csütörtök, november 22, 2012

Black Friday és Movember


Nagyon ritkán írok számomra negatív dolgokról, hiszen alapvetően igyekszem a dolgok pozitív oldalát keresni. Most azonban kicsit kivételt teszek, mert szeretném valahogy kifejezni, mennyire elszomorít, ami a Black Friday körül történik errefelé. :(

A Black Friday az USA-ból indult évekkel ezelőtt és az amerikai Hálaadás utáni napot jelöli. (Az USA-ban a Hálaadás november végén van, míg Kanadában októberben, hiszen itt, északabbra hamarabb jön el az aratás és ezzel együtt a tél időszaka is). A Black Friday tulajdonképpen a karácsonyi vásárlási szezon/láz kezdetét jelöli, amikor a legnagyobb bevásárlóközpontok jóval korábban nyitnak a megszokottnál, sokszor akár hajlani 4-kor. (De olyan is előfordult, hogy egyesek már éjfélkor.) :(( Azt persze említenem sem kell, hogy hatalmas leárazások vannak mindenfelé ezen a napon, ami az embereket eszeveszett vásárlásra ösztönzi... Mindezek eredményeképpen 2005 óta a Black Friday lett a legforgalmasabb nap vásárlás szempontjából egész évben(!), és a legtöbb nagy multinak persze az év legnagyobb bevételét is jelenti ez egyben.



Mivel erre a napra nagyon sok kanadai megy le az USA-ba és tölt el ott egy-két napot a jóval alacsonyabb árak miatt, így Kanada is felhúzta a kesztyűt, azt remélve, hogy itt tudják tartani a vásárlókat, no és a pénzüket. Az egyik legnagyobb kanadai mall (otthon pláza) szolgáltató, a Cadillac Fairview szintén korábban nyitja meg bevásárlóközpontjait, a szokásos 9:30 helyett már 6-kor vagy 7-kor (malltól függően) nyitva lesznek holnap.


Tudom, hogy nem kéne ezen sem csodálkoznom, sem szomorkodnom, hiszen tény, hogy fogyasztói társadalomban élünk. De mégis rossz nézni, ahogy az emberek egymás hegyén-hátán tülekednek ilyenkor és hosszú órákat - akár egész éjszaka - állnak sorba, csak hogy v-á-s-á-r-o-l-h-a-s-s-a-n-a-k az elképesztő tömegben!! Az pedig külön "élvezet", hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk és komolyan boldog mindenki, hogy mekkora üzletet csinált, miközben csak annyi történt, hogy jóval több pénzt húztak ki a zsebéből, mint amennyit egyébként költött volna. Mert hát itt szó sincs szükségről... hacsak nem a pénzköltés "szükségéről"... :((((




De hogy ne csak erről szóljon a bejegyzés, szeretnék megemlíteni egy sokkal értelmesebb kezdeményezést, mégpedig a Movembert. :) A mozgalom 2003-ban, Ausztráliában kezdődött és azóta a világ több országában  férfiak ezrei növesztenek bajszot novemberben. Ezzel egyidőben persze adományokat gyűjtenek és igyekeznek felhívni a figyelmet a férfiak egészségügyi problémáira, amiről igen keveset beszélünk (Kanadában a prosztatatrák és bizonyos mentális betegségek kerültek fókuszba). Országok, melyek részt vesznek a programban: Új-Zéland, Anglia, Irország, USA, Kanada, Dél-Afrika, Finnország, Hollandia, Dánia, Norvégia, Belgium, Csehország, Spanyolország, Hong Kong, Singapúr, Franciaország, Németország, Svájc, Svédország és Ausztria. (Magyarország egyenlőre még nem...)


