vasárnap, június 29, 2008

Pride Parade 2008

Ezen a hétvégén rendezték meg Torontóban az ezévi "Büszkeség Fesztiválját" (Pride Parade), ami minden alkalommal egy egész heti programsorozat zárását jelenti. A tavalyi képek és bejegyzés itt olvasható. A sok-sok programon és rendezvényen túl most arról írnék elsősorban a fesztivállal kapcsolatosan, hogy ebben az évben első alkalommal vontultak fel a kanadai hadsereg (Canadian Armed Forces) tagjai hivatalos egyenruhájukban.
Számukra nagyon fontos üzenete volt ennek a jelenlétnek, hiszen azt igyekeztek kihangsúlyozni, hogy a katonaságon belül is érvényes az egyenlő bánásmód. Szeretnék, ha minél többen látnák a nagyszerű munka- és karrierlehetőséget a katonaságon belül, ahol a tagok nemcsak arra nagyon büszkék, amit tesznek, aminek részesei, hanem arra is, kik ők, mint személyek, legyenek akármennyire "különbözőek". A fesztivál ideje alatt a hadsereg információs pultjánál mindenki kaphatott további részletes információt, s itt a mindenki alatt több, mint 1 millió embert értek, akiket Kanada legnagyobb melegfesztiválja vonz ezen a héten a városba.
Nagyon nehéz lenne felsorakoztatni mindazokat a csoportokat, szervezeteket, akiknek meleg tagjai a katonaság mellett (vagy meleg szimpatizáns) ilyenkor büszkén vonulnak fel közös zászlajuk alatt, de csak a lenti képeken is láttok néhány példát. Csak hogy párat említsek: a BMO vagy a TD bank, a rendőrök, tűzoltók, mentők, egyházak, meleg pilóták, a városháza meleg tagjai, kanadai pártok képviselői, színházak vagy családsegítő központok...




Még több képért katt ide.

vasárnap, június 22, 2008

Torontó mások szemével 12.

Az utóbbi hetekben annyit esik és villámlik errefelé, hogy ezen a héten "Ride My Pony" segítségével mutatok is belőle egy villanásnyit.

Lightning Strikes by Ride My Pony

szombat, június 21, 2008

Dohányzási tilalom az autókban

Ontarió az utolsó kanadai tartomány, ahol ettől a héttől gyermek jelenlétében tilos a dohányzás az autókban. Munkahelyeken és bármilyen közterületen (pl. bárokban, éttermekben) már eddig is tilos volt dohányozni, de ezzel az új tilalommal a 16 éven aluli gyermekek védelmét szeretnék még jobban megerősíteni, ahogyan minden más kanadai tartományban is.

Sok kérdés merült fel már eddig is ezzel a témával kapcsolatban, mert természetesen vannak a dolognak támogatói és ellenzői. Akik a tilalom ellen voltak, mint pl. a dohányzók jogait védő szervezetek, azzal próbáltak érvelni, hogy az autó magántulajdon, így az autóban való dohányzás egyfajta magánügy. Ha a tilalmat engedik életbe lépni, a következő lépés akár a lakásokból való kitiltás is lehet.

Akik a döntés mellett érveltek, elsősorban a gyermekek érdekeit tartották szem előtt, a gyermekekét, akik önmagukért nem képesek felszólalni. Az orvosok 2004 óta igyekeztek mindent megtenni a tilalom életbe léptetéséért és minél erőteljesebben felhívni a figyelmet azokra a komoly mellékhatásokra, amik a gyermekeket az autóban való dohányzás miatt érhetik. Mivel egy gépkocsi légtere igen kicsi, így - tanulmányok szerint - több, mint 27-szeres méreganyag kerülhet a gyermekek szervezetébe, ami asztmához és egyéb más légzési problémákhoz vezethet.

Akit ezentúl gyermek jelenlétében a gépkocsiban dohányzáson érnek, 250 dollárt (majdnem 40.000 Ft) köteles bírságként fizetni, ami jóval kevesebb az eredetileg 1000 dolláros tervezett összegnél.

Több szakértőnek a korhatár meghúzásával is nehézségei vannak, hiszen Kanadában csak 19 éves kor felett vásárolhat valaki cigarettát. Szerintük a tilalom korhatára azt sugallja, hogy tkp. tudjuk, hogy 16 és 19 éves kor között sok fiatal dohányzik, de efelett mégis szemet hunyunk. Azaz mivel nem vagyunk még képesek a problémával hatékonyan megbírózni, ezért inkább lejjebb tesszük a korhatárt. Szerintük ez egy nagyon rossz üzenet.

