vasárnap, január 27, 2008

Go Leafs Go!

Ezen a héten végre eljutottam életem első hokimeccsére. Szó mi szó, annyira azért nem vagyok hatalmas hokirajongó, hogy óriási összegeket költsek egy belépőre, így mondhatni úgy is, hogy vártam egy alkalmas pillanatra. Ami szerencsémre szerdán el is érkezett.
Korábban már írtam, hogy a férjem munkahelyének saját erkélye van az Air Canada Centre-ben, abban a stadionban, ahol a hoki- és kosárlabdameccsek, óriási koncertek és sok más egyéb program kap helyet. Sokszor ezekre az alkalmakra a nagyfőnökök mennek el „üzletelni” s közben szórakozni, de gyakran adnak ki jegyeket más munkatársaknak is. A hokimeccsekre nemigen lehet jegyet szerezni, hiszen azok mindennél népszerűbbek, így a fejesek szeretik megtartani maguknak, most mégis szerencsénk volt.

Torontó egyértelműen a „hockey” fellegvára. Éppen ezért hatalmas érvágás most minden rajongónak, hogy a város csapata, a Toronto Maple Leafs szörnyen visszaesett a ranglistán és jelenleg valahol a mezőny végén kullog. Pár éve még a döntő közelében voltak és nagyon közel ahhoz, hogy megnyerjék a Stanley Cup-ot, ma viszont még arra is igen kevés esélyük van, hogy bekerüljenek a legjobbak közé, a Playoffs-ba. Ezen a héten végre leváltották a General Managert, amitől sokan várnak valamiféle változást. Hát meglátjuk. Mindettől függetlenül a rajongók ugyanolyan hűek, mint korábban és a hatalmas stadion szinte mindig tele van. Mivel a világ összes hokicsapata közül anyagilag a Maple Leafs-nek megy a legjobban, így sajnos a jegyek itt jóval drágábbak, mint bárhol máshol (kb. háromszorosa a többinek). Ennek következtében itt kevésbé hangos a tömeg, mint máshol, sokak szerint éppen ezért, mert itt több jómódú ül a nézők között. A jobb jegyek kb. $150-400 között mozognak (ami 25.000-70.000Ft), a legfelső sorokban lévők - ahonnan szerintem szinte semmit nem látni már - kb. $40-80 közöttiek (ami 7.000-14.000 Ft). Őrület, nem? Számomra az pedig mindenképp az, hogy mivel mint üzleti vállalkozás virágzik a Maple Leafs, így a legfőbb vezetőknek nincs érdekükben változtatni, mégha a csapatnak mérhetetlen nagy szüksége lenne is rá, hogy jobbak lehessenek…

A meccset egyébként kimondottan élveztem és végig is izgultam, bár nagyon furcsa volt, hogy nem volt kommentár a mérkőzés alatt, amihez a tévén keresztül hozzászoktam. Azt már otthonról nézve is egyérteműen éreztem, hogy a hangulat nagyon barátságos. Erről persze másoktól is sokat hallok, hiszen ez nagyon fontos. Ha itt akármilyen meccsre megy az ember, valóban igazi szórakozásban lesz része. A szünetekben mindenféle jópofa dolgokat művelnek a pályán, és akármerre néz az ember, mosolygó embereket lát. Talán ez most kicsit negédesen hangzik, mégis így van. Egyszerűen öröm sporteseményre járni, barátokkal, családdal, gyerekekkel egyaránt. Itt az agressziónak nyoma sincs a nézőtéren. Kimondottan jó érzés volt azt látni például, hogy amikor a Washington csapata pontot szerzett, a sok kék pólós torontói rajongók közül fel-felugrott néhol egy-egy washington rajongó és boldogan kiabált, ugrándozott, míg a többiek mellette csak legyintettek. Nem kell az ellenfél szurkolóinak elkülönítve ülniük, negatív indulatoktól félve. Sokszor látni barátokat is különböző mezekben érkezni és egymás „ellen” szurkolni – barátian.
Jó érzés ennek részese lenni.
Jó látni, hogy létezik ilyen.
Nem tudom, ennek mennyi köze van ahhoz, hogy a pályán azonban teret adnak valamennyire az agressziónak. Nem egyszer mennek egymásnak a két csapat tagjai, s a bírók hagyják a verekedést egy ideig, majd persze szétválasztják őket. Azt mondják, egy kis feszültség nem árt a játéknak, s a nézőket is felélénkíti. Mindez azonban abszolút a pályán belül marad, kint pedig marad a jókedv és a szórakozás. Szociológusként sokféle elméletet hallottam már az agresszió terjedéséről, s arról, hogyan szorítsuk azt vissza. Akárhogy is van, itt a pályán lévő agresszió semmiféle hatással nincs a nézőkre, nem lesznek tőle agresszívabbak.

Szerencsém volt az első meccsemen, mert a Maple Leafs nyert 3-2re. Felvettem pár videót, amiből fel is tettem kettőt. Az elsőn, a meccs elején hallható himnuszok közül a kanadai hallható (épphogy csak lemaradt az első sor, az „Oh Canada”). Minden meccs elején valaki elénekli a kanadai himnuszt (ha a másik csapat amerikai, akkor az övékét is), mindenféle hangszer és kíséret nélkül. A másik videón pedig a második gól öröme látható.
Hát sokat kell még mérkőzést néznem ahhoz, hogy igazán tudjam, mi történik, de be kell vallanom, egyre jobban élvezem. Eleinte a korongot sem láttam, hol van, most már ebben egész jó vagyok. Minden szabállyal és a miértekkel még nem vagyok teljesen tisztában, de Bill mellett előbb-utóbb profi leszek, az biztos. Nincs is más esélyem.
Szóval: „Go Leafs Go!”




2 megjegyzés:

zhaoman írta...

Érdekes beszámoló!

Sajnos(?) én soha nem rtettem meg a hokit. Egyszer voltam a magyar-kanadai válogatott meccsen, de nem láttam a korongot. A tévében sem látom, ezért nem is nagyon tudom követni a játékot.

agresszió és sport:
az észak-amerikai sportok köré szórakoztóipar épült. Szabadidős kikapcsolódás. Szerintem Magyarországon sokkal "más fokon" (ezt definiálni nem tudom pontosan) az identitás része a szurkolás. Sajnos!

Lívia írta...

Koszonom Gabor!
Az otthoni es az itteni helyzet kulonbsegeben teljesen igazad van. Valoban mas a ketto. Otthon a szurkolas a feszultseglevezetes egyfajta formaja, ahol raadasul masokkal egysegben teheti meg ezt az ember.
Azonban mindezt mas iranyba forditani szerintem nem lehetetlen (talan naiv vagyok, de igy gondolom). Biztos vagyok benne, hogy otthon is nagy kozonsege akadna az eszak-amerikai tipusu "szorakoztatasnak", hiszen valahol ez is a lenyeg. Pl. itt a szunetekben mindig vannak un. "mosolypercek", amikor tobb kamera a nezoket pasztazza, s az eredmenyt egy nagy kivetiton nezzuk. Egytol egyig mindenki elvezi, ha eppen ot mutatjak es a kameranak valo hulyeskedestol masok is jo kedvre derulnek. (Vannak csokpercek is... ;)
Szerintem jo lenne, ha erre az orszag/allam tudatosan odafigyelne. Nem ugy tunik, hogy az egyre szigorubb regulakkal elorebb jutunk. Ezt most ujra hulyen hangozhat elsore, de talan a mosollyal es a jokedvvel hatasosabbak lennenk az eroszak ellen.