Azok a férfiak, akik részt kívánnak venni a programban, november elsején regisztálják magukat a hivatalos oldalon egy szépen megborotvált arccal, majd egész hónapban növesztik a bajszukat, miközben szponzorokat, támogatókat keresnek maguknak. Ily módon egy hónapon keresztül a férfiak élő, mozgó reklámtáblaként hívják fel a többiek figyelmét a férfiak egészségügyi problémáira és arra, mennyire fontos ezekről többet beszélnünk.
Tavaly Kanada rekordot döntött, hiszen több, mint 250.000 férfi növesztett bajszot és több, mint 32.7 millió dollárt gyűjtöttek össze a prosztatarák kutatásra, messze többet, mint bármely más ország. Nem semmi teljesítmény. :)

Azt gondolom, hogy az egyes országok által kiválasztott bizonyos férfi betegségek fókuszba kerülése mellett talán ugyanolyan fontos a férfiak attitűdjéről, a betegségekhez való hozzáállásukról beszélni. A nők sokkal jobban odafigyelnek arra, hogy rendszeresen elmenjenek a szükséges vizsgálatokra, a férfiak azonban gyakran csak legyintenek egyet, hogy köszönik szépen, ők jól vannak. Gondolom sokaknak ismerős a helyzet. Sok férfinak ugyanis komoly erőfeszítésébe telik, hogy orvoshoz menjen, hogy megvizsgáltassa magát, amikor semmi problémája nincs (néha még akkor is, ha van). Egy itteni tűzoltó, Chad Crawford aki csapatának vezetője az ezévi Movember mozgalomban, azt mondta erre, hogy "strong guys don't get checked", ami szerinte egy nagyon veszélyes attitűd. Szerinte van egy "kód" a férfiakban, ami a kockázatok vállalására és a gyengeségek elfedésére ösztönzi őket. Emiatt "they are also more likely to be murdered, to commit suicide and to overdose. These statistics hold true across racial and class lines." 


Ha létezik ilyen "férfi kód", ha nem, ezt a fajta hozzáállást fontos első lépésként felismerni, tudatosítani a férfiaknak maguknak. Valóban fontos lehet néha a kockázatvállalás, mint ahogy azt a vezető tűzoltó is mondta. De szerinte nagy különbség van egy életet mentő kozkázat és egy életet elpazarló között. Milyen igaza van! "Without risk-taking men, we woudn't have firefighters, police officers, soldiers or the type of person who runs into dangerous situation to save someone else. But there's a difference between a calculated, life-saving risk and a dumb, life-wasting one. The Movember moustaches might look silly, but ignoring the message behind it is the dumb thing to do."

8 megjegyzés:

Ildikó írta...

Szia Lívia!

Ahogy az élet más területén, úgy a vásárlás terén is tudatosnak kell lennünk. Szerintem. Mert sajnos a világ fogyasztói társadalommá vált és minden azt szajkózza, hogy vásárolj, pénzt költs. Én mindig alaposan át szoktam gondolni, hogy szükségem van-e egy adott dologra. Addig nem veszem meg. Néha persze impulzusvásárló vagyok, de most már azért nagyon tudok mértéket tartani.
Én pár hónapja gondolkoztam el azon, hogy milyen szép szó a "thanksgiving". Hálás vagy azért, ami van. :)

Néha beleférnek ilyen cikkek is szerintem. Hisz ez is a kanadai, amerikai valósághoz hozzátartozik.
Hogy van Patrick?

Szép estét nektek,
Ildikó

Névtelen írta...

Szia nagyon érdekes volt ez a cikked :)
Egyébként nem tudom hogy tudnál-e segíteni nekem mert utána néztem egy cégnek és nem tudom hogy mennyire megbízható.Ha tudnál segíteni az nagyon jó lenne!!Addig nem linkelném be a céget amíg nem tudom hogy segítenél-e!?És remélem nem gond hogy segítséget kérek tőled.
Üdvözlettel:Dániel

Livia írta...

@Ildi: Persze én is az évek múlásával leszek egyre tudatosabb, ahogy a vásárlás terén is. Habár ebben viszonylag "szerencsém" van, mert abszolút nem szeretek vásárolni... sőt, néha Billnek úgy kell noszogatnia, hogy vegyek már magamnak valamit. ;)) Azonban ha Patrickről van szó, mintjárt másképp érzek... ;))

@Dániel: Persze, h nem gond, szívesen segítek, ha tudok. Mondd, miről lenne szó és meglátjuk. :)

Livia írta...

Oh, a Thanksgiving-et én is nagyon szeretem Ildi, tkp. a kedvenc ünnepem itt Kanadában. Valóban szép, hogy van egy ilyen ünnep, ami a hálát adásról szól. :) Arról nem is beszélve, hogy nincs mellette a vásárlás/ajándékozás "kényszere", mint Karácsonykor, viszont ugyanúgy az együtt öltött időről és az örömről szól. :)

Névtelen írta...