Akárhogy is, a tilalom életbe lépése a többség számára mindenképpen pozitív dolog, s a további felvilágosító- és oktató programoktól további pozitív eredményeket várnak.

vasárnap, június 15, 2008

Torontó mások szemével 11.

Eyeline-Imagery's photostream - Bubble Battle 2008 - 02


Most szombaton a Luminato fesztivál keretein belül rendeztek lent a tóparton egy jópofa programot, aminek a neve "Bubble Battle" volt. Tulajdonképpen semmi más célja nem volt a dolognak, mint hogy emberek összejöjjenek, buborékokat fújjanak és élvezzék együtt a látványt.
Meg kell mondanom őszintén, tegnapig én csak a kis üvegből való buborékfújást ismertem, most azonban már halomnyi más módszert is ismerek. A pisztolyos változatot, a különböző méretű karikákból való fújást, a kis táskás változatot, ami magától "üzemel" vagy pl. a kardos megoldást, ami az egyik kedvencem volt. Egy kedves barát házaspárnak, Katinak és Gabinak két 5 éves kislányuk is van, akikkel közösen mentem le a partra, hogy megnézzük ezt a mókát. Habár én csak fényképeztem, s nem fújtam buborékot, így is nagyon élveztem a délutánt. :) Ennek örömére az eheti "Torontó mások szemével" sorozatot jópár saját képpel is megtoldtom. Igy ti is láthatjátok a sok-sok buborékfújási technikát. ;))


péntek, június 13, 2008

Már régóta élsz Kanadában, ha...


Zhaomannál és Babarum oldalán olvastam először a "Túl régóta élsz egy helyen" tajvani illetve koreai verzióját. Természetesen rögtön én is gondolkodóba estem, vajon mit írnék én egy ilyen 20-as kanadai listára. Sok-sok érdekes és jellegzetes dolog van, ami Kanadáról eszembe jut, így mindezek alapján íme az én kanadai listám. (Bármilyen kiegészítést örömmel veszek. :)

Már régóta élsz Kanadában, ha...

1. otthon van valahol Canadian Tire pénzed egy fiókban.

2. tudod, hogy kell kiejteni és leírni a szót: "Saskatchewan".

3. kivülről tudod a "Hockey Night in Canada" bevezető dalát.

4. tudod, mi az a Lacrosse.

5. a -10 C fokot már nem hidegnek éled meg, sőt sokszor már kellemes.

6. tüsszentesz nyilvános helyen, utána (félig) hangosan elnézést kérsz.

7. beszélgetés közben biztosan szóbajön, ki honnan származik.

8. senkit nem nézel meg hosszan az utcán, a különcök már fel sem tűnnek.

9. teljesen természetesek a meleg társkereső ügynökségek hirdetései a metróban.

10. a kávét hatalmas bögréből iszod és esküszöl a Tim Hortonsra.

11. tudod ki Don Cherry.

12. az időjárás gyakori témád.

13. nem mondod étkezés előtt, hogy jó étvágyat, mert erre nincs kifejezés.

14. kikéred magadnak, hogy amerikainak néznek külföldön.

15. felismered a színhelyeket a legtöbb amerikai filmben, hiszen Kanadában forgatják őket.

16. szinte észre sem veszed, melyik párt vezeti az országot, a politika nem is téma.

17. meglepődsz, ha cigaretta illatát érzed.

18. nem lepődsz meg, ha marihuána illatát érzed.

19. amint olvadni kezd a hó, már érzed itt-ott a barbeque-k (grillsütők) illatát.

20. szinte soha nincs nálad készpénz.


A lista mehetne még tovább, de a 20 az 20, nem igaz? Aki szivesen olvas hasonló listákat, íme még néhány a fenti kettőn túl:

Thaiföld - Füles, Oroszország - Snowqueen, vagy amit akartok, Izland - Lodovik Trema, Németország - Külföldi, Anglia - Euthymia, Románia - Baranykaa, Olaszország - Amby

Páran szinkronblogolva egyszerre tették fel listáikat arról, mi az ismertetőjegye, ha túl régen élsz Magyarországon. Érdemes ezekbe is beleolvasni... Elnézést, hogy a Mo-ról blogolókat nem sorolom fel, hiszen mások már megtették előttem, nézzétek meg pl. Babarum oldalán itt. Baranykaa már rövid statisztikát is készített a szinkronblogolás eredményéről.

szerda, június 04, 2008

Torontó mások szemével 10.

Az alábbi képet egyik kedvenc torontói fotósom, Sam Javanrouh készítette, akinek fotóiból két kötet is megjelent már. Biztosan több képet is láthattok még tőle a későbbiekben.
A mai képen a CN Tower látható a Torontó-i Egyetem (University of Toronto) parkjából.