Minden a régi, mégis minden más

A nagyon gyors és minden szempontból sűrű két hét után egy újabb hét is elrohant már itt, Torontóban s mi még csak most kezdünk magunkhoz térni. A magyarországi két hét során nem sok idő jutott magunkra, állandó rohanásban voltunk, s mindennek fáradtsága azonnal ránk is nehezedett, amint visszaértünk. A kimerültségünk okán rögtön meg is betegedtünk, én csütörtökig húztam, pénteken már nem mentem dolgozni, hiszen a hangom is elment teljesen, így nehéz lett volna kliensekkel foglalkozni, telefonokat felvenni.

Na azért természetesen nem panaszkodom. :) Fantasztikus két hetet töltöttünk otthon a családdal és a barátokkal! Sajnos nem sikerült mindenkit látnunk, akiket szerettünk volna (hiszen az idő túl rövid ehhez), de akiket sikerült, azokkal annál mélyebb és sokszínűbb találkozásban volt részünk. Életem nem egy meghatározó beszélgetését éltem meg ebben a pár napban, így lelkileg is hasonlóan igénybe vettek az otthoni napok, ahogyan fizikálisan is. Van mivel "dolgoznom" most, talán éppen ezért jönnek nehezebben a szavak, hiszen olyan sok minden zajlik legbelül.

Azonban nem akartam sokáig teljesen szótlan maradni - habár szó szerint mégis ez történt :) -, nehogy azt gondoljátok, eltűntem. Igyekszem visszarázódni a mindennapokba, és felvenni újra Torontó lüktetését, hogy írhassak is róla, de a szótlanságnak úgy érzem oka van, amire igyekszem odafigyelni. Igy most ápolgatom magam kívül-belül, hogy aztán újult erővel vegyem fel a szálakat és írhassak a minket körülvevő világról.

Az otthoni napok élményeiből ezúttal képeket szeretnék megosztani veletek.