Kanada őslakosai 7. A keleti erdők farmerei

Igencsak megkésve, de végre elkészültem az őslakosok utolsó nagy csoportjának leírásával. Az ünnepek, majd az év eleji sok munka miatt kicsit lemaradtam az anyagok magyarra fordításával, így elnézést kérek, hogy ez a rész kicsit elkülönítve jelenik meg a többitől. Akit az indiánok története érdekel, remélem így is élvezetesnek találja majd.

Akkor tehát jöjjön az a csoport, akik legközelebb éltek mostani lakhelyemhez, Torontóhoz és az Ontarió-tóhóz.

A „keleti erdők farmerei” a mai New York állam és Ontarió területén éltek. Ők az egyetlen kanadai őslakosok, akik elsősorban mezőgazdaságból, gazdálkodásból éltek. Iroqioian (irokéz) nyelven beszéltek, és hosszú házakban (Longhouses) éltek, amik kisebb-nagyobb falvakat alkottak. Ezen, az Ontarió-tó déli részén élő népcsoportok egy egyedi politikai közösségek alkottak, melynek neve „Öt Nemzet” volt. Az Öt Nemzet nagyon fontos szerepet játszott Kanada és Amerika korai történelmében.

Az öt fő irokéz csoport (kelettől nyugatra) a Mohawk, az Onondaga, az Oneida, a Cayuga és a Seneca. A Huronok a Georgian Bay (Öböl) és a Simcoe-tó között éltek. A Petunok kicsit nyugatabbra éltek, de szintén a Georgian Bay mentén. A Neutralok az Ontario-tó délnyugati sarka köré koncentrálódtak.

Az irokézek szülőföldje az Ontarió-tó és a St. Lawrence folyó körül összpontosult. A terület nagy részét vegyes erdőségek borították. Különösen fontosak voltak a juharfák az itt élők számára, amiből szirupot készítettek. Szilfával borították házaikat, és abból készítették konténerjeiket vagy kenuikat. Hársfából készültek a kötelek, és különféle növényekből orvosságok. Az erdő otthon adott szarvasoknak, őzeknek, medvéknek és más emlősöknek, akikre az itt élők mind vadásztak. Az állatok közül az irokézek a teknősöket tisztelték legjobban, akik fontos szerepet játszottak mítoszaikban.

Az irokézek nagyon sokféle ételt fogyasztottak. Ételeik majd háromnegyedét termesztették, egy részével pedig, főleg a kukoricával kereskedtek is. A kukoricát és a babot szárítással tartósították, a tököt földbe ásott gödörben tárolták, melyet fakérgekkel borítottak. A földet nem volt értelme trágyázni, hiszen amikor erre már szükség lett volna, kb. minden 10-20 évben, az irokézek elhagyták a földet és továbbálltak. A nők igen sokféle ételnek valót gyüjtögettek, többek között bogyókat, diót vagy gyógynövényeket. A vadászatból mindkét nem kivette a részét, amikor is szarvasra, medvére, hódra, nyúlra, madarakra vagy más állatokra vadásztak. Természetesen az irokézek is halásztak. Mindemellett húsra az algonkin nyelvet beszélő szomszédaiktól is szert tettek cserekereskedelem során. A halat és a húst szárították vagy füstölték, majd agyagedényekikben megsütötték vagy párolták. A gazdálkodás, vadászat és gyűjtögetés együttese egyfajta biztonságot jelentett az embereknek. Ha a termés nem volt elég egy évben, akkor halásztak vagy vadásztak. Ha a vadászatból származó hús kevés volt, a terményeikre még mindig támaszkodhattak.

Azok, akiket rokoni szálak fűztek egymáshoz, szintén az ún. „hosszú házakban” éltek, melyek 27-30 méter magasak és 6-9 méter szélesek voltak lekerekített végekkel. A házak alapját egy fából készült faszerkezet adta, melyet egy réteg kéreg takart. Ablakok nem voltak a házakon. A házak a nők birtokában álltak, élükön egy rangidős nővel, aki a háztartás főbb döntéseit hozta. Egy faluban kb. 30 ilyen ház állt szorosan egymás mellett. A nagyfőnök háza nagyobb is lehetett a többiekénél, helyet biztosítva bizonyos üléseknek, ünnepségeknek.

Az irokézek leginkább gyalog közlekedtek. Hírvivőik és harcosaik figyelemreméltó távolságokat tudtak megtenni igen gyorsan. Az irokéz kenu a többi népcsoport kenuihoz képest igen esetlen csónak volt, veszélyes is a sebes vizeken. Ezzel ellentétben a huronok pl. az algonkin nyelvet beszélő szomszédaiktól szerezték be az erős, nyírfából készült kenukat, amiket nagyszerűen használtak rajtaütésszerű támadásokkor vagy cserekereskedelem során.