Szia!Nos arról lenne szó hogy jelenleg főiskolás vagyok és a szüleimtől kaptam egy olyan ajándékot/lehetőséget hogy a barátnőmmel együtt kimenjünk nyáron Kanadába.Én pedig arra gondoltam hogy a pihenést összekötnénk a tanulással ezért kerestem egy közvetítő céget de nem tudom mennyire megbízható?
http://www.kolumbusnyelviutaztato.hu/nyelvtanfolyamok-angol/vancouver-nyelvtanfolyam.php
Vagy esetleg szerinted keressünk másik céget??? Előre is köszönöm a segítségedet:) pedig biztos nagyon sokat kell a kisfiaddal is foglalkozni:)
Bár azt még nem tudom hogy Vancouverbe vagy Torontoba megyünk-e bár talán a szebb környezet miatt Vancouver lesz a választásunk:)

Livia írta...

Hát ez nagyszerű lehetőség Dániel, biztosan élvezni fogjátok, akárhová mentek is! :)

Természetesen mindkét városnak megvannak az előnyei, hátrányai, de gondolom ezeknek már utánanéztetek/vagy most teszitek. :)

A Vancouvert körülvevő természetet világviszonylatban is nehéz überelni, hiszen nagyon kevés olyan nagyváros van a világon, ahol megvan a hegység és a tengerpart együttese. Sok helyen van egyik v másik, de a kettő, az nagyon ritka és fantasztikus. :)
Persze Ontarió tartomány is csodaszép, ezen az oldalon sok mindent olvashattok róla: http://www.ontariotravel.net Szóval, ha a természet érdekel titeket elsősorban, akkor Vancouver a nyerő hely számotokra. Ezzel ellentétben, ha egy igazi multikulturális városra vágytok, akkor Torontó a ti városotok. Persze Vancouver is multikulti, de messze nem hasonlítható To-hoz. Vancouverben pl. nagyon nagy az ázsiai közösség (ha jól tudom, talán a legnagyobb egész Észak-Amerikában).

Ahogy hallom, mindkét város nyitott és barátságos, mármint To-ról tudom, Vancouverról pedig hallottam. :) Méretét tekintve Torontó jóval nagyobb, inkább hasonlít New Yorkhoz vagy Chicagohoz, azaz nagyobb a pezsgés a belvárosban. Vancouver kisebb, így nyugisabb, csendesebb is. E tekintetből a döntés abszolút személyfüggő, ki melyiket preferálja. Ha nagyvárosi életre vágytok, színházi-, nagy zenei életre, koncertekre, akkor Torontó a befutó, ha lassabb mindennapokra, plusz a Rocky-ra, akkor Vancouver.

Az árakat tekintve Vancouverről nem sokat tudok, de itt egy oldal, hátha ez segít. Első ránézésre hasonlónak tűnik: http://www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Canada&city1=Toronto&country2=Canada&city2=Vancouver

Az oldalt, amit átküldtél nem ismertem, így nem nagyon tudok róla véleményt mondani. Elég komolynak tűnik, több országban vannak iskoláig, az mindig jó. Gondolom mindenhol összedolgoznak más, ottani iskolákkal. Én biztosan megtudakolnám a pontos itteni nyelviskolák nevét, elérhetőségét és közvetlen is felkeresném őket, azaz a weboldalukat, vagy véleményt róluk stb. Sosem árt több vélemény, hiszen ők érthetően csak jókat írnak a sajátjukról. Azonban annyi, de annyi nyelviskola van, hogy érdemes időt szánni rá (szerencsére nektek még van) és körülnézni, hogy valóban azt kapjátok, amit szeretnétek egy nyelviskolától. :)

Hát ennyi jutott most eszembe, remélem hasznát veszitek valamennyire! :)

Livia írta...

Elfelejtettem kérdezni, hogy mit tanulsz a fősulin? :)

Névtelen írta...

Szia!!!Nagyon sokat segítettél:) Szerencsére még van időnk,de azért szeretnénk mindent időben elintézni hogy minden rendben legyen.
Én jelenleg mentőápolónak tanulok, a párom pedig fogászati asszisztens szakon tanul.
Nagyon szép napot kívánok neked és a családodnak:)
(Dániel)