életünk sokszínűsége mutatja. Nekem a gyerekkorom nem volt felhőtlen. 11 éves voltam, amikor egy igen súlyos autóbalesetben apukám 37 évesen meghalt, anyukám és öcsém pedig hosszú évekig emberfeletti megpróbáltatásokon, fájdalmakon mentek keresztül. Hamar felnőtt lettem, egy kis, komoly, félénk lány. Nem mondhatnám, hogy egyszerű volt "egészségesnek" maradni és így felnőni egy óriási fájdalmakkal küszködő családban. Mégis, minden nehézség ellenére ott voltunk egymásnak, mégha nem is a legtökéletesebb módon. Tudom, hogy mindannyian másra vágytunk akkor és nem értettük egymást. Mindannyian harcoltunk a magunk kis világában és vártuk másoktól a segítséget, ami leggyakrabban nem jött. Ennek köszönhetően azonban hamar megtanultam, hogy az igazi nagy harcainkban egyedül vagyunk az életben. Akárhogy is van, elsősorban magamra kell számítanom. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna támogatóim. A családom alapvetően mindig mellettem állt. Például elég hamar megéreztem, mit szeretnék kezdeni az életemmel, azaz a szociális szakma már tizenévesen hívogatott. Nem mondom, hogy a családom elsőre repdesett az örömtől ennek hallatán, de idővel - kitartásom/makacsságom láttán - mellém álltak és támogattak.

Így tkp. a kezdetektől azzal foglalkoztam, amit szerettem. Szerencsés helyzet, ugye? :) Már az egyetem első évében rátaláltam egy szervezetre, aminek hihetetlen sokat köszönhetek. A neve Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület, röviden KEFE. :)) Abban voltak különlegesek a többi szervezet között, hogy nem tanítani akartak elsősorban, hanem csak a kezünket fogni. Nem mondták meg, mit hogyan csináljunk, ehelyett arra bíztattak, találjuk azt meg magunk. Ők támogatnak, ott vannak a háttérben, ha megbotlanánk, elesnénk. Újabb szerencsés helyzet, nem igaz? :) Nos, engem régóta foglalkoztatott az állami nevelt gyerekek támogatása. Így a KEFE segítségével megalapítottam egy kis műhelyt - a Twist Olivér Műhelyt -, aminek keretein belül eleinte egyedül, majd idővel több társammal egyetemben lakóotthonokba jártunk, hogy különböző témák közös feldolgozásával, programok szervezésével segítsük, támogassuk a bentlakó fiatalok önálló életkezdését, társadalmi beilleszkedését. (Igazán büszke vagyok rá, hogy a műhely mai napig működik. :) A velük való munka végigkísérte egyetemi éveimet, akiktől elmondhatatlanul sokat tanultam.

Mindemellett a magénéletben is szerencsés voltam mindig. Szabolcs is - akivel szintén első évesként ismerkedtem meg - végigkísért az egyetemen, sőt tovább is. A szociológia volt a közös szakunk, ő amellett magyar tanárnak tanult, én pedig szociálpolitikusnak. Hajnalokig tudtunk beszélgetni az évek múltával is. Szabolcs nagyszerű táncos és zenész is egyben, aki mellett még jobban megszerettem és megismertem a magyar népzenét. Az egyetem után debreceniként Miskolcra költözött velem és míg én cigánytelepeken kezdtem el dolgozni, ő addig a Fiatalkorúak Börtönében lett tanár. Kemény tapasztalatok voltak eleinte mindkettőnknek. Voltak olyan családok, akiken én "kintről", ő pedig "bentről" ismert. Sokat tanultunk egymástól, míg 6-7 év után el nem váltak útjaink. Mai napig egyik legjobb barátom ő, mégha most az élet kicsit messze is sodort minket.
A magánéletem azóta is irigylésre méltó. :) Néha el is tűnődöm, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen nagyszerű emberekkel hozott össze a sors. Billel több, mint 5 éve ismerjük egymást és minden napom vele egy ajándék. Megismerni valakit egyre jobban, elmélyedni egy másik emberben hihetetlen izgalmas dolog. Legtöbbször nem is kell, hogy történjen valami különös, mégis mai napig úgy sietünk haza egymáshoz, mint akik most ismerték meg egymást. Csodás társam, barátom ő minden tekintetben. Említettem már, milyen szerencsés vagyok? :)
Mióta Kanadában élek, nem a szociális szakmában dolgozom, habár érzem, tudom, hogy hamarosan az is eljön. De addig is megismertem és folyamatosan tanulok egy szakmát, ami kreatív, sokszínű és izgalmas. Ez pedig a graphic design. A világ, a dolgok működésének egy teljesen másik oldalát ismertem meg, mióta ebben dolgozom. Talán nem is ártott kicsit kitekinteni a szociális munka világából, és megnézni, mire vagyok máshol képes. Ehhez persze kell egy olyan munkahely, egy olyan főnök, egy olyan csapat, amiben mai napig is dolgozom. Micsoda szerencse, nemde? :)

És igen, még sorolhatnám a sok-sok szerencsés momentumot az életemből, amik az eddigi 31 évemben megtaláltak. :) De ez a blog nem rólam szól elsősorban, így most be is fejezem. Egyébként mindez arról jutott csak eszembe, hogy a nemrégi születésnapomra micsoda fantasztikus dolgokkal leptek meg a szeretteim. Anyukám kis csomagjai, könyvekkel és egyéb örömteli apróságokkal, a férjem ajándéka, aminek köszönhetően életemben először töltöttem egy egész napot egy spa-ban, ahol úgy éreztem, mindenki engem kényeztet. Vagy drága barátaim meglepetése: két belépő egy étterem-színházba, ami itt is abszolút különleges és egyedülálló.
Sajnos egyik helyen sem lehetett fényképezni, így csak egy-két dugi kép készült, de hamarosan írok mindkettőről, ahonnan azért a képek sem fognak hiányozni teljesen. :)

Köszönöm, hogy ilyen szerencsésnek érezhetem magam és nem csak a születésnapomon!!!!!

"Egypercesek" 32.

St. Lawrence Market Febr.2009. from Livia on Vimeo.