Az irokézek klánok/nemzettségek alapján szerveződtek. Azok tartoztak egy nemzettség alá, akik hitték, hogy rokonságban állnak egymással, hiszen ugyanattól a mitikus, ősi alaktól származtatták magukat. A házasságot egyazon klán tagja között tiltották. A klántagság női ágon szállt tovább, azaz egy egyén annak a nemzettségnek maradt tagja élete végéig, ahová az anyja is tartozott. Sokféle nemzettség létezett, pl a Farkas, Medve, Szarvas, Hód, Teknős, Sólyom vagy a Kígyó nemzettsége. A különböző klánok tagjai nemcsak külön falvakban éltek, de külön törzsekhez is tartoztak. Mivel az irokézeknél a leszármazás női ágon történt, így egy házasság során a férfi volt az, aki a feleségéhez és annak családjához költözött. A „hosszú házak” csoportjait tehát a rokonságban álló nők, és azok különböző klánokból származó férjei alkották. Ezek a csoportok alkottak egy egységet az élelemszerzés és –megosztás, illetve a politikai életben egyaránt.

Minden esetben a rangidős nő volt az, aki kiválasztotta a férfi vezéreket, felügyelte az élelemkészletet és részt vett minden politikai döntésben is. Alapvetően kétféle vezér létezett: a civil vezér, aki a mindennapi élet dolgaival, és a háborúk vezére, aki a katonai kérdések intézésével foglalkozott.

Az irokézek mindig azon a szinten hoztak döntéseket, amire az vonatkozott. A falvakat érintve, a helyi vezérekből álló falutanács ült össze és annak tanácsadói hozták meg a döntést. Több falu alkotott egy törzset, így a törzsi tanácsot a falvak vezérei alkották. Közöttük volt egy megbízott vezér, aki szónokként funkcionált az üléseken. Ún. szövetségek is léteztek, amik tkp. összekötötték a különböző törzseket. A legismertebb ezek közül az ún. Öt Nemzet, egy igen erőteljes szövetség öt irokéz törzs között az Ontario-tó déli partjainál. A döntéseket általános megegyezés szerint hozták, ahol mindenkinek volt joga elmondani véleményét.

Az irokéz férfiak tisztelték a háborút/csatát mindenek felett. Idejük nagy részét háborúskodással és az arra való felkészüléssel töltötték. A háború pontos rendszer szerint zajlott, ami egyfajta ceremónia is volt. Mindez a csatázó csoport kiválasztásával kezdődött, amit az utazás, maga a csata, majd a skalpok szedése követte. A háború gyakran végződött a foglyok megkínzásával majd megölésével.

Az irokéz népek hitték, hogy egészségüket és jószerencséjüket spirituális erők vezérlik. Ha elhanyagolják ezeket a szellemeket, az betegéshez, halálhoz és katasztrófákhoz vezethet a társadalmon belül. A sámánok itt is fontos szerepet játszottak a társadalomban, akik betegségeket gyógyítottak, jövőt jósoltak avagy szerencsétlenséget hoztak az ellenségre. Az irokézek hitték, hogy haláluk után lelkük nyugatra vándorol, ahol belép a halottak földjére. Az álmokat, mint a lélek kívánságait értelmezték.
A játékok az irokézek életében is fontos szerepet játszottak. Az emberek hittek abban, hogy elődeik a játékokat azért hagyták rájuk, hogy állóképességüket fejleszthessék és jó harcosokká váljanak általuk. Az irokézek találták ki a lacrosse labdajátékot (baggattaway) és nyári fesztiválokon nagy csapatok mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat. Az íjászat, a versenyfutás és a szerencsejátékok is népszerűek voltak.

Napjainkban több, mint 50.000 irokéz él Kanada 8 különböző rezervátumában. Az őslakosok felnőtt lakosságának kb. fele költözött be a városokba, ahol különféle területen dolgozhatnak. A mezőgazdaság ma már nem játszik fontos szerepet az életükben. Néhány irokéz jól ismert a magasfémszerkezetű építkezéseken bizonyított képességeikről, úgy mint hidak vagy felhőkarcolók építésénél. A munkanélküliség azonban náluk is komoly probléma. Az utóbbi években a rezervátumok területén kaszinók építésével próbáltak enyhíteni gondjaikon. A szerencsejáték azonban sok vitát szül és gyakran erőszakhoz vezet közöttük.
Képzőművészeik mai napig készítik maszkjaikat, ruháikat és edényeiket, elsősorban azonban a piac igényeit kielégítve. A vezetők igyekeznek kapcsolataikat feleleveníteni az Egyesült Államokon belül, s a nők egyre aktívabbak a politikai életben. Habár az irokézek területileg ma megosztották, hiszen egy részük Kanadában, másik részük az USA-ban él, igyekeznek erejüket újra összpontosítani és méltóságukat újraéleszteni, mint a valaha tisztelt és rettegett őseik leszármazottai.